Árpád Tóth

Ez a bájos illusztrációkkal ellátott jegyzettömb a mindennapokat könnyíti meg számunkra. Érdemes a kezünk ügyében tartani, ha épp papírra kell vetni a tennivalók listáját, és akkor is, ha szeretnénk megőrizni egy szép gondolatot. A kiadvány minden oldalán egy-egy szívmelengető, megkapó idézetet olvashatunk, így tökéletes ajándék lehet szeretteink és saját magunk számára is.

Tóth Árpád versei „a tündéri látásnak és a merengő harmóniának, a szépségnek és a bánatnak, az ünnepien gazdag verszenének, az ízlésnek, a kultúrának, a belső fegyelemnek a művésze, minden becsületes akaratnak és haladásnak, igaz emberségnek a hitvallója volt, eleinte az idill és még inkább az elégia ragyogó, majd mindjobban elboruló, sötétedő és egyszerűsödő klasszikusa.” (Szabó Lőrinc)

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. ? Budapest, 1928. november 7.) költo, mufordító. ?Kevés vers maradt Tóth Árpád, után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektol lélekig, melynek már csak a korrektúráját láthatta. E négy kötethez fuzte Szabó Lorinc odaadó és lelkiismeretes filológiai kutatómunkájának eredményét: vagy 150 Tóth Árpád-verstöredéket, kis papírfoszlányokra ceruzával jegyzett remekmu- darabokat. Alighogy olvasni kezdjük oket, egy másik világba jutunk, valami egészen magaslati helyre, ahol nagyon tiszta és ritka a levego, és a kék ég olyan, mintha üvegbol volna. Végtelen frissesség, éteri könnyedség, alpesi tájak huvös és mégis mámorosító szelloje árad ezekbol a versekbol, különösen Tóth Árpád utolsó éveinek végsokig tisztult és nemesedett termésébol.? (Bálint György)

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. ? Budapest, 1928. november 7.) költo, mufordító. ?Kevés vers maradt Tóth Árpád, után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektol lélekig, melynek már csak a korrektúráját láthatta. E négy kötethez fuzte Szabó Lorinc odaadó és lelkiismeretes filológiai kutatómunkájának eredményét: vagy 150 Tóth Árpád-verstöredéket, kis papírfoszlányokra ceruzával jegyzett remekmu- darabokat. Alighogy olvasni kezdjük oket, egy másik világba jutunk, valami egészen magaslati helyre, ahol nagyon tiszta és ritka a levego, és a kék ég olyan, mintha üvegbol volna. Végtelen frissesség, éteri könnyedség, alpesi tájak huvös és mégis mámorosító szelloje árad ezekbol a versekbol, különösen Tóth Árpád utolsó éveinek végsokig tisztult és nemesedett termésébol.? (Bálint György)

„… ő a választottak, a legnagyobbak közé tartozott” – írta Tóth Árpádról Kosztolányi. – „Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek, a magyar színművészet ősi földjéről, s természetes folytatója Csokonai Vitéz Mihály és Arany János művészetének. Szavainkból új mákonyt szűrt, bódító írt a mi legfájóbb sebünkre. Andalító költő, makulátlan művész. Egységes világ tárul elénk könyveiből, lágy, meghitt szemlélet, s ez olvasztja eggyé sorait, melyeknek végén halkan, fájdalmasan jajgatnak gyönyörű, mintegy véget-sose-érő rímei. Lágyságában azonban semmi finnyásság. Nevükön nevezte ő a dolgokat, a »setét dolgokat«, melyeket »szeretett«, képzőművészeti pontossággal írta le az előrebukó fejet, vagy a terpedő kezet, a kidagadó ereivel. A keret mindig valószerű, úgyhogy finomsága az ellentét erejénél fogva annál erősebben szökken ki. Ezért olyan emberi és megindító, s ezért halhatatlan.”

Tóth Árpád a Nyugat nagy nemzedékének divatos költője volt. Versei mára kissé modorosnak bizonyultak, és sokat veszítettek népszerűségükből. Úgy tűúnik, fordítóként jelesebbet alkotott.