Trencsényi László

Trencsényi ?László, a pedagógiai kutató, az ELTE tanára négy évtizede egészen közelről követi azokat a színpadi megnyilatkozásokat, legyen az zenés, drámai vagy táncos, melynek vagy nézői vagy fellépő szereplői, megszólalói gyerekek. Akár falusi kultúrház színpada, akár fényes rivaldafények, akár országos, nemzetközi hírű produkció, akár kísérleti próbálkozás. Akár profik, akár amatőrök. Akár csetlő-botló elbotló vállalkozások, akár fényes sikerek. Ezen előadások gyöngysorából valóságos színháztörténet, koncertterem-történet kerekedik, csaknem fél évszázad hosszú, a modern magyarországi gyermekkultúra igen jelentős évtizedeiből. A szerző kritikái annak idején rendre megjelentek szakmai folyóiratokban, hírlapokban. A kronológiát követve e kritikák idézik fel a történéseket.

Trencsényi Lászlónak, a pesti egyetem tanárának, pedagógiai kutatónak a 2012-es ünnepi könyvhéten jelent meg Gyerekek színpadon, nézőtéren című gyűjteményes kötete. Ebben a kötetben a gyermekszínjáték, gyermekkoncert, gyermekek színháza, koncertterme körében lezajlott nevezetes történések szemléje, kritikája volt olvasható, melyet a szerző a hetvenes évek óta folyamatosan adott közre kulturális és pedagógiai szaklapokban.Jelen kötet akár folytatása is lehet az előzménynek. Ezúttal a gyermekirodalom áll a középpontban. A könyv szerkesztői elve hasonló. 1969 óta folyamatosan, azaz csaknem 45 esztendeje kíséri Trencsényi figyelemmel a gyermekekhez forduló, gyermekeknek szánt irodalom, könyvkiadás történéseit. A publikációk sora sajátos gyermekirodalom-történeti dokumentum a magyar gyermekkönyvkiadás közelmúltbeli történetéből. Nézőpontja sajátos, személyes: talán hangsúlyosabb a (manapság sokat vitatott) hetvenes-nyolcvanas évek bemutatása.

A ?kiadóval egyetértésben először ebben a kötetben azok a publicisztikai írások jelennek meg, melyek az én elbeszéléseimnek, történeteimnek alapjául szolgáltak. Emlékek emberekről, nevelőkről, alkotókról, szerzőkről. Találkozásokról. Történelmi elődökről, akiknek emlékét annak idején szívesen idéztem, kortársakról, akiktől sokattanultam, s fontosnak tartottam munka közben, jeles évfordulójuk alkalmából, elvesztésük idején, hogy elmondjam: mit is jelentenek szerintem a nevelésügy számára, mit is jelentenek számomra. Nem teljes ez a szubjektív pedagógiai ki kicsoda, de sok szempontból mégiscsak megrajzol egy korképet, a XX. század második felében eszmélő, nevelés ügye iránt elkötelezett pedagógusértelmiségi hivatkozás- és kapcsolatrendszerét. Aztán emlékek sorakoznak meghatározó külföldi tanulmányutakról, tanúsítványok az európai, a világ nevelésügyi szakembereinek gondolkodásmódjával való találkozásokélményeiről. E körben még nagyobb a szubjektivitás. Mennyi véletlenen múlott, hogy hová juthattam el!S mégis úgy vélem: ez a tabló is jellemez valamit.