Ljudmila Ulickaja strana 2 z 3

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle "peresztrojkáig" terjedő időszak, az "olvadás" és a "pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás - a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes - ha képes egyáltalán - a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Aki ismeri és szereti Ljudmila Ulickaja regényeit, válogatott elbeszélései kötetében is megtalálja mindazt, ami a világhírű orosz írónő művészi világát jellemzi: a fordulatos, helyenként bizarr cselekményt, a meghökkentő egyéni sorsokat, a szövevényes családi viszonyokat, a csipkeszerűen míves környezetábrázolást, a finom irodalmiés kultúratörténeti párhuzamokat. Az elbeszélések hőseiátfogják az egész orosz társadalmat a félkegyelműkoldustól a társadalmi kiváltságokat élvező, magasankvalifikált értelmiségiig, a világra eszmélő kisgyerektőla haldokló aggastyánig, az apácalelkületű elvált nőtől aszenvedélyes szerelemre vágyó, magányos homoszexuálisig. Atörténetek együttérzést váltanak ki vagy ironikusak,könnyeket fakasztanak vagy nevetésre ingerelnek, de sosemakarják megmondani az „igazságot"": a szerző az értelmezéstaz olvasóra bízza. Ljudmila Ulickaja, a „szoknyás Csehov"",a csak rá jellemző stílusával, egyéni látásmódjávalegyetemessége mellett a kisprózájában is a legnemesebborosz irodalmi hagyományok folytatója.

„Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni." Daniel Stein lengyel zsidó menekült, aki szinte gyerekként a Gestapo tolmácsa lesz a megszállt Litvániában, közben életét kockáztatva zsidókat szöktet a gettóból, aztán partizánnak áll, majd a háború után egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tesz, hogy néhány év múlva Izraelbe utazzon; föltett szándéka, hogy ott az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet, csupa szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal... Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak - Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Ulickaja lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza mindig egy hős sorsa: ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól", emberként fáradhatatlanul keresi és meg is találja a fényt - önmagában is, a világban is.

Ljudmila Ulickaját nem kell bemutatni Magyarországon: a világhírű írónő méltán lett a hazai olvasóközönség kedvence, alighanem a legolvasottabb kortárs orosz szerző. Ulickaja prózájának titka elsősorban az izgalmas meseszövésben, a családi és szerelmi szálak szövevényes, olykor bizarrnak ható bonyolításában, az érdekesebbnél érdekesebb emberi sorsok felvonultatásában, a közelmúlt történelmi-politikai eseményei hátterén kirajzolódó hétköznapi élet plasztikus ábrázolásában rejlik. Az orosz írónő regényeiben mindez ráadásul olyan míves kidolgozást kap, mint valami finom női kézimunka. A Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el az eddigi életműben. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve – és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan” megújítva – mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában játszódó családtörténetet, amelyben azonban a család csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető családnak. A regény főhőse, Pavel Kukockij doktor, a kiváló nőgyógyász különleges képességekkel rendelkezik: „belső látásával” – mintha csak röntgenszeme lenne – érzékeli a méhet, a magzatot, a női szervezet felépítését, egészen a sejtszerkezetig. Kukockij doktor mégsem tud boldog, kiteljesedett életet élni: karrierje megbicsaklik a szovjet hivatalokkal az abortusz elismertetéséért folytatott reménytelen küzdelemben, házassága Jelenával, az egyre jobban a látomások világába forduló szeretett nővel fokozatosan tragédiába torkollik, nevelt lányával, akinek életsorsa szintén szövevényessé válik, egyre inkább elveszíti a kapcsolatot – és végül Kukockij doktor a kilátástalan helyzetből az alkoholizmusba menekül. "Életem jelentős része összefonódott a biológiával, de a sors szeszélye folytán más partokra vetődtem. Azok az évek azonban mély nyomot hagytak bennem. Akkoriban döbbentem rá, hogy az orvos foglalkozása az áldozópap tevékenységével áll rokonságban, és akkoriban vetődtek fel bennem először az afféle bonyolult kérdések is, mint hogy hol az emberi szabadság határa, hol húzódik a határ egészség és betegség, élet és halál között… A Kukockij eseteiben nincsenek válaszok ezekre a kérdésekre, csupán gondolatok vannak, belső elmozdulás abba az irányba, ahonnan a válaszok érkezhetnek. Az ember életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor e gondolatok megkerülhetetlenné válnak." – nyilatkozta Ulickaja a regényről. A Kukockij esetei 2001-ben elnyerte a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat, 2006-ban pedig nagy sikerrel vetítették Oroszországban a regényből Jurij Grimov rendezésében készült tizenkét részes tévéfilmet.

Surik Korn csinos, udvarias, szolgálatkész fiú, a nők álma. Már tizenhétéves korában egyedülálló édesanyja egyetlen támasza. Az idősebb festőnőhöz, aki kamaszfiúként elcsábítja, hosszú éveken át hűséges marad. Lefekszik a csúnya évfolyamtársnőjével, mert más nem szánná meg szegényt. Egy másik lánnyal névházasságot köt, hogy legyen apja a lány törvénytelen gyerekének. És így tovább. Csak az a kérdés, mihez kezd Surik az életével, az életét behálózó kapcsolatokkal, amikor felbukkan az igazi szerelem...

Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a ""furcsa családot"" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.