Krisztián Ungváry strana 2 z 2

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit – csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. „Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről” – idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne „politikai hitvitákkal”, hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.

Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez. Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között.

Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.

Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet királyné és Andrássy Gyula körüli pletykáknak? Hogyan próbálta befolyásolni az európai történelmet Rákóczi Ferenc? Valóban koncepciós per áldozata lett Báthory Erzsébet? Milyen rejtélyek merülnek fel Mohács körül? Miért kellett romba dőlnie az ostromlott Budapestnek, és hogyan menekült meg a pesti gettó? A magyar történelem rejtélyei címmel húsz kötetes sorozatot indít útnak 2016 márciusában a Kossuth Kiadó. Célunk, hogy közérthető, olvasmányos formában megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyek évtizedek, évszázadok óta foglalkoztatják a történészeket éppúgy, mint a közvéleményt. A fentiekre és sok más történelmi talányra igyekszik fényt deríteni induló sorozatunk, melynek gazdagon illusztrált köteteit az adott téma neves kutatói, szakértői írták.

A második világháború folyamán, a Szovjetunió területén több mint félmillió négyzetkilométeren magyar csapatok láttak el megszálló feladatokat. Nemcsak a magyar csapatok viszonylag nagy részaránya, hanem bevetésük területi eloszlása is indokolja, hogy a megszállás történetével külön monográfia foglalkozzon. A Szovjetunióban a magyar megszállók két évig ugyanis a leginkább partizánveszélyes területen, a brjanszki erdőkben tevékenykedtek: emiatt a magyar megszállás és a szovjet partizánháború története egymástól elválaszthatatlan. Ugyanez érvényes a holokauszt ukrajnai történetére is. Katonai szempontból a magyar háborús részvételben a megszálló tevékenységnek legalább akkora jelentősége volt, mint a 2. hadsereg doni hadműveleteinek. Könyvünk egyrészt eseménytörténeti feltárás, másrészt túl a hadműveleti szempontokon, egyben társadalomtörténeti elemzés is. A német és magyar megszállók tevékenysége az erőszak brutális elszabadulásával járt. Ennek részletei Magyarországon ma még nem kellően ismertek. Kötetünk ezen a helyzeten szeretne változtatni.

Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.

Ungváry Krisztián legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyűjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan ... Folytatás ›› fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyű huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A remek tanulmányait olvasva megelevenedik előttünk a múlt század egész históriája: az első világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetőbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendő emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különböző ideológiák mentén értelmezzük őket. A(z) Tettesek vagy áldozatok? (Könyv) szerzője Ungváry Krisztián.

Ungváry Krisztián hadtörténész munkája a megjelenésekor, 1998-ban, hatalmas űrt töltött be. Több mint fél évszázaddal a drámai események után ez volt az első átfogó, ideológiai felhangok nélküli, hiteles és olvasmányos monográfia e mindmáig sokakat érdeklő és foglalkoztató témáról. A kötet a korabeli levéltári források mellett számos, eddig ismeretlen visszaemlékezést idéz és hasznosít. A műben szerencsésen ötvöződik a mikrotörténetírás célkitűzése és a háború nagyobb összefüggéseinek mélyebb bemutatása, plasztikus képet kap az olvasó a hadműveletek napi változásairól, a lakosság életéről, szenvedéseiről, a kegyetlenkedésekről és az élet újraindulásáról. Az olvasó utcáról-utcára, sőt olykor szinte házról-házra követheti végig a főváros ostromának menetét. Hetvenöt, nagyobb részben eddig még nem publikált korabeli fotó, tizennégy szöveg közti és egy kihajtható, színes áttekintő térkép illusztrálja az elmondottakat és magyarázza a hadi eseményeket.

A szociálpolitika egyúttal mindig újraosztást is jelent, és az újraosztás legszélsőségesebb formája a hátrányban részesítettek megsemmisítését is eredményezheti. A magyar zsidóság történetének és a holokausztnak számtalan megközelítési módja és értelmezése létezik. A szerző a kérdést a társadalom nemzsidó részének oldaláról vizsgálja meg, Célja nem csupán az eseménytörténeti rekonstrukció, hanem a tettesek tevékenysége alapján a magyar holokauszthoz vezető út bemutatása és a diszkrimináció dinamikájának vizsgálata. Értelmezése szerint a zsidóság kárára folytatott politika a 19. században látensen egyúttal egyfajta államszocialista átalakulás lehetőségét is magában hordozta. Az ellenforradalmi rendszerben ez különböző, későbbiekben részletezett okok miatt nem tárulhatott fel teljes mértékben, de mint lehetőség folyamatosan jelen volt és egyre inkább meghatározta a kor közbeszédét.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a totalitárius rendszerek és a XX. század traumatikus történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest azon emlékeit, amelyek javarészt ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig mára a történeti félmúlt homályába vesztek. A szerzőpáros budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett történeti helyszínei és emlékhelyei. Emellett az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a totalitárius rendszerek és a XX. század traumatikus történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest azon emlékeit, amelyek javarészt ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig mára a történeti félmúlt homályába vesztek. A szerzőpáros budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett történeti helyszínei és emlékhelyei. Emellett az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a totalitárius rendszerek és a XX. század traumatikus történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest azon emlékeit, amelyek javarészt ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig mára a történeti félmúlt homályába vesztek. A szerzőpáros budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett történeti helyszínei és emlékhelyei. Emellett az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik.