Krisztián Ungváry

Több mint száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez. Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politika- és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet.

1941. június 26-án három, be nem azonosítható felségjelzésű repülőgép bombázta Kassát. A 32 halálos áldozattal járó támadás másnapján az alig pár hónapja kinevezett miniszterelnök, Bárdossy László bejelentette a hadiállapotot Magyarország és a Szovjetunió között. Történhetett volna-e mindez másként? A történészek abban egyetértenek, hogy Magyarország számára a második világháborúból való teljes kimaradás az ország geopolitikai helyzete és a konfliktus mértéke miatt nem volt reális lehetőség. Azonban a Szovjetunió elleni hadba lépés szükségszerűségéről és elkerülhetetlenségéről már nincs konszenzus. Kényszerpálya vagy a döntéshozók által kijelölt ösvény? És ha utóbbi, akkor ki, miért és mennyiben és milyen mértékben felelős ezért a később oly sok szörnyű következménnyel járó döntésért? Ungváry Krisztián új könyvében részletesen bemutatja a hadba lépés történeti kontextusát és az azt befolyásoló emberi és politikai tényezőket, emellett meggyőző forráskutatással támasztja alá, hogy a német diplomácia nemhogy akarta, de kifejezetten ellenezte 1941 első felében, hogy Magyarország részt vegyen a háborúban. Arra is rávilágít, hogy a német nyomásgyakorlás ezt követően sem volt annyira egyértelmű, mint ahogy eddig feltételezték, valamint kísérletet tesz számos, a témát övező tévhit és torzítás tisztázására is, amelyek a pártállami időkben és azóta keletkeztek.

1941. június 26-án három, be nem azonosítható felségjelzésű repülőgép bombázta Kassát. A 32 halálos áldozattal járó támadás másnapján az alig pár hónapja kinevezett miniszterelnök, Bárdossy László bejelentette a hadiállapotot Magyarország és a Szovjetunió között. Történhetett volna-e mindez másként?A történészek abban egyetértenek, hogy Magyarország számára a második világháborúból való teljes kimaradás az ország geopolitikai helyzete és a konfliktus mértéke miatt nem volt reális lehetőség. Azonban a Szovjetunió elleni hadba lépés szükségszerűségéről és elkerülhetetlenségéről már nincs konszenzus. Kényszerpálya vagy a döntéshozók által kijelölt ösvény? És ha utóbbi, akkor ki, miért és mennyiben és milyen mértékben felelős ezért a később oly sok szörnyű következménnyel járó döntésért?Ungváry Krisztián új könyvében részletesen bemutatja a hadba lépés történeti kontextusát és az azt befolyásoló emberi és politikai tényezőket, emellett meggyőző forráskutatással támasztja alá, hogy a német diplomácia nemhogy akarta, de kifejezetten ellenezte 1941 első felében, hogy Magyarország részt vegyen a háborúban. Arra is rávilágít, hogy a német nyomásgyakorlás ezt követően sem volt annyira egyértelmű, mint ahogy eddig feltételezték, valamint kísérletet tesz számos, a témát övező tévhit és torzítás tisztázására is, amelyek a pártállami időkben és azóta keletkeztek.

1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősök a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek.

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit – csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. „Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről” – idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne „politikai hitvitákkal”, hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit - csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. "Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről" - idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne "politikai hitvitákkal", hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.

1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősök a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek.

Budapest védőinek 1945. február 11-ei kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon évtizedekkel az események után is mind inkább foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián kötete azzal a szándékkal íródott, hogy összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt visszaemlékezéseket, amelyek a kitörésről születtek. A könyv tehát nem csupán a kitörésről szól, hanem arról is, hogy az ezzel kapcsolatos forrásokat illetően milyen történetírói problémákkal találkozhat az olvasó. Az eredeti szövegek közreadását az is indokolja, hogy a kitörésről szóló közbeszéd az utóbbi időben esetenként elszakadt a történelmi tényektől. Ungváry Krisztián kötete ily módon az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatja az olvasót.

Ungváry Krisztián hadtörténész munkája a megjelenésekor, 1998-ban, hatalmas űrt töltött be. Több mint fél évszázaddal a drámai események után ez volt az első átfogó, ideológiai felhangoktól mentes, hiteles és olvasmányos monográfia e mindmáig sokakat érdeklő és foglalkoztató témáról.A kötet levéltári források mellett számos visszaemlékezést idéz és hasznosít. A műben szerencsésen ötvöződik a mikrotörténetírás célkitűzése és a háború nagyobb összefüggéseinek mélyebb bemutatása plasztikus képet kap az olvasó a hadműveletek napi változásairól, a lakosság életéről, szenvedéseiről, a kegyetlenkedésekről és az élet újraindulásáról. Az olvasó utcáról utcára, sőt olykor házról házra követheti végig a főváros ostromának menetét. A nagysikerű könyv mostani kiadása húsz új képpel bővült az előzőhöz képest, és csaknem száz fotódokumentumot tartalmaz immár. Külön alfejezetet kapott Budapest hidjainak sorsa. A szerző feldolgozta legújabb kutatásainak eredményeit, az ismeretek mai állásához igazította a tizennégy szövegközti táblázat adatait, és utal a témába vágó legújabb irodalomra is. Több térképrészlet és egy kivehető, színes áttekintő térkép illusztrálja az elmondottakat és magyarázza a hadi eseményeket.

Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez. Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között.

A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít - olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már "hősökként" ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről. A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira.

Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket. A probléma azonban rendre a változó hatalmi érdekek és a kicsinyes politikai játszmák fogságába került, s így a társadalmi megtisztulás folyamata helyett a kérdés elsikkadt az egyre-másra kirobbanó közéleti botrányok és az azt követő perek sűrűjében. UNGVÁRY KRISZTIÁN új kötete arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az információs kárpótlás, az átvilágítás és a kommunista bűnök felelősségre vonása kapcsán kialakuló elképzelések 1989 és 2017 közötti történetét, majd egyfajta illusztráció gyanánt néhány konkrét esettanulmányban is igyekszik érzékeltetni azokat a problémákat, amelyek az iratnyilvánosság részlegessége és az átvilágítás elmaradása okoz Magyarország közéletében. A szerző célja, hogy bizonyítsa: a mai magyar politika deficitjei szorosan összefüggnek a múlttal való szembenézés elmaradásával.

Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.

Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.

UNGVÁRY KRISZTIÁN legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyûjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsõjobboldali mozgalmakhoz köthetõ személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyû huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A remek tanulmányokat olvasva megelevenedik elõttünk a múlt század egész históriája: az elsõ világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetõbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendõ emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különbözõ ideológiák mentén értelmezzük õket.

A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.  „A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője A sorozat kötetei:    1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás 970–1038 3. Válság és megerősödés 1038–1196 4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században 5. Az Anjouk birodalma 1301–1387 6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437 7. A Hunyadiak kora 1437–1490 8. Mohács felé 1490–1526 9. A három részre szakadt ország 1526–1606 10. Romlás és megújulá