László Urbánszki strana 3 z 3

Anno Domini 1242 nyara. Az egy évig király nélkül maradt országban tombol az erőszak. Felvidék hírhedt rabló bárója, Berencs nembeli Miklós rajtaüt a Pozsony megyei harcokból hazafelé tartó benei veteránok csapatán, és mindenüket elrabolja. A férfiak járommal a nyakukban, kötélre fűzve indulnak az örökös szolgaságba, asszonyaiknak pedig még rosszabb sorsot szán a mohó nagyúr. A tatár háború poklát túlélő íjászok veszteségekkel ugyan, de kiszabadulnak, rettenetesen visszaütnek, és a végsőkig megalázzák a rabló bárót. Falujukba visszatérve megveszik az egyszer majd jólétet hozó marhagulyát, és látszólag minden rendben is van, de a Berencsek ura újra lecsap...

A tatárjárás (1241-42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása, nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagymértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtörtént népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket. Nem annyira közismert azonban az, hogy Frigyes, kihasználva a kivérzett ország gyengeségét, 1242 tavaszán lerohanta Pozsony vármegyét. IV. Béla ekkor még Dalmáciában tartózkodott, a megye nem számíthatott külső segítségre. A reménytelen helyzetben lévő Hont-Pázmány Ehellős megyésispán, a hatalmát és övéit féltő nagyúr minden lehetőséget kénytelen kihasználni védekezés közben. Nemtelen, sőt aljas dolgokat is el kell követnie, sok szenvedést bocsátva arra a népre, amelyet meg akar óvni, hogy reménye legyen a győzelemre. Hajnalig imádkozva bánja bűneit, melyeket újra meg újra elkövet, hogy népét megvédje. A regény a mongol kivonulást követő hónapokkal folytatja a szerző előző, Vérszagra gyűl című kötetének történetét. Bene falu élethalálharcának veteránjai, boldogulásukat keresve a Felvidékre mennek, ahol újra harcba kényszerülnek. Ezúttal láncpáncélos, majdnem sebezhetetlen óriásokkal kell viaskodniuk, bár ők csak élni akarnak. Látszólag védtelen embereket is harcba kényszerít szeretteik halála, és újra bebizonyosodik, hogy a "veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják."

A tatárjárás (1241-42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagy mértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a "második honalapítás" mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Hősei a kor híres vagy hírhedt alakjai mellett esendő mindennapi emberek, akik erővel és ravaszsággal szállnak szembe a rájuk törő ellenséggel. A nádasok rejtekében veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják. A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik. A kedélyes nyugalomban élő, mocsárszéli kis faluba (ma Ladánybene) izmaelita kereskedőknek álcázott mongol felderítők, kémek érkeznek. Az idill rémálommá változik, amikor kiderül, hogy a csapat a közelgő, népeket elsöprő förgeteg előhírnöke: kisebb, de ugyanolyan pusztító szélvihar. A falu népe a mocsár mélyére rejtőzik, és szembeszáll a förgeteggel. Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek a hajdanvolt világ legjobb harcosai ellen a torokszorítóan izgalmas, életszerű hitelességgel megírt regényben.

Ladányfi Bene, a léhűtő nemesivadék fogadóról fogadóra sodródik az Anjou királyok Magyarországán. Becsületes, ám unalmas vagy fárasztó munka helyett kártyával szerzi meg a napi betevőt. Kedveli a könnyű életet, ágyába csábítja a lányokat, és délig alszik, ha lehet. Egy bűnbanda ... Folytatás ›› markából szabadítja ki az esztergomi piac árva csavargóját, Urlast, aki igyekszik felnőni "nemes barátjához" - tisztességben, csibészségben, mikor melyik esik jobban kézre. Sonkát csen a kamrából, mikor rossz a lapjárás, és tüzelő szukával járja a várost, ha elunta magát. Hozzájuk csapódik még Szabolcs, a székely-felvidéki vadorzó, aki rablógyilkosra vadászik fejpénzért, mikor fogytán a kenyere, de csetlő-botló baloggá válik, ha egy csinos lány hozzádörgölődzik. Kártyacsatát vívnak egy nadrágért a vadonmélyi rablótanyán, hóban verekednek a szilaj ridegpásztorokkal, és husánggal ütik agyon a farkasokat. Aranyhalmokért, gulyákért kártyáznak a marhakupecekkel, lándzsaharcot vívnak a rablógyilkosokkal, és egyáltalán nem biztos, hogy ők győznek. Urbánszki László - az "Odakint, a pusztában" egyedi hangú szerzője - új könyvében esendő emberek indulnak neki a világnak, és keverednek torokszorítóan izgalmas kalandokba. Életművészek, szeretnivaló csibészek, buja fogadóslányok és veszett emberfarkasok élik világukat a "magyar vadnyugat" színes forgatagában. A(z) Nemtelen nemesek (Könyv) szerzője Urbánszki László.