László Urbánszki

Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, ám a magyar hadak folyamatos harci készültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg a keleti frankokat és a bajorokat, hogy ezáltal védjék meg régi-új hazájukat, a Kárpát-medencét. Agacs, a szabadként, de nehéz sorba születő, szilaj avar még gyermek, amikor elhagyja a szülői házat. Menekül a szegénység, a nyomor elől, mert "szívébe írva a gyönyörű üzenet": a világon élni csak a nagyfejedelem dicső harcosaként érdemes. A seregbe vezető út azonban igen rögös - Agacsnak nem csak Patkánytól, a hírhedt rablóvezértől kell megszabadulnia, hanem a fegyveres kézitusát és a lovasíjászatot is el kell sajátítania. Kiképzőnek nem is talál kiválóbb tanítót, mint Böngért, a mester-harcost. Vajon sikerül-e a furfangos, betyárlelkületű kis csibésznek képzett harcossá válni, és a nagyfejedelem századának tagjaként nyeregbe szállni a germánok ellen? Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozáskori regényciklusának első részében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg. "Születtem 54-ben, voltam dunai hajós és batikoló. Vagyok faműves, és írok. Mindig a művészvilág peremén. Se kint, se bent. Viszont innen, félig-kintről, majdnem-bentről jól látom a fonák részeket is. Az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem ragozni, hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös." Urbánszki László egyedi hangulatú írásait, történelmi regényeit 2010-től publikálja. Eddig megjelent kötetei az Odakint, a pusztában, Nemtelen nemesek, Vérszagra gyűl, Fegyver csörög, A lándzsa nemesei, A dalmát háború, Az Arany Horda árnyékában, A Nyugat ura.

A ?nyolcszázas évek közepén a magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd… A Vérszerződés a négyrészes Honfoglalás sorozat nyitó kötete. Az író újszerűen nyúl a kényes témához. Nem hisz az öncélú hősiességben, esendő alakjait nem isteni erők vezérlik, hanem a kényszerítő körülmények. Álmos tárgyal, győzködik, olykor erőszakkal viszi végbe akaratát, végül győz, és megkötik a Vérszerződést. Ha ő nincs, a magyarság felmorzsolódik, mint a tartósan összefogni képtelen besenyők és kunok. Általa válik a „Hetumoger” szövetség a térség egyik meghatározó nagyhatalmává, és indul el azon az úton, melynek végén új, nagyszerű hazára lelnek a Kárpát-medencében.

Karacs, a honfoglalás előtt élő kiskamasz nagy bajba kerül, amikor frank fegyveresek felégetik nagycsaládjának jurtáit. A szüleit és a testvéreit rabságba hajtják, ő sebesülten a nádasban bujkál, de nem kell féltenetek! Új barátaival, Nagygubanccal, a hatalmas komondorral és Urasággal, a verekedős öszvérrel a fegyveresek után ered, hogy kiszabadítsa a családját. Tizenkét évesen ez szinte lehetetlen, de Karacs nem feladós fajta! Olykor elbőgi magát, de sohasem akkor, amikor látja valaki.Kevés erejét ravaszsággal pótolja, küszködve verekszi előre magát, néha hamisan énekel, sokszor menekül, és sikeresen túlél minden veszélyt, mígnem...

Etelköz, 861. A szövetségbe tömörült magyarság harcias szomszédok szorításában él. Délen a besenyők, keleten a kazárok szőnek alattomos terveket, északon erősödik Kijev városállama. Álmos, aki nemcsak kiváló hadvezér, de ragyogó politikus is, sztyeppeállamot kovácsol a vérszövetségből. Kíméletlenül visszavág a besenyőknek, segíti a kabar törzsek lázadását és csatlakozását a magyar szövetséghez, ugyanakkor keresi a kiutat az ellenség szorításából. Hű emberét, Karacs századost az ifjú Árpáddal együtt felderítésre küldi a Kárpátokon túlra, ahol a morva törzsek harcolnak a frank hűbéri uralom ellen. Karacs az ott élő baráti avar és magyar lakosságból sereget toboroz, majd csatlakozik a morvák nagyfejedelméhez. Sikerrel harcol a frankokkal, alaposan felderíti az új hazát, amikor azonban hazatér, nem örülhet maradéktalanul a sikernek... A Honfoglalás sorozat második részében folytatódik a magyarság alakulóban lévő sztyeppeállamának története. Álmos sikeresen vezeti a nagyhatalommá váló szövetséget, birkózik a nehézségekkel, miközben új hazát keres, mert a "népek országútján" fekvő Etelköz nehezen védhető. A szerző továbbra sem mondai hősökről ír, nincs isteni segítség, könnyű megoldás, regényében hihetően elevenednek meg a korszak eseményei, esendő emberek szenvednek, küzdenek és érnek hősökké. Álmos ezekben az években válik a magyar történelem egyik legnagyobb alakjává, és teremti meg a magyar nemzetet.

A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó Álmos örökösét, a nemzetség legrátermettebb tagját. Árpád győztes csaták során bizonyítja, hogy ő a nagyfejedelem méltó utóda, végül Álmos fejedelemtársaként irányítja a szövetséget. Megismerhetjük a kor titokzatos alakját, Kurszánt is, aki egy névtelen ágyas gyermekéből, nagyúrrá, majd gyulává emelkedik. Az ő vezetésével indul 882-ben, egy kisebb sereg a Kárpát-medencébe, a frank hűbér ellen harcoló Szvatopluk, morva fejedelem megsegítésére. Bonyolult, véres, kegyetlen kort ismerhetünk meg Urbánszki Lászó regényéből. A besenyő törzseket a magyarok felé szorítják az úz nomádok, a kereszténnyé vált Bulgária egyre erősebb, terjeszkedik a Kijevi Rusz. Mindenkinek útjában van az erős, magyar szövetség, égető szükségességé válik elhagyni Etelközt. Hosszas szervezés után elkezdődik a magyar nép áttelepülése a Kárpát-medencébe, a régi-új hazába. Legelőször a Dnyeper keleti partján élő nemzetségek állatait és a védtelen asszonyokat, gyerekeket kell átvinni az óriásfolyam gázlóin. Az átkeléseket azonban szinte lehetetlenné teszik a hatalmas nyájak látványától nekivaduló besenyők támadásai. Árpád fejedelemnek újra meg újra meg kell mutatnia, milyen hadvezér... és a Kárpátokig még hátra van négy óriásfolyó.

A tatárjárás az egyik legnagyobb nemzeti tragédiája a Magyar népnek. Urbánszki László Vérszagra gyűl című történelmi kalandregényében szinte filmszerűen mutatja be, hogy a vérengző tatár hordától hogy védték önmaguk és gyermekeik és asszonyaik életét a parasztok, a halászok a katonák. A végig izgalmas lebilincselő történelmi regény jó szórakozást nyújt az olvasóinak.

893-at írnak a keresztény naptárak. A magyar törzsek úton vannak régi-új hazájuk felé. Pásztorok viaskodnak egymással a legelőkért, a gázlókért, ráadásul az áttelepülés minden közeli, távoli törzset megvadít. A besenyők betódulnak a hátrahagyott területre, és új ellenség is megjelenik: a bolgárok. Kihasználva a magyarok viszonylagos védtelenségét, többezres rablóseregek támadnak, rabolnak, gyilkolnak. Árpád és legidősebb fia, Tarkacsu irányítják a védelmet, sikerrel harcolnak a fosztogatókkal, de nem mindig ők kerekednek felül. A magyarok leendő otthonában sincs békesség. Szvatopluk, a morvák legnagyobb uralkodója birodalmat akar építeni, dél felé terjeszkedik, az avar-magyar föld irányába. A magyarok Kurszán gyula vezetésével ezúttal a frank királyt, Arnulfot támogatják. Szövetség köttetik Bizánccal, sikeres hadjáratok következnek Bolgárföldön, ám ekkor színre lép I. Simeon, a bolgárok egyik legnagyobb uralkodója. Hatalmas haddal tör a Déli-Bug folyó melletti magyarjainkra, ráadásul a túlsó part besenyői is részt kérnek a zsákmányból. A fegyelmezett magyar lovasszázadok azonban fergetegként rohanják le a csapatait, és nem lehet sokáig szembeszállni a viharral. Eleink harcoltak, szenvedtek, végül győztek. Árpád népe megérkezett, és elfoglalta a hazáját. „Győztünk! Itt vagyunk és itt is maradunk.”

Anno Domini 1242 nyara. Az egy évig király nélkül maradt országban tombol az erőszak. Felvidék hírhedt rabló bárója, Berencs nembeli Miklós rajtaüt a Pozsony megyei harcokból hazafelé tartó benei veteránok csapatán, és mindenüket elrabolja. A férfiak járommal a nyakukban, kötélre fűzve indulnak az örökös szolgaságba, asszonyaiknak pedig még rosszabb sorsot szán a mohó nagyúr. A tatár háború poklát túlélő íjászok veszteségekkel ugyan, de kiszabadulnak, rettenetesen visszaütnek, és a végsőkig megalázzák a rabló bárót. Falujukba visszatérve megveszik az egyszer majd jólétet hozó marhagulyát, és látszólag minden rendben is van, de a Berencsek ura újra lecsap...

Anno Domini 1242 nyara. Az egy évig király nélkül maradt országban tombol az erőszak. Felvidék hírhedt rabló bárója, Berencs nembeli Miklós rajtaüt a Pozsony megyei harcokból hazafelé tartó benei veteránok csapatán, és mindenüket elrabolja. A férfiak járommal a nyakukban, kötélre fűzve indulnak az örökös szolgaságba, asszonyaiknak pedig még rosszabb sorsot szán a mohó nagyúr. A tatár háború poklát túlélő íjászok veszteségekkel ugyan, de kiszabadulnak, rettenetesen visszaütnek, és a végsőkig megalázzák a rabló bárót. Falujukba visszatérve megveszik az egyszer majd jólétet hozó marhagulyát, és látszólag minden rendben is van, de a Berencsek ura újra lecsap… Az elkeseredett, kirabolt pásztorok, halászok nem tudnak belenyugodni, hogy egy báró bármit megtehet ellenük, de ha visszavágnak, az ország nemessége fordul szembe velük. „Szolga nem emelhet kezet főrangúra, és ha mégis, rettenetes halált kell halnia!” Egy lehetőségük van kitörni a szolgaságból: ha királyuk szolgálatába állva úgy küzdenek, ahogy még soha, hogy a szabad lándzsanemesek, a legkiválóbbak pedig a serviensek, a királyi vitézszolgák közé emelkedhessenek. Ha mindez sikerül, egyenlők lesznek bárkivel. Kifosztva, egy éhező ország közepén kell fegyvert, páncélt, lovakat szereznie Ladosnak és Elsének, Kerecsének pedig katonát faragni a parasztfiatalokból azokkal az embertelen módszerekkel, amit mongol uraitól tanult. Aki ezt a kiképzést túléli, az katona lesz, de vajon hányan élik túl?  IV. Béla király 1242 őszén hadba indul, hogy visszavegye Harcias Frigyestől a tőle kizsarolt megyéket. Elégtételként a tavasszal felprédált Pozsony vármegye ura, Hont-Pázmány Ehellős is rajtuk csaphat, Bécsig dúlja az osztrák hátországot. Levente a király parancsait teljesítve Frigyes országát járja, majd egy zsoldos csapat tagjaként bejut Sopronba. Kockázatos tervet eszel ki, hogy benei társai segítségével utat nyisson a városba, de az elgondolások ritkán sikerülnek úgy, ahogy szeretnénk. Az ostromra érkező seregben ott találjuk Kerecse új csapatát, és a majd’ korlátlan hatalmú főurat, Miklóst is. A befolyásától megrészegült báró még korántsem teljesítette be bosszúját, de arra nem gondol, hogy a jogfosztott senkik is keresztülhúzhatják számításait. Leventének van egy elképzelése…

A tatárjárást követő években IV. Béla királynak az újjáépítés és az ország határainak megvédése mellett trónja megszilárdításáért is keményen meg kellett küzdenie. Apjának, II. Andrásnak már halála után született meg István nevű fia harmadik feleségétől, Estei Beatrix királynétól, és a történet idején hétéves herceg akár igényt is formálhatott volna a koronára – különösen úgy, hogy Velence, ahol nevelkedett, magának akarta a dalmát kikötővárosokat, melyek adói a magyar király kincstárát gazdagították. A lándzsanemesi címet a vérükkel megszerző Levente, Lados és társaik nem sokáig élvezhetik gyarapodásukat Benefalván: az 1243. évi sáskajárás tönkreteszi szépen gyarapodó gulyáik legelőit, így kénytelenek távolabbi vidékekre hajtani az állatokat, ha nem akarják, hogy éhen pusztuljanak. Leventét a gulyák kétségbeesett, harcoktól sem mentes terelése közben éri utol a királyi parancs: induljon a dalmát tengerpartra, Zárába, derítse fel a velenceiek szándékait Utószülött Istvánnal, és ha kell, örökre szüntesse meg a fenyegetést, bármilyen eszközzel. Levente nehéz szívvel fordul dél felé társaival és állataival: veleszületett tisztességérzete berzenkedik a kimondatlanul ráosztott orgyilkos szerep ellen, hűsége a király iránt mégis megingathatatlan. A délvidéki hegyek közé érve azonban lecsap rá és csapatára a környék legkönyörtelenebb rabló bárója, akit hívei és ellenségei egyaránt csak Fekete Angyalnak neveznek… és Levente rádöbben, hogy a halál torkában már nincs helye a mérlegelésnek. Urbánszki László Anno Domini című, a tatárjárást követő években játszódó regénysorozatának újabb kötete méltó folytatása a nagy sikerű Vérszagra gyűl, Fegyver csörög és A lándzsa nemesei című regényeknek. A szerző mélységesen szerethető és gyűlölhető hőseinek rendkívül fordulatos kalandjain keresztül – kiterjedt történelmi kutatómunkára támaszkodva – egyedülálló módon mutatja be a XIII. századi Magyarország sorsfordító eseményeit és hétköznapjait, főurait és legszegényebb parasztjait.

Ezerkétszáznegyvenöt tavaszán IV. Béla király keletre küldi hű serviensét, Zoltafia Leventét, hogy kiderítse az országból négy éve visszavonult Batu kán, a Tündöklő szándékait. Levente és benei társai Hanza-városi kereskedőknek álcázva indulnak az Arany Hordával határos Halicsba. Levente mordvin íjászaival megsegíti a Batu fővárosába tartó halicsi fejedelmet egy riválisával vívott csatában. Danyiil katonai kíséretének elvesztése miatt kényszerűségből elfogadja Levente ajánlkozását, és együtt vágnak neki a két hónapos útnak. Danyiil IV. Béla halálos ellenfele, a hírhedt halicsi háborúk végső győztese, fejedelemsége azonban ekkor már a mongolok vazallus állama. Csak káni engedéllyel uralkodhat, miután hódolt Batunak.  Páncélos orosz bojárok, nomád lovasíjászok támadják a karavánt, a sivatagban megfosztják őket a vizüktől, orvlövészek vadásznak rájuk. Nehéz harcokban fogyatkoznak az orosz és mordvin harcosok, kiderül, hogy áruló van közöttük, sőt Batu kémszolgálata is felfigyel a fejedelem körüli cselszövésre. Levente mindent kockára téve küzd, mert tudja, hogy a Magyar Királyság számára létfontosságú Batu terveinek megismerése. Középkori vásár, harc az emberkereskedőkkel, Kijev túlélőivel. Szaraj színes keleti világa, mongol jurtadzsik és turdak testőrök. Hatalmi harc Batu és a dzsingiszida hercegek között, eskü a kettévágott kutyára.  Urbánszki László Anno Domini című történelmi regénysorozatának legújabb kötetében alig ismert helyszínre vezeti el az olvasót: a mongol pusztítás után kaotikus állapotokba süllyedt Halicsi és Kijevi Fejedelemségek, valamint a világtól elzárt Arany Horda területére. Jól ismert hősei mellett felbukkannak a korszak és a térség meghatározó történelmi személyiségei, de a szerző most sem feledkezik meg a föld népének áldozatos harcairól és győzelmeiről.

A tatárjárás során Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta és három megye átadására kényszerítette a menekülő IV. Béla királyt. A mongolok kivonulását követően Béla kétszer is vereséget mért Frigyes seregeire és visszaszerezte tőle a zsarolással megkaparintott megyéket is, azonban az egyre erősödő osztrák herceg továbbra is fenyegetést jelentett az országra. Miután Frigyes herceg egy korábbi megállapodását felrúgva az ifjú morva őrgróf, Vladislav cseh trónörökös helyett II. Frigyes német-római császárhoz akarta adni leányát, Gertrúdot, a Magyar Királyság különösen kedvezőtlen helyzetbe került. Béla király hű szerviensét, a benefalvai Leventét bízza meg azzal, hogy valódi kilétét mindvégig leplezve akadályozza meg Gertrúd és Frigyes császár házassági szerződésének aláírását, és segítse elő a hercegnő és Vladislav őrgróf találkozását. Levente társaival útra kel az Osztrák Hercegség felé, ez alkalommal halicsi menekült nemeseknek és kóbor zsoldosoknak álcázva magukat. Szerencsére küldetésük során kihasználhatják az osztrák nemesség megosztottságát is: a hercegség egyik legnagyobb ura, Alber von Krigering báró szintén nem nézi jó szemmel, hogy Harcias Frigyes a császári frigy révén túl nagy hatalomra tehet szert, ezért a hűbéreseit mozgósítva mindent megtesz, ha nem is a magyar király megsegítéséért, de a házasság megakadályozásáért. A sokszereplős hatalmi játszmába keveredett benefalvai hősök hamarosan szorult helyzetben találják magukat: a védenceik nem bírják a kényszerű összezártságot és a rangukon aluli szerepeket, több társukat elveszítik a Frigyes császárhoz hű lovagokkal szembeni harcokban, a csapat kettészakad, és maga Levente is fogságba esik… Urbánszki László a tőle megszokott élvezetes, gördülékeny stílusban, kiterjedt háttérkutatások alapján örökíti meg a történelemkönyvek lapjain méltatlanul kevés helyet kapó, a Magyar Királyság sorsát mégis alapjaiban meghatározó eseményeket.

A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A háború túlélői között aratott a halál. Megfagytak, éhen haltak, vagy egymást ölték a konzervekért, a hó alól kiásott tetemekért. Ha emberé volt, talán nem ették meg, de nem mindenki válogatott ennyire. A hatodik esztendőben tisztult ki végleg a levegő, hullottak le az utolsó porszemek. Beköszöntött az ultraibolya tavasz, és rettenetes erővel felragyogott a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap. Az élet több évtizedes vajúdás után alkalmazkodott, megújult, ugyanúgy, mint az emberek, ám ennek nagy ára volt…

A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé vált, a napfény halálra perzsel és megvakít, az erdőket ellepik a karmosok, és észak fenevadja, a rozsomák az emberek mellett harcol. A szolnoki veteránok utódai uralkodni kívánnak a megújult világban. Engedelmes rabszolgák helyett azonban végsőkig harcoló túlélőket találnak. A technika és a kiképzés segíti az elitkatonákat, az embertelenül kemény világ az új-középkoriakat. Csak az egyikük maradhat.

A tatárjárás (1241–42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagy mértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Hősei a kor híres vagy hírhedt alakjai mellett esendő mindennapi emberek, akik erővel és ravaszsággal szállnak szembe a rájuk törő ellenséggel. A nádasok rejtekében veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják. A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik. A kedélyes nyugalomban élő, mocsárszéli kis faluba (ma Ladánybene) izmaelita kereskedőknek álcázott mongol felderítők, kémek érkeznek. Az idill rémálommá változik, amikor kiderül, hogy a csapat a közelgő, népeket elsöprő förgeteg előhírnöke: kisebb, de ugyanolyan pusztító szélvihar. A falu népe a mocsár mélyére rejtőzik, és szembeszáll a förgeteggel. Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek a hajdanvolt világ legjobb harcosai ellen a torokszorítóan izgalmas, életszerű hitelességgel megírt regényben.

A tatárjárás (1241–42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása, nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagymértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket. Nem annyira közismert azonban az, hogy Frigyes, kihasználva a kivérzett ország gyengeségét, 1242 tavaszán lerohanta Pozsony vármegyét. IV. Béla ekkor még Dalmáciában tartózkodott, a megye nem számíthatott külső segítségre. A reménytelen helyzetben lévő Hont-Pázmány Ehellős megyésispán, a hatalmát és övéit féltő nagyúr minden lehetőséget kénytelen kihasználni védekezés közben. Nemtelen, sőt aljas dolgokat is el kell követnie, sok szenvedést bocsátva arra a népre, amelyet meg akar óvni, hogy reménye legyen a győzelemre. Hajnalig imádkozva bánja bűneit, melyeket újra meg újra elkövet, hogy népét megvédje. A regény a mongol kivonulást követő hónapokkal folytatja a szerző előző, Vérszagra gyűl című kötetének történetét. Bene falu élethalálharcának veteránjai, boldogulásukat keresve a Felvidékre mennek, ahol újra harcba kényszerülnek. Ezúttal láncpáncélos, majdnem sebezhetetlen óriásokkal kell viaskodniuk, bár ők csak élni akarnak. Látszólag védtelen embereket is harcba kényszerít szeretteik halála, és újra bebizonyosodik, hogy a „veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják.”