István Vadár

"A regény egyetlen személy sorsán keresztül próbálja bemutatni az elsődleges emberi közösségek megmérgezésének lélektanát. Főszereplője az a kiszolgáltatott, a görög drámákból is ismert "hősnő", aki -bár sorsa determinált-, mégis próbál megküzdeni saját démonaival egy jobb, megérdemelt élet reményében. Az egy személyre koncentráló szerkesztés, cselekményvezetés komoly erénye a műnek. Erény, mert a szerző zavartalanul megvalósíthatja írói célját, az emberségesebb világ utáni olthatatlan vágy szabad kifejezését. Megfigyelései lélektanilag hitelesek, történetei valóságosak, magukkal ragadóak. Vele együtt hiszem, hogy megéri a reménytelennek ítélt próbálkozást - s a regény ezt a bizalmamat megerősítette. Korrajz is egyben, a diktatúra demitizálása. Mindez kevés lenne ahhoz, hogy íróként üdvözölhessük. Azért üdvözölhetjük íróként, mert stílusa kiváló, nagyon finom ironikus, önironikus szálak húzódnak benne. Mondatai kifejezetten lendületesek, belső dinamika mozgatja őket, élően lüktetnek. Néha súrolja az esszéregény határait, de nem megy át teoretikus krédók sorjázásába, hanem sodor magával - mint történet. A szerzőt nem ismerhetem, de úgy érzem, nemcsak írástudó, hanem nagy élettapasztalattal megáldott ember, melyet sikerült regénnyé formáznia." (Gyimesi László)