István Verebes

Volt matematikusként kérdezem: mennyi a valószínűsége annak, hogy egyszínháznak egyszerre van egy kiváló szerzője, egy ügyes átdolgozója, egy príma dramaturgja, egy bravúros szövegírója és egy remek rendezője? Ugye roppant csekély. Hát még annak, hogy mindet Verebesnek hívják. Ráadásul ily szép írása tán csak TGM-nek volt, meg a Gutenberg előtti szerzeteseknek, nyugodtan rápingálhatnák a cégtáblájára: V. I. kalligrafikus, de grafikusnak is elmehetne. Ha a Hippolyt és a Máli néni után direktorrá is teszik, tán máig ott ül egy másik színházban. Helyette Nyíregyházáig száguldott, majd onnan az ország átellenes végére, Bazitára. Megjósoltam, első könyvemet negyven éve azzal fejeztem be, ki mit csinál az ezredfordulón: Verebes egyszemélyes színházat alapít, majd felmond. A Komédiumban megtörtént. Ahogy az MTK-nak is megírta indulóként: Meglátja mester, menni fog! El is ment onnan hamarosan egy Verebes. Bajort, Fábryt,Koltait, Katonát neki köszönheti a kabaré, a Hócipő a nevét, mindkettőnek évtizedekig megkerülhetetlen alakja. Ezeknek a pár utolérhetetlen ecsetvonással felskiccelt kis remekeknek, sorsoknak, történeteknek, amiket Ön most a kezében tart, egyetlen baja, hogy nem írt darabokat belőle, szinte sajnálja az ember, oly érdekesek, izgalmasak és váratlanok. Hát nem ezért vagyunk? Hogy minél több ilyen pillanatot is átélhessünk? Farkasházy Tivadar  

Rövid ismertető: Verebes István színházi és televíziós munkái mellett hosszú évtizedek óta ír közéleti témájú tárcákat és publicisztikákat – írásaival a Magyar Hangban is rendszeresen találkozhat az olvasó. Az összetéveszthetetlen stílusú szerző éles szemmel szúrja ki a visszásságokat, legyen szó pukkancs politikusokról, pöffeszkedő pofátlanokról vagy épp arról, egy miniszterelnöknek sikerülhet-e kicseleznie a Történelmet – így, nagy T-vel.Az ebben a kötetben szereplő cikkekben, bár elmúlt 35 évünkről szólnak, van valami univerzalitás, a normalitás egyetemessége. Egy olyan hang, amit jó hallani, olvasni akkor, amikor épp a normalitást érik nap mint nap egyre súlyosabb támadások.

"Amikor először találkoztam vele, egy asztal mellett ült, előtte egy könyv volt nyitva, benne egy töltőtoll, mellette két notesz egészen különös kalligrafikus írásképpel tele. Én akkor szerződtetési tárgyalásra mentem az ismert emberhez, aki éppen a nyíregyházi színház igazgatója volt. Azóta teljesen más "funkciója" van ez én életemben, mivel a felesége lettem! Ez a kép így beépült a mindennapjaimba, mert legyünk külföldön, a tengerparton vagy egy kávézóban, vagy csak henyéljünk otthon, mindig, mindenhol ott a töltőtoll, a könyv és a notesz, meg néha ott a laptop és a számítógép is. Mindig, mindent rögzít és elemez. Az elmúlt 17 évben nagyon-nagyon sok időt töltött azzal, hogy dokumentálja a pillanatot, a korszakot, néha idegtépően sokat. DE MOST ÖN IS A KEZÉBEN TARTJA egy sajátos leiratát a mi életünknek, itt Európában a XXI. század elején az én FÉRJEM szemüvegén keresztül. Tudom, hogy az unokáink is olvasni fogják és én nagyon büszke vagyok rá." (Fejes Ágnes vagyis Pókné)