! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Péter Virányi

autor

Nők a hátországban - Női sorsok és szerepek a második világháború alatt

A második világháborúban résztvevő nemzetek számára a háborús erőfeszítés az egész társadalomra hatással volt. Számos területen hozott változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. Többek között ekkor változott meg alapjaiban a nőkről kialakult kép: a háziasszonyokból dolgozók lettek. A háborúban a távollévő férfiak helyett nők milliói dolgoztak a gyárakban, és vállaltak szolgálatot a hadseregekben, ugyanakkor eleget kellett tenniük tradicionális feladataiknak is: fenn kellett tartaniuk a háztartásukat és gondoskodniuk kellett gyermekeikről, miközben teljes munkaidőben dolgoztak. Mindemellett háborús időkben a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb csoportját alkották, akiket a megélhetésért vívott magányos küzdelem mellett egyszerre fenyegetett a hadműveleti területeken átvonuló csapatok zabrálása, a kényszermunka réme, vagy éppen az ellenség legyőzését (is) szimbolizáló aktusok, a női test ellen elkövetett abúzusok számtalan fajtája: többek között a nők tömeges megerőszakolása, prostitúcióra kényszerítése, nácik általi sterilizálása. A kötetben húsz lebilincselő és feszültséggel teli tanulmány olvasható, melyekben a nők második világháború alatti sorsának, szerepeinek fény- és árnyoldalai egyaránt megmutatkoznak. A számos egyéni történet és kisebb-nagyobb nőcsoportokat érintő témák (női kollaboráció, álorvosi kísérletek, bábák szerepe, egyesületi tevékenységek, embermentés, stb.) bemutatásával sajátos női túlélési stratégiák vagy éppen egyetemes emberi válaszok tárulnak fel az olvasó előtt a férfiak által uralt háborús világban.
U dodávateľa
12,05 € 12,68 €

A reklám fogalomtára

Társaságban mindig akad jó néhány olyan közös beszédtéma, amelynek mindenki "szakértője". Ezek a "szakértett" területek többnyire a foci, a politika, a nők és az autók, de az utóbbi néhány évben ez a sor kiegészült a reklámokkal. Divat a reklámokat szidni, egy-egy rosszindulatú, cinikus megjegyzést megereszteni a szakmáról és annak művelőiről. Pedig mindannyian foglalkozunk vele. Amikor névjegyet csináltatunk, vagy netán magunk készítjük el, amikor beszélünk önmagunkról, munkánkról, amikor fejléces levelet írunk, akkor is reklámot készítünk. De önkéntes reklámhordozók vagyunk, amikor bevásárlószatyrainkat lóbálva megyünk az utcán. A reklámok akarva-akaratlanul bevonultak mindennapjainkba, szófordulatai a köznyelvbe; értékeket, divatot közvetítenek számunkra. Hogyan készül a reklám? Milyen törvényszerűségeket célszerű figyelembe venni? Milyen lépésekből tevődik össze a reklámkészítés? Hogyan lehet a hatékonyságát, hatását ellenőrizni? Milyen technikai feltételeknek kell eleget tegyen? Erről szól Virányi Péter könyve.
Vypredané
9,10 € 9,58 €

Lacná kniha A reklám fogalomtára (-95%)

0,48 € 9,58 €

dostupné aj ako: