András Visky

Visky András új regénye egyszerre folytatása és előzménye a Kitelepítésnek. A történelem észrevétlenül elszabadul, tör-zúz, mint egy őrjöngő vad, barátságokat, szerelmeket tapos el, tudatlan gyermekeket csapkod a kőfalakhoz. Vajon hogyan lehetne megállítani? Az ember fegyvertelen, gyönge és ügyetlen, s ha a ragadozó letépi róla a ruhát is, szégyenkezik, amíg él. Kivéve, ha nem bír semmivel, s meztelenül, teljesen átlátszóan áll az útjába: ez vagyok, rajtam kívül senki sincs, aki ki tudná mondani a szabadság és az emberi méltóság legtisztább mondatait. Beszélni sem kell, elég fölegyenesedni és elé állni. Az Illegalisták szereplői valamennyien valóságos személyek, de a legvalóságosabbá az elbeszélés teszi őket. Semmivel sem bírunk, csak a történetünkkel, visszhangozza a trilógia második könyve az elsőt. Ne rémüljünk meg, ha a folytatást olvasva arra a felismerésre jutunk, hogy az ötvenes évek szelleme itt van velünk. Már csak azért sem, mert az emberi méltóság megóvása mindig adott lehetőség, a szabadságnak az ember számára nincs más alternatívája. Szabad ember az, aki nem okoz másoknak szenvedést. „A legjobb védekezés a feltámadás.” Visky András (1957) költő, író, dramaturg, Kolozsváron él.

Egy osztrák-magyar család a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Baragan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából. A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja. Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra.  ,,semmi ok elkapkodni ezt a szabadulás dolgot, nekünk aztán van időnk"  

Egy osztrák-magyar család a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából. A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja. Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra. "semmi ok elkapkodni ezt a szabadulás dolgot, nekünk aztán van időnk"

Egyetlen könyvet ismerek behatóan, azaz mindennel együtt, ami és aki vagyok: a Bibliát. Szilánkos töredékek és nagy ívű elbeszélések, istentelen családtörténetek és sötét szerelmek: egy cenzúrázatlan, véres és boldog megváltástörténet dokumentuma, aminek már a gyermekkoromban saját jogú szereplőjévé lettem. Esténként, fogságunk éveiben anyám nyitotta meg a könyvet, és a petróleumlámpa ugráló lángjánál felolvasta a napi szakaszt, én meg minden szavát értettem. Egyiptom, igen, itt élünk most, a szolgaság házában. A Vörös-tenger pedig, igen, a szétterülő Duna kiismerhetetlen deltája. Apám meg, ez a szép tekintetű Mózes, akit én nem ismertem, majd eljön, és kivezet bennünket innen, most még a magányos csipkebokor lángra lobbanását és a tűzből beszélő Mindenható rejtélyes utasításait várja, egy kietlen és puszta börtöncellában, valahol. És úgy lőn minden, tökéletesen, az Írás szerint. De utána újabb, ismeretlen egyiptomok és némaságba burkolózott csipkebokrok állták el az utat, és még csak nem is odakünn. Megnyitom, elolvasom, hangos szóval, a napi szakaszt. És írom, tovább, az egyetlen könyvet.

Visky András új regénye egyszerre folytatása és előzménye a Kitelepítésnek. A történelem észrevétlenül elszabadul, tör-zúz, mint egy őrjöngő vad, barátságokat, szerelmeket tapos el, tudatlan gyermekeket csapkod a kőfalakhoz. Vajon hogyan lehetne megállítani? Az ember fegyvertelen, gyönge és ügyetlen, s ha a ragadozó letépi róla a ruhát is, szégyenkezik, amíg él. Kivéve, ha nem bír semmivel, s meztelenül, teljesen átlátszóan áll az útjába: ez vagyok, rajtam kívül senki sincs, aki ki tudná mondani a szabadság és az emberi méltóság legtisztább mondatait. Beszélni sem kell, elég fölegyenesedni és elé állni.Az Illegalisták szereplői valamennyien valóságos személyek, de a legvalóságosabbá az elbeszélés teszi őket. Semmivel sem bírunk, csak a történetünkkel, visszhangozza a trilógia második könyve az elsőt. Ne rémüljünk meg, ha a folytatást olvasva arra a felismerésre jutunk, hogy az ötvenes évek szelleme itt van velünk. Már csak azért sem, mert az emberi méltóság megóvása mindig adott lehetőség, a szabadságnak az ember számára nincs más alternatívája. Szabad ember az, aki nem okoz másoknak szenvedést. "A legjobb védekezés a feltámadás.""Csak a történeteinkben van számunkra hely, ott vagyunk igazán szabadok és boldogok. Nélkülük nem tehetünk egy tapodtat sem."Visky András (1957) költő, író, dramaturg, Kolozsváron él.