Kurt Vonnegut strana 2 z 6

Ó, azok az ötvenes évek! Meg persze a hatvanasok! Ó, Amerika! A második világháború nagy győzteseinek országában hittel hitték, hogy a csodás álmok valóra válásának immár minden akadálya elhárult. Az időszak a vaskos családi magazinok aranykora. A novellák piacát a kereslet jellemezte. Kötetünk huszonnégy Vonnegut-meséje ama idők másodtermése. Peter Reed szüretelte őket. Szebbnél szebb történetek. Abszurdak, költőiek, érzelmesek. És persze szikrázóan szellemesek. Nemzedékek konfliktusai, házasság, a nő szerepe a családban, ha már nem dolgozhat - íme, az antológia főbb témái. Igen, és a keserves ébredés a rózsaszín amerikai álomból. A gyűjtemény összes gyöngyszeme: megannyi időutazás. Az Olvasó megrendülve, mosolyogva és talán némi szomorkás bölcsességgel szemlélheti ezt a varázslatos forgószínpadot. Az a világ mára elsüllyedt. Üzenetei azonban időszerűbbek, mint valaha. "Négy Tigris-tank gördült a parancsnokság bejárata elé. Két tucat német ugrott le róluk. Géppisztolyaikat ránk szegezték. - Mongyá mán valamit - parancsolta az ezredes. Csöppet sem félt. Végigpillantottam könyvecském bal oldali hasábján. Rátaláltam a mondatra, amely leghívebben fejezte ki érzelmeinket. - Ne lőjetek! - mondtam. Német páncélos tiszt csörtetett be, hogy szemügyre vegye a fogását. Kezében könyvecske. Valamivel kisebb volt, mint az enyém. - Hol vannak a tarackágyúitok? - kérdezte."

Vonnegut újabb édesbús, keserves remekműve az egykor öröknek vélt polgári értékrendet gyászolja. A cím a kamaszkorú gyilkos, Rudy Waltz gúnyneve. Vaktában kilőtt töltényével egyszerre két életet is kiolt. Rudy anyjával házuk radioaktív kandallópárkánya végez, az ohiói Midland City összes élőlényével pedig neutronbomba. Viszont szerepel a könyvben egy örök álmából felébresztett pilóta. Szimbolikus figura. Az ejtőernyő nélküli madárember küldetése, hogy kísértsen az immár lakatlan, ámde épen maradt városban. Rudy bűntől bűnhődésig kalauzolja az Olvasót lelki békéje felé vezető, göröngyös útján. A ma már klasszikus abszurd egyszerre profetikus példázat és intés: tisztességesnek kell maradnunk akkor is, amikor a feladat teljességgel lehetetlennek tűnik. Egyetlen rab volt odafent, egy fekete asszony, nem városbeli, akit egy távolsági buszról szállítottak le, mert megverte a fehér buszsofőrt. Az asszony lentről, a Dél mélyéről jött, s ő ismertetett meg azzal a gondolattal, hogy születéskor kinyílik egy kukucskálónyílás, és ha becsukódik, az a halál. Ahonnan jött, ott mindennapos lehetett ez a gondolat. ... Megkérdezte, mit keres a börtönben egy ilyen szép ruhás fehér fiú. Azt mondtam, baleset történt, miközben a puskát tisztogattam. Ki tudja, hogyan, elsült, és valahol messze megölt egy asszonyt. Magamban már kezdtem kidolgozni a védekezésemet, ha egyszer apának esze ágában sem volt ilyesmi. - Ó, Uramisten - mondta az asszony -, hát becsuktál egy kukucskálólikat? Cudar érzés lehet.

Az univerzum zavarba jön. Nem tudja, mitévő legyen. Például táguljon-e tovább? Vagy inkább zsugorodnia illene? Tíz földi esztendeig tépelődik. "Ha elfelejtették volna: az időomlást követő tíz éves újrajátszás vele, velem, önökkel, mindnyájunkkal még egyszer végigcsináltat mindent, amit csak 1991.február 17-étől 2001.február 13-áig műveltünk." Ám a szabad akarat visszatérése katasztrofális következményekkel is jár. Szerencsére Kilgore Trout megfejti a rejtélyt, sőt jelmondatával visszavezeti a földlakókat megszokott világukba. Íme a csodatévő mantra: "Betegek voltatok, de meggyógyultatok, és sok a tennivaló." A mű Kurt Vonnegut tizennegyedik, utolsó regénye. Hattyúdal. Emlékek, eszmék, tanok és töprengések, meg tréfák és viccek mulatságos szőttese. Egyszersmind búcsú a vonneguti világ teremtett és valóságos szereplőitől.

"Már jómagam is csupán megvonom a vállam, ha arról értesülök, hogy valaki meghalt. Olyankor elismétlem, amit a tralfamadoriak szoktak mondani a halottakról. Íme, ezt szokták róluk mondani: ,,Így megy ez." Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Főhőse, Billy Pilgrim elszabadul az időben, és zsiráfok meg gyakorlózubbonyos csecsemők, bombák meg ellopott teáskannák társaságában nézi, amint halál és művészet járja szolgálati keringőjét, most, a múltban és mindig, a Földön és a Tralfamador bolygón. Hozzá madarak csicsergik: Nyitni-kék. Így megy ez..

"Ez a könyv ajándék magamnak az ötvenedik születésnapomra" - írta Vonnegut. Szép ajándék, hiszen főhőse, a szerző oly sok könyvében szereplő, végtelenül ötletes, ám sikertelen sci-fi-író, Kilgore Trout most egyszeriben világhírűvé válik, sőt megkapja a Nobel-díjat. A szerző számos egyéb könyvének alakja vendégszerepel a regényben, amely valósággal kvintesszenciája Vonnegut gondolatainak: fő kérdése, mint oly sokszor, most is az, hogy mennyiben van az embernek szabad akarata - avagy csupán biológiai gépezetek volnánk?

,,Másnap délben már előjöhettek a húsraktárból. Az amerikaiak és az őrök fölött az eget feketére festette a korom. A nap dühös, apró gombostűfejjé zsugorodott. Drezda: akár a Hold. Kövek, ásványok. Semmi egyéb. A kövek szinte izzottak. A környéken mindenki meghalt. Így megy ez." Lehet, hogy Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Mármint, hogy talán volna még más - vagy sok? - ilyen nagyszerű háborúellenes regény. De Vonnegut esetében ez az ,,egyik" mégis falsul hangzik. Mert tényleg, senki sem volt és lesz olyan, mint, ő, aki 2007. április 11-én meghalt, és mindig meg fog halni ugyanakkor - már ha egyszerre létezik múlt, jelen és jövő, mint a főhőse, Billy Pilgrim számára -, de a könyvei valahogy egy szemernyit sem avulnak. És akárhányszor olvassuk őket, mindig rácsodálkozunk nemcsak Vonnegut káprázatos ötletességére, hanem szkeptikus-bölcs humanizmusára is. Szóval ez a Billy Pilgrim, aki ugyanakkor született, mint Vonnegut, átéli Drezda bombázását... és kicsit meghibban tőle. Plusz belegabalyodik az időbe. Ráadásul még a tralfamadoriak is elviszik a bolygójukra, hogy az állatkertjükben nézegessék a furcsa lényt...

Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját. A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul "elszabadul az időben". Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között - kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió. Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.

Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Főhőse, Billy Pilgrim elszabadul az időben, és zsiráfok meg gyakorlózubbonyos csecsemők, bombák meg ellopott teáskannák társaságában nézi, amint halál és művészet járja szolgálati keringőjét, most, a múltban és mindig, a Földön és a Tralfamador bolygón. Hozzá madarak csicsergik: Nyitni-kék. "Már jómagam is csupán megvonom a vállam, ha arról értesülök, hogy valaki meghalt. Olyankor elismétlem, amit a tralfamadoriak szoktak mondani a halottakról. Íme, ezt szokták róluk mondani: "Így megy ez."