Boglárka Weisz
autor
Szent István Nemzetsége
Európa új királysága
Az első évezred fordulóján Géza fejedelem fia, István - miután legyőzte a hatalmat ősi jogon követelő Koppányt - a pápa és a német-római császár akaratából "áldást és koronát nyert", s elfoglalta helyét a keresztény uralkodók között. Miközben sorra meghódoltatta a roppant hatalmú nagyurakat, vármegyék, püspökségek alapításával megteremtette a magyar királyság alapjait.
Angyalok kegyeltje
Pogánylázadással és trónharcokkal terhes évtizedek után I. (Szent) László erős kézzel, szigorú törvényekkel teremtett rendet. Kiűzte az országba betörő kunokat, elfoglalta Horvátországot, s hadakozott orosz és lengyel földön is. az ő kezdeményezésére avatták szentté István királyt és fiát, Imre herceget.
Aranybulla
A Szentföldről visszatérve II. András siralmas állapotban találta országát. 1222 tavaszán kiadta nevezetes törvényét, az Aranybullát, lefektetve az uralkodónak katonai szolgálattal tartozó királyi szerviensek jogait. A többször megújított oklevél rendelkezéseire még századokkal később is hivatkoznak a nemesek.
Második honalapítás
A tatárjárás után "pusztán és üresen maradt" az ország. IV. Béla a főurakkal összefogva külországokból érkező telepesekkel igyekezett benépesíteni a lakatlanná vált vidékeket. Jó néhány város ezekben az időkben kapott kiváltságlevelet, s az uralkodó erős kővárakat építtetett. A Magyar Királyságba lassan visszatért az élet. Néhány évtizeddel később Károly Róbert foglalta el a magyar trónt, s megkezdődött az Anjouk majd száz évig tartó uralkodása.
Markets and Staples in the Medieval Hungarian Kingdom
This book discusses medieval markets and depots, places of commercial activity in the Kingdom of Hungary, and their many interactions, and how they developed and changed over time. The system went through many changes as new demands arose over the centuries, but permanence and characteristic feature. In the early Kingdom of Hungary only the king could hold markets, but clerical and secular landowners gradually aquired market rights in later times. The only prerogative retained by the king was the power to grant a franchise for a market. Kings may have created the institutional basis for trade, but markets followed their own course of development in the way operated.
Na sklade 1Ks
12,33 €
12,58 €
Hatalom, adó, jog
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Középkori Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport második tanulmánykötetében közreadott, szerteágazó témákat feldolgozó tanulmányok mindegyike szorosabb vagy lazább szállal kötődik a középkori magyar gazdaságtörténethez. Éppen ezért nemcsak a városi adózás vagy a pénzügyigazgatás intézményeinek és szereplőinek története villan fel, hanem az Árpád-korban használt mérlegek és mérlegsúlyok vagy a bányavárosok lakóinak lelki életét meghatározó szentkultusz vizsgálata is. A kötet lapjain megelevenedik a középkori élet sokszínűsége: az akkor élt emberek mindennapjai, használati tárgyai, gondolkodásmódja, valamint az a szűkebb és tágabb tér, amely keretekbe foglalta életüket, a piactól a városon és a megyén át a Magyar Királyság egészéig, sőt annak határain is túl. Az ország ezer szállal kötődött környezetéhez, külföldi luxustárgyak éppúgy eljutottak a Kárpát-medencébe, mint ahogy a magyar föld kincsei is utat találtak Európa piacaira. A kötet olvasóját avatott szakemberek - történészek, régészek, numizmaták és művészettörténészek - kalauzolják el egy régmúlt kor világába.
A kutatócsoport előző tanulmánykötete Pénz, piac, posztó. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról címmel jelent meg 2016-ban az MTA BTK TTI kiadásában.
Vypredané
15,32 €
Pénz, posztó, piac
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Középkori Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport a magyar gazdasági élet működésében és változásában szerepet játszó tényezőket interdiszciplináris kutatások keretében tanulmányozza. Egyik fontos feladata a királyi hatalom gazdasági életben betöltött szerepének feltárása. E célt szem előtt tartva vizsgálja a kutatócsoport a királyság bevételeit, a pénzverést, a pénzügyigazgatás vezető szerveit, nem megfeledkezve az uralkodók által hozott, a gazdasági élet szempontjából jelentős intézkedések bemutatásáról sem. A kutatás másik témaköre a középkori városok történetét érinti, mivel e települések gazdaságpolitikája nemcsak az ország életére gyakorolt hatást, de ez volt az a tényező is, amelyen keresztül a Magyar Királyság bekerülhetett a középkori Európa gazdaságának vérkeringésébe. A kutatócsoport a városi rendelkezéseket, a városok hazai és nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepét, a helyi gazdasági helyszíneket, a városokat összekötő utakat, valamint a városi vállalkozásokat helyezi a figyelem középpontjába. Jelen tanulmánykötet a kutatócsoport szerteágazó programjának valamennyi területét érinti, ügyelve arra, hogy az egyes résztémakörök szorosabb vagy lazább szálakkal kötődjenek egymáshoz.
Vypredané
13,89 €