Endre Wellmann

A testet, amelyben élsz, csupán a földi élet idejére bérled. Csak a túlsó kapuig cipelheted, ott kiszállsz belőle, és visszaadod a Földnek. Az emberi test a teremtés csodája, amíg egészséges. De mihelyst elromlik, ugyanannak a teremtésnek a végérvényes csődje. Tákolgatni, javítgatni lehet, mint mindent, ami anyagból van: ez az orvostudomány kihívása. A benne való élés pedig a mindenkori emberé. Minden gyógyíthatatlan betegség önnön kicsinységünkre figyelmeztet, de emberi felelősségeinket is számonkéri. Ez egy szomorú könyv, mert az életről szól. "Izgalmas utazásra hívja F. W. E. az olvasót: a gyakorló cukorbeteget, a potenciális cukorbeteget, de azt is, aki sosem lesz cukorbeteg. Az utazás az elzárkózástól (ez nem velem történt, és én amúgy sem lehetek beteg) az elfogadáson át a betegséggel való megbarátkozásig vezet. Miért éppen én? Mit tettem, és mit nem tettem, hogy beteg legyek? Hogyan fogadom el? Kire bízhatom? A szerző számos konkrét, de filozófiai kérdést is felvet, és ügyesen terelgeti az olvasót, hogy a válaszokat megtalálja. A végső következtetés: segítséget kaphatsz (ha arra méltóvá tudsz válni), de a legtöbbet magadnak kell megtenned, hogy együtt tudj élni - és jól tudj együtt élni - a betegségeddel." Dr. Radó Gábor

Farkas Wellmann Endre egy ideje szereplírát művel. Nem is akárhogyan: a több kötet anyagát kitévő Néró-versekben forrott ki igazán költészete. Most egy másik álarcot ölt föl: a Hannibal Lecterét. De senkit ne tévesszen meg, hogy az alakmás egy újabb pszichopata. Akárcsak a Néró-versek, ez az újabb gyűjtemény is mélységes humánummal szemlézi korunk jelenségeit, és kíméletlenül ítélkezik fölöttük. Farkas Wellmann Endre költészete továbbra is túlfűtött és szenvedélyes, képalkotása nem kevésbé. Önnön csúcsait döntögeti ebben az új könyvben. A szétmálló test, mit nem rögzíthet fénykép, felvillan újra és mindhiába, szemed régi színe világít még, csörtet a zöld az ódon szépiában. A tűnő régi mérték, a bűbáj és varázs darabokra hull szét, – tán ez a ráadás, és szétszakítja akkor a tekintet, nem ruhádat, de alatta a bőrt, a szerelem még húsról álmodik, az anyagról, amellyel összenőtt.