Nietzsche Wilhelm

Nietzschét sokan tekintették szellemi elődjüknek. Életművével közel négyezer mű foglalkozott, gondolatait a legszélsőségesebben értelmezték, sokszor aktualizálták. Az itt közreadott válogatás arra törekszik, hogy a sokat vitatott életműből azt mutassa be a magyar olvasóközönségnek, ami számunkra ma érdekes és értékes lehet. Az érett, de szellemileg még egészséges Nietzsche írásait tesszük közzé, amelyek a bevezető tanulmánnyal együtt hozzásegítik az olvasót egy helytálló Nietzsche-kép kialakításához.

Az ?Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző – alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában – próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári „józan ész” ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett „felkelés” halhatatlan dokumentumának tekintik.

Das Buch besteht aus vier Teilen. Der erste Teil erschien 1883, der zweite und dritte 1884, der vierte 1885 als Privatdruck. 1886 veröffentlichte Nietzsche die drei ersten Teile als „Also sprach Zarathustra. Ein Buch für Alle und Keinen. In drei Teilen.“ Im Gegensatz zu den frühen Werken Nietzsches handelt es sich beim Zarathustra nicht um ein Sachbuch. In hymnischer Prosa berichtet ein personaler Erzähler vom Wirken eines fiktiven Denkers, der den Namen des Persischen Religionsstifters Zarathustra trägt.Nietzsche selbst nennt den Stil, in dem Also sprach Zarathustra geschrieben ist, halkyonisch und wünscht sich Leser, die eines „gleichen Pathos fähig und würdig sind“: „Man muss vor Allem den Ton, der aus diesem Munde kommt, diesen halkyonischen Ton richtig hören, um dem Sinn seiner Weisheit nicht erbarmungswürdig Unrecht zu tun“. Dass Nietzsche diese Leserschaft in seiner Gegenwart nicht gesehen hat, legt der Untertitel des Werkes nahe: „Ein Buch für Alle und Keinen“.

Friedrich NietzscheFilozof, filolog klasyczny, pisarz. W latach szkolnych z zamiłowaniemoddawał się poznawaniu niemieckiej muzyki klasycznej od Bacha iMozarta po Beethovena oraz poezji romantycznej (szczególnie wielkiewrażenie zrobiły na nim utwory nowo odkrytego Hölderlina). Studiowałfilologię klasyczną, teologię, historię Kościoła i historię nauniwersytecie w Bonn (1864-1865) i w Lipsku (od 1865). Jako filologklasyczny zyskał wielkie uznanie, wśród jego pierwszych publikacjiznalazły się m. in. komentarze do Arystotelesa; w 1869 roku zostałprofesorem nadzwyczajnym w katedrze filologii klasycznej uniwersytetuw Bazylei. Początkowa popularność w środowisku uczelni przygasła pokrytycznym przyjęciu koncepcji dionizyjskości i apollińskościwyłożonej w Narodzinach tragedii (1872). Jeszcze przed podjęciempracy akademickiej Nietzsche odbył obowiązkową służbę wojskową.Wkrótce potem wymówił obywatelstwo pruskie i od 1869 roku pozostawał „bezpaństwowcem”. Bardzo istotnywpływ na myśl Nietzschego miało zetknięcie się z filozofią ArturaSchopenhauera oraz muzyką Ryszarda Wagnera, z którym bliskoprzyjaźnił się na początku lat 70 XIX wieku (później doszło dorozluźnienia stosunków ze względów światopoglądowych; komentarzem doistoty tego rozdźwięku jest napisana przez filozofa w 1888 r. rozprawaNietzsche kontra Wagner). Charakterystyczne w stylu pisarskimNietzschego jest pisanie aforyzmami (począwszy do dzieła Ludzkie,arcyludzkie z 1878 r.). Po części wynikało to z choroby, na którącierpiał od lat młodzieńczych, a która objawiała się niezwyklesilnymi, wielodniowymi atakami migreny, po części jednak był toświadomy wybór formy literackiej: „Kto krwią i w przypowieściachpisze, nie chce, by go czytano, żąda, by się go na pamięć uczono” -pisał w najbardziej znanym ze swych tekstów, Tako rzeczeZaratustra (1883-1885). Choroba zmusiła go do zrezygnowania z pracy uniwersyteckiejw 1879 roku. Od tego czasu wiele podróżował, po Włoszech, Niemczech iSzwajcarii, gdzie przebywał najchętniej. Na przełomie 1888 i 1889 rokunasilenie choroby doprowadziło do obłędu; Nietzsche trafił na rok dokliniki psychiatrycznej, najpierw w Bazylei, a następnie w Jenie. W1890 matka zabrała go w rodzinne strony, do Naumburga; ostatnie trzylata życia spędził samotnie w Weimarze. Został pochowany w Röcken,obok swego ojca, pastora luterańskiego. Ostatnim dziełem Nietzschegojest autobiograficzna książka Ecce Homo (1888); pośmiertnie została wydana jeszcze z notatek Wola mocy.Ur. 15 października 1844 w RöckenZm. 25 sierpnia 1900 w WeimarzeNajważniejsze dzieła: Narodziny tragedii czyli hellenizm i pesymizm, Tako rzecze Zaratustra, Ludzkie, arcyludzkie, Poza dobrem izłem, Zmierzch bożyszcz, Antychryst, Ecce Homo, Wolamocy.

Das Werk, das aus einer Vorrede und drei „Abhandlungen“ besteht, gehört zu den einflussreichsten Schriften Nietzsches. Er legte hier keine Aphorismen vor wie in den meisten anderen seiner Werke, sondern längere, systematische Texte mit durchaus wissenschaftlichem Anspruch: Er stellt darin soziologische, historische und psychologische Thesen auf. Nietzsche wollte anders als klassische Moralphilosophen keine Moral herleiten oder begründen, sondern die geschichtliche Entwicklung und die psychischen Voraussetzungen bestimmter moralischer Wertvorstellungen nachvollziehen. Er fragt also nicht, wie die Menschen handeln sollten, sondern warum Menschen (Einzelne oder Gruppen) glauben, sie sollten auf bestimmte Weise handeln, oder andere dazu bringen wollen, so oder so zu handeln.

Beyond Good and Evil (German: Jenseits von Gut und Böse), subtitled "Prelude to a Philosophy of the Future" (Vorspiel einer Philosophie der Zukunft), is a book by the German philosopher Friedrich Nietzsche, first published in 1886.It takes up and expands on the ideas of his previous work, Thus Spoke Zarathustra, but approached from a more critical, polemical direction.In Beyond Good and Evil, Nietzsche attacks past philosophers for their alleged lack of critical sense and their blind acceptance of Christian premises in their consideration of morality. The work moves into the realm "beyond good and evil" in the sense of leaving behind the traditional morality which Nietzsche subjects to a destructive critique in favour of what he regards as an affirmative approach that fearlessly confronts the perspectival nature of knowledge and the perilous condition of the modern individual.

Friedrich Nietzsche's "The Antichrist" might be more aptly named "The Antichristian," for it is an unmitigated attack on Christianity that Nietzsche makes within the text instead of an exposition on evil or Satan as the title might suggest. In "The Antichrist," Nietzsche presents a highly controversial view of Christianity as a damaging influence upon western civilization that must come to an end. Regardless of ones religious or philosophical point of view, "The Antichrist" makes for an engaging philosophical discourse.

Thus Spoke Zarathustra (German: Also sprach Zarathustra, sometimes translated Thus Spake Zarathustra), subtitled A Book for All and None (Ein Buch für Alle und Keinen), is a written work by German philosopher Friedrich Nietzsche, composed in four parts between 1883 and 1885. Much of the work deals with ideas such as the "eternal recurrence of the same", the parable on the "death of God", and the "prophecy" of the Overman, which were first introduced in The Gay Science.Described by Nietzsche himself as "the deepest ever written", the book is a dense and esoteric treatise on philosophy and morality, featuring as protagonist a fictionalized Zarathustra. A central irony of the text is that the style of the Bible is used by Nietzsche to present ideas of his which fundamentally oppose Judaeo-Christian morality and tradition.

Az ?Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző – alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában – próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári „józan ész” ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett „felkelés” halhatatlan dokumentumának tekintik. A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

Nový, moderní překlad klasiky filsofie i filozofie v bilingvním vydání.

Az Antikrisztusban Nietzsche – annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű „azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb” – egy, a világból távozó ember és gondolkodó benyomását kelti; radikálisan eltávolodik kora – és a mi korunk – mindhárom jelentős eszmerendszerétől: a kereszténységtől, a liberalizmustól és a szocializmustól. Nézeteinek érvényesítésére két kitörési pont maradt csupán: vagy a heroikus-ezoterikus arisztokratizmus vagy pedig a rasszista populizmus. Hogy tanait és nézeteit a későbbiek során kik és milyen célokra használták fel, abban neki magának is felelőssége van. S bizonyos az is, hogy Az Antikrisztus sem mentes a hibáktól és a fogyatékosságoktól. Azonban rá magára is érvényesnek érezzük azt, amit Nietzsche huszonhárom esztendős korában vetett papírra: a nagy emberek tévedései olykor termékenyebbek, mint a kisszerűek igazságai. Csejtei Dezső