István Wisinger

Szent-Györgyi Albert 1937. december 10-én átvette a Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól. Az indoklásban ez szerepelt: "...a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". A tudóst idehaza a C-vitamin feltalálójaként emlegetik, és szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjasunk, aki ezt az elismerést a szülőhazájában tudományos eredményeiért nyerte el. De milyen ember is volt Szent-Györgyi, akit Szegeden csak Prof-ként emlegettek tanítványai? Egy pacifista, aktív politikus, önjelölt kém, rendkívüli tudós, aki a családi tragédiák hatására élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Wisinger István e dokumentumregényben Szent-Györgyi Albert kevésbé ismert oldalát, személyisége ellentmondó vonásait, a belső vívódásokkal teli életútját, és magánéleti válságait is feltárva igyekszik bemutatni a tudóst.

"Tényleg ?sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós. Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős eredményeket ért el a kvantummechanika terén, megalapozta a játékelmélet közgazdasági összefüggéseit, elvégezte a legfontosabb számításokat az atombomba elkészítéséhez, és foglalkozott más matematikai és fizikai problémákkal is. Rendkívüli emlékezőtehetségének köszönhetően a princetoni házában tartott társasági eseményeken viccekkel és ókori történetekkel szórakoztatta vendégeit. Wisinger István dokumentumregénye az ő rövid életének (1903-1957) rendkívüli krónikáját meséli el. Elsősorban arról szól, hogyan jutott el Neumann zseniális elméjének hála Budapestről az Egyesült Államokba, és hagyatékából hogyan lett az örökkévalóság egyik legnagyobb kincse. Tudományos eredményeit a szakemberek Galilei, Newton és Einstein életművével mérik össze.

Wisinger István legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozza fel. Kevesen tudják, hogy Pulitzer nevéhez nemcsak az amerikai újságírás legrangosabb díja, hanem az úgynevezett "sárga sajtó" modellje is kötődik, amely William Randolph Hearst sajtómágnással vívott heves konkurenciaharcának eredménye. Ez a klasszikus, szenzációhajhász zsurnalisztika ugyanakkor ösztönözte az amerikai demokrácia és média fejlődését: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikai nép előtt, és ez sok esetben új törvények elfogadásához is vezetett. Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását: "Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz."

Ez a könyv rendhagyó önéletrajz, amelyben a történethez hozzátartoznak a családi és közéleti fényképek, dokumentumok, családi levelezések.Ez a könyv „egy fel nem robbant csecsemő” életének krónikája, tükör, amelyben a szerző – aki maga is formálója az eseményeknek – az olvasót a 20. század néhány történelmi pillanatával is szembesíti. Önportré és „családregény” ez a könyv, a személyes történelem egy mozaikdarabja.A szerző vezérelve ma is az, ami egész pályáját végigkíséri: a türelmes megértés, a jó és rossz felmutatása. Könyve tisztelgés a pálya, valamint a pályatársak és kortársak életműve előtt, egyben kritikus fellépés azzal szemben, ami mellett másképpen elmenni neki nem lehet.Wisinger István sorsában az olvasó gyakran a saját élete fordulataira is ráismerhet, és Karinthy Frigyessel együtt üzenhetik a mindenkori utókornak:„Egy élet története egyben regénye is annak…”