Anna Woltz
autor
Száz óra sötétség
Emilia tizennégy éves vagány lány, de kényszeres kézmosó és tisztaságmániás. Anyja sikeres festő, apja az iskola igazgatója és kockafejű matektanár.
Emilia éppen New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Mi történhetett, hogy megszökött otthonról?# Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy.
Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket.
Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
Black Box
"Egyszer csak csönd lesz. A strandon is elhalkul a beszélgetés, a Ticket-gyerekek abbahagyják a nevetést, Maria barátai pedig az éneklést. Csak a sirályok vijjognak. Hét pötty jelenik meg a horizonton, egyre nagyobbá válnak. Hamarosan a propellerek ritmikus zúgását is lehet hallani: hét helikopter érkezik a tenger felől. Jamienek eláll a lélegzete. Egyre közelebb érnek. A pirosra festett, kerek kabinon, ami rovarszerű élőlényre emlékeztet két talpával, megcsillan a napfény. A zaj fülsüketítővé válik. A helikopterek most olyan alacsonyan repülnek, hogy a propellerek szele hullámokat vet a vízre. Jamie némán nézi, és érzi, hogy a boldogság labdává formálódik a gyomrában és a kezében."
A holland fiatalok megőrülnek a Ticketért. Hogy mi az a Ticket? Egy kis kártya, amit maguk a gyerekek találtak ki, és öt szempontból értékeli a tulajdonosát: a külső, az ész, az egészség, a pénz és a vonzerő számít. Az első négyet lehet fejleszteni, a vonzerő százalékának növekedése azonban egy kapcsolódó közösségi oldalon kapott szavazatoktól függ. A kamaszok úgy érzik, végre maguk mondják meg, hogy ők milyenek, és a világ milyen legyen körülöttük. Jacob Rijn, a vonzó és fiatalon befutott filmrendező pedig kíváncsi: tényleg úgy megváltoztak a gyerekek, hogy a felnőttek nélkül képesek uralni a világot és önmagukat? Ezért kitalál egy valóságshow-t: a Black Boxot. Egy csapat gyereket bezárnak egy feketére festett házba a tenger fölé nyúló mólón. Heten vannak, mint a gonoszok.
Az egyikük egy Ticket-őrült, dekoratív Barbie-baba.
A másik tizenöt éves, és egy Skót-felföldet ábrázoló poszterrel meg egy bicskával érkezik a házba.
A harmadik egy igazi lúzer.
A negyedik egy felháborítóan gazdag kiskorú, aki egy olyan weboldalt üzemeltet, amin titokban levideózott lányok vannak.
Az ötödiket a börtönből hozták ki.
A hatodik egy szeretetben hívő lány, aki gyűlöli a Ticketet.
A hetedik csak egy sikerre éhező kislány.
A Black Box szerkesztősége és egész Hollandia azt figyeli chipset zabálva, mire mennek ők heten felnőttek nélkül. Vajon szétszedik egymást, vagy megteremtik a saját világukat, és jól elboldogulnak? És miközben a felnőttek ezen gondolkodnak, a Black Box mindenkit magával húz a mélybe.
Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot?
"Anyának egy csomó minden hiányzik, ha velem van.
Nekem meg akkor hiányzik egy csomó minden,
ha anya nincs velem."
Felicia dühös az egész világra. A szülei épp elváltak, és ez az első nap, amikor Bertával, a húgával az apukájuknál
alszanak. Ez a vártnál is sokkal rosszabbul alakul... Ráadásul Berta
szánkóbalesete miatt az egész család összezárva tölti a teljes napot a kórház sürgősségi osztályán. Felicia nekivág
a kórház folyosóinak,rengeteg kalandba keveredik, mindenféle
érdekes gyerekkel fut össze, köztük egy nagyon vagány fiúval, Adammal is...
A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan
-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút
színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de
mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük fiús és lányos, magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény
ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket
a könyveket jó olvasni!
Na sklade 1Ks
8,18 €
8,35 €
Môj výnimočný týždeň s Tess
Desaťročný Samuel prichádza na ostrov, aby tam so svojou rodinou strávil prázdninový týždeň. Ich pobyt sa však nezačína práve idylicky. Jeho brat si zlomí členok a on sa po príchode do ošetrovne zoznámi s jedenásťročným, výnimočne odvážnym dievčaťom. Jeho mama tu pracuje ako zdravotná sestra a dcéru od narodenia vychováva sama. Tess však túži spoznať vlastného otca a bez vedomia mamy vyhúta plán, ako ho dostať do ich prázdninovej chatky na ostrove. Samuel jej v tom pomáha, i keď má opačný problém: kým Tess túži po zblížení s otcom, on sa každý deň trénuje v tom, aby sa pripravil na stratu svojich blízkych, keď to raz príde. Vtipne vyrozprávaný príbeh vo vynikajúcom preklade Adama Bžocha, plný nákazlivej radosti o stratách a nálezoch a snahe nájsť si svoje miesto vo svete, zdôrazňuje dôležitosť rodinnej súdržnosti a priateľstva.
Kniha dostala viacero významných knižných cien, ako Vlag en Wimpel, Flámska cena detskej poroty 2014, či LUCHS-Preis 2014 a jej filmová adaptácia zas získala prestížne ocenenia: špeciálnu cenu mládežníckej poroty Berlinale 2019, cenu diváka NYICFF (najväčší filmový festival pre deti a mládež v Severnej Amerike) a chorvátsku divácku cenu na festivale Kinokino 2019.
Alaska - Nem vagy egyedül
Hetedik. Az első év a gimnáziumban. Új emberek, új osztály, tiszta lappal lehet indulni. Két ember mégsem várja az első napot: Sven és Parker. Mindketten szoronganak, és nem véletlenül… Sven tudja, hogy az epilepsziája miatt ő lesz a furcsa gyerek, ezért rögtön támad és gúnyolódik. Parker világba vetett bizalma egy betöréses rablás után romokban hever. Ráadásul az öccsei allergiája miatt meg kellett válnia Alaskától, mindennél jobban szeretett hófehér kutyájától, aki vigaszt és biztonságot jelentett a bajban. Azonban egy nap felfedezi őt az iskola előtt. Követni kezdi, és hamarosan az éjszakáit Alaskával tölti. Míg a kutyát simogatja, titkokat hallgat a kutya új gazdájától. Lassan eljut oda, hogy segítsen és segítséget tudjon kérni. Egyszerre fordulatos és érzelmes regény Anna Woltztól a tőle megszokott magával ragadó stílusban.
My Especially Weird Week with Tess
It's the first day of the holidays and Sam is roaming the island of Texel, imagining what it'd feel like to be the last person on earth. Then, like a whirlwind, 12-year-old islander Tess swoops into his life. Sam's only option is to go along for the ride.
Soon he's dancing the waltz, burying a pet canary and coming up with an especially weird plan to help Tess find her father, who doesn't even know she exists. Along the way, Sam discovers the true meaning of family and what it is to be alive. One thing's for sure - this is a holiday he'll never forget.
Talking to Alaska
A powerful story of two unlikely friends brought together by the love of a dog
Sometimes rivals just need a helping paw...
It only takes one day at their new school for Parker and Sven to become mortal enemies. Parker's had a terrible summer and just wants to be invisible, while Sven is desperate to make an impression and be known as anything other than "that boy with epilepsy."
When Parker discovers her beloved dog Alaska - who she had to give away last year - now belongs to Sven, she's determined to steal Alaska back. Of course, that's easier said than done...
Evi, Nick és a csibés nyár
EZ A KÖNYV életem legfurcsább nyaráról szól. Úgy kezdődött, hogy Nick, aki hatodikos, életében először hozzám szólt. Evi meg közölte, hogy a barátom akar lenni, pedig amúgy nagyon veszekedős lány. Aztán egy csomó minden történt: elloptam egy tyúkot, szétfűrészeltem egy csomó fát, és rájöttem, hogy szerelmes vagyok. De egy balesetnek is tanúi voltunk... Agyrém! Vajon életem legfurcsább nyara egyben a legjobb is lesz?
Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egyedül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betus, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak! Készíts be a takaró alá egy zseblámpát is, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!
Tess és én életem legfurcsább hete
A vakáció első napján a bátyám eltörte a lábát. Szóval elég rosszul járt, de nekem pont ez volt a szerencsém, mert a rendelőnél találkoztam Tess-szel. Tess szeme barna, és arany pöttyöcskék vannak benne. Sosem kér bocsánatot és szeret parancsolgatni. Az apja nem is tud arról, hogy létezik. Csak egy hete van, hogy megismerje az apját. Nekem is csak egy hetem van, hogy vele legyek. Úgyhogy segítek neki. Hét napig vagyunk a szigeten, de ez életem legfurcsább és legboldogabb hete.
Töltsd Tess-szel és Samuellel ezt az izgalmas hetet, melynek során a tizenegy éves Tess megszelídíti az apukáját, a tízéves Samuel pedig rengeteget gondolkodik barátságról és családról, örök búcsúról és az első szerelemről.
Vypredané
8,71 €
8,89 €
Lacná kniha Tess és én életem legfurcsább hete (-90%)
A vakáció első napján a bátyám eltörte a lábát. Szóval elég rosszul járt, de nekem pont ez volt a szerencsém, mert a rendelőnél találkoztam Tess-szel. Tess szeme barna, és arany pöttyöcskék vannak benne. Sosem kér bocsánatot és szeret parancsolgatni. Az apja nem is tud arról, hogy létezik. Csak egy hete van, hogy megismerje az apját. Nekem is csak egy hetem van, hogy vele legyek. Úgyhogy segítek neki. Hét napig vagyunk a szigeten, de ez életem legfurcsább és legboldogabb hete.
Töltsd Tess-szel és Samuellel ezt az izgalmas hetet, melynek során a tizenegy éves Tess megszelídíti az apukáját, a tízéves Samuel pedig rengeteget gondolkodik barátságról és családról, örök búcsúról és az első szerelemről.
Vypredané
0,89 €
8,89 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot? (-70%)
"Anyának egy csomó minden hiányzik, ha velem van.
Nekem meg akkor hiányzik egy csomó minden,
ha anya nincs velem."
Felicia dühös az egész világra. A szülei épp elváltak, és ez az első nap, amikor Bertával, a húgával az apukájuknál
alszanak. Ez a vártnál is sokkal rosszabbul alakul... Ráadásul Berta
szánkóbalesete miatt az egész család összezárva tölti a teljes napot a kórház sürgősségi osztályán. Felicia nekivág
a kórház folyosóinak,rengeteg kalandba keveredik, mindenféle
érdekes gyerekkel fut össze, köztük egy nagyon vagány fiúval, Adammal is...
A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan
-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút
színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de
mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük fiús és lányos, magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény
ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket
a könyveket jó olvasni!
Vypredané
2,51 €
8,35 €
dostupné aj ako: