! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Robert Yugovich

autor

Az őszinteség jutalma


„Itt meleg van, adnak enni, és nem lőnek rám. Miért izguljak?” A szerzőt, egy bűnszervezet prominens tagját 2009 februárjában első fokon tizennégy év börtönre ítélték, bár a tanúvédelmi program keretében segített leleplezni egy szerb maffiacsoportot. A bezártság nem törte meg, hiszen egyetlen, a bűnszervezetben dolgozó barátja sem érte meg a negyvenet. Ő most harmincnyolc, és a börtönben pár évig még biztosan nem forog veszélyben az élete… Különben is: átélt már ennél jóval rázósabb dolgokat is, kezdve a gyerekkori vajdasági bunyóktól a délszláv háborún és a kilencvenes évek vad budapesti éjszakai életén át a legkeményebb testőrkiképzésekig és a holland alvilágban zajló könyörtelen presztízsharcokig. „Amíg lélegzem, harcolok” – vallja Yugovich. Az elsőfokú ítéletet másodfokon hat évre csökkentették, majd a Legfelsőbb Bíróság nemrég jogerősen kilenc évre súlyosbította büntetését. Ő viszont tovább küzd az igazáért a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt. Ezt a könyvet azért írta meg, hogy emléket állítson az alvilágban töltött, nem éppen unalmas éveinek, lerántsa a leplet a maffia olykor romantikusnak beállított világáról, és hogy felhívja a figyelmet a hazánkban és az igazságszolgáltatásban uralkodó provinciális és ellentmondásos viszonyokra. Yugovich vallomását olvasva felmerülhet a kérdés: ha tizenéves korában nem szippantja be a délszláv háború, vajon mi lehetett volna ebből az írói tehetséggel megáldott fiatalemberből…
Na sklade 1Ks
10,73 € 11,29 €

Roncsgyár


„2010 karácsonyára megjelent Az őszinteség jutalma című könyvem, melyben ha érintőlegesen is, de igen szigorú kritikát fogalmaztam meg a magyar igazságszolgáltatásról. A könyv után rengeteg fenyegetést kaptam, hogy ez meg az lesz, hogy beperelnek, további éveket fogok kapni, meg fogok rohadni a Gulágban. Senki sem jelentett fel vagy perelt be. Minden érintett tudta, hogy az igazat írtam és senki sem várta jobban egy esetleges bírósági per elindítását, mint én magam, ahol aztán milliónyi olyan dologgal is szembesíteni lehetett volna a társadalmat, ami abba a könyvbe nem fért bele, vagy direkt nem lett még akkor megírva." Az Olvasó azt a Robert Yugovich művet tartja kezében, amelybe viszont „minden belefért"! A szerző egy nemzetközi bűnszervezett tagjaként került a tanúvédelmi programba. Méltányos elbírálást ígéretével csábították őszinte, feltáró vallomásra. Ennek ellenére első fokon tizennégy évre ítélték. Az ítéletet másodfokon hat évre csökkentették, majd a Legfelsőbb Bíróság jogerősen kilenc évre súlyosbította. Yugovich a börtönévei alatt kezdte írni a visszaemlékezését, a munkát a 2016 nyarán történt szabadulása után folytatta. A „Roncsgyár" a koncepciójában, merész és szókimondó stílusában és végkövetkeztetéseiben messze túlmutat a szokásos börtönnaplókon; hacsak a fele igaz annak, amit Yugovich papírra vetett – márpedig a mű minden momentumában hiteles beszámoló – a „Roncsgyár" fenekestül fogja felforgatni a magyar igazságszolgáltatásról és büntetés-végrehajtásról kialakult képet. Yugovich a lehető legőszintébben és félelmet nem ismerve ír a megtapasztalt börtönviszonyokról, az éppen regnáló hatalom érdekeit kiszolgáló, gyakran dróton rángatott parvenü jogászokról, bírókról, egymást taposó wannabee nyomozókról, miközben számtalan, „felsőbb politikai utasításra" elhallgatott, vagy készakarva félrekommunikált esetről is beszámol, és akkor sem hallgat, mikor véleményt mond arról a Magyarországról, amely egy expresszvonat sebességével száguld a semmibe Európával éppen ellenkező irányban.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Olja


A regény nem a bűnügyi tényfeltáró irodalom újabb darabja, nem csupán egy luxuskurva felemelkedésének története, a mocskos pénz és a sekélyes csillogás, a mozgalmas amsterdami éjszakai élet világának hiteles bemutatása: Yugovich Oljája egy segélykiáltás a nők védelmében, talán nem véletlen, hogy egyes méltatói szerint a nemzetközi kortárs irodalom egyik legerőteljesebb feminista alkotása, melyben az egész Európára kiterjedő hálózat átláthatatlan vadonja úgy tárul elénk, mint a társadalom szimbóluma. Olja karriertörténete a moldáviai Kisinyovtól a hollandiai Amsterdamig tart, mindeközben az orosz, a svájci és a német helyszínek, nem pusztán a nemzetközi hálózat bemutatására szolgálnak, hanem a nőket elnyomó és rabszolgasorba süllyesztő modernkori, nyugati társadalom szimbólumai is, amit a hősnő karakterének sokszínűsége és dimenzionáltsága is bizonyít. A félholtra vert ismeretlen nő, a kedves pultoslány, a luxusprostituált és a kokainista, majd a férjéért kiálló hűséges feleség és a húgát menteni akaró nő mind-mind Olja, kinek karakterében megannyi nő történetét és érzelmit sűrítette egybe a szerző, Yugovich regényének szereplője tehát az elnyomott, megalázott és segélykiáltást hallató: NŐ! Az Olja nem habkönnyű olvasmány, sőt megbotránkoztató, helyenként sokkoló regény, egy valóságon alapuló és vérfagyasztóan hiteles látomás azokról a nőkről, akik a szabadulás legcsekélyebb reménye nélkül tengetik az életüket s mégis sokkal erősebbek, mint a rajtuk uralkodni próbáló férfiak. Yugovich világos üzenetet fogalmaz meg: egy nő megalázható, lelke és teste a sárba tiporható, de legyőzni nem lehet!
Vypredané
10,73 € 11,29 €

Hontalan hazafi


Lágyan ránézett, majd visszafordult, és beledőlt a mélységbe. Danit elhagyta az ereje, egész teste elernyedt, majd térdre rogyott. Fejét az égre emelte, és száját kitátva torkaszakadtából üvölteni kezdett. Aztán a hópihék és a néma csend leple borult a vidékre. A gyász csendje a legszörnyűbb csend, ami létezik. A csend, amely ölni képes, amely úgy tud fájni, mint a nyílt seb a forró tőr forgatására. A szerző hátborzongató őszinteséggel meséli el mindazt a szörnyűséget, amit a Jugoszláv Néphadseregben szolgálva vajdasági magyar emberként élt meg a kilencvenes évek délszláv háborúja idején. A válogatott borzalmak és a harctéri jelenetek részletes, valósághű ábrázolása az olvasóban nem hagy kétséget afelől: megtörtén eseményekről értesül, méghozzá első kézből. A kordokumentummal felérő regény szerzőjének elsősorban az a célja, hogy a délszláv háborút elfogulatlanul ábrázolja. Igyekezett úgy rekonstruálni az eseményeket, hogy közben objektív maradjon, és senkit se sértsen meg, hogy egyik részvevőjét se tüntesse fel jobb vagy rosszabb színben a másiknál. Ez az a könyv, melyet olykor könnyedén írtam, máskor meg könnyekkel küszködve préseltem ki magamból -vallja Yugovich olvasóinak szánt legújabb regényéről.
Vypredané
11,69 € 12,31 €

Narkománia


A kábítószerek elleni harcot a társadalom már akkor elveszítette, amikor azt hitte, az egyre szigorúbb törvények elriasszák a kábítószerkereskedőket és fogyasztókat egyaránt. Tévedtek. Sőt, a minél szigorúbb drogtörvények a kábítószerek drágulását okozták csupán, melynek következménye az lett, hogy még nagyobb üzlet lett a drogkereskedelem. Újabb hibát követett el a törvényhozás, amikor a jól ismert klasszikus illegális drogok büntetési tételét drasztikusan megemelték, ezzel utat nyitva az új, ismeretlen szintetikus drogok sokaságának. Így jutottunk odáig, hogy ma már szinte senki sem tudja valójában milyen szerek is vannak kint az utcákon! Az öntelt és kapzsi törvényhozóknak köszönhetően, akik sokszor maguk is szívesen használnak tudatmódosító szereket, kudarcra kudarcot halmozva odáig jutott a drogellenes háború, hogy a kokain státusszimbólum lett, míg az utcákon több ezer áldozatot követel! Húsz évig voltam drogkereskedő, ahová úgy kerültem, mint kilátástalan, jövőkép nélküli drogfogyasztó. Vagyis személyes tapasztalattal rendelkezem. A ranglétra legalacsonyabb fokán kezdtem és nagyon magasra jutottam. A 20 év alatt megismertem a drogkereskedelem és drogfogyasztás szinte teljes skáláját. A vályogházakban szipuzó, segélyből tengődőkön, a középosztály munkásain át, a művészvilág apraja-nagyját, a tehetős vállalkozókat, ügyvédeket, bírókat, rendőröket, ügyészeket, a korrupt, jachtokon orgiázó politikusokig szinte mindenki részese. Ismertem tanárt (tőlünk vette a cuccot), aki osztálykiránduláson a diákjaival együtt drogozott. Papot, aki Istentől sokkal jobban szerette a hasist. Oly annyira, hogy évekig az egyik legmegbízhatóbb emberünk volt sok másik egyházi személlyel együtt. A drogok elleni harcnak egyetlen módja van: és ez a nevelés. A szülő tudja legfőbbképpen megóvni a gyermekét a drogoktól. Ahhoz, hogy a drog elveszítse varázserejét, egy teljesen új generációt kellene felnevelni, akikkel meg kellene tanítani a teljes igazságot, de ehhez előbb nekünk szülőknek kell szembe nézni a tényekkel és megfelelő tájékozódást birtokolni ahhoz, hogy a gyerekeket megfelelő tanácsokkal tudjuk ellátni és megfelelő neveltetésben tudjuk őket részesíteni!
Vypredané
7,66 € 8,06 €