Miklós Zelei

Két időzóna egy faluban. A falu egyik felében, Nagyszelmencen az Európai Unió, Szlovákia. A másik felében, Kisszelmencen Ukrajna. Itt a kijivi idő a hivatalos, ott a közép-európai. De a kisszelmenciek is a közép-európai szerint élnek. Az első világháború végéig az Ung vármegyei Nagyszelmenc–Kisszelmenc ikerfalu Magyarország szerves része volt. A Párizs környéki békeszerződésekkel Csehszlovákiához került. 1938–1944 között újra Magyarországhoz tartozott. Majd a Szovjetunió nyugatra tolta a határait, bekebelezte Kisszelmencet is, és átláthatatlan vasfüggönyt húzott az ikerfalu két része közé. E két nincsország öröksége az ikerfaluban a mai schengeni határ, pontosan Sztálin vasfüggönyének nyomvonalán. A kettézárt falu című dokumentumregény azt mondja el: a határ hogyan választott el gyereket a szüleitől, menyasszonyt a vőlegénytől, barátokat, haragosokat... Hívőket a templomtól, iskolásokat az iskolától – temetőt a holtaktól... Hogyan vitték a civil magyarokat hadifogolyként a gulágra, hogyan üldözték az egyházakat, a papokat... Az ikerfalu egyik felében elkezdődött történetek a túloldalon folytatódnak: hűségről és hűtlenségről, állhatatosságról és árulásról, kitartásról és föladásról beszélnek. A szerző hosszú évek munkájával illesztette össze a Szelmenc-kirakós darabjait: a huszadik század, az ezredforduló képét, amelyen láthatjuk, hogy a nagyeszmék mennyit érnek földközelben. Ahogy kisszelmenci emberünk a munkácsi sörgyár népköltészeti jelmondatát idézi: A sör már jobb, de még ihatatlan.