Gabrielle Zevin
autor
Holnap és holnap és holnap
Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy flopilemezt, rajta a legújabb játékával, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. A kötet korábban Világépítők címmel is megjelent magyarul.
Na stiahnutie
12,06 €
15,49€
Holnap és holnap és holnap
Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.
Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy flopilemezt, rajta a legújabb játékával, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.
Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.
Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. A kötet korábban Világépítők címmel is megjelent magyarul.
Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra
Jednoho mrazivého prosincového odpoledne vystoupí Sam Masur z metra nedaleko Harvardu a na přelidněném nástupišti zahlédne kamarádku z dětství Sadie Greenovou. Zavolá na ni, ona předstírá, že ho neslyší, ale pak se přece jen ohlédne a hra může začít.Sadie se Samem záhy vytvoří tvůrčí tandem, jenž změní dějiny videoher. Následují necelé tři dekády plné přátelství a rivality, slávy a umění, štěstí a zrady, úspěchů a tragédií.Přestože ve vlastních životech čelí nespravedlnostem, postižením a vztahovým přešlapům, ve svých videohrách vytvářejí světy, v nichž postavy překonávají překážky a dosahují vysněných cílů. A když se to nepovede, mohou daný level jednoduše restartovat.Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra je příběh o představivosti, slunných i stinných stránkách přátelství, dokonalých i nedokonalých světech a o videohrách.
Na stiahnutie
17,73 €
Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra
Jednoho mrazivého prosincového odpoledne vystoupí Sam Masur z metra nedaleko Harvardu a na přelidněném nástupišti zahlédne kamarádku z dětství, Sadie Greenovou. Zavolá na ni, ona předstírá, že ho neslyší, ale pak se přeci jen ohlédne a hra může začít.
Sadie se Samem záhy vytvoří tvůrčí tandem, jenž změní dějiny videoher. Následují tři dekády plné přátelství a rivality, slávy a umění, štěstí a zrady, úspěchů a tragédie.
Přestože ve vlastních životech čelí nespravedlnostem, postižením a vztahovým přešlapům, ve svých videohrách vytvářejí světy, v nichž postavy překonávají překážky a dosahují vysněných cílů. A když se to nepovede, mohou daný level jednoduše restartovat.
Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra je příběh o představivosti, slunných i stinných stránkách přátelství, dokonalých i nedokonalých světech a o videohrách.
dostupné aj ako:
Tomorrow, and Tomorrow, and Tomorrow
An exclusive special edition of the global bestselling phenomenon
This is the story of Sam and Sadie. It's not a romance, but it is about love.
When Sam catches sight of Sadie at a crowded train station one morning he is catapulted straight back to childhood, and the hours they spent immersed in playing games.
Their spark is instantly reignited and sets off a creative collaboration that will make them superstars. It is the 90s, and anything is possible.
What comes next is a decades-long tale of friendship and rivalry, fame and art, betrayal and tragedy, perfect worlds and imperfect ones. And, above all, our need to connect: to be loved and to love.
Elsewhere
From the acclaimed author of Sunday Times no. 1 bestseller Tomorrow, and Tomorrow, and Tomorrow, a YA novel of hope, love and redemption about Liz's life after life.
ONE OF TIME MAGAZINE'S 100 BEST YA BOOKS OF ALL TIME
Welcome to Elsewhere. It is warm, with a breeze, and the beaches are beautiful. It's quiet and peaceful. You can't get sick and you can't get older. In Elsewhere, death is only the beginning …
Elsewhere is where fifteen-year-old Liz Hall ends up, after she is killed in a hit-and-run accident. It is a place very like Earth, yet completely different. Here Liz will age backwards from the day of her death until she becomes a baby again and returns to Earth. But Liz wants to turn sixteen, not fourteen again. She wants to get her driving licence. She wants to graduate from high school and go to college. She doesn't want to get to know a grandmother she's never met before and have to make all-new friends.
How can Liz let go of the only life she has ever known and embrace a new one? Or is it possible that a life lived in reverse is no different from a life lived forward?
Memoirs of a Teenage Amnesiac
Who are you at 16, if you can't remember anything about your life since you were 12? A brilliant exploration of identity and love for YA readers, by the bestselling author of Tomorrow, and Tomorrow, and Tomorrow.
After an accident that leaves her with partial amnesia, Naomi tries to piece together the fragments of the last three-and-a-half years of her life. She discovers that she has a tennis-champion boyfriend but can't remember him, is co-editor of the yearbook with a quirky guy who wears a smoking jacket, her parents are divorced, and she apparently hates her mother. She has friends who simply don't seem that attractive any more and, despite having meticulously kept a diary during the now-lost years, she only wrote about what she ate every day in it!
But when a girl loses three-and-a-half years, she gets a chance to reinvent herself. After all, who is to say that everything has to stay the same?
The Storied Life of A.J. Fikry
A.J. Fikry, the grumpy owner of Island Books, is going through a hard time: his bookshop is failing, he has lost his beloved wife, and his prized possession - a rare first edition book has been stolen. Over time, he has given up on people, and even the books in his store, instead of offering solace, are yet another reminder of a world that is changing too rapidly.
But one day A.J. finds two-year-old Maya sitting on the bookshop floor, with a note attached to her asking the owner to look after her. His life - and Maya's - is changed forever.
Gabrielle Zevin's enchanting novel is a love letter to the world of books - an irresistible affirmation of why we read, and why we love.
Young Jane Young
This is the story of five women...
Meet Rachel Grossman.
She'll stop at nothing to protect her daughter, Aviva, even if it ends up costing her everything.
Meet Jane Young.
She's disrupting a quiet life with her daughter, Ruby, to seek political office for the first time.
Meet Ruby Young.
She thinks her mom has a secret. She's right.
Meet Embeth Levin.
She has made a career of cleaning up her congressman husband's messes.
Meet Aviva Grossman.
The Internet won't let her or anyone else forget her past transgressions.
This is the story of five women...and the scandal that binds them together.
From Gabrielle Zevin, the bestselling author of Tomorrow, and Tomorrow, and Tomorrow, comes another story with unforgettable characters that is particularly suited to the times we live in now.
Tomorrow, and Tomorrow, and Tomorrow
This is the story of Sam and Sadie. It's not a romance, but it is about love.
When Sam catches sight of Sadie at a crowded train station one winter morning he is catapulted back to the brief time they spent playing together as children. Their unique spark is instantly reignited.
What comes next is a story of friendship and rivalry, fame and creativity, betrayal and tragedy, perfect worlds and imperfect ones. And, ultimately, our need to connect: to be loved and to love.
Egy könyvmoly regényes élete
A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmes levél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy „senki sem különálló sziget”.
Na sklade 1Ks
11,21 €
Zajtra. A zajtra, a zas ďalšie zajtra
Sam a Sadie sa priatelia už od detstva. Často sú do seba zamilovaní, no nikdy medzi nimi nič viac ako kamarátstvo nebolo. Nadviažu kreatívne partnerstvo v okúzľujúcej, ale komplikovanej oblasti videoherného dizajnu, a úspech im prinesie slávu, radosť, tragédiu, pokrytectvo a hlavne akýsi druh nesmrteľnosti. Príbeh o láske, aký ste ešte nečítali.
Sam Masur, prvák na Harvardovej univerzite, jedného chladného decembrového dňa vystúpi z metra a na stanici v dave čakajúcich ľudí zbadá Sadie Greenovú. Zavolá na ňu. Sadie chvíľu predstiera, že ho nepočuje, no napokon sa otočí a začne sa hra, v ktorej ich legendárna spolupráca vystrelí do herného neba.
Blízki priatelia z detstva si požičajú peniaze a za pomoci mnohých ľudí ešte pred skončením štúdia vytvoria svoj prvý kasový trhák, hru Ichigo. Zo dňa na deň im svet začne ležať pri nohách. Skôr než dovŕšia dvadsaťpäť rokov, sú Sam so Sadie geniálni, úspešní a bohatí, no to ich neochráni pred vlastnými kreatívnymi ambíciami či zradou pre vlastné záujmy. Príbeh pokrývajúci obdobie tridsiatich rokov, v ktorom sa presúvame z Cambridgeu v Massachusetts až do Venice Beach v Kalifornii, je chvíľami až za hranicami možného. Tento príbeh skúma rozmanitú podstatu identity, znevýhodnenia, zlyhania, možností vykúpenia v hrách, ale predovšetkým našu potrebu niekam patriť: milovať a byť milovaný.
Na stiahnutie
12,90 €
dostupné aj ako:
Zajtra. A zajtra, a zas ďalšie zajtra
Sam a Sadie sa priatelia už od detstva. Často sú do seba zamilovaní, no nikdy medzi nimi nič viac ako kamarátstvo nebolo. Nadviažu kreatívne partnerstvo v okúzľujúcej, ale komplikovanej oblasti videoherného dizajnu, a úspech im prinesie slávu, radosť, tragédiu, pokrytectvo a hlavne akýsi druh nesmrteľnosti. Príbeh o láske, aký ste ešte nečítali.
Sam Masur, prvák na Harvardovej univerzite, jedného chladného decembrového dňa vystúpi z metra a na stanici v dave čakajúcich ľudí zbadá Sadie Greenovú. Zavolá na ňu. Sadie chvíľu predstiera, že ho nepočuje, no napokon sa otočí a začne sa hra, v ktorej ich legendárna spolupráca vystrelí do herného neba.
Blízki priatelia z detstva si požičajú peniaze a za pomoci mnohých ľudí ešte pred skončením štúdia vytvoria svoj prvý kasový trhák, hru Ichigo. Zo dňa na deň im svet začne ležať pri nohách. Skôr než dovŕšia dvadsaťpäť rokov, sú Sam so Sadie geniálni, úspešní a bohatí, no to ich neochráni pred vlastnými kreatívnymi ambíciami či zradou pre vlastné záujmy.
Príbeh pokrývajúci obdobie tridsiatich rokov, v ktorom sa presúvame z Cambridgeu v Massachusetts až do Venice Beach v Kalifornii, je chvíľami až za hranicami možného. Tento príbeh skúma rozmanitú podstatu identity, znevýhodnenia, zlyhania, možností vykúpenia v hrách, ale predovšetkým našu potrebu niekam patriť: milovať a byť milovaný.
dostupné aj ako:
Egy könyvmoly regényes élete (felújított változat)
„Vicces, de gyengéd és megható történet, ami mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy miért olvasunk és miért szeretünk ebben az életben.”Library Journal
A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmes levél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy „senki sem különálló sziget”.
Na stiahnutie
8,11 €
Világépítők
Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.
Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.
Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.
Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit.
Na sklade 1Ks
16,85 €

A könyvről mondták:
“Döbbenetes erejű regény, az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Zevin gyönyörű története az emberi szeretet és kreativitás szépségét, törékenységét és kitartását mutatja be lenyűgöző módon.” John Green, a Csillagainkban a hiba szerzője
“A Világépítők felejthetetlen könyv az emberi kapcsolatokról, az alkotás szépségéről, valamint a szerelem és a szeretet bonyolult szintjeiről. Ritka gyöngyszem: meghitt hangvételű, de elsöprő erejű; modern szemléletű, de kortalan üzenettel bíró.” Erin Morgenstern, az Éjszakai cirkusz szerzője
“Zevin új könyve szerelmeslevél az élethez, annak minden édenkertjével és aknamezejével. A Világépítők és emlékezetes szereplői nem ismernek határokat. Megnevettetik, tanítják, jobb emberré teszik az olvasót.” Tayari Jones, az Egy amerikai házasság szerzője
“Szenzációs… mintha Zevin ennek a könyvnek a megírására született volna. Egy szerelmeslevél a videójátékokhoz… El fogja varázsolni azokat, akik még sosem játszottak, és örök klasszikus lesz azoknak, akiknek a mindennapi életük része.” Kirkus Reviews
Na stiahnutie
12,62 €