Zoltán Gábor

Minulosť ešte nikdy nebola tak blízko, ešte nikdy tak veľmi nebolela, ako v dokumentárnom románe Gábora Zoltána. Po zvrhnutí admirála Horthyho sa v Maďarsku začal skutočný hon na Židov. Masové deportácie. Krvavé jatky. Orgie. Ich vykonávateľmi boli takzvaní nyilašovci zo strany Šípových krížov, obyčajní ľudia, niečí susedia, priatelia a známi. Krátko pred koncom druhej svetovej vojny, na prelome rokov 1944 a 1945, sa už k Budapešti blížil front, no vražedná mašinéria naďalej bezchybne fungovala. Deportácie z obkľúčeného mesta však už neboli možné, a tak sprievody nevinných ľudí pochodovali centrom hlavného mesta a ich životy zakrátko končili v mrazivých vodách Dunaja. Uprostred tohto šialenstva stojí továrnik Renner a jeho obrovská osobná tragédia, ktorá je chrbticou románu Orgia. Gábor Zoltán však neúprosne a presne portrétuje aj tých najvyšších nyilašovských predstaviteľov pričom pred nami s chladným pozorovateľským odstupom otvára peklo, ktoré stvorili vlastnými rukami a hlavami. Gábor Zoltán napísal román, no všetko v ňom je pravda. Počas príprav na knihu sa opieral o hlbokú znalosť maďarských archívov, ale aj o výpovede nespočetných svedkov nyilašovského besnenia, pričom nevynechal ani obete týchto zverských činov.

"Éldegélünk, egy-egy óvatlan pillanatra szabadnak érezzük magunkat, azt hisszük, megválaszthatjuk, kikre figyelünk oda és kiknek adunk a szavára, kiket szeretünk, miközben közvetlen közelről figyel halálos ellenségünk: a szomszéd." A Szomszéd folytatása és előzménye is Zoltán Gábor 2016-ban megjelent Orgia című regényének. A jelentős érdeklődést keltett könyv a tizenkettedik kerületi nyilasok 194-45-ös tetteit mutatta be úgy, ahogyan azt eddig más irodalmi alkotás meg sem kísérelte. A szerző, aki a helyszínen nőtt fel, próbálja megérteni és megértetni, hogy mi vezetett a véres eseményekhez. Egykori és mai szomszédai, Márai Sándor, Jávor Pál és Solti György, valamint sok más híres és kevésbé nevezetes ember nyomába szegődik. A Szomszéd nem annyira gyötrelmes olvasmány, mint az Orgia, de a múlt és az emberi viselkedés hasonló mélységeibe visz.

„Letép ruhát, kombinét, közszemlére teszi a meztelen testet, hasonlóképpen, mint úrfelmutatáskor szokta a szent ostyát. Belemarkol a hajba, annál fogva forgatja a fedetlen teremtményt. Inganak összevissza a mellek. Lássa az anyja és az apja, lássa a lánya és fia, íme itt van, tényleg olyan halvány, mint az ostya, és nem védi már semmi. Lássák a nyilas testvérek és testvérnők! Ez a mai napra rendelt kinyilatkoztatás. Ebben a szégyenben kell megmerülniük, mielőtt külföldre viszik őket, és megnyílik alattuk az idegen föld. Ez Isten akarata! Lássátok!" Zoltán Gábor (1960) A Városmajor múltjával, az 1944–45 telén történtekkel és a XII. kerületi nyilasok tetteivel számot vető regénye, az Orgia 2016-ban jelent meg először.

Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Az eltelt évtizedekben a szerzőnek volt része hosszú csöndekben és Orgia című regényének megjelenése után zajos sikerben is. A szigorú kézzel válogatott novellák fordított időrendben követik egymást a kötetben, így kalauzolnak vissza Zoltán Gábor prózájának forrásvidékéig. Ha olvasója az utóbbi évek munkái, elsősorban az Orgia és az azt kísérő esszéregény, a Szomszéd felől közelít jelen kötet írásaihoz, ráismerhet a feléjük forduló utakra, de olyan ösvényekre is bukkanhat, amelyek Zoltán Gábor írói világának egészen más, kevéssé ismert tájaira vezetnek. A novellák nyelve elszántan pontos, mégis kíváncsi, minden cikornyától mentes, mégsem dísztelen, sokkal inkább fölösleg nélkül építkező. A szövegek mosolytalan iróniája, groteszk fordulatai, szociografikus érzékenysége nincs elődök híján a magyar novellisztikában, karakteres szerkesztésmódjuk, meghökkentő nézőpontjaik és elbeszéléstechnikájuk ugyanakkor jellegzetessé teszik őket. Egy furcsa randevú, egy végletes lomtalanítás, gyilkos és buja szenvedélyek, hűvös kerti ösvényen vonuló bodobácsok – a Levegőt venni kisprózái sokfélék, de valamennyiben fölismerni Zoltán Gábor tekintetét: kíméletlenség és részvét szétválaszthatatlan, csakis együtt éleslátó lencséit.

Ólomban megképződött a gondolat, hogy a rendőrségnek és az ügyészeknek igazából nem is okoz fejtörést, hogy negyvennégy szentestéjén valaki kitalálta: Tamást és Klárát ki kell vinni a kertbe, és le kell lőni. Úgy képzelte, hogy egy angol krimiben, az angol bíróságon zajló perben, amikor a korona nevében vádolja meg az ügyész a vádlottat, a korona sértve érezné magát a Klára és Tamás nevű alattvalókat ért sérelem miatt, de itt nincs korona, és Klára szülein kívül senki, de senki nem érzi sértve magát a rajtuk esett sérelem miatt, egyáltalán, rajta, Ólom Pálon kívül senkinek föl sem tűnik ez. Ólom azt sem érti, mi az, hogy nyolc-tíz zsidó. Nyolc és tíz között tudvalevőleg kettő a különbség. Már egyetlenegy emberi élet kioltásáért simán akasztanak Angliában, guillotine alá kerülnek elkövetők Franciaországban és villamosszékbe Amerikában. Itt meg nem kötnek bele abba, hogy Bokorék hány zsidót öltek meg szenteste! És hogy kiket. Tessék felsorolni, kiket. Név szerint. És akkor azt is, hogy mikor kerültek be a nyilasházba, kinek a feljelentése alapján. Mert arra mi kíváncsiak vagyunk, és maga el fogja nekünk mondani. Ráérünk. Mondhatták volna neki, Ólom szerint. De nem mondták, és nem értek rá.