Hľadanie: Bosszú
zobraziť:
Kopp-kopp
A Három másodperc szerzőjének új sikersorozata
A névtelen lányok sorozat 1.
Öt piros gyertya egy szülinapi tortán. Várakozással teli pillanat. Honnan tudhatta volna Zana, hogy annyi ember életét megváltoztatja ez a nap? Ő csak el akarta énekelni a Happy Birthday to You-t.
Amikor Ewert Grens belép a stockholmi lakásba, orrfacsaró szag csapja meg az orrát. Romlott étel, és valami, ami még annál is büdösebb. A szeme elé táruló látványt soha nem fogja kitörölni az emlékezetéből.
Közel húsz év múlva újra belép ebbe a lakásba. Valaki visszatért ide, és Zanát keresi. Versenyfutásba kezd az idővel: meg kell találni a lányt, mielőtt a másik a nyomára bukkan.
A Kopp-kopp a bosszú és az árulás velőtrázó története - mindössze három nap eseményeit mondja el, amelyekbe az egész világ beleremeg.
Grens és Hoffman, a két össze nem illő figura megállíthatatlanul nyomoz.
Anders Roslundnak tíz regénye jelent meg a Roslund & Hellström és a Roslund & Thunberg szerzőpáros tagjaként. Könyveik harminc nyelven jelentek meg, több nívós nemzetközi díjban részesült értük. Szólóban a Kopp-kopp-pal debütál.
dostupné aj ako:
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindvégig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáą. Nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép napon e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán: hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel nagy fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáą ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek.
Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomáąra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáą egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.
Mindig minden úgy alakul, hogy neked a legjobb legyen!
"Külső szemmel nézve Maxime egy igazán sikeres családapa, ám őszinte érzéseit takargatja. Lelki nyugalmát, boldogságát megpecsételi a mostani munkája, ezért gyakran ingerült és stresszes, melyet legtöbbször a családján vezet le. Ha időben nem ismeri fel, hogy rossz irányba halad az élete, akkor az nagyon sokba is kerülhet neki. Hugo egy olyan fiatalember, akinek hatalmas céljai vannak, de mégsem akarnak összejönni a dolgai. A vállalkozása csődbe ment, tartozásai vannak és úgy érzi, hogy nem tud méltó párja lenni szerelmének. Gondolatban többször feladta már életét, de hála Istennek a segítség még időben érkezik. Bastien egy igazi nőfaló, aki rengeteg pénzt keres és látszólag álom életet él, azonban mégsem tud igazán boldog lenni. Hosszú évek óta két végén égeti a gyertyát és ez már az egészségére is kezd rámenni. Aztán egy különös utazás örökké megváltoztatja az egész életét."
A szerelem üzlete
Fehér Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat. Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával? A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat. Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet. De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni? Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében? Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt? Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri. Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság...
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Szarvak
Ignatius Perrish sokáig a kiváltságosok életét élte, megvolt mindene, még a gyönyörű, életteli Merrin Williams szerelme is. Aztán a fiatal nőt rejtélyes körülmények között megerőszakolták és meggyilkolták, és Ignatius volt az egyetlen gyanúsított. Végül nem emeltek vádat ellene, de a közvélemény szemében mindig is bűnös maradt.
Ignatius egyik este rendesen berúg, és mindenféle szörnyűséget művel. Másnap reggel pokolian hasogat a feje... és észreveszi, hogy szarvai nőttek.
Vadiúj kinézetéhez vadiúj hatalom társul - elég egyetlen érintés, és belelát mások legsötétebb gondolataiba -, ezt pedig arra akarja használni, hogy megtalálja Merrin gyilkosát. Világéletében jól viselkedett, és kötelességtudóan imádkozott, de semmire sem ment vele. Eljött hát a bosszú ideje - most kapja meg az ördög, ami jár neki.
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
dostupné aj ako:
Hogyan tudnék továbblépni?
Tényleg szeretnék megbocsátani és továbblépni - de egyszerűen nem megy!
"Bosszút akarok állni azért, amit ellenem tett - ha megkapná, amit érdemel, akkor végre megkönnyebbülnék!"
Ismerős mondatok, érzések? Egy-egy súlyos (sőt, olykor akár apróbb, de komolynak megélt) sérelem után az ember könnyen válhat múltjának foglyává, aki nem tudja élvezni a jelent, mert figyelmét a fájdalom, a veszteség, a méltánytalanság érzése és az intenzív bosszúvágy köti le. Ráadásul sokszor még bűntudat és szégyen is kínozza, amiért minden igyekezete ellenére képtelen megbocsátani, és agresszív gondolatok járnak a fejében.
Hogyan tehetjük le azokat a terheket, amelyek cipelése nemhogy nincs hasznunkra már, de megakadályozza, hogy teljes, örömteli és értelmes életet éljünk? Miért nem hozza el a remélt megkönnyebbülést a bosszú? Ha megbocsátunk, azzal nem mentjük-e fel a sérelem elkövetőjét a felelősség alól? Milyen testi és lelki hatásai vannak a bosszúvágynak és a megbocsátásnak?
A népszerű pszichológus szerző a tőle megszokott tudományos igényességgel, ugyanakkor könnyen érthető, élvezetes és felszabadító stílusban vezet be a megbocsátás lélektanába. A továbblépést megcélzó belső munkát számos önállóan elvégezhető gyakorlat is segíti.
Na sklade 1Ks
10,74 €
11,30 €
Boszi webnaplók-Fiúk kizárva!
Srácok, figyelem! A könyv olvasása fiúknál pattanásokat okozhat!
10 fergeteges nap!
Tinka és Lizi ennyi ideig kap engedélyt a fékezhetetlen varázslásra. Egy kikötés azonban van: részletes naplót kell róla vezetniük a menő boszi webnaplóban! Ugye nem csoda, hogy az egész hatalmas káoszban végződik, ugye? Van ott minden, mi szem-szájnak ingere: elefántlábak a köbön, egy új tanuló, egy vérszomjas tigris és egy félelmetes és gonosz varázsló!
A kérdés már csak az: hogyan fogja mindezt rendbe hozni a két boszilány?
Vypredané
10,95 €
11,53 €
A rosszfiúk 3: A szőrpamacs visszavág
A ROSSZFIÚKNAK NAGYON ROSSZ NAPJUK VAN. Mr. Farkas és bandája ezúttal nem a megfelelő tengerimalaccal húztak ujjat. A dühös kis szőrpamacs bosszúra szomjazik. Vajon túl fogják élni? Akár hősökké is válhatnak? És esetleg felhagynak végre egymás felzabálásával?! TARTS VELÜNK, ÉS MEGTUDOD A ROSSZFIÚK HARMADIK, KÖNNYFAKASZTÓAN VICCES RÉSZÉBŐL!
Lady Boss
This is the sequel to "Chances" and "Lucky". Panther Studios is the prize and Lucky wants it. In her quest for power she goes undercover as a secretary at the studios - and meets friends, competitors, enemies and betrayers. Will her fourth marriage to comedy actor Lennie Golden survive?
Vypredané
11,00 €
11,58 €
A végzet ereklyéi 5. Elveszett lelkek városa
Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas?
Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán?
Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.
Na sklade 1Ks
10,95 €
11,53 €
Tested és lelkem
Semmi bajom a meztelenséggel. Hogyan is lenne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van akkor, ha nemcsak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, hogy el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával? Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál, és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője… De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától? Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt. Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat? Bálint és Luca közös kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán sohasem lépnek túl a következményein. Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem? Te kitartanál a végsőkig is? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni?
Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!
Nápolyi vakáció
Ladányi Niki, a fiatal oknyomozó újságírónő élete nagy sztoriját egy hidegvérű bűnözőnek köszönheti, akit sikeresen rács mögé juttatott. Verbovszky azonban nem felejt, és miután megszökik a zárkából, elindul, hogy bosszút álljon a lányon. Niki éppen forró nyomon van, Magyarországról kicsempészett kutyák után nyomoz Nápolyban, ahová kivételesen az édesanyját is magával viszi. A lány anyja találkozik ifjúkori szerelmével, Alessandróval, és a megkésett randevú az egykori szabóval - ma már sikeres olasz divatház-tulajdonossal - mindkettőjük számára többet jelent a múlt utáni vágyakozásnál. Alessandro fia, Giacomo pedig Niki iránt érez egyre erősebb vonzalmat, de a sarkukban lévő bűnöző, Niki lezáratlan szerelme Andrással, a pesti nyomozóval és a nagymama váratlan és veszélyes küldetése olyan fordulatot hoz a nápolyi vakációba, ami talán örökre megváltoztatja a két család életét...
Vajon újra lehet kezdeni egy kapcsolatot harminc év után? Öröklődik-e a szerelem anyáról lányára? Dönthet-e a fiú apja akarata ellenében, ha a cég és a család jövője a tét? Kitarthat-e a magyar nyomozó az igazság mellett, ha azzal a szeretteit és önmagát is veszélybe sodorja? Szerelem és karrier, bosszú és megbocsátás, hagyomány és újrakezdés; három generáció, két család, egy életre szóló döntés - ez Fejős Éva eddigi legjobb regénye, a Nápolyi vakáció.
Na sklade 1Ks
12,79 €
13,46 €
Mégis távol
Van, amikor a bizalom már nem elég, igazság kell.
Lily Blacket éveken át halottnak hitték, ám a közelmúltban visszatért szerető férje, Kane karjaiba. Hogy eddig merre járt, az rejtély, de a halálos veszedelem, mely körbelengi lényét, mindenki számára nyilvánvaló.
Aliyah, Kane anyja keményen megdolgozott azért, hogy hatalomra kerüljön. Rideg ambíciói elől senki sem menekülhet, beleértve a gyermekeit is, egy olyan nő pedig végképp nem, aki talán nem is az, akinek mondja magát.
Amyt, Kane sógornőjét egész idő alatt gyalogként áldozták fel a család álnok játszmáiban. Lassan kezdi átlátni a szabályokat, és nem nyugszik addig, míg le nem dönti a tábláról az összes bábut.
Egy harc, több végcél. Szerelem, hatalom, bosszú. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy végül ki győzedelmeskedik.
A veszélyes és érzéki Fekete liliom-sorozat lebilincselő végkifejlettel kápráztatja el az olvasókat, olyan érzelmi hullámvasúttal, perzselő bujasággal és lendületes történetmeséléssel, amely a New York Times és Sunday Times bestsellerszerző Sylvia Day méltán ismert védjegye.
X-Men: Xavier világa - X hatványai
Amíg aludtatok, a világ megváltozott.
Charles Xavier professzor terve, hogy a Homo superior együtt éljen embertársaival, elbukott – de csak azért, hogy annak helyébe egy új álom lépjen. Egy álom a mutánsok egyesítéséről, hogy azok az emberiség árnyékából végre a fénybe léphessenek.
A világ megváltoztatásához a saját haza teremtésén keresztül vezet az út – ám ehhez új eszközöket és utakat kell kipróbálnia, amihez a legváratlanabb helyeken keres segítőket. Vajon továbbra is az emberi faj ősi előítéletei és félelmei jelentik a legnagyobb veszélyt a mutánsok fennmaradására, vagy most már az évszázados távolságból közelítő, lelketlen mesterséges intelligenciák okozta bukástól kell tartaniuk?
A látnoki erejű alkotó, Jonathan Hickman (A Bosszú Angyalai, Fantasztikus Négyes) eposzi története drámai megvilágításba helyezi a mutánsok múltját és jelenét – ezáltal pedig teljesen új irányba vezeti a jövőjüket.
A kötet a House of X 1–6., illetve a Powers of X 1–6. számait tartalmazza.
Na sklade 1Ks
33,70 €
35,47 €
LEGO Elves - A Boszorkánytündér bosszúja + ajándék figurával
Emily Jones és barátai Ragana árnyékkastélyába tartanak, hogy kiszabadítsák a Sárkánykirálynőt. Állítsd össze az egeres minifigurát, és vágj bele egy izgalmas kalandba! Segíts a tündéreknek és a sárkányoknak, hogy legyőzhessék a gonosz Boszorkánytündért, és oldd meg az utadat keresztező feladványokat! Varázslatos utazás vár rád - ismerd meg a barátság csodálatos erejét. Ideje összefogni!
Vypredané
5,51 €
5,80 €
Bukott angyalok városa - A végzet ereklyéi 4.
Ki lesz szerelmes kibe, és kik között meg a kapcsolat?
Ki árul el mindent, amiben valaha hitt?
Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú.
A Végzet Ereklyéi sorozat szívdobogtató negyedik kötetében a tétek magasabbak, mint valaha.
A magyar orvosi nyelv tankönyve
Az európai orvoslás görög "anyanyelve", évszázados kitérők után, a XI-XIV. században latinná formálódott, két-háromszáz évvel megelőzve más tudományokat. A tudós latin nyelv a művelt Európa határok feletti közös nyelveként az XVII. század végéig az o
rvostudományt is meghatározta.
Magyar orvosi nyelvünk legalább félezer éves. Évszázadok nemzedékei tudatosan vagy ösztönösen munkálták: "nevehomályosult" emberek és "nevükmegőrzött" jeles személyek sokasága jobbította, bővítette, pallérozta. Elődeink
jól tudták, hogy a magyar orvosok közösségét is az anyanyelv, a magyar orvosi szaknyelv kapcsolja össze, és hogy a magyar orvostudomány nem létezhet magyar orvosi nyelv nélkül. A ráébredés, a magyar orvosi nyelv iránti kötelesség és felelősség érzet
e a hazai orvostársadalomban újra fellángolt, s talán ezért kapott orvosi nyelvünk művelése különleges jelentőséget és új lendületet.
A magyar orvosi nyelv egyetemi tantárgya és tankönyve ennek az újfajta "felvilágosodás"-nak a gyermeke, és reményked
em, hogy mérföldköve is, bizonyos értelemben Lencsés György munkájának kései utóda. A szerző hiszi, hogy az olvasó különleges szakkönyvet, szokatlan tankönyvet tart a kezében, és bízik benne, hogy élvezettel és gyönyörűséggel forgatja.
Vypredané
21,19 €
22,31 €
A Tudorok bosszúja - A kémmester krónikái
A Tudor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó.
London, 1558. Mária halála után Erzsébet kerül a trónra. A még ifjú királynő igyekszik kemény kézzel, céltudatosan irányítani az országot, ám alig rendezkedik be udvarában, máris merényletet követnek el ellene.
A kényes ügy kivizsgálását ezúttal is Brendon Prescottra bízzák, aki többéves száműzetéséből tér haza, hogy ismét Erzsébetet szolgálja. Nyomozását ismeretlen és halottnak hitt ellenfelek próbálják minduntalan ellehetetleníteni, akik számtalanszor az életére törnek.
Brendon nyomozás közben rájön, hogy Erzsébet súlyos titkokat rejteget. De vajon mit próbál eltitkolni a királynő még a legmegbízhatóbb kéme elől is?
Miközben Brendon egyre közelebb kerül a rá bízott ügy megoldásához, rá kell döbbennie, hogy ez a titok nemcsak az ő vagy a királynő életére jelent veszélyt, hanem magára Angliára is.
Vypredané
13,47 €
14,18 €
Čierny kruh - Koniec mafie
Začalo to krátko po Nežnej revolúcii. Čierna hra vtiahla do seba všetkých za radom. Začala sa vláda mafie - výpalníci, díleri, priekupníci aj biele goliere. Mafiánski bossovia kraľujú všetkému násiliu a svinstvu.
A potom prichádza čierny rok nielen pre mafiánskeho bossa Petra Štarcha. Nastáva vojna mafie. V boji o moc a miliardové majetky sa ide cez mŕtvoly a skorumpovaný úradník Alexander Vokoš preniká až k všemocnému premiérovi.
Znamená koniec 20. storočia aj koniec mafie?
Leto 2003. Mafia deväťdesiatych rokov stráca moc. Čo však prichádza namiesto nej?
Čerstvo vyštudovaný Milan Ostrý nastupuje do úradnej funkcie. Pracuje v nej nielen pre mafiánskeho bossa Petra Štarcha, ale aj pre vplyvného skorumpovaného úradníka Alexandra Vokoša. Lenže v jednom meste nemôžu byť dvaja vládcovia...
Schyľuje sa k veľkej zrážke a Milan sa ocitá medzi mlynskými kameňmi. Čím viac spoznáva odvrátenú stranu moci, tým rýchlejšie stráca zem pod nohami. Ktorá cesta vedie k naplnenému životu a ktorá do zatratenia?
Deväťdesiate roky sa skončili, doba sa zmenila. V podsvetí sa už tak často nestrieľa, no stále ide o krk. Stávky sú vysoké, čierna hra berie nielen život, ale aj dušu.
Jozef Karika tentoraz prináša veľký román o tenkej hranici medzi dobrom a zlom, úspechom a pádom, minulosťou a súčasnosťou nášho štátu aj o križovatke, na ktorej sme sa ako spoločnosť ocitli.
dostupné aj ako: