Hľadanie: Grey Wolf EN
zobraziť:
Én is tudok beszélni - Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez
Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez
Ezt a könyvet olyan kisgyermekeknek ajánljuk, akiknek a beszéd- és nyelvi fejlődése nehezen indul, még nem beszélnek, vagy csak nagyon keveset, esetleg nehézségeik vannak a beszéd megértésében is.
Ajánljuk a szülőknek, akik szívesen beszélgetnek gyermekükkel, és fontos számukra anyanyelvünk szebbé, jobbá tétele.
Ajánljuk a logopédusoknak, mert a beszéd- és nyelvi fejlesztés az ő feladatuk, bár nem nélkülözhető a család és a gyermek tágabb környezetében (bölcsőde, óvoda) lévő felnőttek segítő közreműködése sem.
Én vagyok Malala
Amikor a tálibok elfoglalták a Szvát-völgyet, egy kislány kiállt saját jogaiért.
Malala Juszufzai nem tűrte, hogy el akarják némítani, és harcba szállt azért, hogy tanulhasson. 2012. október 9-én mindezért kis híján az életével fizetett. Ezen a napon Malala épp az iskolából hazafelé tartott, amikor megtámadták és közvetlen közelről fejbe lőtték. Nem sokan bíztak felépülésében. Malala mégis talpra állt.
Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York-i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek.
Az "Én vagyok Malala" nem csupán egy magával ragadó történet a családról, melynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba. Ez a könyv megmutatja, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy jobbá tegye a világot.
Malala Juszufzai akkor került a figyelem középpontjába, amikor a BBC urdu nyelvű honlapján naplót kezdett írni az életéről a tálib megszállás idején. A Gul Makai álnéven közölt írásaiban gyakran beszél arról, családja mennyit küzd azért, hogy a Szvát-völgyben a Malalához hasonló korú lányok tanulhassanak. 2012 októberében egy tálib katona megtámadta a lányt: közvetlen közelről lőtte fejbe. Malala azonban a csodával határos módon felépült, és tovább folytatja a lányok tanuláshoz való jogáért vívott harcát. Malala bátorságát és állhatatosságát 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra is jelölték. Ő lett 2013-ban minden idők legfiatalabb Nobel-békedíj várományosa. Egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, másodjára azén a lapszámén, amelyben a "Világ 100 Legbefolyásosabb Embere" listáját közölték. Ugyancsak a befutók közt szerepelt "Az Év Embere"-díj várományosai közt 2012-ben.
Na sklade 1Ks
11,84 €
12,46 €
The Grey Fairy Book
The tales in the Grey Fairy Book are derived from many countries—Lithuania, various parts of Africa, Germany, France, Greece, and other regions of the world.
Na stiahnutie
0,88 €
Léčivá síla divokých bylin a zeleniny
Vaše každodenní zelenina je víc než pouhým zdrojem vitamínů: je plná tajemství, barvitých příběhů a magie. Často zde najdeme i silné léčivé rostliny s klinicky prokázanými zdravotními účinky. Jedinečné propojení zahradnické příručky, etnobotaniky, kulturní historie a starých i nových vědeckých poznatků. Wolf-Dieter Storl, velký znalec léčivých i užitkových rostlin a badatel v této oblasti, zde zajímavě čtivě představuje 50 druhů zeleniny běžně pěstované v zahradách, mezi nimi i vzácné a zapomenuté druhy a salátů. Portréty rostlin jsou doplněny o praktické tipy pro pěstitele a barevné ilustrace Barbary Hanneder.
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of (Picture Disc) LP
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Tracklist:
A1. Hymne A L'Amour
A2. La Vie En Rose
A3. La Foule
A4. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
A5. Mon Dieu
A6. L'Accordéoniste Live
A7. Notre Dame De Paris
B1. Non Je Ne Regrette Rien
B2. Padam Padam
B3. A Quoi Ça Sert L'Amour
B4. Milord
B5. Les Trois Cloches
B6. Sous Le Ciel De Paris
B7. L'Homme A La Moto
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of + Concert Musicorama A L'Olympia 2CD
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Opäť na oslavu výročia úmrtia Edith Piaf okrem Best Of vychádza nevydaná živá Musicorama na dvojCD a farebnom vinylovom vydaní. Musicorama je koncert zaznamenaný v roku 1958 v divadle Olympia v Paríži rádiom Europe 1 a vydaný prvýkrát na vinyle. Pridaná bola aj bonusová skladba, prvé prevedenie „Je ne sorryte rien“, ktoré Edith Piaf predviedla počas špeciálneho rozhlasového programu na Europe 1.
Tracklist:
CD 1:
01. Hymne A L'Amour
02. La Vie En Rose
03. La Foule
04. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
05. Mon Dieu
06. L'Accordéoniste Live
07. Non Je Ne Regrette Rien
08. Padam Padam
09. A Quoi Ça Sert L'Amour
10. Milord
11. Les Trois Cloches
12. Sous Le Ciel De Paris
13. L'Homme A La Moto
14. Notre Dame De Paris
15. Jézébel
16. Exodus
17. La Goualante Du Pauvre Jean
18. Johnny Tu N'Es Pas Un Ange
19. Les Amants De Paris
20. Plus Bleu Que Tes Yeux
21. Bravo Pour Le Clown
22. Je Hais Les Dimanches
23. C'Est A Hambourg
24. Le Prisonnier De La Tour Si Le Roi Savait Ça Isabelle
25. Les Amants D'Un Jour
CD 2:
01. Comme Moi Concert Musicorama A L'Olympia 1958
02. La Foule Concert Musicorama A L'Olympia 1958
03. Les Grognards Concert Musicorama A L'Olympia 1958
04. Mon Manége A Moi Concert Musicorama A L'Olympia 1958
05. C'Est A Hambourg Concert Musicorama A L'Olympia 1958
06. Bravo Pour Le Clown Concert Musicorama A L'Olympia 1958
07. Hymne A L'Amour Concert Musicorama A L'Olympia 1958
08. Non Je Ne Regrette Rien Concert Musicorama A L'Olympia 1958
My Policeman - Az én rendőröm
Egy kudarcos szerelem mesterien elmesélt tragikus története.
Marion megpillantja a legjobb barátnője bátyját, a széles vállú, szőke, kék szemű Tomot, és azonnal beleszeret. Amikor a fiatalember leszerel a katonaságtól, úgy dönt, hogy rendőr lesz, Marion pedig, aki épp megszerezte pedagógusi diplomáját, eltökéli, hogy megszerzi magának a fiút. Képtelen elismerni, hogy bizonyos jelek szerint nincs minden rendben, belevág a házasságba, és biztosra veszi, hogy a szerelme mindkettejüket átsegíti a nehézségeken.
Csakhogy Tomnak van egy másik élete is, és akad egy másik személy, aki ugyanilyen ellenállhatatlanul vágyik a szerelmére. Patrick, a Brighton Museum kurátora szintén belebolondult az ő rendőrébe, és egy addig ismeretlen világot tár fel Tom előtt. Azonban egy olyan korszakban, amikor a "kisebbségeket" mind a társadalom, mint a törvény megbélyegezte, az a biztonságos megoldás, ha a rend őre elveszi a tanítónőt. A két szerelmesnek osztoznia kell Tomon, míg végül az egyikük nem bírja tovább, és mindhármuk élete tönkremegy.
A gyönyörűen elbeszélt, fájdalmas, tragikus történetet két narrátor, Marion és Patrick bontja ki. Mindketten az életük középpontjában álló férfiról írnak, elvesztegetett évekről, jobb sorsra érdemes szerelemről, meghiúsult reményről, egy olyan korról, amikor Anglia nagy változások előtt állt, ám közben még mindig oly sok minden volt lehetetlen.
Bethan Roberts mély, gyötrelmes, ám mégis gyengéd regényt írt, amellyel bizonyítja, hogy a legizgalmasabb fiatal írók között van a helye.
Na sklade 1Ks
13,36 €
14,06 €
The Sea Wolf
Chronicles the voyages of a ship run by the ruthless Wolf Larsen, among the greatest of London's characters, and spokesman for an extreme individualism London intended to critique.
Na stiahnutie
0,88 €
Pradávná medicína
Naše západní medicína nepramení z teorie učených lékařů a lékárníků, její kořeny sahají až do dávné minulosti. Tyto znalosti sesbírali lovci a sběrači starší doby kamenné, kočující pastevci a první usedlí rolníci. Je to tradiční lidová medicína, vědění prostého lidu, babiček a kořenářek, pastýřů a kořenářů.
Kromě - kořene - léčivé byliny - se také vždy účinně používalo slovo ve smyslu šamanského léčení, vypořádání se s duchy nemoci a komunikace s podstatou rostlin. O tom všem píše kulturní antropolog a etnobotanik Wolf - Dieter Storl svým obvykým fundovaným, obsáhlým, hlubokým a napínavým stylem.
Chrobáčikovo: Malý orchester
Rozkladacie harmonikové leporelo Malý orchester dlhé asi meter a pol zoznamuje deti s hudobnými nástrojmi veselými obrázkami a poučnými textíkmi. Ktorý chrobáčik hrá na akom hudobnom nástroji? Dieťa spozná hudobné nástroje ako klavír, husle, viola, violončelo, kontrabas, harfa, flauta, hoboj, klarinet, fagot, lesný roh, trúbka, trombón, tuba, tympany, gitara, bendžo, mandolína, saxofón a iné. Určite si dieťa zapamätá zaujímavosti ako napríklad, že zvuková trubica lesného rohu má až 4 metre, alebo že najkvalitnejšie flauty sa dnes vyrábajú zo zlata alebo striebra.
Séria Chrobáčikovo predstavuje najmenších obyvateľov lesa – rozkošných chrobáčikov, ktorí učia deti o hudobných nástrojoch i o dopravných prostriedkoch vďaka príbehom ozvláštnených mnohými faktami a zaujímavosťami. Sériu ilustroval Tony Wolf, preto sa deti môžu tešiť na veselé a hravé obrázky. Originálnosť knižky spočíva v tom, že k naučeniu detí o hudobných nástrojoch sa nepristupuje vymenovávaním a popisovaním hudobných nástrojov encyklopedickým spôsobom, ale vďaka rozkošným chrobáčikom, ktoré si deti určite zamilujú. Vtipnými textami so zaujímavosťami sa dieťa postupne zoznamuje s rôznymi chrobáčikmi, ktoré si vie spojiť potom s daným hudobným nástrojom, čím sa nenútene, ale zábavným spôsobom, učí.
Az én kisenciklopédiám: Gyümölcsök
"Az én kisenciklopédiám legújabb kötetében azt tűztük ki célul, hogy minél több információt juttassunk el a kis olvasókhoz a gyümölcsökről. Nem csupán a gyümölcsöt, mint a fa termését mutatjuk be, de a termőhelyet, a talajt, a gyümölcsfát (leveleit, virágait, gyökerét)is ismertetjük ezen kiadványban. Négy évszakon keresztül követjük végig egyazon gyümölcsfát, láthatjuk a rügyezéstől egészen a termésig." (a Kiadó)
Na sklade 3Ks
6,93 €
7,29 €
Bylinářství
Opravdový znalec bylin není jen botanikem či farmakologem, tedy někým, kdo zná vnější stránku rostlin a kdo si přečetl a nastudoval něco o jejich používání. Mnohem více je také okultistou - v tom smyslu, že dokáže nahlédnout pod povrch projevů světa.
Dokáže zavolat skryté bytosti jejich jménem. Zná zaklínadla, která působí až do hloubky. Proto se lidé bylinářů obávají, ale zároveň si jich váží. Jejich slovo může působit jako požehnání, které dokáže uzdravovat. Wolf-Dieter Storl ví jako málokdo, jak zpřístupnit téměř zapomenuté vědění o bylinných vílách a skřítcích modernímu člověku. Dokáže otevřít naše oči i naše srdce pro vnímání rostlinného světa.
Red, The Wolf, & The Huntsman
A girl in search of her first love meets, an untamable wolf shifter, and a hunter who has pledged to rid the forest of wolves. Enemies will become lovers in a sexy love triangle based on the classic fairy tale ‘Little Red Riding Hood’.REDRedina’s mother has one rule; Red can never be with any of the boys from her village. Luckily, the gorgeous naked stranger she meets on the path to her grandmother’s house isn’t from her village. Red doesn’t know where he’s from. All she knows is that he is the most beautifully broken boy she has ever seen, and she can’t help but fall for him.
It’s too bad that after giving him her riding hood to cover himself, he runs into the woods with it. And it is also too bad that Red’s riding hood is a priceless family heirloom at the center of her mother’s plot to change their family’s destiny.
Unable to return home without it, Red ventures out during a full moon to find it. What she finds instead is forbidden love, wild sex and, a secret that will not only change her future, but the direction of her kingdom.
TEMOut of all of the pack rules that Tem breaks, entering the forbidden territory was the worst. He couldn’t help it. With the full moon approaching, a scent on the wind had aroused his wolf. The scent had been intoxicating, and the woman it was attached too was even more so.
He could never bring anyone like her home to the pack, however. His kind was wild and she was delicate. But, maybe there was another way he could be with her. That is as long as the lone wolf can stay away the hunter who threatened to kill him and wipe out his kind.
HUNTERHunter hasn’t had an easy life. His first master cared so little about him that he never even gave him a name. So, when Hunter later meets a boy and falls in love for the first time, his life is reborn… making it even worse when that boy is brutally killed by wolves once again leaving him alone.
Devastated and wrought with pain, Hunter vowed to kill every wolf in the kingdom as revenge. Ten years later, he has almost done that. But, how could he have known that one day he would meet a wolf like Tem? Hating him when they first meet, Hunter quickly learns that there is more to Tem than meets the eye. And with Red, the only woman he has ever loved, begging Hunter to give Tem a chance, their love triangle could change the direction of the kingdom.
With wild days and very steamy nights, ‘Red, The Wolf and The Huntsman’ is an ultra-high heat, bisexual menage, wolf shifter romance. With explicit MF, MM, MFM and MMF scenes, this standalone story will take you through endless twists and turns before arriving at its not-to-be-missed HEA ending!
Na stiahnutie
3,05 €
Az én boldog életem
Tina a világ legboldogabb kislánya. Végre iskolás lett és megismerkedett Fridával, akivel örök barátságot kötöttek.
De a téli szünet után váratlan dolog történt. Frida a szüleivel egy másik városba költözött. Mi lesz most a világ legboldogabb kislányával?
Történet ... Folytatás ›› barátságról és elválásról, boldogságról és szomorúságról. A sok-sok képpel illusztrált könyvet kezdő olvasóknak is ajánljuk.
A(z) Az én boldog életem (Könyv) szerzője Rose Lagercrantz.
Na sklade 1Ks
9,14 €
9,62 €
Lacná kniha Asterix en Corse (-90%)
Nous sommes en 1959, en plein mois d'aot. Dans une cité HLM de Bobigny, aux portes de Paris, deux auteurs de bande dessinée s'épongent le front. Pas seulement cause de la chaleur estivale : les deux compres suent sang et eau pour trouver une idée de personnage. Il leur faut tre prts pour le premier numéro de Pilote, un nouveau magazine pour les jeunes dont la parution doit intervenir trois mois plus tard. Le scénariste s'appelle René Goscinny. Son copain dessinateur, c'est Albert Uderzo. Ils avaient bien pensé adapter Le Roman de Renart, mais un autre y a songé avant eux. Alors, ils cherchent. Mais ne trouvent rien… Jusqu' ce que Goscinny ait l'idée d'un petit Gaulois teigneux et moustachu. Banco : Astérix est né. Et, avec lui, un formidable succs d'édition doublé d'un phénomne de société. Il fait sa premire apparition le 29 octobre 1959 dans les pages de Pilote. Puis l'album Astérix le Gaulois sort en librairie en 1961. Tirage modeste : 6 000 exemplaires. Mais la courbe des ventes ne va cesser de grimper. En 1966, 600 000 exemplaires d'Astérix chez les Bretons s'envolent en quinze jours. Le petit Gaulois est en couverture de l'hebdomadaire L'Express. Du jamais vu. L'année précédente, il a mme donné son nom au premier satellite français. Les intellectuels mlent leur grain de sel, certains trouvant Astérix une ressemblance avec le Général de Gaulle… Goscinny et Uderzo n'en ont cure. Eux continuent s'amuser, faire vivre une galerie de personnages pittoresques, réécrire l'Histoire et régaler leurs lecteurs de gags subtils et de trouvailles visuelles. La disparition de Goscinny, en 1977, ne mettra pas fin l'aventure. Uderzo continue seul et fonde les Éditions Albert-René. Désormais, c'est lui qui écrira les scénarios, sans toutefois faire preuve du mme talent que son prédécesseur. Au total, les aventures d'Astérix et de son copain Obélix se sont vendues plus de 280 millions d'exemplaires. Une réussite exceptionnelle dans la bande dessinée. --Gilbert Jacques --Ce texte fait référence une édition épuisée ou non disponible de ce titre.
Na sklade 1Ks
1,23 €
12,30 €
dostupné aj ako:
Dopisy, které nikdo nečetl
Píše se rok 1943 a v nálety zničeném Londýně se setkávají dva mladí lidé: nešťastně vdaná Stella a pilot amerického letectva Dan. Ve dnech, kdy si nikdo není jistý tím, co bude zítra, se do sebe bezhlavě zamilují. Chvíle, kdy spolu mohou být šťastní, však trvají jen krátce. Dan odchází bojovat, ale slibuje, že se pro Stellu po válce vrátí. O sedmdesát let později vhazuje Dan do schránky poslední dopis. Jeden z mnoha, který Stelle poslal na adresu místa, kde spolu měli po válce začít žít, a na které mu nikdy neodpověděla. Otevírá ho však Jess, mladá dívka, která v opuštěném domě hledá úkryt před svým násilnickým přítelem. Když si přečte Danovy nádherné dopisy, rozhodne se, že se ho pokusí vyhledat a pomůže mu jeho ztracenou lásku najít…
dostupné aj ako:
Lacná kniha Dopisy, které nikdo nečetl (-50%)
Píše se rok 1943 a v nálety zničeném Londýně se setkávají dva mladí lidé: nešťastně vdaná Stella a pilot amerického letectva Dan. Ve dnech, kdy si nikdo není jistý tím, co bude zítra, se do sebe bezhlavě zamilují. Chvíle, kdy spolu mohou být šťastní, však trvají jen krátce. Dan odchází bojovat, ale slibuje, že se pro Stellu po válce vrátí. O sedmdesát let později vhazuje Dan do schránky poslední dopis. Jeden z mnoha, který Stelle poslal na adresu místa, kde spolu měli po válce začít žít, a na které mu nikdy neodpověděla. Otevírá ho však Jess, mladá dívka, která v opuštěném domě hledá úkryt před svým násilnickým přítelem. Když si přečte Danovy nádherné dopisy, rozhodne se, že se ho pokusí vyhledat a pomůže mu jeho ztracenou lásku najít…
Na sklade 1Ks
8,25 €
16,49 €
dostupné aj ako:
A Bridgerton család 1: A herceg és én
A regény alapján készült sorozat 2020 decemberétől látható a Netflixen. Létezik-e nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömest feleségül adnák? Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket…
The Lone Wolf
Rival members of the underworld, jealous of "Lone Wolf" Michael Lanyard's success as a jewel thief, threaten to reveal his true identity unless he surrenders his independence and joins their "pack." Instead, Lanyard determines to quit his life of crime, only to find the way blocked by the dauntless Lucy Shannon.
Na stiahnutie
0,88 €