Hľadanie: Kelti
zobraziť:
Az ötödik hullám
Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
"Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam." (Melissa Marr)
"Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. Az ötödik hullám úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!" (Melissa de la Cruz)
Rick Yancey amerikai írónak több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és máris készül a regény filmváltozata.
Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni."
Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik Az ötödik hullám-trilógia újabb kötetén.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Anna Kirov Saga 1.
Szeretni.
Egy férfit, aki nem lehet a tiéd.
Egy országot, amely nem lehet a hazád.
Miközben Párizs - ha lassan is, de - kezd magához térni az 1803-as év viharos politikai megrázkódtatásaiból, Anne Peters, a fiatal, szegény, otthontalan nevelőnő, egy angol tengernagy árván maradt lánya tétován keresi a talpon maradás lehetőségét az új életre kelt, de még ezernyi bizonytalansággal teli városban.
És mivel Franciaország újabb háborúkra készül, elfogadja a váratlanul útjába kerülő menekülési lehetőséget, és vállalja, hogy új életet kezd az ellenállhatatlan Nyikolaj Kirov gróf szolgálatában. Ezzel új otthonra és családra lel a csillogó orosz fővárosban, és új nevet is kap: Anna Petrovna lesz belőle.
Az új munkaadója zsúfolt, eseményekkel teli életébe felkészületlenül belecsöppenő Anne-nek minden tudására, fokozatosan kifejlődő, bölcs asszonyi belátására szüksége van ahhoz, hogy helyt tudjon állni. Az útja Szentpéterváron és a vad, kaukázusi hegyeken át az Oroszország elleni francia támadásig, Borogyinóig és a felperzselt Moszkváig vezet. És miközben Napóleon a végső összecsapásra gyűjti erőit, Anne szívének is meg kell vívnia a maga csatáját.
Noha első regénye már egyetemista korában megjelent, Cynthia Harrold-Eagles az angol nyelv és irodalom, történelem és filozófia szakot elvégezve hirtelen pályamódosítással az edinburgh-i Coca-Cola gyár üzletkötője lett, később - már Londonban - a BBC pénzügyi osztályán helyezkedett el, és az írás afféle szabadidős tevékenység maradt a számára.
Főállású íróként a nevét fémjelző Morland dinasztia első kötetének megjelenése, 1979 óta dolgozik. Az eredetileg tizenkét részesre tervezett regényfolyam sikerét jelzi, hogy Angliában hamarosan már a harmincötödik rész is a boltokba kerül. (Magyarul az első négy könyv jelent meg a '90-es évek végén.)
A Kirov Saga harmadik, Emily című része 1993-ban elnyerte a rangos Az év romantikus regénye-díjat. A díjazottak között olyan, nálunk is jól ismert nevekkel találkozhatunk, mint Philippa Gregoryé, Rosamund Pilcheré vagy Joanna Trollope-é.
Cynthia Harrold-Eagles Londonban él a férjével és három gyermekükkel. Az írás mellett szenvedélye a zene (több amatőr együttesben is játszik), a lovak, a bor, az építészet és az angol vidék.
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Erdély
Kós Károly 1929-ben írt ismeretterjesztő munkája valódi kuriózum: Kós mintegy 60 litográfia és grafika kíséretében megírta Erdély történetét a honfoglalástól a 20. századig. Mert: "A história bizonyítása szerint Erdély azoké a népeké volt, akik ezt a földet, ezt a sorsot és ezt a pszichét vállalták, és azoké lesz a jövőben, akik azt a jövőben vállalni fogják. Erdély sorsa akkor volt a legboldogabb, kultúrája akkor virágzott ki leggazdagabban és legteljesebben, amikor népei egyakarással vállalták a külön erdélyi sorsot és építették azt külön erdélyi eszükkel.
Erdély geográfiai szempontból: egység, mert hegyláncok által élesen határolt felföld, melyet nyugatról a nagy Magyar-Alföld, északról a Dnieszter-völgybe hulló bukovinai medence, észak
keletről és keletről a moldovai, délkeletről és délről a havasalföldi síkság (az Alduna mély alföldje), tehát mindenfelől mély fekvésű és nagy kiterjedésű alföldek környékeznek. Az erdélyi medencének a belseje, mely a Mezőségen kívül csupán a Maros, Szamos és a Küküllők alsó völgyeit foglalja magában, átlagosan 300-400 méter magasan fekszik a tenger színe felett, míg az ezen kívül még művelhető területek nagy része is átlagosan 500 méter magasan. Ezzel szemben a Magyaralföld és a havasalföldi síkságnak tengerfeletti magassága átlag csupán 100 méter, és a moldovai meg bukovinai folyóvölgyek sem igen haladják meg a tengerszint feletti 200 méter magasságot.
Erdélynek ez a zárt és magas fekvése gazdaságilag is egyéniséggé predestinálják ezt a földet.
A história pedig bizonyítja, hogy Erdély olyan küszöbkő Európa kelete és nyugata között, melyen a nyugatról keletre, avagy keletről nyugatra hullámzó minden kulturális áramlat akarva, nem akarva megbotlott, és botlás közben valamijét el kellett itt hullatnia. Időtlen idők óta népek és hitek, fajok és kultúrák keveredő helye ez a föld, ahol a bármely oldalról előnyomakodó népek, bárhol Európa mindig vérre szomjas földjén, ha halálos tusában összeroppantak, akkor a megvert fél vérző, megrettent, búvóhelyet kereső töredékéből bizonyosan került a Királyhágó és Keleti-Kárpátok közé is valamennyi, a rengeteg erdők, a titkos, dugott völgyek eme csudálatos fellegvárába. És ha a későbbi idők folyamán a szerencsés véletlen, vagy újabb sújtó szerencsétlenség okából el kellett hagynia valamelyik népnek ezt a földet, valami mégis mindig maradt itt belőle.
Erdélynek ez a természettől való és megmásíthatatlan adottsága predestinálja, emberi akaratok ellenére is, e föld népeinek kultúrai egyéniségét, minden környező kultúráktól való különbözőségét."
A különleges összeállítás több mint nyolc évtized után jelenik meg újra.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
A magyar királyi légierő képes krónikája 1890-1945
"Volt idő, amikor egy-egy ünnepi vasárnapon a budaörsi reptéren hatalmas tömeg gyülekezett, és várta a légiparádé kezdetét. Feszülten fürkészte a fegyelmezett kötelékek megérkezését, majd a műrepülők hajmeresztő figuráit, végezetül, hogy gépből kiszállva megpillanthassa a bőrruhás, bátor pilótákat. Ezeken a légibemutatókon érdeklődők és kíváncsiskodók sokasága gyűlt össze. Hála nekik, kiváló fényképek és pótolhatatlan filmfelvételek készültek eme rendkívüli látványosságokról.
Könyvünk ismét visszarepíti az olvasót az időben, és - hagyományainkhoz híven - olyan helyszínekre viszi el, ahova még akkoriban sem juthatott be a kíváncsiskodó. A vakmerő magyar pilótákkal felemelkedve, együtt repülhetünk és vehetünk részt a légiharcaikban, s megtudhatjuk, hogy mi is történt valójában a frontokon, és a számtalan irigylésre méltó légigyőzelmeik során.
Több év kutatásának eredményét osztják meg a szerzők az olvasóval, amikor ezúttal is fotókkal idézik fel és mutatják be a Magyar királyi Légierő történetét, azon belül békebeli és háborús mindennapjait.
A kötet különlegessége, hogy egyszerre a korszak hazai légierejét bemutató monográfia és több mint ezer korabeli válogatott fotóból összeállított képes album. A történet fonalát többségében eddig még publikálatlan képanyag illusztrálja. Nehéz volt a fényképek között válogatni, de a lehetőségekhez képest a legjobb, leglátványosabb fotók keltik életre az egységtörténetet, számos egykorú eredeti dokumentummal kiegészítve.
A témában ezidáig megjelent leggazdagabb képanyag mellett feltárul a Magyar Királyi Légierő múltja, megismerhetjük a két háború és a köztes, pontosabban a "rejtés" időszakában is működő fegyvernemet. Kötetünk bemutatja vitéz Háry László ezredesnek, az önálló magyar légierő első parancsnokának, majd az őt követő parancsnokoknak és elöljáróknak szervezési munkáját, a tilalmakból fakadó létezés nehézségeit, amellyel az első háborús légierőnk romjaiból ismét felállították a "rejtett", majd 1939-től a Magyar királyi Honvéd Légierőt.
A békeidőben megtartott parádék, majd a háborús frontszolgálatok mellett a fő hangsúlyt a géptípusok iskolapadban történő magismerésére, az elméleti ismeretanyag elsajátítása, majd az ezt követő berepülésének bemutatására helyezzük. Tesszük könyvünkben mindezt azért, mert pilótáink kiképzése és mindennapi tevékenységének ezen része rejtve maradt a kíváncsi szemek elől még a saját korában is. A hazai és külhoni ki- és átképzésük helyszínei, ezek minden adata és körülménye szigorú szolgálati titoknak minősült.
A több mint ötven esztendőt felölelő történet hitelességét az a precíz levéltári kutatómunka támasztja alá, melynek során a hajdani pilótáink kézzel írott visszaemlékezései alapján elevenednek meg sorsdöntő pillanatok. Így idézzük fel többek között a számunkra oly szomorú és nemzetünk további sorsát meghatározó 1942. augusztus 20-a tragikus eseményeit is.
A szerzők kézen fogják az olvasót és végigvezetik a frontközeli tábori repülőtereken, kiképző központokon és szolgálati helyeken. Bemutatják pilótáink készenléti szolgálatban eltöltött egy napját. Elkísérik vadászpilótáinkat egy harci bevetésre, légi megfigyelőinket egy felderítésre, vagy az újoncokat a pilótatanfolyamok helyszíneire. Képzeletben felszállhatunk akár a magyar gyártású Mávag-Héja, vagy a legendás Messerschmitt repülőgépekkel is.
Megismerhetjük mindkét ?nagy? háború leghíresebb vadászrepülő-századait, akik a frontszolgálat embert próbáló viszontagságait a saját bőrükön tapasztalhatták meg, majd akik hazánk légterének védelmét a levegőből látták el az 1944-től egyre fokozódó erősségű terrorbombázásokkal szemben. Nyomon követhetjük a repülőszázadaink felállítását, légi zászlóaljaink korszerűsödését és az orosz frontra kivezényelt, - a szárazföldi alakulatainkat támogató légierőnket. Mindezek mellett képet kaphatunk még a rejtés idején kiemelten fontos szerepet betöltő Légügyi Hivatal működéséről. (...)" (a Kiadó)
Vypredané
84,83 €
89,29 €
"Ribanc" a házban
26 nő őszinte vallomása szexről, magányról, munkáról, anyaságról, házasságról és kapcsolatokról Bukott nő, netán szellemi prosti az, aki nem követi eredeti ábrándjait? Miként lehet/vagy nem lehet egy mai nő egyszerre minden: kifogástalan háziasszony, szerető, barátnő, feleség, anya, sikeres munkavállaló? Vajon mit érez, mialatt zsonglőrként igyekszik megfelelni önmaga és családja igényeinek, közössége elvárásainak? Valóban ezerszer több lehetősége volna a mai nőknek az érvényesülésre és az önkifejezésre, mint eddig bármikor? Miért kiábrándító a rutin-élet, s ha a szakmai ambíciókat el kell fojtani, miért nem elegendő kárpótlás egy férfi szeretete? Miért érzi magát kisemmizettnek, szellemi toprongynak némelyik nő? Hogyan lehet úrrá lenni az efféle helyzeteken, ki mit nyerhet, mit veszíthet? Cathi Haunter saját családi életének fordutalatain kiborulva kezdett kérdezősködni barátnői és szakmai ismerősei körében, s eközben döbbent rá, hogy a családos értelmiségi nők terhét nyögve, majd mindegyik ismerőse gyötrődik, mert elégedetlen. Ráadásul a nem megfelelő közegben kifáradtak, s inkább látszanak a családi tűzhely rossz szellemének, mint őrangyalának, inkább hasonlítanak boldogtalan szipirtyókra, mint az otthon jó tündéreire. S bár kiteszik a lelküket, egyre motorikusabban, lélektelenebbül látják el kötelességeiket, s egyre messzebbre kerülnek mindattól, ami a képességeik és a képzettségük alapján dukálna nekik. Ez pedig nem kedvez sem a nőiességnek, sem az igényességnek. Nyomasztó ellentmondás tapasztalható a kezdeti álmok és a valóság között, ami bűntudatot kelt, hiszen egész másról ábrándoztak az oltár felé menet. Létezik-e egérút? Ezúttal nem a magánélet intim technikáiból, hanem a való világ erotikus és köznapi, mégis érdekfeszítő tényeiből, történéseiből okulhatunk. Egyeseket a lázadás, másokat a társ vagy a gyermek utáni vágy, illetve a karrierlehetőség csábított az utóbb fölöslegesnek, zsákutcának bizonyuló megalkuvásra. Tekervényes életutak részletei bontakoznak ki a szemünk előtt. A szerzők elmondják, mit gondolnak korábbi lépéseikről, a személyes szabadságról, hajdani álmaikról, és mire vágynak jelenleg. Érdekes, értelmes, elgondolkodtató könyv. Vélhetően sok nő osztozik hasonló élményeken; és képes okulni a történetekből. Ez a mű színvonalas önvallomásokon keresztül tanít meg arra, miért nem érdemes sokat engedni eredeti elképzeléseinkből, miként vezet boldogtalansághoz a megalkuvás, feltárja, miféle illúziók indítják a fiatal nőket arra, hogy túl sokat vállaljanak. Nem leckekönyv, nem munkafüzet, inkább példatár. A szerzők eltérő stílusa, hozzáállása, élethelyzete, tapasztalatvilága és önértékelése tanulságos; az ember többük írásában magára ismerhet. Színvonalas, novellisztikus, érdekes esettanulmányokat bemutató, rendkívül szórakoztató antológia.
Vypredané
5,86 €
6,17 €
Baby Jane - Sztálin tehenei
Baby Jane
Mi történt Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén?
Hogyan ... Folytatás ›› történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító "életét"?
Kormi elszigeteli magát lakásában, nem vásárol, nem mozdul ki, a szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik emberek közé. Súlyos szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét - s amikor már feltárulkozna, amikor minden idegszála könyörögne a segítségért, senki sem érti… a szavak rosszkor, rossz helyen hangzanak el, és süket fülekre találnak.
A világhírű finn írónő második regényében különös szerelmi háromszög bontakozik ki, és érzéki szerelmi dráma játszódik le a magával ragadó leszbikus lány, Kormi pánikbetegségének az árnyékában. Mámoros nevetés, elsöprő szenvedély, fojtogató féltékenység és könnyek vezetnek a megtörhetetlen magány és a végső lemondás felé.
Sofi Oksanen a "Baby Jane"-ben kényes tabutémákhoz nyúl: a rá oly jellemző dühvel és szívbemarkoló átéléssel hívja fel a figyelmet a melegek zárt világának emberségére, illetve a lelki betegekről való gondoskodás csődjére, a kirekesztettségükre, a társadalom velük szembeni értetlenségére, az alkoholon, nyugtatókon, drogokon élő Prozac-nemzedék magára hagyatottságára. Beleremeg, dühöng, fellázad maga az olvasó is...
- Sztálin tehenei
Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány - anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a "tősgyökeres finn kisvárosban" az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekült emberekre - legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák...
E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása "szégyenét" anyjával együtt a titkolózást választja - soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel.
A "Sztálin tehenei"-ben különböző generációkhoz tartozó nők életét követhetjük nyomon a háborútól a második ezredfordulóig - a nagyanyától az anyán át az unoka sorsáig kígyózik e megrendítő saga, melynek hősei a lelki elveszettség, az otthontalanság s a történelem viharai közt próbálják meglelni, ha nem is a boldogságot, de legalább a biztonságot.
Vad szexualitás, bulémia - mint jellegzetes civilizációs betegség - és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen debütáló regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről.
Példátlanul erőteljes irodalom nők három generációjáról, akiket a politika, a háború, a szerelem és a betegség sodort el egymástól... és önmaguktól.
A(z) Baby Jane / Sztálin tehenei (Könyv) szerzője Sofi Oksanen.
Vypredané
17,14 €
18,04 €
Magyarok
Nézem a magyarokat a képeken, és nézem a magyarok képeit. Az otthonosság érzése fog el. Nem csupán attól, amit látok, hanem a látvány mögül felsejlő szándéktól is. Mert ami ezeken a lapokon megtörténik, az foglalkoztat engem is már évtizedek óta. Miként lehet képek által megérteni a külvilágot, hogyan lehet látvánnyal, képek sorozatával, okos összerendezésével véleményt mondani? Arról is, hogy milyenek vagyunk, hogy milyen a művészetünk, hogy milyen a magyar.
Hogyan lehet sok, egyedi és önmagában álló látványt, a képekből megsejthető sorsokat úgy összefűzni, hogy az egymás mellé rendezett fragmentumok egy érvényes, közös történetként szólaljanak meg? Hogy a részlegesből jellegzetes legyen, hogy a vizualitás területén is szülessen válasz arra a kérdésre: van-e közös karaktere az itt élőknek, az itt született művészetnek. Évtizedek óta inspirál ez a kérdés, ezt próbáltam a magyar festészetről szóló könyveimben is elmondani: az óriási merítésből válogatott rengeteg mű elrendezésével, párosításaival, a válogatás hangsúlyaival elmesélni a mi történetünket. Érthető hát, hogy ez a könyv nagyon közel áll hozzám: egy kicsit magamra ismerek benne. A mostani kötet húsz évvel ezelőtt megjelent előzménye is a kezemben van. Szerettem, szeretem azt is. Abból is érződik a szerzők elfogadó attitűdje, az iróniára és drámára való hajlam, a rendkívül széles merítés vágya és a bemutatás sokszínűsége: eltérő társadalmi pozíciók, különböző életkorok, nemek, születés és halál, izgalmas „ismeretlenek” és az újonnan születő Magyarország híres szereplői sorakoznak a lapokon egymás mellett. E mostani kötet mégis sokkal közelebb áll hozzám. Otthonosabb érzéseket kelt bennem. A képek fénnyel telítődtek, líraiabbá, „elfogadóbbá” váltak, méretben és érzésben is kiléptek a korábbi kötetben látott szűkebb keretekből. Az agy, az intellektus mellett most mintha nagyobb teret kapott volna a szív. Akkor a szereplők a nagy fehérségben nyíló kis ablakokban tűntek fel, így mindenkinek volt egy saját, szigorúan lehatárolt világa: a fotók, a különálló életvilágok kicsit kopogósan sorakoztak egymás mellett, nem váltak közös szövetté. Persze akkor még az út elején álltunk, tele illúzióval, így a fotókat körbeölelő fehérség szimbolikusnak is tűnhet. A képlékeny, látszólag szabadon formálható jövő, a még be nem lakott ország, az egyéni történetekkel teleírandó üresség vett körül minden szereplőt
Azt, hogy az új kötetben a fotók megnőttek, színesebbek, érzelmesebbek lettek, fényükön jobban érződik a szeretetteljes hozzáállás, nem csupán a fotózásban bekövetkezett óriási technikai változás hozta magával. A képeket övező egykori fehér környezet sok mindent ígért, akár olyan változást is, mint egy történelmi lottóötös. Helyette végigmentünk a realitás évein, elbúcsúztunk az illúzióktól, és megtanultuk elfogadni, belakni a nekünk szabott valóságot. Sőt lassan megtanultuk, megtanuljuk otthon érezni magunkat benne. Úgy érzem, hogy ez a könyv is ehhez segít közelebb kerülni. Mert elfogadással és szeretettel tekint a „hőseire”, a körénk font valóságra, a magyarokra. Izgalmasak és szépek vagyunk benne, mintha közelebb állnánk ahhoz, hogy megérkezzünk és otthon legyünk. (Kieselbach Tamás)
Vypredané
33,55 €
35,32 €
Incognito - Always Trere 1981-2021 40 Years Still Groovin (Box Set) 8CD
Tracklist:
Disco 1:
1
Parisienne Girl
2
Summer's Ended
3
Shine On (Live at Capital Session)
4
Incognito (12" Remix Version)
5
Don't You Worry 'Bout a Thing
6
Still a Friend of Mine
7
Deep Waters
8
I Hear Your Name
9
Everyday
10
A Shade of Blue
11
Roots (Back to a Way of Life)
12
Talkin' Loud
13
Change (Bluey Remix) [feat. Stevie Wonder]
14
Colibri
Disco 2:
1
Always There (David Morales Remix) [feat. Jocelyn Brown]
2
Givin' It Up (Roger Sanchez Uplifting Edit)
3
Nights Over Egypt (Masters at Work Main Mix) [feat. Jocelyn Brown & Maysa]
4
Out of the Storm (David Morales Radio Edit) [feat. Maysa]
5
Morning Sun (Feat. Joy Rose)
6
Listen to the Music (Feat. Maysa)
7
It's Just One of Those Things (Feat. Maysa & Tony Momrelle)
8
That's Just the Way of the World (Short Version) [feat. Maysa & Carleen Anderson]
9
Step Aside (Feat. Joy Rose)
10
Lowdown (Feat. Chaka Khan & Mario Biondi)
11
Goodbye to Yesterday (Feat. Mo Bandis)
12
Silver Shadow (Feat. Vanessa Haynes)
13
Just Say Nothing (Feat. Vanessa Haynes)
14
After the Beat Is Gone (Feat. James Berkeley)
15
You Are in My System (Feat. Bluey)
Disco 3:
1
Crazy for You (Feat. Chyna)
2
Good Love (Feat. Pamela Anderson)
3
Labour of Love (Feat. Chris Ballin)
4
Always There (Feat. Jocelyn Brown)
5
Fountain of Life (Feat. Imaani)
6
Where Did We Go Wrong? (Feat. Joy Malcolm)
7
Cut It Loose (Feat. Dianne Joseph)
8
Stay Mine (Feat. Kelli Sae)
9
On the Road (Part Two) [feat. Jack Kerouac)
10
Nights Over Egypt (Bluey's Mix) [feat. Maysa & Jocelyn Brown)
11
Inside Life (Feat. Linda Muriel)
Disco 4:
1
Feel So Good (Feat. Maysa)
2
Neon Mountain
3
That's the Way It's Gonna Be
4
Passage for the Message
5
Stay (See Me Through) [feat. Ian WIlliam Hoare]
6
All That You Want Me to Be (Feat. Maysa)
7
Celebrate Your Life (Feat. Maysa)
8
Freedom Town (Feat. Mark Brown)
9
Glide
10
Port Luis
11
Release Yourself
12
Samba to Coda
13
Step Into My Life
14
The Padded Duke
15
Pick Up the Pieces (Live in Japan)
Disco 5:
1
Fearless
2
Jacob's Ladder
3
After the Fall
4
Need to Know
5
Dark Side of the Cog
6
L'arc En Ciel De Miles
7
Love Is the Colour
8
One Step to a Miracle
9
Tribal Vibes
10
Rivers Running Black
11
Millenium
12
Black Rain
13
Solar Fire
14
She Wears Black
Disco 6:
1
She Rises in the East (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
2
Solar Fire (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
3
Lavour of Love (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
4
I Love What You Do for Me (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
5
Talkin' Loud (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
6
Don't You Worry 'Bout a Thing (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
7
Out of the Storm (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
8
Dark Side of the Cog (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
9
Beneath the Surface (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
10
Colibri (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
11
Deep Waters (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
12
Everyday (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
13
Roots (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
14
Always There (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
15
Still a Friend of Mine (Live in the Garden Hall, Yesibu, Tokyo, 14th December, 1996)
Disco 7:
1
Always There (Master at Work Remix 96)
2
Pieces of a Dream (Roger Sanchez's Sambra Sensational Remix)
3
On the Road (Danny Krivit Re-edit)
4
I Can See the Future (Ski's Main Mix)
5
It Ain't Easy (Tom Middleton Cosmos Remix)
6
Fearless (Blaze Shelter Dub)
7
I Hear Your Name (Roger Sanchez Factory Dub)
8
Everyday (Masters at Work Everyday Dub)
9
Jacob's Ladder (Nu Yorican Dub)
10
Good Love (CJ Mackintosh's Dub)
Disco 8:
1
Out of the Storm (C's Planet E Special Mix)
2
Still a Friend of Mine (Gilles Peterson and Paul Martin's Singing Loud Remix)
3
Can You Feel Me (Dealt With Bass Remix)
4
Roots (Pete Rock Remix)
5
Wild and Peaceful (K-Dope Remix)
6
Get Into My Groove (Jazzanova Regroove)
7
Castles in the Air (IG Culture Remix - Dreamers Schemers Re-dub)
8
Nights Over Egypt (MJ Cole Remix)
9
Slow Down (Get a Grip) [Groove Chronicles Remix]
10
Barumba (Daniel Maunick's Remix)
11
Reach Out (Alex Attias Straight Funk Dub Version)
Vypredané
54,14 €
56,99 €
Tři sestry - O2 Arena Live 2CD+DVD
KDO: Skupinu Tři sestry založili kamarádi v pražské čtvrti Braník v roce 1985. Původně punkové seskupení se postupně přetvořilo v celostátně respektovanou, kultovní skupinu, jejíž hlavní devizou byli (a jsou) zpěvák Lou Fanánek Hagen a jeho texty.
CO: Na závěr roku 2015, ve kterém Tři sestry završily 30 let na hudební scéně, se konal největší halový koncert v dějinách kapely, a to v pražské O2 Aréně! U příležitosti této významné akce vznikl video a audio záznam jehož výsledkem je toto DVD a 2CD. 38 písní, které mapují celou dlouhou kariéru souboru se spoustou přátel z hudební branže a bývalých členů souboru. Navíc doplněno i o nové aranže známých písní se smyčcovým kvartetem, na kterých se podíleli Kryštof Marek a Ota Balage. Hrají a gratulují Tři sestry, Horkýže Slíže, Divokej Bill, Vypsaná fiXa, Wohnout a mnoho dalších! Přejeme Třem sestrám vše nejlepší do dalších třiceti let! Na zdraví!
CD1
1. Vlachovka
2. Ztráta imunity
3. Ta naše Rytmika
4. Pijánovka
5. O strašlivé vojně s Turkem
6. Kelti
7. Angelo mutuje
8. Homosexuál
9. Kalhotky za Lhotky
10. Adamiti v Londýně
11. Montér-údržbář
12. Kocovina
13. Nuselský Horky
14. Bába
15. Lepší časy
16. Plechový Ježíš
17. Lidojedi
18. Sovy v Mazutu
19. DeDeRon
20. AIDA
21. Venda
CD2
1. Ave Braník
2. Budapešť
3. Sny o láhvích sody
4. Bunda z koženky
5. Válka s loky
6. Svatá Petra
7. Nechci do ústavu
8. Mexiko
9. Život je takovej
10. Kovárna
11. Dá Dá Dá
12. Průša
13. Zelená
14. Už je koluje Fáma
15. Léto
16. Modlitba pro partu
17. Svatozář
Vypredané
15,19 €
15,99 €
Tři sestry - Platinum Collection 3CD
Tracklist:
CD 1:
1.Život je takovej
2.Zelená
3.Kovárna I.
4.Pijánovka
5.Lidojedi
6.Nechci do ústavu
7.Budapešť
8.Kovárna III.
9.Ztráta imunity
10.Sovy v mazutu
11.Aparát
12.Ta naše rytmika
13.Plesový ráno
14.O melouny boj
15.Don't Drink And Drive
16.Nuselský horky
17.Maminka
18.Deset černejch piv
19.Dodo a Dude
20.Tramvaj
CD 2:
1.EMI
2.Hrábě
3.O strašlivé vojně s turkem
4.Venda
5.Lepší časy
6.Ventilek
7.Na srazu
8.Básník
9.Toy Dollz
10.'63
11.Kelti
12.Ave Braník
13.Mexiko
14.Hanojská
15.Král Šumavy
16.Šetři se, chlapče
17.Pačemu garíla
18.Malá domu
19.Tam na Guayaně
20.Svatozář
CD 3:
1.Aida
2.Alkohol je
3.Africký pivo
4.Aj ta kuna
5.Blondýna
6.Vláček piko
7.Montér údržbář
8.Čaroděj ze země koz
9.Bajkonur
10.Bunda z koženky
11.Dědeček hrdina
12.Válka s loky
13.Den otcu
14.FM lomoz
15.Dederon
16.Už koluje fáma
17.Pumpa
18.Pruša (live)
19.Ahoj!
20.Modlitba pro partu
Biblio
První vydání Bible ve verzi nově editované Ekumenickou komisí ILEI a KELI pod vedením B. Eichkorna a A. Kronenbergera. Obsahuje Starý zákon v překladu L. L. Zamenhofa včetně deuterokanonických knih v překladu G. Bervelinga a Nový zákon v překladu Briské komise (J. C. Brust, B. J. Beveridge a C. G. Wilkinson). Vytištěna na jemném biblickém papíru. V esperantu.
Vypredané
26,34 €
27,73 €
Hajók / Lode
Tegyünk egy nagy utazást a hajózás felszabadító és nagyszerű történelmében! Az ókori görög és római evezősöktől, a távol-keleti dzsunkáktól vagy az indián pirogáktól, majd a világháborúk félelmetes csatahajóitól és tengeralattjáróitól napjaink legkorszerűbb óceánjáró óriásaiig mindent magában foglal az olvasmányosan megírt, hiteles dokumentumokban bővelkedő, rengeteg korabeli és színes képpel illusztrált hajózástörténeti monográfia. A Hajók félelmetes és nagyszerű kalandok lenyűgöző történetét mondja el a hiteles történelmi részletek ismertetésével. A könyv minden fejezetében megtalálható rövid alfejezetek megismertetnek egy-egy kulcsfontosságú hajóval az ókori gályától s modern csatahajóig, míg más részek vízi járművek sorának fedélzetére, sőt az alá vezetnek el. Virtuális körutat teszünk olyan hajókon, mint a telepesek egyik első csapatát Észak-Amerikába vivő Susan Constant, a HMS Victory sorhajó vagy a USS Nautilus nukleáris hajtóművű tengeralattjáró, amelyek a maguk korának csúcste
Vypredané
38,89 €
40,94 €
Zsidó meditáció
A "zsidó meditáció" kifejezés hallatán az emberek gyakran meglepődnek. Még tájékozott zsidók, beleértve sok rabbit és tudóst, sem tudnak a létezéséről. Azt hiszik, ez a judaizmus ezoterikus vagy okkult részéhez tartozik, kevés köze van a főirányhoz. A legtöbb meditációról szóló könyv a keleti technikákat, vagy olykor a keresztény meditációt tárgyalja, és a zsidó meditációt figyelmen kívül hagyja. Pedig éppen a judaizmus hozta létre az egyik legfontosabb meditációs rendszert, amelynek ismerete nélkül minden tanulás hiányos marad. Aryeh Kaplan (1935-1983) nagy tehetségű fizikusként a NASA munkatársa volt, később pedig ortodox rabbi lett. A modern kor egyik legjelentősebb kabbalistájának tartják. Kaplan könyveinek, különösen e könyvének nagyszerűsége abban rejlik, hogy az olvasót kézen fogja, majd végigvezeti a meditáció és a zsidó misztika ismeretlen tájain. Mindezt olyan megbízható tudással, mély humánummal, szeretettel és objektivitással teszi, ami egyedülálló a spirituális irodalom művelői között.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
A legszebb kerti növények
Milyen virágokkal és évelőkkel ültessük be a kertünket? Mely növények szárazságtűrők, melyek kedvelik az árnyékos helyeket? Hogyan védekezzünk a kártevőkkel szemben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ ez a könyv, mely hasznos segítség kezdőknek és hobbikertészeknek egyaránt.
A kötet több mint 250 közkedvelt növényt mutat be képekkel és érzékletes leírásokkal - a nyári, hagymás és gumós virágoktól az évelőkön, a díszcserjéken, a cserepes virágokon át egészen a lombos és tűlevelű fákig. Megismerhetjük a különböző fajtákat, de a megfelelő növények kiválasztásához és gondozásához, valamint kertünk átalakításához is számos hasznos tanácsot kapunk.
A gyakorlati bevezető a kertépítés legfontosabb szempontjait foglalja össze, a részletes tárgymutató pedig megkönnyíti a növények közötti eligazodást.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Germán, kelta regék és mondák
Észak borongós vidékének színes regéit adja a magyar olvasó kezébe Dömötör Tekla könyve. Az osgermán költészettol, amely istenek, hosök, óriások és szörnyetegek alakjában keltette életre a természet eroit, a középkor híres eposzain, a Nibelung-éneken és a Gudrun-éneken át a német népkönyvekig ível a germán mondakör.
Vypredané
4,72 €
4,97 €
A naptól keletre
1928 ősze: A Kaiser-i-Hind utasszállító hajó Bombay felé tart. A D38-as kabinban utazik Viva Holloway, a fiatal és tapasztalatlan társalkodónő, aki hatalmas fába vágta a fejszéjét. Miután hetekkel korábban feladott egy hirdetést a Lady magazinban, most három, gondjaira bízott fiatallal hajózik Indiába, ahová minden évben angol hölgyek ezrei indulnak el, hogy férjet fogjanak maguknak.
A három lány ugyan maga mögött hagyta Anglia borongós partjait, de a szívük mélyén őrzött álmok és remények, a keserű titkok és csalódások cseppet sem készítették fel őket arra, ami Bombayben vár rájuk.
Viva képtelen túltenni magát a családja elvesztésén, retteg az elhalványuló emlékektől, s most egy titokzatos bőrönd miatt kelt útra.
Rose, a gyönyörű és veszélyesen naiv angol lány egy lovassági tiszt menyasszonya, akivel eddig csak pár alkalommal találkozott.
Victoria, Rose legjobb barátnője és koszorúslánya pedig a kiábrándító londoni báli szezon után alig várja, hogy férjet találjon magának.
A Naptól Keletre a bombayi elit mesés gazdagságától a Tamarind Street árváinak szívszaggató nyomorúságáig,
a barátságtalan londoni utcáktól a Bombay Jachtklub előkelő társaságáig egy letűnt világba kalauzolja az olvasót.
A csodásan részletgazdag, izgalmas karakterekkel teli történet lebilincselő olvasmányt nyújt mindenkinek.
"Ez a könyv ritka kincs... gyönyörűen megírt regény, melyet lehetetlen letenni. Ambícióról, szerelemről, túlélésről és három nő bimbózó barátságáról szól, akik maguk mögött hagyják a szürke Angliát, hogy izgalmas, egzotikus és félelmetes kalandok sorát éljék át a húszas évek Indiájában. A történet kaput nyit egy olyan helyre s időbe, ahol barátság és igaz szerelem várja az olvasót." - Delia Ephron
"Pompás, részletgazdag környezet, tökéletesen megírt karakterek. Gregson történelmi regénye elsöprő, hangulatos olvasmány." - Booklist
Na sklade 2Ks
11,64 €
12,25 €
Obři aneb Mysterium počátků
Kdo stavěl monumentální megalitické stavby a proč? Žili na zemi obři nebo jde jen o skrytý význam pro velikány ducha? Odkud přišli druidové a co s tím vším má společného posvátná geometrie? To jsou jen některé z otázek, které si klade francouzský spisovatel, badatel a mystik Louis Charpentier v této knize. Stejně jako ve svých ostatních dílech, i tentokrát pátrá po tajemstvích, která provázejí lidský rod už od počátku věků. Po proudu času se s ním vydáváme na cestu z doby kamenné až do časů mocných Keltů a zjišťujeme, že se dějiny nemusely ani zdaleka odvíjet tak, jak nás to učili ve škole.
Kalózok között - A renegát 2. könyv
Tim Severin a Hector Lynch-történetek második könyvében ismét varázslatos utazásra viszi olvasóit a XVII. századba, a Karib-tenger és a Déltengerek buja és színes világába. A spanyolok által mélyen megvetett kalózok eredeti naplói és hajó-naplói alapján Tim Severin újra életre kelti a zord kapitányok, a rummal átitatódott gyarmati tisztviselők, a gazdag ültetvényesek és a vakmerő kalandorok - akiknek az élete muskétájukon és kardjukon múlott - világát.
Vypredané
10,95 €
11,53 €