Hľadanie: Atlantis
zobraziť:
Modern rabszolgák - Az osztrák munkáról fehéren-feketén
Naponta magyarok ezrei lépik át az osztrák határt, hogy munkába induljanak. Tavaly már hivatalosan több mint hetvenezren dolgoztak nyugati szomszédunknál, sokezren pedig feketén vállalnak munkát odakinn. Vajon mi veszi rá hon társainkat, hogy több kilométeres kocsisorokban kígyózzanak nap mint nap, évszaktól függetlenül, mert osztrák munkaadójukhoz időben oda kell érniük? Munkájukért cserébe jobb megélhetést, magasabb életszínvonalat remélnek. Sokan emberi szóra, megbecsülésre találnak, másokat megalázó, alárendelt helyzetbe hoznak, hogy az odakint éhbérnek számító fizetségéért cserébe mindenféle piszkos és alantas munkát elvégeztessenek velük. Nem mindig volt ez így, volt olyan korszaka a történelemnek, amikor az osztrákok kerestek megélhetést nálunk...
A szerző maga is végigkóstolta az ausztriai munka legkülönfélébb változatait. Dolgozott feketén szőlőbirtokon, magán építkezéseken és vendéglőben mosogatóként is. Szerződéssel védte és őrizte Ausztria számos szélparkjának több milliós értékű berendezéseit. Könyvünk változatos, sok-sok szempontot mérlegelő olvasmány. Nem ígér többet, mint verítéket és könnyeket, izgalmas beszámolót egy tehetséges nép kényszerű áldozatáról.
Vypredané
7,77 €
8,18 €
Sleep Token - This Place Will Become Your Tomb Ltd. (Blue) 2LP
Tracklist:
LP 1:
01. Atlantic
02. Hypnosis
03. Mine
04. Like That
05. The Love You Want
06. Fall for Me
LP 2:
01. Alkaline
02. Distraction
03. Descending
04. Telomeres
05. High Water
06. Missing Limbs
Vypredané
43,69 €
45,99 €
Sleep Token - This Place Will Become Your Tomb Ltd. (Sand & Blue) 2LP
Tracklist:
LP 1:
01. Atlantic
02. Hypnosis
03. Mine
04. Like That
05. The Love You Want
06. Fall for Me
LP 2:
01. Alkaline
02. Distraction
03. Descending
04. Telomeres
05. High Water
06. Missing Limbs
Vypredané
55,09 €
57,99 €
First Comes Love
#1 NEW YORK TIMES BESTSELLER • A pair of sisters find themselves at a crossroads in this dazzling new novel from the author of Something Borrowed, Where We Belong, and The One & Only. First Comes Love is a story about family, friendship, and the courage to follow your own heart—wherever that may lead. Growing up, Josie and Meredith Garland shared a loving, if sometimes contentious, relationship. Josie was impulsive, spirited, and outgoing, Meredith hardworking, thoughtful, and reserved. When tragedy strikes, their delicate bond splinters. Fifteen years later, Josie and Meredith are in their late thirties, following very different paths. Josie, a first grade teacher, is single—and this close to swearing off dating for good. What she wants more than the right guy, however, is to become a mother—a feeling that is heightened when her ex-boyfriend’s daughter is assigned to her class. Determined to have the future she’s always wanted, Josie decides to take matters into her own hands. On the outside, Meredith is the model daughter with the perfect life. A successful attorney, she’s married to a wonderful man, and together they’re raising a beautiful four-year-old daughter. Yet lately Meredith feels dissatisfied and restless, secretly wondering if she chose the life that was expected of her rather than the one she truly desired. As the anniversary of their tragedy looms, and painful secrets from the past begin to surface, Josie and Meredith must not only confront the issues that divide them but also come to terms with their own choices. In their journey toward understanding and forgiveness, both sisters discover that they need each other more than they knew—and that in the search for true happiness, love always comes first. Praise for First Comes Love “An engaging story of sisterly love . . . Illuminating and engrossing.”—People “[Emily] Giffin delivers another emotionally honest work. . . . First Comes Love is a heart-stirring novel about the many layers of sibling rivalry.”—Associated Press “First Comes Love brings [Giffin] back with a vengeance. Tales of sisters have been at the core of other great novels, but Giffin turns that relationship upside down and makes her view a fascinating one.”—Huffington Post “Moving and complex, [First Comes Love] proves [that Emily Giffin is] still at the top of her game.”—Booklist “Giffin juggles Josie’s quest for motherhood and Meredith’s internal conflicts deftly. . . . Giffin paints a realistic portrait of the troubled and complex relationship between a pair of sisters.”—Kirkus Reviews “This is Giffin at her finest—a fantastic, memorable story.”—Publishers Weekly “First Comes Love is an un-put-down-able, smart, and thoughtful novel that will make you think about the nature of family and how our past informs our present.”—PopSugar “Giffin’s talent is pretty much unparalleled when it comes to the modern woman’s story about life, love and family.”—Redbook “[A] well-written family drama.”—Real Simple “Fans will be entertained by the author’s humor and satisfied by her storytelling”—Atlanta Journal-Constitution From the Hardcover edition.
Vypredané
8,50 €
8,95 €
The Blade artist
Jim Francis has finally found the perfect life - and is now unrecognisable, even to himself. A successful painter and sculptor, he lives quietly with his wife, Melanie, and their two young daughters, in an affluent beach town in California. Some say he's a fake and a con man, while others see him as a genuine visionary. But Francis has a very dark past, with another identity and a very different set of values. When he crosses the Atlantic to his native Scotland, for the funeral of a murdered son he barely knew, his old Edinburgh community expects him to take bloody revenge. But as he confronts his previous life, all those friends and enemies - and, most alarmingly, his former self - Francis seems to have other ideas. When Melanie discovers something gruesome in California, which indicates that her husband's violent past might also be his psychotic present, things start to go very bad, very quickly. The Blade Artist is an elegant, electrifying novel - ultra violent but curiously redemptive - and it marks the return of one of modern fiction's most infamous, terrifying characters, the incendiary Francis Begbie from Trainspotting.
Vypredané
11,35 €
11,95 €
Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból?
Hétköznapi házaspár vagyunk, ám volt egy nem hétköznapi ötletünk, amelyet meg is valósítottunk. Esküvőnk után világ körüli útra indultunk, és négy évig ez az utazás volt az életünk: 1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni. Naponta átlagosan 3533 forintot költöttünk fejenként, amiben minden benne volt. A legtöbb úton szerzett tapasztalatot azonban nagyszerű lett volna tudni már induláskor is. Mások dolgát ezért szeretnénk megkönnyíteni ezzel a könyvvel, melyben - izgalmas személyes történeteink mellett - rengeteg hasznos információt gyűjtöttünk össze.
Miből éltünk négy évig az úton, amikor már két év után elfogyott az indulótőkénk? Hogyan szereztünk munkavízumot Új-Zélandon? Hogyan túráztunk 27 napot a Himalája legszebb hegyei között ötezer méter felett, összesen nyolcvanezer forintból, végig vendégházakban megszállva? Miként lehet egy luxus óceánjárón, teljes ellátással, két hét alatt átkelni az Atlanti-óceánon mindössze 86 ezer forintból? Hogyan érdemes autót vagy akár vitorlás hajót stoppolni? Hogyan lehet a világ egyes tájain napi egy dollárért hatszemélyes lakóautókat bérelni? Mit csináltunk, amikor Árpinak veseköve volt Nepálban, vagy amikor Indonéziában mindketten elkaptuk a dengue-lázat? Hogyan tanultuk meg a helyi nyelveket alapszinten, és miért volt ez rettentő hasznos? Miként szereztünk barátokat szerte a világon?
De kitérünk a kalandunk érzelmi részére is. Hogyan tudtunk ennyire élvezni egy ilyen hosszú, viszontagságos utazást, ami közben az életformánkká is vált? Miként győztük le a honvágyat és a félelmeinket? Hogyhogy nem vesztünk össze soha, miközben egyikünk a hegyekért, másikunk a gyönyörű tengerpartokért van oda? Hogyan látjuk most a világot, milyen újra itthon lenni és letelepedve élni, ennyi élmény és tapasztalat után?
Mindemellett azt is elmeséljük, hogy ma mit csinálnánk másképp, hiszen az indulás óta sok nagyszerű új lehetőség nyílt a még könnyebb és olcsóbb utazáshoz.
Vypredané
11,99 €
12,62 €
Az eltűnt lány
Karin ?Slaughter egy kifinomult és vérfagyasztó pszichothrillerrel tér vissza, melyben veszélyes titkok, hidegvérrel végrehajtott bosszú és váratlan feloldozás követik egymást az elhidegült lánytestvérek életében, akik kénytelenek összefogni, hogy felfedjék az igazságot két, több mint húsz év különbséggel bekövetkezett, gyötrelmes tragédia kapcsán, amelyek rányomták a bélyegüket egész életükre.
Nővérek, idegenek, túlélők.
Több mint húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Claire és Lydia tizenkilenc éves nővére, Julia. A két lány nem beszélt egymással azóta, s mára homlokegyenest eltérő életet élnek. Claire egy atlantai milliomos elkényeztetett felesége lett, míg Lydiát, az egyedülálló anyát egy volt elítélthez fűzi tartós kapcsolat, és alig tud megélni. Egyikük sem tette még túl magát a közösen átélt hajdani borzalmon és szívfájdalmon, s a sebet most kegyetlenül feltépi a sors, amikor Claire férjét meggyilkolják.
Egy tizenéves lány eltűnése és egy középkorú férfi meggyilkolása csaknem negyedszázadnyi eltéréssel – ugyan mi köthet össze két ilyen eseményt? A túlélő nővérek óvatos fegyverszünetet kötve visszanéznek a múltba, hogy megtudják az igazat, s felfedik a titkokat, melyek oly sok éve romba döntötték a családot. Mindeközben felfedezik a megváltás és a bosszú lehetőségét is ott, ahol a legkevésbé sem várnák.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Róma
Alig nyolcszáz év leforgása alatt egy dombtetőn épített falucskából alakult ki a nyugati világ leghatalmasabb városa, az Észak-Afrikától Észak-Angliáig és az Atlanti-óceántól az Eufrátesz folyóig terjedő óriási birodalom központja, az Örök Város: Róma. Meghódította Hannibál Karthágóját, Galliát és Britanniát, a Földközi-tenger egész medencéjét, hogy azután néhány száz év múlva világbirodalma darabokra hulljon. A Római Birodalom tündöklése és bukása az ókor egyik legkülönlegesebb története, olyan páratlanul hatalmas és tébolyult, diadalmas és hitszegő szereplőkkel, mint Julius Caesar, Pompeius, Marcus Antonius, Brutus, Augustus, Caligula és Néró. Annál, hogy a Római Birodalom milyen rövid idő alatt jött létre, már csak a hátrahagyott öröksége a meglepőbb - még 2000 év után is érzékelhető. A modern civilizáció átvette a rómaiak nyelvét, jogát, technológiáját és szokásait, miközben számos építészeti és kulturális emlék mind a mai napig emlékeztet régi dicsőségükre. Egyebek közt a betont, az öblítős árnyékszéket és a háromfogásos étkezést is nekik köszönhetjük. Ez a könyv elsősorban a Kr. e. I. század zűrzavaros éveit, hatalmas csatáit, szerteágazó intrikáit, jeles alakjait és reformtörekvéseit idézi meg, azt az időt, amikor Julius Ceasar kivívta magának a teljhatalmat, és Kleopátra meghódította Marcus Antoniust.
Vypredané
14,54 €
15,31 €
A gondolkodás magasiskolája Tárjuk fel a jövőt
John Naisbitt gondolatébresztő - "Megatrendek" és a "Megatrendek 2000" című - művei bizonyságot adtak arról, hogy a szerző gyorsan változó világunk egyik legnagyobb látókörű és legpontosabb megfigyelője.
"A gondolkodás magasiskolája" még ezen is túlmutat: beavat az előrejelzés titkába. John Naisbitt átadja olvasóinak a kulcsot a jövő birodalmához, feltárja azokat a módszereket, amelyek segítségével képesek leszünk megérteni napjaink világát és felismerni a holnapban rejlő lehetőségeket. Bemutatja leghatékonyabb eszközeit, a 11 vezérelvet, majd ezeket alkalmazva fényt derít azokra a jelenségekre, amelyek a legnagyobb szerepet fogják játszani a XXI. század soron következő évtizedeiben.
A Galileiről, Einsteinről, valamint napjaink üzleti, tudományos és sportéletének sztárjairól és csodabogarairól szóló történetekkel tarkított könyv felnyitja a szemünket. Segítségével képesek leszünk átlátni az újságok szalagcímein s a politikusok szólamain, és személyes véleményt alakíthatunk ki arról, hogyan alakul a jövő.
Vypredané
12,71 €
13,38 €
Amerre a szél fúj
Litkey Farkas a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja. Európa legrangosabb tókerülő versenyének, a balatoni Kékszalagnak tizenegyszeres győztese és címvédője. A Soling hajóosztály világbajnoka, sokszoros magyar bajnok, olimpikon, a Kenese Marina-Port VSE elnöke. Telente Olaszországban a J-24-es hajóosztályban vitorlázik, versenyeket rendez, többek között a Bankár és Biztosítási Kupát, a Pharma Kupát vagy éppen a Doktor Regattát. Vitorlákat tervez a Litkey Sails számára, vitorlás táboraiban gyermekekkel kedvelteti meg nyaranta a sportot, menedzseli csapatát, előadásokat szervez, illetve a vitorlásiskolájában oktat.
Az Amerre a szél fúj sok apró anekdotával fűszerezett remek olvasmány, amelyből kiderül, hogyan jutott el az agárdi nádasoktól az atlantai olimpián át tizenegy Kékszalag-győzelemig, hogyan vált profi csapatfőnökké, és arról is mesél, mit jelent számára a Balaton. Elárulja, kik a példaképei és az ellenfelei, hogyan éli meg a versenyek izgalmát, mi kell a tehetségen és a szorgalmon kívül ahhoz, hogy valaki a legjobb lehessen, és természetesen megtudhatjuk azt is, miért annyira szerethető sport a vitorlázás.
dostupné aj ako:
Genesis Salgado
Human (and) nature. Epic journeys to the ends of the earth: Salgado's opus on our planet in its natural state. On a very fortuitous day in 1970, 26-year-old Sebastiao Salgado held a camera for the first time. When he looked through the viewfinder, he had an epiphany: suddenly life made sense. From that day onward - though it took years of hard work before he had the experience to earn his living as a photographer - the camera became his tool for interacting with the world. Salgado, who "always preferred the chiaroscuro palette of black-and-white images," shot very little color in his early career before giving it up completely. Having been raised on a rural farm in Brazil, far from civilization and without television, Salgado possessed a deep love and respect for nature; he was also particularly sensitive to the ways in which human beings are affected by their often devastating socio-economic conditions. Of the myriad works Salgado has produced in his esteemed career, three long-term projects stand out: "Workers" (1993), documenting the vanishing way of life of manual laborers across the world, "Migrations" (2000), a tribute to mass migration driven by hunger, natural disasters, environmental degradation and demographic pressure, and this new opus, "Genesis", the result of an epic eight-year expedition to rediscover the mountains, deserts and oceans, the animals and peoples that have so far escaped the imprint of modern society - the land and life of a still-pristine planet. "Some 46 per cent of the planet is still as it was in the time of genesis," Salgado reminds us. "We must preserve what exists." The Genesis project, along with Salgado's Instituto Terra, are dedicated to showing the beauty of our planet, reversing the damage done to it, and preserving it for the future. Over 32 trips - traveled by foot, light aircraft, seagoing vessels, canoes, and even balloons, through extreme heat and cold and in sometimes dangerous conditions - Salgado created a collection of images showing us nature, animals, and indigenous peoples in such shocking and intense beauty as to take one's breath away. Mastering the monochrome with an extreme deftness to rival the virtuoso Ansel Adams, Salgado brings black and white photography to a new dimension; the tonal variations in his works, the contrasts of light and dark, recall the works of Old Masters such as Rembrandt and Georges de la Tour. On the earth is instilled a glistening, textured fabric so intricate in its weave that even the most finite details seem to extend to infinity. What does one discover in "Genesis"? The ancient animal species and volcanoes of the Galapagos; penguins, sea lions, cormorants, and whales of the Antarctic and South Atlantic; Brazilian alligators and jaguars; African lions, leopards, and elephants; the isolated Zo'e tribe deep in the Amazon jungle; the Stone Age Kurowai people of West Papua; nimadic Dinka cattle farmers in Sudan; Nenet nomads and their reindeer herds in the Arctic Circle; Mentawai jungle communities on islands west of Sumatra; the icebergs of the Antarctic; the volcanoes of Central Africa and the Kamchatka Peninsula; Saharan deserts; the Negro and Jurua rivers in the Amazon; the ravines of the Grand Canyon; the glaciers of Alaska...and beyond. Having gone, quite literally in some cases, where no man has gone before, and having spent so much time, energy, and passion dedicated to the making of this work, Salgado likens "Genesis" to "my love letter to the planet."
Triptych
When Atlanta police detective Michael Ormewood is called out to a murder scene at the notorious Grady Homes, he finds himself faced with one of the most brutal killings of his career: Aleesha Monroe is found in the stairwell in a pool of her own blood, her body horribly mutilated. As a one-off killing, it's shocking, but when it becomes clear, that it's just the latest in a series of similar attacks, the Georgia Bureau of Investigation are called in, and Ormewood is forced into working with Special Agent Will Trent of the Criminal Apprehension Team - a man he instinctively dislikes. But then, only twenty-four hours later, the violence Ormewood sees around him every day explodes in his own back yard. And it seems the mystery behind Monroe's death is inextricably entangled with a past that refuses to stay buried ...
Vypredané
7,86 €
8,27 €
Az idő vándorai
17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és ezért kész bármit feláldozni. Az édesanyjával él, akinek különleges és megmagyarázhatatlan kalandokkal teli élete számtalan kérdést vet fel benne, melyekre sosem kap választ. Etta lehetőséget kap, hogy a New York-i Metropolitan múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak, 1776, de nem ez a legfurcsább dolog… Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat. Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre. Ajánlók: „Ebben a könyvben tökéletesen egyesül a kalandregények mozgalmassága, valamint a szerelmes regények mély érzelmessége. Mindazok, akik szeretik az időutazást, a drámát és a romantikát, igazán élvezni fogják.” SCHOOL LIBRARY JOURNAL „Etta okos és makacs. Egy olyan hősnő, akivel igen könnyű azonosulni. Különleges, ugyanakkor olyan emberi is, mint bárki közülünk. Már alig várom, hogy a következő részben is vele utazhassak.” GOODREADS „Az idő vándorai már a legelején lebilincsel, és a hihetetlen befejezésig el sem enged. Fordulatos és merész, épp annyira, mint maga az időutazás.” AMAZON „Teljesen magával ragadó ez a történet! Veszélyes, izgalmas utazások és szenvedélyes romantika tökéletes egyensúlya.” WENDY HIGGINS, A SWEET EVIL-SOROZAT ÍRÓJA „Ez a téren és időn átívelő csodás kaland részletekben gazdag, az Etta és Nicholas közti lassú szenvedélytől pedig elakad majd az olvasók lélegzete.” BOOKLIST
Predaj skončil
6,48 €
One & Only
NO. 1 INTERNATIONAL BESTSELLER • NAMED ONE OF THE BEST BOOKS OF THE YEAR BY POPSUGAR Emily Giffin, the beloved author of such novels as Something Borrowed and Where We Belong, returns with an extraordinary story of love and loyalty—and an unconventional heroine struggling to reconcile both. Thirty-three-year-old Shea Rigsby has spent her entire life in Walker, Texas—a small college town that lives and dies by football, a passion she unabashedly shares. Raised alongside her best friend, Lucy, the daughter of Walker’s legendary head coach, Clive Carr, Shea was too devoted to her hometown team to leave. Instead she stayed in Walker for college, even taking a job in the university athletic department after graduation, where she has remained for more than a decade. But when an unexpected tragedy strikes the tight-knit Walker community, Shea’s comfortable world is upended, and she begins to wonder if the life she’s chosen is really enough for her. As she finally gives up her safety net to set out on an unexpected path, Shea discovers unsettling truths about the people and things she has always trusted most—and is forced to confront her deepest desires, fears, and secrets. Thoughtful, funny, and brilliantly observed, The One & Only is a luminous novel about finding your passion, following your heart, and, most of all, believing in something bigger than yourself . . . the one and only thing that truly makes life worth living. Praise for The One & Only “A page turner.”—Southern Living “The One & Only is one to read.”—Associated Press “Giffin scores again by bringing her discerning understanding of matters of the heart.”—Family Circle “A poignant story about growing up and growing into your own skin.”—BookPage “Touching.”—New York Daily News “Deep, beautifully written . . . [Emily Giffin’s] latest focuses on a forbidden love of sorts, but in a new setting: a fictional small college town in Texas.”—Marie Claire “Each and every page of this story is entertaining. . . . Giffin is a talented writer who always comes up with a plot that is just a bit different than anything others are writing about. . . . Find a shady spot; get a cool drink, and just luxuriate in the joy of a book well written.”—The Huffington Post “Brace yourself for a tearjerker: A tale of friendship and loyalty in a small, football-crazed Texas town shows how quickly things can change when tragedy challenges all that the characters hold dear . . . [A] page-turner.”—InStyle “[Giffin’s] protagonists . . . live full, interesting lives outside the purely personal realm—no more so than Shea Rigsby, the funny, flawed, but sympathetic central character in the The One & Only.”—The Atlanta Journal-Constitution “In bestseller Giffin’s much-anticipated latest, a young woman’s life is upended when tragedy strikes the football-obsessed Texas town she’s always called home.”—People “To fill your Friday Night Lights void: A tale of die-hard love in a diehard Texas football town from the bestselling author of Something Borrowed.”—Cosmopolitan
Vypredané
6,18 €
6,50 €
Az aviátor felesége
Magával ragadó történet a XX. század legrejtélyesebb asszonyáról, győzelmeiről és tragédiáiról, és egy világhírű házasság viszontagságairól.
Bár látszólag kiváltságos és fényűző életmód jut neki osztályrészül, Anne Morrow, az Egyesült Államok mexikói nagykövetének félénk lánya úgy érzi, hogy a gyönyörű nővére árnyékában él. Titkon irodalmi sikerekről ábrándozik, amikor végzős főiskolásként találkozik a hősként ünnepelt Charles Lindbergh ezredessel, aki abban az évben repülte át egyedül az Atlanti-óceánt. Rabul ejti a földkerekség leghíresebb férfija, de biztos abban, hogy a vonzalma viszonzatlan. Ám téved.
Lindbergh a rokonlelket látja benne, s Anne élete örökre megváltozik. Ők ketten körberepülik a Földet, a gravitációval dacolva újabb és újabb rekordokat döntenek meg, és szüntelenül jelen vannak az újságok címlapjain. Úgy vonzzák Amerika figyelmét, ahogy egyetlen házaspár sem, sem előttük, sem utánuk. De miközben a szerelmük a filmhíradók kedvenc témája, a házasságuk egyáltalán nem tündérmesébe illő. És Anne a szárnyalás után a földre zuhanva lassan rájön, hogy képes kilépni a férje árnyékából is.
Az írónő, Melanie Benjamin megingathatatlanul egyensúlyoz a botrányok és az ellentmondások, a világot megrázó rémséges bűntett, a lélektelen árulások és az állhatatos szerelem határmezsgyéjén. Szenvedéllyel és a nagy mesélők biztos értékítéletével fog bele a nem mindennapi utazásba, és magabiztosan navigálja az olvasót az emberi szív körül.
Az aviátor felesége órási siker a tengerentúlon, ahol mindmáig rajonganak a Lindbergh házaspárért. A regényből Jennifer Garner főszereplésével film is készül.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
A második világháború
A II. világháború 1939 augusztusában kezdődött Mandzsúria peremén, és hat évvel később, Észak-Kína szovjet inváziójával ugyanott is ért véget. Az európai háború látszólag teljesen külön zajlott a csendes-óceánitól és kínaitól, a világ két felén történő események mégis kihatottak egymásra. A történelem legnagyobb katasztrófája globális hatásaival sokkal jobban uralta a későbbi generációk életét és világnézetét, mint bármelyik másik konfliktus.
Antony Beevor a Sztálingrád, Berlin és D-nap című nemzetközi bestsellerekben már megszokott lendülettel, teljesen újszerű módon vizsgálja meg az esemény különböző aspektusait. A legfrissebb kutatásokat és tanulmányokat felhasználva, érthetően és nagy beleérzéssel rakja össze a képet, lenyűgöző narratívával jeleníti meg az eseményeket az Atlanti-óceán északi felétől a Csendes-óceán déli részéig, a hó borította sztyeppéket, Észak-Afrika homoksivatagait, a burmai dzsungelt, a határvidéken tevékenykedő SS-Einsatzgruppékat, a büntetőzászlóaljakba besorozott Gulag-foglyokat, a kínai-japán háború elmondhatatlan borzalmait.
Minden emberi dráma alapja a morális választás, és a történelem egyetlen másik periódusa sem állította nagyobb dilemma elé a vezetőket és az átlagembereket, nem mutatott ilyen példákat egyéni és tömeges tragédiákra, a hatalmi politika korrupciójára, ideológiai képmutatásra, a parancsnokok egoizmusára, árulásra, perverzióra, önfeláldozásra, elképzelhetetlen szadizmusra és példa nélkül álló törődésre. Bár epikus méretekben vázolja fel a történéseket, Beevor könyve egy pillanatra sem téveszti szem elől azoknak az átlagos katonáknak és polgároknak a sorsát, akiknek az életét eltiporta a történelem legborzalmasabb háborújában szabadjára engedett titáni erő.
Vypredané
16,44 €
17,31 €
Atlas Maior - Francia (Joan Blaeu Atlas Maior 1665)
Maps of France from Joan Blaeu's exquisite world atlas of 1665 The finest and most comprehensive baroque atlas was Joan Blaeu's exceptional Atlas Maior, completed in 1665. The original eleven-volume Latin edition, containing 594 maps, put Blaeu ahead of his staunch competitor, mapmaker Joanes Janssonius, whose rivalry inspired Blaeu to produce a grandiose edition of the largest and most complete atlas to date. Covering Arctica, Europe, Africa, Asia, and America, Blaeu's Atlas Maior was a remarkable achievement and remains to this day one of history's finest examples of mapmaking. This reprint, including all 64 maps of France, is made from the National Library of Vienna's colored, gold-heightened copy, thus assuring the best possible detail and quality. Alongside original quotes from Joan Blaeu relating to the individual maps, the new text by Peter van der Krogt explains the historical and cultural associations and introduces the reader into the fascinating world of early modern cartography. The text is in French, English and German. The author: Peter van der Krogt, the leading expert in the field of Dutch atlases, is a collaborator on the Explokart Research Program for the History of Cartography at the University of Utrecht's Faculty of Geosciences. Since 1990 he has been working on Koeman's Atlantes Neerlandici, the carto-bibliography of atlases published in the Netherlands. His second project is the compilation, in co-operation with the Nijmegen University, of an illustrated and annotated catalogue of the Atlas Blaeu-Van der Hem, the most important multi-volume atlas preserved in the Austrian National Library, which was added to Unesco's ?Memory of the World? register in 2004.
Vypredané
37,53 €
39,50 €
Atlas Maior - Italia
Maps of Italy from Joan Blaeu's exquisite world atlas of 1665 The finest and most comprehensive baroque atlas was Joan Blaeu's exceptional Atlas Maior, completed in 1665. The original eleven-volume Latin edition, containing 594 maps, put Blaeu ahead of his staunch competitor, mapmaker Joanes Janssonius, whose rivalry inspired Blaeu to produce a grandiose edition of the largest and most complete atlas to date. Covering Arctica, Europe, Africa, Asia, and America, Blaeu's Atlas Maior was a remarkable achievement and remains to this day one of history's finest examples of mapmaking. This reprint, including all 60 maps of Italy, is made from the National Library of Vienna's colored, gold-heightened copy, thus assuring the best possible detail and quality. Alongside original quotes from Joan Blaeu relating to the individual maps, the new text by Peter van der Krogt explains the historical and cultural associations and introduces the reader into the fascinating world of early modern cartography. The text is in Italian, English and German. The author: Peter van der Krogt, the leading expert in the field of Dutch atlases, is a collaborator on the Explokart Research Program for the History of Cartography at the University of Utrecht's Faculty of Geosciences. Since 1990 he has been working on Koeman's Atlantes Neerlandici, the carto-bibliography of atlases published in the Netherlands. His second project is the compilation, in co-operation with the Nijmegen University, of an illustrated and annotated catalogue of the Atlas Blaeu-Van der Hem, the most important multi-volume atlas preserved in the Austrian National Library, which was added to Unesco's ?Memory of the World? register in 2004.
Vypredané
37,53 €
39,50 €
A Virgin-módszer
Hangversenyzongora a bankfiókban, szerkesztőség a kriptában, ufók a léghajóban. Vajon e bizarr ötleteken túl mi jelentheti a globális Virgin-cégbirodalom sikerének zálogát?
A Virgin-cégcsoport a világ 50 országában van jelen, és több mint ötvenezer alkalmazottja van. Az extrém kalandjairól híres, multimilliárdos Sir Richard Branson anekdotákkal tarkított könyvéből kiderül, mekkora jelentősége van üzleti sikereiben az odafigyelésnek, a nevetésnek és az élethosszig tartó tanulásnak. A vállalatvezető-ikon tőle szokatlan komolysággal hangsúlyozza az ügyfélközpontúság, a munkatársakkal való szoros együttműködés, és a társadalmi szerepvállalás fontosságát. Küldetésünk egy olyan B terv megalkotása, amely egyszerre szolgálja az emberek, a bolygónk és a profit érdekeit. Az A terv amelyben a vállalatokat egyedül a nyereségtermelés érdeke vezérli ma már elfogadhatatlan.
A saját területén úttörőnek számító tagjai többek között a Virgin Megastores, a Virgin Atlantic, a Virgin Mobile, a Virgin Money és a Virgin Train. A zeneipartól a vonat-, légi- és tengeri közlekedési iparon valamint a bankszektoron át a kereskedelmi űrhajózásig a legkülönfélébb ágazatokban nyújt magas szintű szolgáltatásokat. A profittermelés helyett a Virgin Unite a jótékonyságra, a Virgin Startup pedig a fiatal vállalkozók támogatására helyezi a hangsúlyt.
Sir Richard Branson tizenhat évesen, diszlexiás és figyelemzavaros kamaszként kimaradt az iskolából, és egy diákmagazint alapított. Később egy lemezküldő vállalkozásból indulva építette fel a ma több mint négyszáz vállalatból álló Virgin-cégbirodalmat. Soha nem rettent vissza a szokatlan kihívásoktól, egyszer még a Coca-Colával is megpróbálta felvenni a versenyt. A márkateremtés nagy mestere: a hírverés érdekében kész motorcsónakkal átkelni az óceánon, vagy körberepülni a világot léghajóval. Elkötelezett a folyamatos tanulás iránt, és minden eszközt megragad a világ jobbá tételére. Két felnőtt gyermekével és feleségével gyakran töltik idejüket saját szigetükön, a paradicsomi Necker-szigeten.
Attól, hogy valaki főnök, még nem lesz vezető.
Vypredané
14,25 €
15,00 €
dostupné aj ako: