Hľadanie: Rebeka
zobraziť:
Az egészséges gerinc
"Napjaink egyik civilizációs népbetegsége a gerincfájdalommal járó betegség. Szinte nincs ember, aki élete során legalább egyszer ne szembesült volna azzal, hogy megfájdul a háta, sajog a dereka, vagy elmerevedett a nyaka. Jellegzetes életmódunk mondhatni mindent megtesz azért, hogy megismerjük ezeket a kellemetlen panaszokat: ülő életmódot folytatunk, órákat töltünk a számítógép előtt, megterhelő a munkánk, folyamosan stressznek vagyunk kitéve, ráadásul szabadidőnket is passzívan töltjük, nem mozgunk eleget.
Aki megtornáztatná elgyengült hátizmait, gyakran nem talál kedvére való, alkatának megfelelő és hatékony mozgásformát. Pedig nincs új a nap alatt! Keleten már hosszú ideje gyógyítanak mozgás-légzés terápiával, amely nemcsak mozgásszervi panaszokra alkalmas, hanem az egész szervezetre jótékonyan hat.
Ez a könyv minden gerincproblémával küzdő érintettnek szól, aki szeretne megismerkedni olyan mozgásformákkal, melyeket akár terápiás céllal, is alkalmazhat később. Megismerhetjük az indiai jóga és a kínai dao yin gyógyító mechanizmusát, illetve néhány otthon végezhető gyakorlatot is bemutatunk. Hasznos gerinckímélő tippekről olvashatunk, és megtudhatjuk, hogyan illesszük be mindennapjainkba a legegyszerűbb gyakorlatokat, melyekkel a mozgást életünk állandó részévé tehetjük.
"
Lacná kniha Az egészséges gerinc (-90%)
"Napjaink egyik civilizációs népbetegsége a gerincfájdalommal járó betegség. Szinte nincs ember, aki élete során legalább egyszer ne szembesült volna azzal, hogy megfájdul a háta, sajog a dereka, vagy elmerevedett a nyaka. Jellegzetes életmódunk mondhatni mindent megtesz azért, hogy megismerjük ezeket a kellemetlen panaszokat: ülő életmódot folytatunk, órákat töltünk a számítógép előtt, megterhelő a munkánk, folyamosan stressznek vagyunk kitéve, ráadásul szabadidőnket is passzívan töltjük, nem mozgunk eleget.
Aki megtornáztatná elgyengült hátizmait, gyakran nem talál kedvére való, alkatának megfelelő és hatékony mozgásformát. Pedig nincs új a nap alatt! Keleten már hosszú ideje gyógyítanak mozgás-légzés terápiával, amely nemcsak mozgásszervi panaszokra alkalmas, hanem az egész szervezetre jótékonyan hat.
Ez a könyv minden gerincproblémával küzdő érintettnek szól, aki szeretne megismerkedni olyan mozgásformákkal, melyeket akár terápiás céllal, is alkalmazhat később. Megismerhetjük az indiai jóga és a kínai dao yin gyógyító mechanizmusát, illetve néhány otthon végezhető gyakorlatot is bemutatunk. Hasznos gerinckímélő tippekről olvashatunk, és megtudhatjuk, hogyan illesszük be mindennapjainkba a legegyszerűbb gyakorlatokat, melyekkel a mozgást életünk állandó részévé tehetjük.
"
Vypredané
0,29 €
2,85 €
dostupné aj ako:
Vadnyugati szerelem
A bestsellerszerző, Ana Leigh káprázatos új sorozatának első részében megtudhatjuk, hogyan találta meg Clay Fraser a szerelmet és szenvedélyt a vadnyugaton.
Amikor a jenki szépség, Rebecca Elliott tudomására jut, hogy egyedülálló nők nem csatlakozhatnak a Kaliforniába tartó szekérkaravánhoz, kétségbeesett lépésre szánja el magát. Kiválasztja magának a jóképű Clay Frasert, és beveti csáberejét, minek következtében másnap reggel jegygyűrűvel az ujján ébred.
Clay Fraser, a korábbi konföderációs katona egy reggel arra ébred, hogy akár tetszik neki, akár nem, az elmúlt éjszaka megnősült - és ami még ennél is szörnyűbb, egy jenkit vett feleségül. De ami a legrosszabb az egészben, a felesége nem hajlandó vele hálni! Szikrázik a levegő közöttük, és perzselő vonzalom kíséri őket útjukon, miközben a szekérkaraván nyugat felé tart. De csak a nyugati égnél is határtalanabb szerelem vezeti rá Rebeccát és Clayt, hogyan vághatnak bele abba a szenvedélyes, új életbe, ami a végzetük...
Vypredané
3,65 €
3,84 €
Japan 13
Lonely Planet: The world's leading travel guide publisher Lonely Planet Japan is your passport to all the most relevant and up-to-date advice on what to see, what to skip, and what hidden discoveries await you. Shop and dine in electric Tokyo, explore Kyoto's stunning temples and gardens, or hike the majestic Japan Alps; all with your trusted travel companion. Get to the heart of Japan and begin your journey now! Inside Lonely Planet's Japan Travel Guide: *Colour maps and images throughout *Highlights and itineraries show you the simplest way to tailor your trip to your own personal needs and interests *Insider tips save you time and money, and help you get around like a local, avoiding crowds and trouble spots *Essential info at your fingertips - including hours of operation, phone numbers, websites, transit tips, and prices *Honest reviews for all budgets - including eating, sleeping, sight-seeing, going out, shopping, and hidden gems that most guidebooks miss *Cultural insights give you a richer and more rewarding travel experience - including history, art, architecture, literature, cuisine, sake, onsen (hot springs), customs and etiquette, language and more *Free, convenient pull-out Tokyo map (included in print version), plus over 145 colour maps *Useful features - including Walking Tours, Travel with Children and Japan on a Budget *Coverage of Tokyo, Mt Fuji, Kyoto, Osaka, Kansai, the Japan Alps, Hokkaido, Northern Honshu (Tohoku), Okinawa & the Southwest Islands, Kyushu, Shikoku, and more The Perfect Choice: Lonely Planet Japan, our most comprehensive guide to Japan, is perfect for those planning to both explore the top sights and take the road less travelled. * Looking for just the highlights of Japan? Check out Lonely Planet's Discover Japan, a photo-rich guide to the country's most popular attractions. * Looking for a guide focused on Tokyo or Kyoto? Check out Lonely Planet's Tokyo guide and Kyoto guide for a comprehensive look at what each of these cities has to offer; or Lonely Planet's Pocket Tokyo, a handy-sized guide focused on the can't-miss sights for a quick trip. Authors: Written and researched by Lonely Planet, Chris Rowthorn, Andrew Bender, Laura Crawford, Trent Holden, Craig McLachlan, Rebecca Milner, Kate Morgan, Benedict Walker and Wendy Yanagihara. About Lonely Planet: Started in 1973, Lonely Planet has become the world's leading travel guide publisher with guidebooks to every destination on the planet, as well as an award-winning website, a suite of mobile and digital travel products, and a dedicated traveller community. Lonely Planet's mission is to enable curious travellers to experience the world and to truly get to the heart of the places they find themselves in. TripAdvisor Travelers' Choice Awards 2012 and 2013 winner in Favorite Travel Guide category 'Lonely Planet guides are, quite simply, like no other.' - New York Times 'Lonely Planet. It's on everyone's bookshelves; it's in every traveller's hands. It's on mobile phones. It's on the Internet. It's everywhere, and it's telling entire generations of people how to travel the world.' - Fairfax Media (Australia)
Vypredané
26,55 €
27,95 €
Bridget Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!
Bridget Jones naplójának első része ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. A napló második kötetének elején azonban megint baj van: Mark Darcy, aki időnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül - vélekednek a barátnők - bizonyára meleg is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, fenekenincs, egyszóval férfias Rebecca körül... Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafarit látni és maszájokat fogdosni - egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtővel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.
Bridget Jones naplói - és a belőlük készült mozifilmek - hihetetlen sikert arattak szerte a világon, amit nem utolsósorban fergeteges humoruknak köszönhetnek. Minden nő szívből kacaghat - ki azért, mert ő nem ebben a cipőben jár, ki azért, mert nem csak ő jár ebben a cipőben.
Vypredané
12,02 €
12,65 €
Vissza a felszínre
A Belső Földben, a Föld legeslegbelsejében idilli világ várja Willt, Elliottot és dr. Burrowst: régen kihalt állatfajok, zöld fényben vibráló növényvilág, egy örökké ragyogó nap és egy ősi nép titokzatos piramisai. Miután a kis csapat megszerezte a Domínium vírust a Rebecca ikrektől, abban a hitben ringatják magukat, hogy sikerült végleg elhárítani az emberiséget fenyegető veszélyt. Fogalmuk sincs azonban arról, mi zajlik eközben a felszínen: hogy Drake egyedül veszi fel a harcot a styx-ügynökökkel a Felvilágban, hogy Chestert túszul ejti egy számkivetett, bomlott elméjű kolónialakó, és hogy már az ő nyomukban is regulátorcsapatok lihegnek. Ahogy arról sem tudhatnak semmit, hogy a Fekete Fénnyel az öntudatlanságig kezelt Mrs. Burrows elméjének legrejtettebb zugában éppen egy új személyiség születik.
Bár a két világban kibontakozó küzdelem egymástól függetlenül zajlik, a tét ugyanaz: megóvni az emberiséget a halálos vírustól, és megakadályozni a styxeket világuralmi terveik végrehajtásában. A kíméletlen harcból senki sem vonhatja ki magát, mindenki érintetté válik, legyen felvilági, styx vagy éppen a belső világ titokzatos lakója?
Vypredané
12,71 €
13,38 €
Őrangyalok Skandináv krimik
Stockholm egyik elővárosának erdős részén két, emberi maradványokkal teli nejlonzsák kerül elő a föld alól. A rendőrség hamar kideríti, hogy egy két éve eltűnt egyetemista lány hamvaira bukkantak. A nyomozást nem csupán a gyilkosság óta eltelt idő nehezíti, hanem az áldozat, Rebecca Trolle rendkívül szerteágazó kapcsolatai is. Ráadásul a lány maradványainak fellelési helyétől nem messze egy másik holttest is előkerül, melyet évtizedekkel előbb tűntettek el. Bár az időtáv a két eset között túl nagynak tűnik, bizonyos jelek mégis arra mutatnak, hogy azonos lehet a gyilkos. Egy újabb tragédia csak tovább kuszálja a szálakat, s még sürgetőbbé teszi a tettes kézre kerítését. Egy idő után a történések központi figurája lesz egy idősotthonban élő hölgy, aki valamikor ünnepelt gyerekkönyvíró volt. Ám ő évtizedek óta beszédképtelen. A nyomozócsoport újra és újra vakvágányra fut, s a korábbi kötetekből megismert Fredrika Bergmannak azzal is szembesülnie kell, hogy meglehet, élettársának, gyermeke apjának is köze lehet a szövevényes bűnügyhöz...
Vypredané
13,48 €
14,19 €
dostupné aj ako:
Magyarország Álomtörténete 1929-1941
Kötetünk a magyar történelem rendkívül izgalmas korszakát tárgyalja, rendkívül izgalmas nézőpontból. A szellemes összefoglaló a huszadik század dereka, a második világháború által meghatározott évtizedek magyar történelmét írja le úgy, ahogy megtörténhetett volna, de nem történt meg.
Nem történt meg, mert a korszak uralkodó elitje képtelen volt felismerni az ország előtt megnyíló lehetőségeket, képtelen volt kockázatot vállalni eszméiért, céljaiért, képtelen volt belátni, hogy programja sikeréhez nem elég sodródnia, nem elég mantraként dúdolgatnia jelszavait, nem elég a Magyar Hiszekegyet minden reggel fölmondania, de tennie is kell érte. És e tetteket - sem a szociális-gazdasági kérdésekben, sem a belpolitikában, sem a nemzetközi viszonyrendszerben - nem merte vállalni.
Olyan történelmet olvashatunk e könyvben, amely nem történt meg, mert a korszak hatalmi elitje egy letűnt világ álmai után kapkodott az ország felelős vezetése helyett...
E kötet nem csupán a nemzeti érzelmű olvasótábor számára kínál fantáziadús álomképeket, de egyben a korszak mély és őszinte kritikáját is adva leszámol a Horthy-rendszerhez kötődő romantikával, megdöbbentően eredeti módon értelmezi a magyar területi revízió problémakörét.
A humoros, alternatív közeg, a valóságtól elszakadó ábrázolásmód, a "mi lett volna, ha..." felvetése egyúttal lehetővé teszi, hogy elfogulatlanul beszélgessünk a Horthy-rendszerről. A képtelen történet, a groteszk valóságábrázolás alkalmat kínál arra, hogy harag és részrehajlás nélkül, viszont jó reményekkel eltelve tegyük a helyére a félmúltat.
Végezetül érdemes megemlíteni azt is, hogy Rácz András a "Magyarország Álomtörténete 1929-1941" című ezen új könyvében (2017) azáltal, hogy a korszak uralkodó elitjét szembesíti saját állításainak és tetteinek ellentmondásaival, egyben a mindenkori hatalmi elittel kapcsolatos óvatosságra is inti olvasóit.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Megszentelt árulás
London, 1563. Angliában nyugtalanság uralkodik, katolikus összeesküvések szerveződnek a fiatal Erzsébet királynő ellen szerte az országban. Egy késő éjjelen William Harley Clarenceux-t váratlanul meglátogatja régi barátja és katolikus hittársa, Henry Machyn, aki ráveszi a vonakodó heroldot, hogy rejtse el a hosszú éveken át írt krónikáját. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a könyv valami sötét titkot rejt, amely veszélyt hozhat rá, de ennek mértékét felbecsülni sem képes, amíg szembe nem találja magát Francis Walsinghammel és könyörtelen megbízottjával, Richard Crackenthorpe-pal, akik bármit megtennének annak érdekében, hogy megszerezzék a krónikát.
Clarenceux-nak az élete függ attól, hogy kiderítse, milyen titkot rejt a krónika, és kik alkotják az ennek őrzésére alapított titkos társaságot. Az egyre veszélyesebbé váló nyomozása során egyetlen társa Machyn felesége, Rebecca, akivel állandó életveszély közepette próbálják kibogozni a rejtély szálait, miközben Walsingham emberei folyamatosan a sarkukban vannak. Clarenceux pedig fokozatosan kezd ráébredni, hogy a tulajdonukban lévő krónikában rejlő titok az egész országot romlásba döntheti.
Vypredané
12,71 €
13,38 €
A Manderley-ház asszonya
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián - ez Manderley. Baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása - ez is Manderley. A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés.
A félelem mérgezi az itt élők lelkét: az új asszony a régi házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott feleség, Rebecca kísértésétől -ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyhez, és el kell hagynia a kastélyt. A férj, Maxim de Winter a bűntett leleplezéstől és a botránytól retteg.
Ennek az egy szerelem történetét elmesélő regénynek minden oldala nehezen megfogható szorongást áraszt, feszültséggel teli, ezért is választhatta Alfred Hitchcock rendező azonos című filmjének alapjául, amely a filmművészet legjobb klasszikus alkotásainak egyike.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Night Watch
Commander Sam Vimes of the Ankh-Morpork City Watch had it all. But now hes back in his own rough, tough past without even the clothes he was standing up in when the lightning struck.
Living in the past is hard. Dying in the past is incredibly easy.
But he must survive, because he has a job to do. He must track down a murderer, teach his younger self how to be a good copper and change the outcome of a bloody rebellion. Theres a problem: if he wins, hes got no wife, no child, no future.
A Discw
orld Tale of One City, with a full chorus of street urchins, ladies of negotiable affection, rebels, secret policemen and other children of the revolution.Upozornenie: Vzhľadom na častejšie obmeny vydaní tejto knihy v zahraničí, kus, ktorý vám zašlem
e, nemusí mať rovnakú obálku ako je zobrazená tu. Zobrazená obálka môže byť iba ilustračná. Obsah knihy aj cena budú však identické, bez ohľadu na obálku.
Vypredané
8,50 €
8,95 €
Modern Garden Design
Gardens in the 20th century reach back into the Victorian era and forward into the age of Land Art. This survey, from Europe to South America, and Japan to the US, takes in many familiar designers including Robinson, Jekyll, Jensen, Farrand, Sessions, Mawson, Church, Sorenson and Jellicoe. The book traces the revolutionary post-war period - the Harvard rebels, Eckbo, Rose and Kily, Noguchi, Burle Marx and Barragan - and the powerful influence of the Scandinavian landscape designers. The garden city is given close attention, from late Victorian Britain, through the Greenbelt Towns in the American Midwest, to the latest regeneration of urban centres worldwide. Notable artists and architects also feature here: Monet, Le Corbusier, Mondrian, Wright, Mies van der Rohe and Gaudi among others. Land artists have brought landscape and the garden into the 21st century and include Robert Smithson and Kathryn Gustafson in the US, and Richard Long, Andy Goldsworthy and Ian Hamilton Finlay in the UK.
Vypredané
55,19 €
58,09 €
Star Wars: Povstalci 2. série 4DVD
(Star Wars Rebels: Season 2)
2015 / Seriál, Akční, Dobrodružný, Dětský, Animovaný / 462 minut / USA
Velkolepá bitva s cílem porazit Říši zla pokračuje ve druhé sérii Star Wars: Povstalci!
Ezra usiluje o to, aby se stal Jediem pod Kananovým vedením, posádka Ducha se spojuje s povstaleckými buňkami a bývalými vojáky Klonové války, a přidávají se k rodící se Alianci za obnovu míru a svobody v galaxii. Temná strana ale nadále představuje hrozbu, neboť Darth Vader vysílá Inkvizitory a připravuje půdu pro vrcholné zúčtování, které odhalí hrozivé pravdy, a navždy promění životy našich hrdinů.
Disk 1.
1. Past na Lothalu Část I
2. Past na Lothalu Část II
3. Ztracení velitelé
4. Relikvie Staré republiky
5. Vždy dva jsou
6. Bratři na Zlomeném rohu
Disk 2.
7. Křídla mistrovství
8. Pokrevní sestry
9. Gravitační past
10. Budoucnost Síly
11. Odkaz
12. Princezna na Lothalu
Disk 3.
13. Protektor z Concord Dawn
14. Legendy Lasatů
15. Volání
16. Návrat domů
17. Válečnická čest
18. Závoj Temnoty
Disk 4.
19. Zapomenutý droid
20. Záhada Chopperovy základny
21. Soumrak učedníka - Část I
22. Soumrak učedníka - Část II
V českém znění: Petr Lněnička - Freddie Prinze Jr. (Kanan Jarrus), Robin Pařík - Taylor Gray (Ezra Bridger), Daniel Rous - Steve Blum (Zeb Orrelios), Tereza Martinková - Vanessa Marshall (Hera Syndulla), Nina Horáková - Tiya Sircar (Sabine Wren) a Zdeněk Maryška (vypravěč) Epizodní role: Jiří Klem - James Earl Jones (Darth Vader), Anežka Pohorská - Ashley Eckstein (Ahsoka Tano), Jiří Plachý - Sam Witwer (Císař Palpatine), Pavel Soukup - Dee Bradley Baker (Rex, Wolffe, Gregor), Václav Knop - Frank Oz (mistr Yoda), Martina Kechnerová - Gina Torres (Ketsu Onyo), Pavel Vondra - Jason Isaacs (Inkvizitor / Strážce), Jiří Dvořák - Sam Witwer (Maul), Zdeněk Podhůrský - Billy Dee Williams (Lando Calrissian), Svatopluk Schuller - David Oyelowo (Agent Kallus), Pavel Rímský - Jim Cummings (Hondo Ohnaka), Bohumil Švarc ml. - Matt Lanter (Anakin Skywalker), Miroslav Saic - Keith Szarabajka (Cikatro Vizago), Michal Michálek - Keone Young (komandér Sato) + Dee Bradley Baker (admirál Kassius Konstantine), Petr Gelnar - Philip Anthony-Rodriguez (Pátý bratr), Marek Libert - Philip Anthony-Rodriguez (Pátý bratr) + Kevin McKidd (Fenn Rau), René Slováčková - Sarah Michelle Gellar (Sedmá sestra), Bohdan Tůma - Robin Atkin Downes (Cham Syndulla), Zdeněk Maryška - James Hong (Azmorigan) + Clancy Brown (Ryder Azadi), Pavel Vondrák - Stephen Stanton (AP-5), Marcel Vašinka - Corey Burton (Quarrie), Klára Sochorová - Kath Soucie (Maketh Tua), Nikola Votočková - Julie Dolan (princezna Leia), Inka Šecová - Grey Griffin (Chava), Jiří Valšuba - Gary Anthony Williams (Gron), Rudolf Kubík, Zdeněk Mahdal
Hudba: Kevin Kiner
Scénář: Simon Kinberg, Carrie Beck, Dave Filoni, George Lucas
Produkce: Carrie Beck, Dave Filoni, Kiri Hart, Simon Kingerg, Athena Yvette Portillo, henry Gilroy, Greg Weisman
Zvukové formáty: česky 2.0 Dolby Surround / anglicky DD 5.1
Titulky: anglické pro neslyšící
Obrazové formáty: 1,78:1 / 16:9
Bonusy:
Disk 1.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Pasti na Lothalu”
• “Ztracených velitelích”
• “Relikviích Staré republiky”
• tom, že “Vždy dva jsou”
• “Bratrech na Zlomeném rohu”
Disk 2.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Křídlech mistrovství”
• “Pokrevních sestrách”
• “Gravitační pasti”
• “Budoucnosti Síly”
• “Odkazu”
• “Princezně na Lothalu”
Disk 3.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Protektorovi z Concord Dawn”
• “Legendách Lasatů”
• “Volání”
• “Návratu domů”
• “Válečnické cti”
• “Závoji Temnoty”
Disk 4.
• Tajné zprávy Povstalců:
• "Zapomenutém droidovi"
• "Záhadě Chopperovy základny"
• "Soumraku učedníka"
• Galaxie se propojuje: Druhá řada Povstalců
Wheel Of Time 9 Winters Heart
Rand is on the run with Min, but his destination is a mystery to Cadsuane. Mazrim Taim, leader of the Black Tower, is revealed to be a liar, but his purpose remains shrouded in secrecy. Perrin is hunting desperately for Faile, now a prisoner of Sevanna's sept. With Elyas Machera, Berelain, the Prophet, and a very mixed army of disparate forces, he is moving through country rife with bandits and roving Seanchan ...while the man called Slayer is stalking the Wolf Dream and Tel'aran'rhiod. In Tar Valon, the schemers and counter-schemers in Elaida's White Tower are shaken to the core when Egwene and the rebels appear suddenly outside the walls. In Ebou Dar, the Seanchan princess known as Daughter of the Nine Moons arrives - and Mat, who has been recuperating in the Tarasin Palace, is introduced to her. Will the marriage that has been foretold come about? WINTER'S HEART is a triumph of epic storytelling, and a magnificent addition to a landmark series in the fantasy genre.
Vypredané
9,42 €
9,92 €
Ptáci - audiokniha
Známý hororový příběh v poutavém podání Jana Hartla. V prosinci udeřily obrovské mrazy a ty zahnaly hladové ptáky blíže k lidem. Jejich vrozený odstup byl náhle pryč a opeřenci se začali vrhat na lidi. V noci zaútočili také na dům Nata Hockena i jeho rodinu a málem připravili jeho děti o oči. Druhý den se rodina z rádia dozvěděla, že problémy s ptáky jsou po celé zemi. Nat začal zabezpečovat dům a sledoval chování ptáků. Zjistil, že se při odlivu stahují k moři a útočí pak s přílivem. Nat se vydal pro pomoc k přátelům. Ti ale byli uklováni stejně jako celé rodiny z nové zástavby, takže Nat pochopil, že jsou zcela izolováni. Přestože jim docházely zásoby, všichni věřili, že přežijí…. Daphne du Maurier. Britská prozaička a dramatička (žila v letech 1907–89), se narodila v Londýně. Proslavil ji román Živá a mrtvá (Rebecca), který vyšel tiskem poprvé v roce 1938. Díky němu se stala jednou z nejpopulárnějších a nejprodávanějších spisovatelek na světě. Všech 15 románů, které napsala, se stalo bestsellery a některé z nich byly i úspěšně zfilmovány. To platí i o hrůzostrašném příběhu PTÁCI, který se stal předlohou fascinujícího filmu Alfréda Hitchcoka. Od roku 1977 již nepublikovala a žila až do smrti v ústraní v poklidném Cornwallu, kde také 19.4.1989 zemřela.
Vypredané
6,65 €
7,00 €
Veneno de Cristal
Qué amenaza se cierne sobre las aguas de la laguna de Venecia? La aparición de un hombre muerto frente a uno de los hornos de fundición de una fábrica de cristal de Murano implicará al comisario Brunetti en una asombrosa trama en la que se mezclan la corrupción política y los delitos ecológicos. La víctima ha dejado pistas en un ejemplar de un libro de Dante, y Brunetti deberá adentrarse en el Infierno para descubrir quién es el autor del crimen y qué intereses ocultos se mueven en la isla de Murano. Navegando por Venecia, caminando por callejones estrechos y en bares sombríos, Donna Leon nos descubre esa Venecia casi legendaria donde cualquier misterio es posible. Veneno de cristal es una obra fascinante, la mejor Donna Leon en su intriga más inteligente. «Donna Leon tiene una capacidad maravillosa para captar los males que se esconden detrás de la fachada de la ciudad mágica», The Times. «Donna Leon es una de las más interesantes damas del crimen», Manuel Rodríguez Rivero, El País. «Una de las series de detectives más exquisitas e inteligentes jamás escritas», The Washington Post. «Una de las mejores y más populares escritoras policíacas de nuestros días», El Mundo
Vypredané
11,29 €
11,88 €
dostupné aj ako:
Az örökkévalóság küszöbén
A véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak Ken Follett tudja elmesélni.
Az Évszázad-trilógia öt család - egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz - történetét mutatja be a 20. században.
A harmadik kötet a hidegháború, az 1960-as és az 1980-as évek közötti időszak hatalmas szociális, politikai és gazdasági változásait mutatja be: a polgárjogi mozgalmakat az USA-ban, a politikai gyilkosságokat, a vietnami háború elleni tiltakozásokat, a berlini fal felhúzását és lebontását, az atomcsendegyezményt, a gorbacsovi peresztrojkát és természetesen a rock and roll és a beat nemzedékét.
Rebecca Hoffmann, a Kelet-Berlinben élő Von Ulrich család adoptált gyermeke rájön, hogy egy Stasi-ügynökhöz ment feleségül. A férfinak az volt a feladata, hogy a nagypolgári családot figyelje. Csodával határos módon az asszonynak sikerül átszöknie a falon, és Hamburgban kezd új életet
George Jakes, a félvér jogász Robert F. Kennedy csapatához kerül az Igazságügyi Minisztériumba, és belecsöppen a polgárjogi mozgalmak kellős közepébe...
Cameron Dewar, a szenátor unokája a republikánusok oldalán a Watergate-ügy egyik ötletadója és kivitelezője lesz...
Gyimka Dvorkin Moszkvában Nyikita Hruscsov személyi titkáraként kezdi politikusi karrierjét, így a leszerelési tárgyalások, a csehszlovákiai bevonulás aktív résztvevője. Újságíró ikertestvére, Tánya révén kapcsolatba kerül a másként gondolkodókkal...
Ken Follett sodró lendületű cselekményeken keresztül vezet bennünket egy olyan világba , amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük, hiszen átéltük, s most mégis másképpen látjuk.
Vypredané
18,23 €
19,19 €
dostupné aj ako:
Elfújta a szél
Minden idők legnagyobb szerelmes regénye...
Tizenhét inch, azaz negyvenhárom centi, úgy is mondhatnánk, szűk két arasz - ekkora Scarlett O'Hara dereka, és erre nagyon büszke. A gazdag, déli földbirtokos lánya minden ujjára kap udvarlót, de neki csak egy kell: Ashley Wilkes. A férfi azonban mást vesz feleségül. Scarlett bosszúból férjhez megy, éppen azon a napon, amikor kitör az amerikai polgárháború.
Az elkényeztetett, magabiztos tizenhat évesből nagyon gyorsan felnőtt lesz a háború szörnyűségei között. Egyet akar csak: megtartani a családi birtokot, amiért akár az ördöggel is szövetkezne. Három férj, három gyerek, a beteljesületlen szerelem - a könyv végén, tizenkét évvel később, Scarlett felelősségteljes nő, aki kezdi érteni az életet.
Margaret Mitchell egyetlen regénye 1936-ban jelent meg, és óriási sikert aratott. Azonnal megfilmesítették, a kor szupersztárjaival, és Scarlettet a legtöbben azóta is a gyönyörű Vivien Leigh alakjában képzelik el. Pedig "nem volt szépség", de ezt a férfiak nem tudták megítélni, "annyira elbűvölte őket". Érdemes tehát elolvasni a regényt akkor is, ha a filmet - talán többször is - láttuk már: az alakok összetettebbek és elevenebbek - nemcsak Scarlett, hanem Ashley Wilkes és az ördögi Rhett Butler is...
Készült a regényből több musical is, sőt Magyarországon Dvořak zenéjére hatalmas sikerű balett. S mindeközben a könyvet minden új generáció felfedezi magának. Amerikában a Biblia után a legnépszerűbb mű, harmincmillió példányban kelt el.
Magyarra már 1937-ben lefordították, azóta olvashatjuk - és olvassuk is.
Vypredané
20,06 €
21,12 €
Görbüljek meg, ha igazat mondok
Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani első barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja... A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat... Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha...
"Megfigyelési jelentés"
Készítette: Cameron Morgan, Rebecca Baxter, Elisabeth Sutton és Macey McHenry (a továbbiakban "munkatársak")
Miután tudomásukra jutott, hogy a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának tanárai vörös akciót terveznek, a munkatársak kutató misszióba kezdenek, hogy kiderítsék a következőket:
1. Mi az az iszonyatosan fontos ügy, amit mindenki titkol a munkatársak előtt?
2. A munkatársak miért nem léphetnek többé a Keleti Szárnyba? (Ez a változás tíz perccel megnöveli átlagos napi sétájukat az órák között!)
3. Ki vagy micsoda Csipke Bokor, esetleg Csipkebokor? (Lehetséges, hogy Morgan igazgató és Mr. Solomon egy csapat terroristát/kertészt alkalmazott?)
4. Hogy néz ki Mr. Solomon póló nélkül? (Mert ha már felállítunk egy megfigyelési pontot, lehetünk nagyon alaposak)."
Ally Carter a Kaméleonról és a kémiskoláról szóló sorozatának második kötetét tartja kezében az olvasó. Az újabb szemeszter rendkívüli izgalmakat, szerelmeket, barátságokat tartogat Cammie-nek és a barátainak, kalandjaik pedig mindazoknak, akik társaik lesznek a nyomozásban...
Vypredané
9,79 €
10,31 €