Hľadanie: Intrikánka CZ
zobraziť:
A bölcs ember félelme
A nevem Kvothe.
Hercegnőket loptam vissza sírdombokban alvó királyok mellől. Felégettem Trebon városát. Feluriannal háltam, majd ép bőrrel és elmével távoztam. Fiatalabban csaptak ki az Egyetemről, mint amennyi idős korában a többséget odaengedik. Olyan utakon jártam a holdfényben, amelyekről mások nappal is félnek szólni. Istenekkel beszéltem, asszonyokat szerettem, olyan dalokat írtam, amelyek hallatán a kobzosok elsírták magukat.
Hallhattál róla.
Így kezdődik egy hőstörténet a hős tulajdon szempontjából - egy mese, amelynek nincs párja a fantasy-irodalomban. "A bölcs ember félelme" a királygyilkos krónikájának második napja, amelyben Kvothe, miután egyre jobban elmérgesedik a viszálya egy befolyásos nemessel, kénytelen elhagyni az Egyetemet, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Hajótörötten, üres zsebbel, egy szál maga érkezik Vintasba, ahol hamarosan belekeveredik az udvari intrikába. Mialatt megpróbálja elnyerni egy hatalmas arisztokrata kegyét, Kvothe leleplez egy gyilkossági kísérletet, konfliktusba kerül egy vetélytárs arkanistával, és elindul egy zsoldos csapat élén a vadonba, hogy megfejtse a talányt: ki (vagy mi) tartja rémületben az utazókat a Király Útján.
# Időközben Kvothe válaszokat is keres, mert meg akarja tudni az igazságot a titokzatos Amyrról, a Chandrianról és a szülei haláláról. Az úton kiállja a legendás ademi zsoldosok próbáját, visszaszerzi az Edema Ruh becsületét, és átlép Tünde-országba. Ott találkozik Felurian tündével, akinek egyetlen férfi sem állhat ellen, és akit egy se élt még túl... kivéve Kvothét.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
A bába nyomában
Marthe, a csodálatos képességekkel megáldott bába a sok megpróbáltatás után végre boldogan élhet férjével, Christiannal a meisseni őrgrófság "ezüstfalujában", Christiansdorfban, amelyet a telepesek egy jobb élet reményében alapítottak. Nemsokára azonban nyugtalanító hírek érkeznek: a szász-bajor herceg, Oroszlán Henrik visszatér szentföldi zarándoklatáról, és vele együtt Randolf, Christian legnagyobb ellensége is. Az őrgróf éppen ezt az embert nevezi ki a falu várnagyának. Vajon Randolf lovag tényleg megbánta a korábban elkövetett bűneit, vagy a helybelieknek ismét félniük kell, hogy igazságtalanság és erőszak áldozatai lesznek? Mindemellett Marthét most a hivatása sodorja bajba: egy féltékeny orvos boszorkánysággal vádolja, és az asszonynak az inkvizíció előtt kell felelnie. Christian kétségbeesve indul Meissenbe, a keresésére, de a felesége nyomtalanul eltűnt...
Sabine Ebert regényfolyamában, "A bába titká"-t követő második részben továbbolvashatjuk Marthe és Christian hányattatásait. A szerző hitelesen festi meg a kalandos eseményeket: szerelem, hűség és árulás izgalmas történetén keresztül bemutatja egy 12. századi falu életét és a háttérben zajló udvari intrikákat is.
Vypredané
14,25 €
15,00 €
Megtorlások a Szovjetunióban
Mindmáig kevéssé (vagy nem eléggé) ismertek a magát baloldalinak deklaráló szovjet rendszer hosszú fennállását biztosító intézményesített megtorlás stációi. Volt időszak, amikor évtizedeken keresztül, hivatalosan vagy nem hivatalosan, vallották sokan, hogy a szovjet lágerekbe "csak a bolsevik elit belharcaiban részt vevő férfiak és bátor nők" kerültek. Ma már tudjuk, mi az igazság: miért kell letagadni a pusztán származásuk miatt deportált koreaiak, kalmükök, németek, a milliószámra lágerbe küldött orosz parasztok szenvedését? Az ortodox egyház könyörtelen felszámolását, vagy a szovjetunióbeli zsidóüldözések lágerben elpusztult áldozatainak tragédiáját? Vagy a gyermekek számára létesített büntetőtáborokat és a kiskorúak törvényekben szabályozott kivégzését?
Hátborzongató események, intrikák, legfelső politikai döntések és helyi önkények kavalkádja: a sztálini rendszer igazi arca. Ideje tárgyilagosan megvilágítani a kérdéskört a GULAG és Auschwitz értelmetlen, ostoba szembeállításával együtt. Ezt szolgálja a kor neves kutatójának, Gereben Ágnesnek a könyve, amely segít képet alkotni az emberiség közös közelmúltjának tragédiájáról.
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Ártatlan szépség
A páratlanul gazdag Cash család lábai előtt ott hever az egész világ. Habár az amerikai társadalom megbecsülését és csodálatát élvezik, van valami, amit e mesés vagyon révén sem tudhatnak a magukénak, ami pénzen nem megvásárolható: a nemesi cím. A ház úrnője, Mrs. Cash ezt igyekszik biztosítani egyetlen gyermeke, a páratlan szépségű Cora számára. A lányt ugyan udvarlók hada veszi körül, minden idegszálával azért küzd, hogy végre a maga életét élje, és kedvese, Teddy felesége legyen, édesanyja elképzelései azonban felülírják terveit. Egy tragikus kimenetelű vendégséget követően Angliába hajóznak, hogy a valódi nemesek hazájában leljék meg a boldogságot: Mrs. Cash a cím megszerzésével, Cora pedig az igaz szerelem megtalálásával. Egy váratlan baleset azonban teljesen felforgatja a lány életét. Az angol nemesek meglehetősen zárt világába ugyan bebocsátást nyernek, ám megannyi ármányt és akadályt kell leküzdeniük a boldogság felé vezető rögös úton.
Daisy Goodwin szellemes és részletgazdag regénye a 19. század végi Amerika és Anglia intrikákkal és szenvedéllyel teli világába vezeti el az olvasót.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
A rivális
I. Ferenc francia király szemérmetlenül buja, intrikákkal teli udvarának világa egészen más, mint az a csendes, vidéki élet, melyet Diane de Poitiers a néhai férje oldalán megszokott. Az özvegy, aki még mindig fiatal és gyönyörű, visszatér az udvarba, ahol Anne d'Heilly, a király féltékeny szeretője azonnal harcba száll ellene. Diane már-már megfutamodna a fúriaként rá támadó nő elől, amikor rátalál az egyetlen emberre, aki megvédi a kegyenccel szemben: a király második fiára, a fiatal Henrik hercegre. Barátságuk szenvedélyes szerelemmé mélyül. Henriknek azonban az udvar politikai érdekei miatt feleségül kell vennie Medici Katalint, a pápa csúnyácska unokahúgát. A herceg viszont kitartóan küzd Diane-ért, aki az iránta tanúsított lojalitásával a később királlyá koronázott Henrik megbízható szövetségese lesz. Hűségéért az uralkodó kastélyt ajándékoz neki. A királyi gyermekek taníttatását és gondozását is irányító asszony az udvarban olyan jelentős pozíciót ér el, hogy amikor III. Pál pápa aranyrózsát küld Medici Katalinnak ajándékba, nem feledkezik meg Poitiers hercegnőről sem, aki egy igazgyöngyökkel kirakott nyakláncot kap tőle.
Vypredané
12,01 €
12,64 €
Szellemjárás
Anne Flint, a csinos cselédlány jobb életre vágyik a vidéki udvarháznál, és amikor a sors összehozza a helybeli uraság lányával, nem áll ellen a kísértésnek, hogy együtt szökjenek el Londonba az ifjú arisztokrata hölgy csábítójának társaságában. Számításaikat egy váratlan tragédia egy csapásra keresztülhúzza, és Anne kénytelen megtapasztalni, hogy egy magányos leány milyen könnyen játékszerévé válhat gonosz kerítőknek, felelőtlen uraságoknak.
Élete egykori helyszínére éppen új lakó költözik. Kétszáz év múlva Harry Flint negyvenes történelemtanár válása után menekül az öreg malomházba, az újrakezdés reményében. Nem is sejti, hogy szenvedélye, a családfakutatás milyen megdöbbentő titkok felfedezéséhez vezeti majd. Mint ahogy azt sem, hogy új szomszédnője lehet az, aki visszaadja számára a boldog szerelembe vetett hitet...
Alan Titchmarsh regénye szerelmek, árulások, intrikák és egy rejtélyes gyilkosság története, amelynek szereplői, legyenek akár a múlt nyughatatlan szellemei, akár a jelenkor kiábrándult romantikusai, végül mindannyian rátalálnak arra, akit kerestek.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Az oroszlánszívű - Plantagenet Saga
II. Henrik halála után kisebbik fia foglalja el Anglia trónját. Richárd, korának híres, kiváló katonája korábban esküt tett, hogy visszafoglalja Jeruzsálemet a kereszténység számára. Esküjéhez ragaszkodva nem sokkal koronázása után elindul seregével a Szentföld felé.
Semmi nem térítheti el fogadalmától, habár hatalma így állandó veszélyben forog. Kapzsi, gyenge jellemű János öccse Anglia trónjáért mesterkedik ellene, a francia király, ifjúkori szeretett barátja Normandia visszaszerzéséért kész összeesküvést szőni ellene.
A kor meghatározó történelmi személyiségeinek jelleme, érzelmi élete, barátságok és hitszegések, boldogtalan és beteljesült szerelmek, hatalmi harcok és intrikák tárulnak fel előttünk. A fordulatokban, kalandokban gazdag cselekmény során megismerkedhetünk a keresztes háborúk legjelentősebb csatája, Akko visszafoglalásának körülményeivel is.
A történések középpontjában a már életében legendává vált, tisztelt és csodált, Európa-szerte Oroszlánszívűnek nevezett és legyőzhetetlennek hitt Richárd király áll, akinek nagyszerűsége mellett emberi gyengéi, rossz döntései, vívódásai sem maradnak titokban.
Vypredané
7,80 €
8,21 €
Fagyos érintés
Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni testőreimet. De én tudom, hogy támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Matróztánc
Az ifjú Skandar Graun soha nem kíván visszatérni az ork Agranaakba, ahol zaklatott gyerekkora utolsó éveit töltötte, de a tengerészélethez sem igazán fűlik a foga. Azonban immár a Rontás Erdeje sem kegyes hozzá; kevés a kirabolnivaló, magányos utazó, trialcori zsoldosok és feldühített orkok vadásznak rá. Végül, az éhség Renztalba hajtja, s elhatározza, hogy mégiscsak megkeresi azt a bizonyos Kampós Kharant, aki már rég megkapta azért a pénzét, hogy maga mellé fogadja őt és kitanítsa a hajósmesterségre. No de arról nem volt szó, hogy leendő cimborái hamarabb eljáratják vele a matróztáncot, mint hogy igazi hajó fedélzetére rakhatná ótvaros tappancsát.
Ráadásul, Rentzal városának alvilágát szövevényes intrikák és hatalmi játszmák szövik át a Háló Testvériség jóvoltából. És ez olyasmi, amibe egy fél- és zöldfülű félork kölyöknek nem jó ómen belekeveredni.
John Caldwell címadó regénye mellett olyan írások alkotják e kötetet, melyek Worluk tengereinek vándorairól és haramiáiról szólnak. Izgalmas kalandok matrózokról, csempészekről, kalózokról, tengeri szörnyekről, legyilkolt szerzetesekről, rejtélyes szigetekről, kifosztott, ősi kriptákról.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Gyilkos kegyelem
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki - bármennyire küzdött ellene - meghódította a szívét?
LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?
Vypredané
12,06 €
12,69 €
Károlyi Béla - Dikta-torna
Az 1976-os montreali olimpián Nadia Comaneci, a román tornászlány meghódítja a világot. A kivételes képességű edző, Károlyi Béla és a tehetséges tornászlány szerencsés találkozása forradalmasítja a női tornát. Mestert és a tanítványát önfeledten ünneplik.
Károlyi Béla mesél. A csillogó felszín mögül egy intrikákkal, önző egyéni érdekekkel, indulatokkal teli világ tűnik elő. Első kézből ismerjük meg ennek a világnak a főszereplőit: Nadiát, Nicu Ceausescut, a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájának funkcionáriusait, a szocialista sporteszményt, amely végül 1981-ben menekülésre készteti az ünnepelt edzőt, feleségét és a koreográfus Pozsár Bélát.
Az edzőházaspár az Egyesült Államokban folytatja diadalútját, ahol újabb bajnokokat, olimpiai győzteseket, érmeseket nevelnek, s megreformálják az amerikai női tornát is. A romániai évek lassan feledésbe merülnek, úgy tűnik, Károlyit már semmi nem köti korábbi hazájához. Azonban amikor Romániában kitör a forradalom, újra színre lépnek a régi szereplők, s az azóta milliomossá vált edzőnek szembesülnie kell a múlttal.
A forradalom után Erdélyben ünnepelt edzőként köszöntik, de miközben egyre nagyobb sikereket ér el az amerikai tornászválogatottal, és sütkérezhetne a dicsőségben, több korábbi tanítványa és leghűségesebb munkatársa is ellene fordul, bírálja módszereit. A múltbeli eseményekre pedig mindenki máshogy emlékszik...
Az olvasóra marad a döntés, hogy kinek ad igazat, miközben tanúja lehet egy szédületes karrier kibontakozásának.
Vypredané
9,17 €
9,65 €
Megkövült napvilág
Wayne Chapman pozíciója több szempontból is egyedi Ynev kristályégboltjának tartóoszlopai közt. Egyfelől azért, mert ő áll a legrégebben a helyén: a burokba zárt világot regényei, A Halál havában (1990) és az Észak lángjai (1991) teremtették meg, a M.A.G.U.S. alapkönyve (1993) ezek alapján, az ő irányításával rendezte be a játékosok számára Ynev színpadát. Másfelől azért, mert oszlop létére sem hajlandó középen megmaradni. A renieri homály mezsgyéjétől a boomeni költőiség magaslataiig bárhol megállja a helyét - e kettő vegyüléke teszi olyan hatékonnyá és emlékezetessé novelláit, melyekkel világát máig alakítja.
Gyűjteményes kiadásuk első kötetében a kalandozóké és a cselekményé a főszerep. A hetedkor alkonyának háborúk és intrikák dúlta Ynevén járunk, ahol mindennek ára van az istenek hamis aranyán, a napvilágon kívül, a valódi bűbája alól pedig egyetlen teremtett lény - legyen az ilanori bárd, elf kuplerájos vagy kahrei orvlövész - sem vonhatja ki magát.
Szerzői név, melyet Gáspár András (25) és Novák Csanád (18) kreált a magyar fantasy-piac meghódítására, és 1994-ig közösen használt.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
A kávé illata
Johanna Berger a férje halálos ágyánál ígéretet tesz, hogy egyedül viszi tovább a családi kávéházat. Az asszony számtalan nehézséggel kénytelen szembenézni, de kitartása, a kávé iránt érzett szenvedélye és a zsidó hegedűs, Gabriel Stern segítségével a város legjobb helyévé teszi a Kávémalmot. Ezt azonban nem mindenki nézi jó szemmel, Johanna egy gonosz összeesküvés kellős közepében találja magát, az őt leginkább gyűlölő kocsmáros aljas támadások sorát eszeli ki, hogy tönkretegye az asszonyt. Az irigykedők bosszúja egészen Velencéig, majd Isztambulig hajszolja. Johanna kalandos útja során mindent megtanul a kávékészítés művészetéről, és végül még a szultán udvarába is bejárása lesz, ahol dicsőség és újabb intrikák várnak rá. De sem a titkos tudás, sem a gazdagság, sem a kávé illatos gőze nem feledteti azt, hogy mit hagyott otthon, hogy csak egy hely létezhet, ahol a boldogságot megtalálhatja. Helena Marten izgalmas regénye az 1730-as évek Frankfurtjába, a kávékészítés és a kávéházak csodálatosan gazdag világába kalauzolja az olvasót egy bátor fiatalasszony és egy tiltott szerelem történetén keresztül.
Vypredané
13,89 €
14,62 €
Bosszúálló
1592 - Londont a fekete halál, a pestis, Angliát a Nagy Armada pusztulása után ismét talpra álló Spanyolország fenyegeti. Erzsébet királyi udvara az eltérő érdekkörök csatájának színhelye. John Shakespeare, a volt hírszerző, jelenlegi iskolamester ide tér vissza családja köréből, amikor feladatot kap, hogy kutassa föl Roanoke szigete elveszett telepeseinek vélt túlélőit. A gyilkosságok útvesztőjében végzett felderítés során Shakespeare-nek nemcsak régi ellenségével, Topcliffe-fel kell folyamatosan megküzdenie, de egyszerre kell két urat szolgálnia, hiszen mind a királynő-kedvenc Essex grófja, mind ellenlábasa, Sir Robert Cecil titkos tanácsnok megbízását teljesítenie kell. A küldetés időközben már a saját és családja életéért való küzdelembe torkollik - rajta múlik, hogy testvéröccsét, Willt is megmentse a hóhér kezétől, mivel bizonyos szerelmes versek miatt hajszálon függ az élete.
Intrikák, konspirációk, cselszövések, felségárulás, trónkövetelés az 1590-es évek Angliájában, a katolikusok halálos vesszőfuttatása közepette. Clements díjnyertes történelmi krimije megnyerő módon ábrázolja a 16. század végi angol politika világát, miközben közelről mutatja a mindennapi élet ezer apró jellegzetességét.
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Kerengő
A Kerengő - Spiró György legelső, 1974-ben írt regénye - a végeken játszódik: a Monarchia keleti fertályának egyik kisvárosában és 1899 decemberében. Az otthonosan otthontalan kisváros a kilátástalan perspektívával és a belátható figurákkal a magyar regényirodalom klasszikus helyszíne. Állandóan megtorpanó modernitás. Kedélyesen nyomasztó maradiság. Vármegyei intrikák. Ebben a közegben merül el Spiró regénye, hogy aztán akárcsak a későbbi nagy művekben, előbb feltérképezze ezt a kisvilágot, majd át is világítsa annak mentális-politikai szerkezetét. Egyik hőse az egész rendszer működtetője, a viszonylagos hatalmát a végsőkig kiaknázó, titkos társaságot irányító kisvárosatya Porházy Péter, a másik pedig a városba nemrég érkezett fiatal, ambiciózus költő és újságíró Adorján András. Nemcsak Adorján neve lehet ismerős, hanem a helyzet is: Porházy be akarja hálózni a költőt.
A Kerengő a századvég perifériavilágának társadalmilag is pontos ábrázolása, egyszersmind hatalom és művészet összekapcsolódásának, konfliktusának a példázata. Történelmi parabola kisrealista díszletekkel, két főhőssel és karakteres mellékszereplőkkel, nagyszerű részmegfigyelésekkel. Egy nagy regényírói életmű izgalmas nyitánya, de több is annál: ma is fájón aktuális ön- és honismereti olvasmány.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
LOVEnie DVD
Hlavní postava filmu Eliška s tváří Ester Geislerové, má svatbu a čeká na svůj velký moment. Namísto svého „ano" ale ženich řekne „ne" a od oltáře uteče. Naštěstí má zdrcená Eliška skvělou kamarádku s jasným receptem, co je potřeba dělat. Ona sama střídá kluky jako ponožky a proto hned založí Elišce profil na osvědčené seznamce. Té to není příliš po chuti, ale je jí už 35 let, je single a má strach, aby jí neujel vlak. A chce vzít život pevněji do svých rukou. Vrhá se proto do randění naslepo a mezi řadou katastrofických schůzek zkusí najít novou lásku. Zároveň se musí rychle přestěhovat a jedinou možností je bydlet společně s nevlastním bratrem, podivínem, který pěstuje na střeše včely a který ji doma nechce.
Režie: Karel Janák
Hrají: Ester Geislerová, Jakub Prachař, Jaroslav Plesl, Evelyn Kramerová, Martin Písařík, Ondřej Malý, Veronika Žilková, Jana Švandová, Romana Goščíková
Délka: 106 min.
Zvuk: SK, CZ
Titulky: SK, CZ
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Hunyadi - A holló háborúja
Ezernégyszáznegyvenkettő. A Vaskapunál vívott ütközet és a váratlan magyar diadal híre bejárja egész Európát. Hunyadiban egyre többen látják a jövő reménységét, aki immár több csatában képes volt megálljt parancsolni az ottomán hódítóknak. Az ifjú magyar király, Ulászló is úgy véli, egy ideig nem kell tartaniuk a török fenyegetéstől, és arra próbálja rávenni Hunyadit, hogy csoportosítsa át erőit a nyugati és északi országrészekbe a trónkövetelő Erzsébet királyné, Cillei és Giskra zsoldos hadai ellen. A vajda azonban jól tudja, hogy a török ellencsapás csupán idő kérdése, és minden katonájára a keleti határnál lesz szüksége. Az események ezúttal is őt igazolják: Murád szultán bosszúból elrendeli Havasalföld és Erdély felprédálását. Hunyadi nem várja be, hogy a hódítók átlépjék a határt a Kárpátok hágóinál, inkább meglepetésszerűen betör Havasalföldre, hogy Vlad Dracul országában mérjen megsemmisítő csapást az elbizakodottan előretörő oszmán seregre.
A nagy sikerű történelmi regénysorozat hatodik kötetében Bán Mór eleven eszközökkel kelti életre Hunyadi János legnevezetesebb csatáit, hadjáratait. Az olvasó szinte ott érezheti magát a legendás vezér közvetlen közelében, a harci szekereken, az ellenséges ágyútűzben, a vakmerő lovasrohamokban éppúgy, a királyi udvar intrikákkal teli termeiben, hálószobáiban, Buda, Pozsony, Hunyad és Konstantinápoly utcáin, terein.
Vypredané
10,73 €
11,29 €
dostupné aj ako:
Londongrád
Mihail Hodorkovszkij
Borisz Berezovszkij
Roman Abramovics
Alekszandr Lebegyev
Oleg Gyeripaszka
Az elmúlt évtizedben sok tehetős és befolyásos ember hagyta ott Putyin Oroszországát és cserélte Moszkvát Londonra. Anglia valamiért vonzó célpont az orosz milliárdosok számára: ki fociklubot, ki napilapot menedzsel új hazájában. De vajon miért?
Kik a legismertebb vagyonos bevándorlók és mit kezdtek a pénzükkel? Hogy lehet, hogy még mindig ezer szállal kötődnek az orosz politikához, miközben nem kis befolyásuk van a brit döntéshozói körökben is? Miért ül évek óta orosz börtönben Hodorkovszkij? Hogyan élik a hétköznapjaikat azok, akik fél Londont megvehetnék? És miért keverik a legdrágább italokat is Pepsivel?
Az oligarchák köszönik szépen, jól vannak. A Szovjetunió széthullása utáni privatizáció során sok milliárd dolláros vagyonra tettek szert, és ha az óhaza talaja túl forró lett a talpuk alatt, hát Londonba menekültek. Most, a világot sújtó nehéz gazdasági helyzetben úgy tűnik, ismét nagy szükség van rájuk Oroszországban, így a Kremllel és Putyinnal ápolt kapcsolatuk, ha nem is rendeződni, de normalizálódni látszik. Az idáig vezető út azonban intrikákkal, cselszövésekkel és merényletekkel volt kikövezve, amelyekről a két ismert brit szakújságíró igényes munkája részletesen és rendkívül érdekfeszítően mesél.
Vypredané
12,75 €
13,42 €