Hľadanie: Jehúovi tovaryši CZ
zobraziť:
Torzon borz számol
Iskola-előkészítő mesék a gyerekkel tudatosan foglalkozó szülőknek és nagyszülőknek, akik szeretnék óvodáskorú gyermekük megfigyelőképességét, számfogalmát és figyelmét fejleszteni.
A vidám történetekben egy kis borzgyerek számtan kalandot él át barátaival és szüleivel, miközben felfedezi az otthonát és a körülötte lévő világot.
A tartalmas fejlesztő együttléthez adott ötletek egy-egy témakörben kínálnak közös tevékenységet a felnőttekkel.
A mesék végén található feladatokat a Fővárosi Önkormányzat Óvodájának óvodapedagógusai állították össze. R. Szabados Tamás tanulságos meséit Csorba Vera kedves illusztrációi kísérik.
Vypredané
6,72 €
7,07 €
Megnőttem, óvodás lettem!
A gyermek életében nagy változás történik azzal, hogy óvodás lett. A szűkebb, illetve tágabb családi, baráti környezete mellett egy új közeggel fog találkozni, megismerkedni. Így aztán tágul a világ körülötte, a szocializáció újabb lépcsőjére lép. Más felnőttekkel fogja tölteni napjainak egy részét, és ami nagyon fontos, a többi óvodáskorú gyermekkel. Ebben a helyzetben nagyon sokat tanul majd a világról. Rengeteg új ismerettel és tapasztalattal fog gazdagodni. Ezek is ahhoz segítik gyermekünket, hogy az óvodáskor végére iskolaérett legyen, és megkezdje majd hosszú iskolai életét. Lehet, hogy az első óvodai napok nehezek lesznek, de előbb-utóbb minden kisgyermek megtalálja a helyét és azt a felnőttet, azokat a gyerekeket, akikkel nagyon jól fogja érezni magát. Sok türelemre, megértésre, kitartásra és főleg szeretetre lesz szüksége a szülei részéről, de ők felnőttként tudják, hogy ez az élet rendje.
Ebben a könyvben a gyermek óvodai életének legfontosabb eseményeit, fejlődésének legjelentősebb állomásait tudjuk dokumentálni, nyomon követni. A gyermekkel együtt tölthetjük ki, fényképeket, rajzokat ragaszthatunk bele, megőrizve így az óvodáskort követően egyre halványuló emlékeket. A Megnőttem, óvodás lettem című kiadványt Szalontai Judit, a Fővárosi Gyakorló Óvoda egykori vezetője állította össze
Vypredané
3,26 €
3,43 €
Első uhuzásom
A természethez gyermekkorától vonzódó Fekete Istvánt különösen érdekelte a madárvilág. Már szülőfalujában, Göllén megismerte és tanulmányozta a madarakat, télen etette őket, de kalitkában is tartott belőlük. Mindez folytatódott, és szinte életformává vált Kaposváron. Később, a gazdatiszti munkája idején már dokumentálta megfigyeléseit és rendszeresen olvasta a magyar nyelvű ornitológiai szakirodalmat. A harmincas évektől elkötelezetten népszerűsítette a hazai madár megfigyelést országosan szervező Magyar Madártani Intézetet és kiadványait a Nimródban, ahol időről időre táplálkozási és vonulási adatokat is közölt. Néhány neves fővárosi madarásszal pedig rendszeresen tartotta a kapcsolatot.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Marina
"Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme, itt az enyém."
1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg...
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.
Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab határt (legkevésbé a valóság). Szívfájdító és félelmetes mesét írt, amelyről a bevezetőben bevallja, hogy a legnehezebben kategorizálható és egyben a legszemélyesebb regénye.
Carlos Ruiz Zafón (1964-) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Lacná kniha Ybl Miklós (-90%)
"Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából adjuk ki újra ezt a könyvet. Az 1956-ban megjelent monográfiát a híres építész egyik oldalági leszármazottja írta saját bevallása szerint "személyes tapasztalatok és levéltári kutatások" alapján. Feldolgozza Ybl életét és munkásságát, akinek nevéhez fűződik az Operaház, a Szent István-bazilika, a Fővámház (ma Corvinus Egyetem), a Várkertbazár, a Fóti templom, kastélyok ) pl. fóti és parádsasvári Károlyi-kastély, ókígyósi Wenckheim-kastély), árosi paloták (pl. Gr. Pálffy Pálné palotája, ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár), bérházak stb. A reprint kötet tartalmazza Ybl Miklós összes megépült épületét és tervét, a jelentősebbeket részletesen ismerteti, így forrásmű a kutatók és az érdeklődők számára. Az átszerkesztett könyvet az eredeti kiadás fekete-fehér képei illusztrálják." (A Kiadó)
Vypredané
1,71 €
17,14 €
dostupné aj ako:
LOVEnie DVD
Hlavní postava filmu Eliška s tváří Ester Geislerové, má svatbu a čeká na svůj velký moment. Namísto svého „ano" ale ženich řekne „ne" a od oltáře uteče. Naštěstí má zdrcená Eliška skvělou kamarádku s jasným receptem, co je potřeba dělat. Ona sama střídá kluky jako ponožky a proto hned založí Elišce profil na osvědčené seznamce. Té to není příliš po chuti, ale je jí už 35 let, je single a má strach, aby jí neujel vlak. A chce vzít život pevněji do svých rukou. Vrhá se proto do randění naslepo a mezi řadou katastrofických schůzek zkusí najít novou lásku. Zároveň se musí rychle přestěhovat a jedinou možností je bydlet společně s nevlastním bratrem, podivínem, který pěstuje na střeše včely a který ji doma nechce.
Režie: Karel Janák
Hrají: Ester Geislerová, Jakub Prachař, Jaroslav Plesl, Evelyn Kramerová, Martin Písařík, Ondřej Malý, Veronika Žilková, Jana Švandová, Romana Goščíková
Délka: 106 min.
Zvuk: SK, CZ
Titulky: SK, CZ
Vypredané
7,59 €
7,99 €
1100 év Európa közepén 1. kötet
"Nem más ez, mint rácsodálkozás. Előbb a maradék, azután pedig a régi hazára. Egy még éppen fiatal ember rácsodálkozása mindenre, egy fiatal emberé, aki jó harminc éves koráig jószerével ki sem tette lábát a fővárosból, s már akkor szomorúságot érzett, ha el kellett hagynia ... Folytatás ›› Budát, s iszony fogta el, ha túlutazott az Astorián... Pedig hát, igazán semmi sem kötötte a fiút ehhez a városhoz. Hiszen csak itt született, itt nőtt fel, itt volt kamasz s először szerelmes, itt lettek barátai, és itt olvasta Szindbádot is, meg az Utas és holdvilágot is. De nem volt fővárosi egyetlen őse sem - ezért csak Idő úron múlott, mikor kezdődik majd az utazás... És Idő úr döntött egy hajnalon..."
A(z) 1100 év Európa közepén 1. kötet (Könyv) szerzője Bayer Zsolt.
Vypredané
12,26 €
12,91 €
Krvavá nevěsta BD
Grace (Samara Weaving) si bere za muže Alexe Le Domase (Mark O'Brien), pohledného a úspěšného mladíka z bohaté rodiny, která své jmění získala vymýšlením a prodejem deskových her. Leckterá dívka o takovou lásku a její svatební naplnění marně usiluje či aspoň tajně sní. Grace navíc tímto sňatkem konečně získává rodinu, protože krutý osud z ní před časem učinil sirotka. Le Domasovi sice nepůsobí úplně běžným dojmem, ne každý z nich se z tohoto sňatku raduje, ale Grace je šťastná a zamilovaná a tak tomu nevěnuje příliš velkou pozornost. Po svatebním obřadu se Grace dozvídá, že je nyní již téměř oficiální součástí rodiny Le Domasů. A aby její přijetí bylo úplné, musí si s nimi ještě po půlnoci zahrát některou z jejich tradičních rodinných her, kterou si sama vylosuje. A její volba padne na hru na schovávanou. Pravidla jsou jednoduchá, nevěsta se musí schovat tak, aby ji do svítání nikdo z její nové rodiny nenašel. Jak prosté. Grace ale netuší, že zatímco si ve velkém sídle Le Domasů hledá vhodný úkryt, její budoucí příbuzní a jejich služebnictvo vytahují různé střelné, bodné i sečné zbraně. A jen co dozní tradiční „Před pikolou za pikolou nikdo nesmí stát“, vyrazí na lov nevěsty, který má skončit velmi krvavým zapikáním. Grace naštěstí brzy pochopí, která bije, a rozhodně svou kůži nechce prodat lacino. Když zdánlivě křehkou nevěstu zaženete do kouta, nemůžete se pak divit, když se začne bránit. Tahle svatební noc bude krvavá a dlouhá a je dost možné, že na jejím konci nezbydou žádní živí svatebčané.
Horor / Thriller / Komedie
USA, 2019, 96 min
Režie: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett
Scénář: Guy Busick, Ryan Murphy
Kamera: Brett Jutkiewicz
Hudba: Brian Tyler
Hrají: Samara Weaving, Adam Brody, Mark O'Brien, Henry Czerny, Andie MacDowell, Melanie Scrofano, Kristian Bruun, Nicky Guadagni, Elyse Levesque, John Ralston, Hanneke Talbot, Daniela Barbosa, Liam MacDonald, Celine Tsai
Zvuk: CZ, Anglický
Titulky: CZ titulky
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Partiharcok
Rudi mindössze 18 éves volt, amikor dolgozni kezdett a fővárosi éjszakában. Egy menő belvárosi diszkó pohárszedőjeként alig tízezer forint volt a fizetése. Az évek során azonban egyre feljebb került a ranglétrán, s mire észbe kapott, a budapesti alvilág egyik kulcsfigurájának, az éjszaka császárának is nevezett Tolnai Tamás legbelsőbb körében találta magát. A politikusokat és rendőröket a kezében tartó, üzleti riválisait brutális módszerekkel megsemmisítő főnökre apaként nézett fel, mellette érett férfivá. Neki köszönhette az ekkor már másfélmilliós havi bérét, a 80 százalékos tisztaságú kokaint, a glammodelleknek álcázott prostituáltak és gengszterek társaságát, meg egy 38-as kaliberű Smith & Wessont. Rudi vakon követte főnökét a törvénytelenség útján. Bár idővel sejtette, a vesztébe rohan, csak akkor mert szembeszállni vele, amikor kis híján halálra késelték. De ekkor már ahhoz is volt elég bátorsága, hogy saját szabadságáért cserébe elárulja valamikor eszményképét, az éjszaka császárát.
Igaz történet alapján.
Vypredané
10,11 €
10,64 €
Lidércfény nyomzóiroda- A nádas titka
Egy határ menti kis faluban különös dolgok történnek. Éjszakánként a közeli tavon a nádas közt "lidércfények" villognak, vándorolnak. Senki sem tudja, mi a szokatlan jelenség oka. De négy fővárosi gyerek - Gréti, Sára, Bence és Marci - érkezik nyaralni a faluba, akik elhatározzák, ... Folytatás ›› hogy utánajárnak a titoknak, és megalakítják a "Lidércfény Nyomozóirodát".
Egy helybéli fiúval, Krisztiánnal a nádasban ismerkednek meg, és gyorsan mindannyian a szívükbe zárják, különösen Gréti... Krisztián ladikja és bátorsága segítségével ők öten pár hét alatt fenekestül felforgatják a nádast, a tavat és a falu életét, és olyan ügy nyomára bukkannak, amelybe hamarosan a rendőrséget is be kell vonni.
Nemere István új regénye olyan gyerekek kalandjairól és barátságáról szól, akik itt élnek közöttünk a 21. század elején, és akár velük is megtörténhet mindaz, ami a könyv szereplőivel. Csak kalandvágyó olvasóknak!
A(z) Lidércfény Nyomozóiroda (Könyv) szerzője Nemere István.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
Cez prsty DVD
Příběh filmu Přes prsty se odehrává na beach volejbalových hřištích, ale nejen na nich. Linda (Petra Hřebíčková) a Pavla (Denisa Nesvačilová) jsou parťačky, které obětují beach volejbalu všechno. Tedy skoro všechno. Mladší Pavle tak trochu začínají tikat biologické hodiny a s přítelem Hynkem (Vojta Dyk) chce co nejdříve otěhotnět. To starší svobodná a bezdětná Linda nechápe. Zvlášť, když se jim podařilo kvalifikovat na mistrovství Evropy… Všechno ale stejně nakonec zamotá svérázný správce hřiště se zajímavou minulostí Jíra (Jiří Langmajer).
Komedie / Sportovní
Česko, 2019, 101 min
Režie: Petr Kolečko
Scénář: Petr Kolečko
Kamera: Petr Bednář
Hudba: Viliam Béreš, Marcel Procházka
Hrají: Petra Hřebíčková, Jiří Langmajer, Denisa Nesvačilová, Vojtěch Dyk, Jakub Prachař, Zdena Hadrbolcová, Radka Pavlovčinová, Kristína Greppelová, Marek Taclík, Leoš Noha, Igor Chmela, Jan Komínek, Jakub Gottwald, Marián Miezga, Ján Jackuliak, Markéta Krejčová, Barbora Mudrová, Martin Uhlíř
Zvuk: CS 5,1
Titulky: CZ titulky
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Slender Man BD
V malém městě v Massachusetts chtějí čtyři středoškolačky rituálem popřít existenci tajemného Slender Mana. Když však jedna z nich záhadně zmizí, vše nasvědčuje tomu, že je ve skutečnosti jeho poslední obětí...
Horor / Mysteriózní
USA, 2018, 93 min
Režie: Sylvain White
Scénář: David Birke
Kamera: Luca Del Puppo
Hudba: Brandon Campbell, Ramin Djawadi
Hrají: Joey King, Julia Goldani Telles, Javier Botet, Annalise Basso, Taylor Richardson, Jaz Sinclair, Kevin Chapman, Michael Reilly Burke, Jessica Blank, Alex Fitzalan, Jeffrey Corazzini, Remington Keyes
Zvuk: CZ / AJ
Titulky: AJ, CZ
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Bori munkaszolgálatosok
Csapody Tamás jogász-szociológus könyve a második világháború alatt a szerbiai Borba vitt magyar munkaszolgálatosokról szól. A szerző a zsidó és a katonai szolgálatot megtagadó (Jehova Tanúi, szombatista, nazarénus) munkaszolgálatosok és az őket kísérő katonai keret máig ható történetének egyes fontos eseményeit mutatja be.
A kötet foglalkozik a Borban és környékén dolgozó hatezer kényszermunkás között tevékenykedő orvosokkal, akik Radnóti Miklós és Lukács László költőket, valamint Justus Pál szociáldemokrata politikust is gyógyították.
A bori munkaszolgálatosok élete alapvetően megváltozott Marányi Ede alezredes táborparancsnokság idején. Az alezredes parancsára számos zsidó munkaszolgálatost kivégeztek. A táborparancsnokot sohasem vonták felelősségre, így katonai alárendeltjei közül többeket a népbíróságok halálra ítéltek. A könyv a fellelhető források széles körét egymással összevetve tárja fel a munkaszolgálatosok és a keret sorsát Szerbiában, valamint a menetek sorsát.
A munkaszolgálatosok Borból 1944 őszén induló első csoportja nagy veszteségek árán érkezett el Cservenkán át Mohácsra és Bajára, majd pedig Szentkirályszabadjára. Az innen induló és az ausztriai Zurndorfig gyalogló bori munkaszolgálatosok dunántúli menete Abdánál ismét elvesztette több tagját. Radnóti Miklós és társai utolsó időszakával, kivégzésükkel, exhumálásukkal és nyughelyeikkel kapcsolatban a kötet számos, irodalomtörténetileg is jelentős új megállapítást tesz. A tömegkivégzések nyomán létszámukban felére csökkent munkaszolgálatosok közül alig pár százan élték túl a német koncentrációs táborokat. A munkaszolgálatosok Borból induló második csoportját a szerb partizánok felszabadították, és közülük többen partizánok, katonaorvosok, később pedig a magyar és az egyetemes kultúra és tudomány jeles alakjai lettek.
Vypredané
20,07 €
21,13 €
Predátor: Kolekce 4 filmů 4BD
Užijte si čtyřnásobnou porci strachu s touto zabijáckou sadou akcí nabitých filmů o Predátorovi!
V prvním Predátorovi svádí Arnold Schwarzenegger nesmiřitelný boj s mimozemšťany, kteří loví lidi pro vlastní potěšení.
V Predátoru 2 bojuje Danny Glover s děsivými monstry v městské džungli Los Angeles.
V Predátorech vede Adrien Brody skupinu elitních bojovníků na cizí planetě, kde jsou kořistí nového druhu Predátora.
A konečně ve snímku Predátor: Evoluce Boyd Holbrook zjišťuje, že nejnebezpečnější lovci z celého vesmíru jsou ještě silnější, chytřejší a vražednější než kdy dřív!
Zvuk: CZ / AJ
Titulky: CZ
Vypredané
46,54 €
48,99 €
Barabás
A híres 19. századi személyiségek alakját, arcvonásait ma is azon képük alapján idézzük fel magunkban, amelyet Barabás Miklós festett róluk. De a hatás kétirányú: Barabás művészete is a portréinak köszönhetően nyerte el máig tartó népszerűségét és rangját. Barabásnak egy olyan korban indult a pályája, amikor megnőtt az igény a saját nyelv, viselet, kultúra, egyszóval a nemzeti identitás iránt. Nem volt elegendő tehát arcképet festetni, mindenki ,"a magyar festő" ecsetje által akarta megörökíttetni magát. Pedig portretista kvalitásai mellett Barabás kitűnő tájképfestő is volt, a fiatalon elsajátított akvarellfestés egyik legkiemelkedőbb képviselője. Az Itáliában, a Duna-parton, a gräfenbergi fürdővárosban vagy a tabáni kirándulások nyomán készült kis remekműveinek színvonala egyenrangú az olajképekével. Emellett számos jellegzetesen biedermeier hangütésű zsánerképet is alkotott a falusi élet vagy a fővárosi polgári otthon emblematikus jeleneteiről. A festészet elméleti kérdéseinek tanulmányozásáért pedig a magyar tudományos akadémiai tagságot is elnyerte. Vállalkozó szellemét illusztrálja, hogy ötvenéves elmúlt, mikor megismerkedett a technika legújabb vívmányával és néhány évig fényképész műtermet tartott fenn; megmaradt mégis festőnek, egészen nyolcvannyolc évesen bekövetkezett haláláig.
A kötet több mint nyolcvan reprodukciót tartalmaz Barabás festményeiről és akvarelljeiről, valamint néhány korabeli fényképet és metszetet; az életrajzot, a képelemzéseket és a szómagyarázatokat Veszprémi Nóra, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze írta.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Haba spoločenská hra Klan škrečkov od 4 rokov anglická
Do spoločenskej hry clan škrečkou sa môžu zapojiť 1 až 4 hráči. Hra podporuje spoluprácu spoluhráčov, ktorí predstavujú klan škrečkov, ktorí si musia urobiť zásoby jedla skôr, ako opadnú listy zo stromu. Škrečkovia spolupracujú spolu a hrajú oproti ježkovi, ktorý vyhrá, ak listy zo stromu opadnú skôr, ako si škrečkovia uložia zásoby do komôrok s jedlom. Vhodné pre deti: od 4 rokov.
Vypredané
18,01 €
FC Katalónia - A Barca és a katalán függetlenség
A Barça ma talán a legjobb focicsapat a világon. Guardiola, Messi, Iniesta, Xavi, Piqué és a többiek nevét azok is hallották már, aki nem követik szorosan az európai topfutball eseményeit. Azt is sokan tudják, hogy az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején Kubala, illetve az Aranycsapatból Kocsis és Czibor a Barça nagy sztárjai voltak. Az is ismert, hogy a mai Barça magán viseli a focitörténet egyik legnagyobb alakja, a holland totális futball szupersztárja, Johan Cruyff keze nyomát, aki játékosként és edzőként is mélynyomot hagyott a klubon, és az ő tanítványa volt Guardiola. Az viszont sokkal kevésbé, hogy a Barça mennyire összefonódik a katalán függetlenség ügyével, méghozzá egészen a kezdetektől, a 20. század eleje óta, és hogy mekkora a politikai forrongás arrafelé mostanában - korszakos, történelmi változások várhatók. Ezeket az összefüggéseket mutatja be ez az izgalmas könyv jól érthetően és sok képpel illusztrálva, sok érdekes és váratlan összefüggést, tényt felsorakoztatva.
Katalóniában a futball több mint egy sport, és a Barça is több mint egy klub, ahogy a jelmondata is mondja: Més que un club. Társadalmi, nemzeti ügy, amely többek között kifejezi az itt élők nemzeti identitását. A másik pólust, a katalánnal szemben álló többségi spanyolok nemzeti identitását a két ősi rivális jelképezi: a fővárosi Real Madrid és helyi szinten a Katalóniában letelepedő spanyol ajkúak csapata, az Espanyol.
Ez a sok képpel illusztrált könyv nem csupán a foci iránt érdeklődők számára izgalmas olvasmány, hanem olvasmányos spanyol politika- és kultúrtörténet is egyben..
Vypredané
17,64 €
18,57 €
Asszonyokkal nem lehet vitázni. Lappangó írások
Irodalmi szenzáció. Az ismeretlen Móricz. Lehet-e egy tollforgató művészről hiteles pályaképet festeni, ha csak részleteiben ismerjük életművét? Nyilvánvaló, hogy a száz százalékos szövegismeret csak megközelíthető ideál lehet, de minél teljesebb, annál hitelesebb az írói profil. Minden bizonnyal másképpen értékeljük alkotói indulását, ha ismerjük lappangó zsengéit - állapítja meg Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója.
Novellák, karcolatok, publicisztikák, jelenetek, vallomások és nyilatkozatok: megannyi Móricz-arc, megannyi téma: sok-sok tucat hevenyészett, kiadatlan és kötetbe nem rendezett írás. Az időszak a századforduló monarchiájától a világháborún és a Tanácsköztársaságon keresztül a Bethlen-korszak végéig tart, térben a millenniumi Budapesttől Debrecenen át a tündérország Erdélyig, és vissza, az Alföld és Tisza vidékétől a fővárosi lokálokig, színpadokig. A filmről, színházról és irodalomról tett vallomásai, kritikáinak és közéleti tárcáinak egy része egészen a háborús időkig tartó időszakról vallanak, így kiváló képet adnak a Horthy-rendszer utolsó éveiről is. Móriczot gyakran érte a vidékiesség, az elavult tematikusság, az idejétmúlt konfliktusok felelevenítésének vádja: mintha nem is a 20. században élt volna. Az utóbbi időben fellelt írások tökéletesen rácáfolnak erre, minden írónk közt ő mondja a leglesújtóbb kritikát a magyar társadalomról, ő mutatja fel legvérzőbb sebeinket, mégpedig azokon a társadalmi rétegeken, melyeket eddig az egészség, az érintetlen épség illúzióival vettünk körül. Tökéletesen aktuális akkor is, amikor felméri a haladás, a modernizálódás okozta veszteségeket: eltűnt a népviselet, az autentikus népművészet, a népzene, a népszokás, haldoklik a magyar konyha.
Móricz művészete bizonyítja, hogy felnövekedett az európai témákhoz, így például hallatlan érzékenységgel ábrázolja az új nagyvárosi "nőtípust", a mondén, tőzsdéző és morális értékeit pénzre váltó, minden idealizmustól mentes, "felszabadult" nőt.
"Nem akkor vagyok magyar író, a magyarság írója, ha vissza akarom kergetni őket az elhagyott útra, cifra szűrbe és a jobbágyságba ?, hanem akkor, ha megértem, hogy ma mit akar, és segítségére akarok lenni ebben a magára vállalt új életben. A magyarok, úgy látszik, teljesen ki akarnak költözni Ázsiából ? de akkor segítsünk nekik, hogy európai ember lehessen belőlük. Nem múzeumi magyarságot kell megőrizni ebben az életben, hanem élő magyarságot, amelyik méltó tagja legyen a világ kultúrájának."
Vypredané
13,54 €
14,25 €