Hľadanie: Lechner
zobraziť:
A Szent Johanna gimi 3.
"Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek.
- Sziasztok - köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak." (részlet a könyvből)
A Szent Johanna gimi 6.
"- Mi a diagnózis? - kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot.
- Melyikőtök Reni?
- Én - emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott.
- Ő a válasz a kérdésedre - mondta Ricsinek.
- Gyógyítható? - kérdezte Dave nevetve.
- Szerintem nem - nevetett fel a doki is.
Vadul zakatoló szívvel néztem Cortezre, aki a napszemüveg mögül fürkészett. Fél évig járt miattam hétfő délutánonként a pszichológusához. Én ezt romantikusnak találom. Miért, nem az?
- Tessék ide ülni - kérlelte Zsolti a dokit, aki végül csatlakozott hozzánk, és lazán elhelyezkedett a fűben, felhúzott térdeire kulcsolta a kezét, és türelmesen hallgatta Zsoltit. - Szóval a visszatérő rémálmom. Bejövők a suliba, és Máday habzó szájjal üvölt, vérben forognak a szemei, és..."
Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 17
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Eddig attól féltem, hogy soha nem teljesül be az álmom. Most pedig attól, hogy véget ér. Szeretem!!!
Érdeklődési kör: Cortez, könyvek, olvasás, fotózás
Klubtagság: Mindig legyen könyv a táskádban; Beatles; moly.hu; GyakoriKérdések; Antirasszista; Gasztroáldozat; Budai Vár
Sztankay
Ki volt Sztankay István? Ezen akkor nem gondolkodtam. Éltünk, hülyéskedtünk, sírtunk, játszottunk, szerettünk, szerettek. A barátom volt. Most úgy éreztem, rögzítenem kell párhuzamos életünkből az én élményeimet, talán segít, hogy a kérdésre válaszolni lehessen. Pista jó partner, ő diktál, én leírom, Önök olvassák; ismertem szemérmességét, kérem diszkréciójukat.
Léner Péter
Na sklade 2Ks
10,15 €
10,68 €
Topecká škola
Topeka, Kansas. Rok 1997. Adam Gordon, student čtvrtého ročníku střední školy, se připravuje na celoamerické finále v debatní soutěži. Ta ovšem k jeho zklamání připomíná spíš jakýsi absurdní rituál, protože v ní už nejde ani tak o obsah a smysl jako o množství argumentů vznášených rychlostí tří set slov za minutu s cílem převálcovat soupeře. Adama zajímá řeč ve všech jejích extrémních podobách, je nadaný básník, věnuje se freestylovému rapu, ale pod tlakem okolí se snaží být typický chlapák, chodí do posilovny, pije, užívá drogy, rve se. Z napětí mezi těmito dvěma světy trpí migrénami a úzkostmi, z nichž se mu snaží pomoct rodiče, kteří působí v topeckém psychiatrickém institutu. Oba pak v knize vyprávějí po dvou kapitolách, v nichž předkládají svůj pohled na rodičovství a Adamovo dospívání. Další pohled vnáší mentálně handicapovaný ztracený kluk Darren s omezenými vyjadřovacími schopnostmi, tedy přesný opak Adama. A tato působivá polyfonie vyprávěcích hlasů se postupně skládá v nesmírně citlivou a zároveň čtivou anamnézu jednotlivých hrdinů i nelehké doby, v níž žijí.
Ben Lerner ve svém třetím románu svým vytříbeným stylem spojuje žhavou aktuálnost a literární nadčasovost a dokazuje, proč je považován za nejtalentovanějšího spisovatele své generace.
Vydání knihy podpořilo Ministerstvo kultury České republiky.
A Szent Johanna gimi 7.
"- Bolond vagy - nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. - Na, komolyan. A továbbtanulás?
- Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek.
- El fogom venni tőled azt a könyvet - közölte Cortez.
- De most komolyan. Te látod a jövőt? - váltottam stílust.
- Én nem, de jóban vagyok az orákulummal.
Majd bemutatlak neki - mondta, mire megint felnevettem.
Cortez vicces.
- Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt.
- Helyben vagyunk - mondta Cortez.
- Nem, mármint... tudod... ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? - kérdeztem félve.
- Mi van velünk?
- Mi lesz velünk? - javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között."
Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 17
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Nem akarom, hogy helyettem döntsenek!!!... De akkor most kihez forduljak?
Érdeklődési kör: könyvek, olvasás, francia nyelv, fotózás, továbbtanulás
Klubtagság: Hová menjek továbbtanulni?; felvi.hu; Melyik szak illik hozzád?; Beatles; Akiknek elegükvan; Végzősök
40 nyári nap
A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.
A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.
Robert Vano - Fotka nemusí být ostrá
V dvadsiatich dvoch kapitolách sa dozviete, ako sa Robert Vano stal slávnym fotografom. Pútavé rozprávanie doplnené doteraz nepublikovanými fotografiami dáva čitateľom možnosť nahliadnuť do života charizmatickej osobnosti, sprevádza ich do časov autorovho detstva i neľahkých začiatkov v emigrácii v USA, kde začínal ako asistent legendárneho majstra odboru Horsta P. Horsta. Robert Vano sa v knihe podelí nielen o profesionálne skúsenosti, ale aj o svoje myšlienky o práci, fotografii a o živote. Kniha vychádza z autentických rozhovorov Roberta Vana a Sone Lechlerovej, bývalej šéfredaktorky časopisu Československá fotografia, ktoré vznikali v rokoch 2010 až 2015 pri ich stretnutia v pražských kaviarňach Slavie a Louvre.
52 humoros film
Abszurd humor, angol humor, szarkasztikus humor, szürreális humor, groteszk humor, keserédes humor, fekete humor, intellektuális humor, felforgató humor, szatirikus humor, ironikus humor, infantilis humor, nyelvi humor stb.
Körülbelül a következő ezredfordulóig sorolhatnánk a filmekben potenciálisan felbukkanó humortípusokat: a nevetés és a filmművészet kapcsolata jóval szerteágazóbb és kiszámíthatatlanabb, mint talán azt elsőre gondolnánk.
Ezért is igyekeztem az előző válogatáshoz, az 52 hátborzongató filmhez hasonlóan ebben a könyvben is a lehető legszemélyesebb módon és viszonylag széles merítéssel összeállítani a tartalomjegyzéket: klasszikus vígjátékok (pl.: Van, aki forrón szereti), híres kultfilmek (pl.: A nagy Lebowski) és kasszasikerek (pl.: Rendes fickók) mellé olyan kevésbé ismert kísérleti filmeket és szerzői remekműveket is beválogattam, amik nem biztos, hogy helyet kapnának egy átlagos komédiaválogatásban.
Összességében tehát ez a könyv sem vállalkozik egy kerek műfajtörténet, pláne nem egy komédiakánon megrajzolására, inkább úgy érdemes rá tekinteni, mint egy erősen szubjektív, ám ezzel együtt sokszínű étlapra, amin mindenki megtalálhatja a neki megfelelő ízvilágot – és persze annak ellenkezőjét is, hiszen a filmtörténettel való ismerkedés mindig egyet jelent a saját (ízlés)határainkkal való ismerkedéssel is.
Meg egyébként is: a nevetés akkor a legmaradandóbb, ha a torkunkon akad.
Star Trek: Nová generace – Mír prohrává
Na poručici Džasminder Čaudry se usmálo štěstí. Přežila. Deneva, její domovský svět, ale dopadla o poznání hůře. Borgové změnili povrch v nekonečnou pustinu neschopnou udržet život. Přežili jen ti, kdo se včas evakuovali, a Čaudry může jen doufat, že její rodina byla mezi nimi. Enterprise je jen jedna loď a ona jen jedna důstojnice, přesto se příběh, jako ten její, opakuje v celé Galaxii. Statisíce lidí vyhnaných z domovů bloudí vesmírem, ve snaze nalézt útěchu a bezpečný přístav. Rozkazy pro kapitána Jeana-Luca Picarda zní jasně: Hledat přeživší a pomoci všem v nouzi. Poprvé po mnoha generacích zažívají občané Federace strach a nejistotu z dalšího dne. Přestože neporažena, ocitá se Federace nebezpečně blízko okraje propasti. Kapitán Enterprise-E se ocitá v nezáviděníhodné situaci – přemítá, zda je úsloví, že „ti, kdož dokáži vyhrát válku, častokrát neudrží mír“, pravdivé…
Na stiahnutie
12,29 €
Nem egyszerű
A huszonhárom éves Iza szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadónál, és a nagy lehetőséget várja, ami váratlanul az ölébe hullik, amikor ráosztják napjaink legnépszerűbb színészének memoárját.
Csakhogy a kézirat még nem készült el, így Izának fejezetenként kell megszereznie az elfoglalt színésztől, miközben az élete éppen minden más területen is kaotikussá válik: a határidővel való versenyzésen túl kénytelen megküzdeni az új albérletében rászakadó pech-szériával, a szülei állandó aggodalmával, valamint a legjobb barátja friss kapcsolatával, ami nem várt érzéseket ébreszt benne. Iza nem tehet mást, mint sodródik az árral, ahol az életművész barátnőjén kívül már csak egy plakátba kapaszkodhat.
Munka, barátság, szerelem és rengeteg könyv Leiner Laura új, huszonévesekről szóló romkomjában.
Na stiahnutie
9,27 €
Topecká škola
Topeka, Kansas. Rok 1997. Adam Gordon, student čtvrtého ročníku střední školy, se připravuje na celoamerické finále v debatní soutěži. Ta ovšem k jeho zklamání připomíná spíš jakýsi absurdní rituál, protože v ní už nejde ani tak o obsah a smysl jako o množství argumentů vznášených rychlostí tří set slov za minutu s cílem převálcovat soupeře. Adama zajímá řeč ve všech jejích extrémních podobách, je nadaný básník, věnuje se freestylovému rapu, ale pod tlakem okolí se snaží být typický chlapák, chodí do posilovny, pije, užívá drogy, rve se. Z napětí mezi těmito dvěma světy trpí migrénami a úzkostmi, z nichž se mu snaží pomoct rodiče, kteří působí v topeckém psychiatrickém institutu. Oba pak v knize vyprávějí po dvou kapitolách, v nichž předkládají svůj pohled na rodičovství a Adamovo dospívání. Další pohled vnáší mentálně handicapovaný ztracený kluk Darren s omezenými vyjadřovacími schopnostmi, tedy přesný opak Adama. A tato působivá polyfonie vyprávěcích hlasů se postupně skládá v nesmírně citlivou a zároveň čtivou anamnézu jednotlivých hrdinů i nelehké doby, v níž žijí.
Ben Lerner ve svém třetím románu svým vytříbeným stylem spojuje žhavou aktuálnost a literární nadčasovost a dokazuje, proč je považován za nejtalentovanějšího spisovatele své generace.
Na stiahnutie
12,16 €
Nélküled
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?
Illúzió
Bexi - civil nevén Budai Rebeka - második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig...
40 nyári nap
A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.
Na stiahnutie
11,62 €
Akkor szakítsunk
Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát.
Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival. A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást...
Jak pořídit ze staré stavby nízkoenergetický dům
Tato kniha se zabývá zvláštními podmínkami energeticko-technické sanace budov. Vychází z různorodosti materiálové podstaty staveb a dává doporučení pro plánování a provádění sanačních opatření.
Ve stavebnětechnické části jsou představeny doporučené stavební materiály, ověřená provedení izolace a nejlepší řešení obnovy domovní techniky.
Na deseti příkladech získáte představu, jak je možno uplatněním sanačních doporučení přizpůsobit staré domy dnešním požadavkům na bydlení při minimální spotřebě energie.
Vypredané
15,05 €
15,84 €
Lacná kniha Dulce de Leche (-70%)
Osem poviedok Svetlany Žuchovej ukazuje, že ich autorka si rada predstavuje a rada sníva, že má potešenie z hry, ktorú si sama vymyslí. Vo svojich prózach sa pohráva s príbehmi, postavami i rozprávačskými postupmi, sem-tam i s čitateľmi...
Vypredané
1,99 €
6,64 €
dostupné aj ako:
Dulce de Leche
Martina Pintérová-Bezáková patrí medzi slovenské top foodblogerky a neznáma nie je ani divákom jojkárskeho Dobrého rána. Vo svojej prvej knihe prichádza na knižný trh s viac než 80 sladkými receptami. Publikácia by sa dala nazvať aj štýlovou knižnou cukrárňou, ktorá ponúka odpoveď na otázku, čo so sezónnym ovocím a neskrotnými chuťami. Rozhodne sa pripravte na to, že kniha Dulce de leche vás vďaka nádherným fotografiám domácich koláčikov, tort a iných sladkých pokušení vystrelí na pomyselný Olymp gurmánskeho zážitku už pri jej listovaní.