Hľadanie: Spring EN
zobraziť:
Majd megnövök én...
Készségfejlesztő munkafüzetünket óvodáskorú gyermekek számára készítettük. A vidám és játékos feladatok több célt is szolgálnak: rendszerezhetik és kiegészíthetik ismereteiket, fejleszthetik tudásukat, logikai készségüket; ugyanakkor gyakorolhatják a helyes ceruzafogást is: színezhetnek, rajzolhatnak.
Szükséges az önök jelenléte is, mert az együtt játszás és a közös felfedezés öröme nélkülözhetetlen mindannyiuk számára.
Na sklade 1Ks
2,42 €
2,55 €
Petepite - Az apu én vagyok
A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is áváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyet tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?
Na sklade 2Ks
8,03 €
8,45 €
Leek, Shallots and Spring Onions
Leek belongs to the family Amaryllidaceae and genus Allium. Scientific name of leek is Allium porrum. Leek is believed to have originated in the Mediterranean region. Leek is a non-bulb forming member of the onion family and biennial in growth habit just like other members of onion family. The blanched stems and leaves of leek are used as a vegetable. It is used in salads, stews and soups. Two popular varieties of leek are London Flag and American Flag.
Shallots are cool season, herbaceous, biennial plants grown for their tender greens and dried bulbs. Young, tender leaves of shallots are often marketed as ‘green onions’ and/or ‘scallions’. For leafy vegetable purposes, they are grown as annuals. Bulbs of shallots are also known as ‘small onions’ as their bulbs look like small-sized common onions.
Scallions and Spring onions are leafy vegetables belonging to the bulb-forming, onion family (Amaryllidaceae). Prominent members of onion family include common onions, shallots, leek, and garlic. Synonyms of these leafy vegetables are salad onions, and green onions. These plants are cool season, herbaceous, biennial plants. For vegetable purposes, they are grown as annuals.
Na stiahnutie
0,86 €
Lacná kniha Voyage a travers le monde en
Lorsque je regardais la quantité de photographies du monde entier qui font partie du patrimoine de Štefánik au Musée National Slovaque a Martin, je navais cesse davoir présent a lesprit le mémoire universitaire de Štefánik, illustré par Štefánik l
ui-meme, qui, pour changer, se trouve dans les archives de lUniversité Charles a Prague.Upozornenie: Vzhľadom na častejšie obmeny vydaní tejto knihy v zahraničí, kus, ktorý vám zašleme, nemusí mať rovnakú obálku ako je zobrazená tu. Zobrazená obálka
môže byť iba ilustračná. Obsah knihy aj cena budú však identické, bez ohľadu na obálku.
Na sklade 2Ks
0,65 €
12,95 €
dostupné aj ako:
Silent Spring
Now recognized as one of the most influential books of the twentieth century, Silent Spring exposed the destruction of wildlife through the widespread use of pesticides
Rachel Carson's Silent Spring alerted a large audience to the environmental and human dangers of pesticides, spurring revolutionary changes in the laws affecting our air, land, and water. Despite condemnation in the press and heavy-handed attempts by the chemical industry to ban the book, Carson succeeded in creating a new public awareness of the environment which led to changes in government and inspired the ecological movement. It is thanks to this book, and the help of many environmentalists, that harmful pesticides such as DDT were banned from use in the US and countries around the world.
This Penguin Modern Classics edition includes an introduction by Lord Shackleton, a preface by World Wildlife Fund founder Julian Huxley, and an afterword by Carson's biographer Linda Lear.
Sinister Spring: Murder and Mystery from the Queen of Crime
An all-new collection of spring-themed mysteries from the master of the genre. The days are growing warmer and the nights are growing shorter... It's the perfect time to relax in the garden with this spring-themed collection from legendary mystery writer Agatha Christie.Blossoming flowers and countryside strolls may sound innocent enough, but not when there's murder in the air. Beware of secluded cottages, stolen treasure and fatal revenge schemes. This compendium of short stories, some featuring beloved detectives Hercule Poirot and Miss Marple, is an essential omnibus for Christie fans and the perfect gift for mystery lovers.
INCLUDES THE STORIES:
The Market Basing Mystery
The Case of the Missing Lady
The Herb of Death
How Does Your Garden Grow?
Swan Song
Miss Marple Tells a Story
Have You Got Everything You Want?
The Jewel Robbery at the Grand Metropolitan
Ingots of Gold
The Soul of the Croupier
The Girl in the Train
Greenshaw's Folly
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of CD
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Tracklist:
01. Hymne A L'Amour
02. La Vie En Rose
03. La Foule
04. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
05. Mon Dieu
06. L'Accordéoniste Live
07. Non Je Ne Regrette Rien
08. Padam Padam
09. A Quoi Ça Sert L'Amour
10. Milord
11. Les Trois Cloches
12. Sous Le Ciel De Paris
13. L'Homme A La Moto
14. Notre Dame De Paris
15. Jézébel
16. Exodus
17. La Goualante Du Pauvre Jean
18. Johnny Tu N'Es Pas Un Ange
19. Les Amants De Paris
20. Plus Bleu Que Tes Yeux
21. Bravo Pour Le Clown
22. Je Hais Les Dimanches
23. C'Est A Hambourg
24. Le Prisonnier De La Tour Si Le Roi Savait Ça Isabelle
25. Les Amants D'Un Jour
Az Én térKÉPem
Tökéletesen tisztában vagy önmagaddal? Igen Nem
Elégedett vagy minden eredményeddel és a kapcsolataiddal is? Igen Nem
Pontosan tudod, mik a céljaid és hogyan érheted el azokat? Igen Nem
Mindegyik kérdésre igennel válaszoltál? Igen Nem
Ha az utolsó kérdésre nemmel válaszoltál, akkor ez a könyv neked szól!
Segítségével elkészítheted a saját ÉN térKÉPedet, ami által jobban megértheted, ki vagy, miért lettél ilyen, milyen akarsz lenni a jövőben, és hogyan indulhatsz el a megfelelő úton. Az agykutatás eredményeivel, bizonyítottan működő módszerekkel és tippekkel együtt nélkülözhetetlen útmutatót biztosít nemcsak fiataloknak: a tartalom 95%-a korosztálytól függetlenül érvényes. Fontos tudnivalóit az író testvérpár összesen 60 évnyi tanítási, coaching és tréningezési tapasztalat, illetve több száz könyv, cikk és podcast alapján válogatta össze.
Szívesen ajánljuk szülőknek, osztályfőnököknek, coachoknak, mentálhigiénés szakembereknek is, és mindenkinek, aki fiatalokkal foglalkozik vagy él.
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
Én, a gyilkos
Belenézel a szemébe, mielőtt megölöm? Én, a Gyilkos két felvételt küld az első áldozatáról. A halál előtt. A halál után. Egy vírus azonban még azelőtt megsemmisíti a képeket, mielőtt Fenton felügyelő megtalálná a holttestet. Hamarosan újabb áldozat fotója érkezik, szintén online... és a gyilkos nem áll le. Áldozatai számának növekedésével egyre többen követik az interneten, ő pedig szereti teljesíteni rajongói kívánságát... Fenton felügyelő megszállottan keresi Én, a Gyilkost, aki most nem találomra vadássza le az áldozatát. Fenton és a lánya számára a hajsza élet-halál kérdésévé válik. Félelmetes, pulzuspörgető thriller.
Na sklade 1Ks
11,00 €
11,58 €
Spring House 2: Kikelet ház
Erős nők döntései a történelem és a sorsuk viharaiban.
A fiatal történészlány, Megan Buchanan gőzerővel veti bele magát élete álommunkájába, egy százéves vadászház műemléki felújításába. Eközben elhunyt vőlegényétől születendő gyermekét várja. Minden vágya, hogy profin és csúszás nélkül teljesítse a megbízást, ugyanakkor szeretne jó anyja lenni a szíve alatt növekvő babának, és felelősségteljesen felkészülni a gyermek születése után rájuk váró új életre.
Megan megszállottja a régi tárgyakban, történetekben megbújó titkoknak, amikből a vadászház esetében sincs hiány, jóllehet, mint kiderül, a legérdekesebb titkokat nem is a kastély, hanem a mellette álló kis gondnoki épület őrzi. Egy titkos szekrényben ráakad egy köteg levélre, amelynek szenvedélyesen teleírt lapjai egy száz évvel korábban élt nő fordulatos életének eseményeiről mesélnek. A lányt rabul ejti az ismeretlen nő sötét titkoktól terhes története. Különösen, mert titkai neki is vannak.
Ahogy fokról fokra kibontakozik számára a múltbéli nő élete, lassan maga is felismeri, hogy a viharos családi viszonyokat és fájdalmas döntéseket gyakran éppen a szeretet és a féltés mozgatja.
Szerelemmel, rejtéllyel, emlékekkel és titkokkal teli, lebilincselő regény.
Spring House 1: Téli lak
Lebilincselő regény családi titkokról és a hazatalálásról. Szabad szellemű, nyughatatlan anyja halála után Lucy Kincaid, hátrahagyva addigi életét, elindul Virginia egyik kopottas kisvárosába, Cape Hudsonba, hogy megnézze az örökségét.
Egy ház az, aminek addig a létezéséről sem tudott, és amit egy teljesen ismeretlen nő hagyott rá. Lucy titkon azt reméli, a Téli lak rejtélyén keresztül válaszokat kaphat az anyja múltjával kapcsolatos számtalan kérdésére, például arra, ki is az apja. A Téli lak azonban korántsem az a romos faház, amilyennek Lucy elképzeli, hanem egy elegáns, grandiózus épület, aminek százéves falai közt több emberöltőnyi titok, szenvedély és árulások emléke rejtőzik. A hagyaték kapcsán képbe kerül egy jóképű, titokzatos idegen is, akit, mivel második az örökösök sorában, szintén nem hagy hidegen a ház sorsa.
Ahogy Lucy elmerül a Téli lak múltjában, és felfejti szövevényes titkait, meglepő felismerések érik, nem csupán a családja történetével, hanem saját magával kapcsolatban is. És a kutakodás révén talán elnyerhet valami olyat is, amiben korábban sosem volt része: egy otthont.
Rejtéllyel és szerelemmel átszőtt regény, amelyből párhuzamosan ismerhetjük meg három különböző korban élt nő történetét, akik nem riadtak vissza attól, hogy kezükbe vegyék az életük irányítását. Ismerd meg sorsuk rejtelmeit!
Apa+én sosem unatkozunk
10 küldetés, 70 közös játék, minőségi idő apukáknak és gyerekeiknek. Készítsetek rakétahátizsákot és lávalámpát, eszkábáljatok odúkat tündéreknek és manóknak, szervezzetek saját lovagi tornát! 10 kreatív mese, azokban több mint 70 közös játék, valamint Peer Krisztina és Szél Dávid pszichológusok írásai gyerekekről, apaságról, játékról és együtt töltött időről.
Többtucat sikeres és emlékezetes tábor után az Apa+én alapítói összegyűjtötték és kiegészítették az Apa+én programsorozat legizgalmasabb játékait. Most a gyerekek és apukáik kedvenc meséit és kihívásait végre azok is megismerhetik, akik épp nem tudnak velük tartani.
Na sklade 1Ks
15,30 €
16,10 €
Ki vagyok én?
Szeretnéd jobban megismerni önmagadat? Érdekel, mi tart lendületben, mi mozgat? Szereted tesztelni magadat?
Haulwen Nicholas, brit coach személyiségteszt-gyűjteménye olyan kérdéssorokat tartalmaz, amelyekkel bárki elindulhat az önmegismerés útján, vagy többet tudhat meg másokról.
A könyvben található 25 személyiségteszt tudományosan alátámasztott modellek alapján készült, amelyek mindegyikéhez részletes értékelés és magyarázat tartozik, minden esetben feltüntetve a forrást is (Myers-Briggs, Enneagram, NASA stb.).
A tesztkönyv használatával olyan alapvető fontosságú dolgokat tudhatsz meg magadról, mint hogy vezető vagy követő típus vagy, hogyan kezeled a konfliktusokat, őszinte vagy-e magadhoz, milyen a stressztűrő képességed, az érzelmi intelligenciád, hogyan kezeled a pénzt, mi a szeretetnyelved.
A Ki vagyok én? komoly és tartós erőforrást kínál minden korosztály számára. Az eredmények ismeretében hatékonyabban fogunk kommunikálni párunkkal, családtagjainkkal, kollégáinkkal, és akár abban is segíthet, milyen utakat válasszunk az életünkben.
Na sklade 1Ks
13,78 €
14,51 €
Ahogy én készítem... - Kati mama szakácskönyve
Ha valaki egy új vagy különleges ételeket, süteményeket remél ettől a kis gyűjteménytől, az csalódni fog. Nem találtam ki új ételeket. A receptek megfogalmazásában igyekeztem az egyszerűségre törekedni, és kerültem a ritka vagy szokatlan fűszerek, alapanyagok használatát, hogy azokat a sütésben, főzésbe kevésbé járatosak is könnyedén elkészíthessék.
Na sklade 2Ks
6,74 €
7,09 €
Én. Én. Én. Én.
Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább - összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészetet merev kategorizálásától - olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyeken keresztül az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy.
"Pinta szerepként mondta:
- Ezek a nők! Örömükben el-eltörik a mécses. Hát igen: napfény, patak, a sok kedves háziállat. Nagy a kísértés.
- A természet öle - dörmögtem.
- Öl - mondta fölösen valamelyikőnk. Fancsikó vészjóslóan forgatta el egymásion két kis virágkezét.
- Megkértek, hogy holnap reggel 8-ig lennénk ha szívesek elhordani az irhánkat.
- Hát hordjuk el - vonta meg a vállát Pinta, és alamuszin meglökte az asztalt. (Mit remélt?)"
Én. Én. Én. Én.
Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább – összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészete merev kategorizálásától – olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyek révén az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy Péter.
Na stiahnutie
5,07 €
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of LP
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Tracklist:
A1. Hymne A L'Amour
A2. La Vie En Rose
A3. La Foule
A4. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
A5. Mon Dieu
A6. L'Accordéoniste Live
A7. Notre Dame De Paris
B1. Non Je Ne Regrette Rien
B2. Padam Padam
B3. A Quoi Ça Sert L'Amour
B4. Milord
B5. Les Trois Cloches
B6. Sous Le Ciel De Paris
B7. L'Homme A La Moto
Hogyan fotózok én
Joel Meyerowitz generációja egyik leghíresebb fotóművésze. Az úttörő és innovatív szellemű alkotó, nagy hatású tanár munkásságával hozzájárult, hogy az 1960-as, 1970-es évektől másképp tekintsenek a színes fotózásra. Kiállításai voltak az egész világon, többek között ő képviselte az Egyesült Államokat a Ground Zerón készített képeivel a 2002-es Velencei Biennálén. Több mint 25 könyv szerzője, munkáit a MoMA, a Whitney Museum of American Art, a Getty, a Tate Modern és számos más múzeum őrzi világszerte.
"Amint fényképezőgép kerül a kezedbe, fel vagy jogosítva, hogy láss." - Joel Meyerowitz
A Hogyan fotózok én felfed mindent, amit mindig is tudni akartál arról, hogyan gondolkodik, hogyan lát, hogyan fényképez Joel Meyerowitz, a legendás fotós. Az utcai fotózási tippektől kezdve kompozíciós gondolatokon keresztül egészen addig, hogyan vedd észre a mindig jelenlévő inspirációt. Meyerowitz húsz rövid, könnyen befogadható fejezetben osztja meg olvasójával a képek iránti szenvedélyét és lelkesedését.
Hogyan neveljünk? - Én mondom a tutit!
Csupán a könyvben található hatvanöt vidám írást kell elolvasnod, és már hozzá is foghatsz a neveléshez. Vagy a nevetéshez.
Akarod tudni, hogyan kell megnevelni a játszótársadat, a padszomszédodat, a barátod mamáját, a macskát és a házilegyet? Tudod, hogyan nevelhetjük le magunkat az orrturkálásról, a kézizzadásról, a falánkságról, a tévénézésről, a félelemről és a csúnya beszédről? Szeretnél a tacskóból vérebet, magadból meg kitűnő tanulót nevelni? Vagy talán a családodat akarod átnevelni: a kistestvéredet, a nagybácsidat, a nagymamát? Semmi akadálya. Csupán a könyvben található hatvanöt vidám írást kell elolvasnod, és már hozzá is foghatsz a neveléshez. Vagy a nevetéshez.