Hľadanie: Korunní princové
zobraziť:
A cambridge-i töredék
A könyv egy levélváltás története. Ibn Sáprút córdobai orvos, miniszter és rabbi 955-ben, majd József kazár király 962-ben írott válaszlevelében foglalt eseményeket dolgozza fel. A kazárok történetét ma már csak a régészeti tudomány tudja megfejteni, és az említett dokumentumokon kívül egy 940 körüli évekből töredékesen fennmaradt levél őrzi emléküket. Ez a levél, amely Cambridge-be került a XIX. század végén, adott lehetőséget arra, hogy megkíséreljem más eszközökkel megfejteni a kazárok életét, a nép megsemmisítését. Ezért "A cambridge-i töredék" a könyv címe. Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval! (Értékelje Ön elsőnek!)
Vypredané
9,19 €
9,67 €
Amnézia
Susan, a harminc év körüli fizikusnő egy ismeretlen városka kórházában ébred. Sejtelme sincs, hogy került oda, sőt, hirtelenjében azt sem tudja, ki ő egyáltalán. Kiderül, hogy majd húsz napja fekszik itt kómában. Lassan visszatérő emlékei között mindent elnyom egy szörnyű kép: vőlegényének tizenhárom évvel azelőtti kegyetlen meggyilkolása. Majd mintha meg is elevenednének a sötét múlt árnyai. A férfi rég halottnak hitt gyilkosait látja a kórház folyosóján, sőt a halott kedves is megjelenik, mintha a sírból kelt volna ki. Az orvosok szerint Susan csak képzelődik, hallucinál. Ám a rémlátomások egyre valóságosabbak, és egyre erőszakosabban fenyegetik a nőt. Mi történik, mi történt valójában?...
Vypredané
6,27 €
6,60 €
Lies We Sing to the Sea
A fantasy romance, by dazzling new talent Sarah Underwood, inspired by Greek mythology and the tale of Penelope’s twelve hanged maids.
In the cursed kingdom of Ithaca, each spring brings the hanging of twelve maidens, a gift to the vengeful Poseidon. But when Leto awakens from her death on the shore of a long-forgotten island, its enigmatic keeper Melantho tells her that there’s only one way the curse can be broken. Leto must kill the last prince of Ithaca . . .
In Lies We Sing to the Sea, debut author Sarah Underwood delivers a thrilling and breathtaking tale that will enthral readers from the very first page as they are transported to the cursed shores of Ithaca.
A reclamation of a story from thousands of years ago, Lies We Sing to the Sea is about love and fate, grief and sacrifice, and, ultimately, the power we must find within.
Nina the Starry Bride 1
Nina was plucked off the streets because she resembled a dead priestess--but is this a lucky break, or a new kind of curse? Winner of the Kodansha Manga Award, this fantasy shojo manga features intertwining constellations of palace intrigue and perilous romance, for fans of The Ancient Magus' Bride, The Apothecary Diaries, and Snow White With the Red Hair.
Nina had a rough start to life, orphaned and stealing to survive, only to be abducted for her unusual lapis lazuli eyes. But to her surprise, her captor, Prince Azure, ordained that she would live the life of a princess...specifically, that of the recently deceased priestess-princess, Alisha, who had her same eyes. Despite her changing fortune, Nina won't give up her old life without a fight. Azure might just be the one to finally match her wits, but how much can she trust him? And can she stop the feelings budding in her heart, knowing she must eventually marry another...?
Vypredané
14,73 €
15,50 €
Heaven Officials Blessing: Tian Guan Ci Fu (Novel) Vol. 8
NEW YORK TIMES BEST SELLER! The blockbuster danmei/Boys' Love novels from China that inspired the animated series!
In this final book (Volume 8), read the conclusion to this epic historical fantasy about a prince and the mysterious man by his side, in English for the very first time. Also includes bonus stories!
White No-Face's mask is off, and the final conflict has begun. Deep in the ancient caverns and lava flows of Mount Tonglu, Xie Lian must face the one whose hatred has plagued him for centuries—but this time, he won't have to do it alone. His beloved, Hua Cheng, has spent his long existence amassing the power to protect him, and now with their feelings for each other out in the open, they have all the more reason to fight for survival.
In this thrilling conclusion to Heaven Official's Blessing, can Xie Lian and Hua Cheng triumph against an all-powerful foe?
Also included in this final volume are five bonus tales of romance, celebration, and adventure.
Vypredané
22,33 €
23,50 €
A Pásztori levelek és a Filemonhoz írt levél magyarázata
„A Református Egyházi Könyvtár most a két Timóteushoz írt levél, valamint a Tituszhoz és Filemonhoz írt levelek kommentárját közli, Szabó András (1871–1957) néhai székelyudvarhelyi klasszika filológus, kollégiumigazgató, Erasmus- és Kálvin-fordító tolmácsolásában, átdolgozott formában... A négy levél kommentárjai ma is teljes figyelmünkre méltók. Nemcsak azért, mert Kálvin meglátásai és módszere is segítségünkre lehetnek a bibliai szöveg és üzenet megértésében (ahogy ő is igénybe vette a régiek segítségét), és nemcsak azért, mert megjegyzésein keresztül bepillanthatunk a reformáció korának küzdelmeibe, hanem leginkább azért, mert rendkívüli tisztasággal tud egyszerre elvonatkoztatni Pál apostol személyes utalásaitól és ugyanakkor teljes körűen bepillantani azok mélységébe. Ez a keresztyénség titka, ahogy a Filemonhoz írt levélnél megjegyzi: bár Pál jelentéktelen és köznapi üggyel foglalkozik, mégis, szokásához híven, Istenhez emelkedik. Noha egy ember dolgában jár el, mégis az egész egyházat tartja szem előtt. Ez a titka Kálvin magyarázatainak is.” (Részletek Bogárdi Szabó István előszavából)
Vypredané
6,21 €
6,54 €
Kingdom of the Feared
Emilia is reeling from a shocking discovery about her sister, Vittoria. But before she faces the demons of her past, Emilia yearns to claim her king, the seductive Prince of Wrath, in the flesh. She doesn't just desire his body; she wants his heart and soul-but that's something the enigmatic demon can't promise her.
When a high-ranking member of House Greed is assassinated, damning evidence somehow points to Vittoria as the murderer. Now, Emilia will do anything to get to the bottom of these accusations against the sister she thought she knew.
Together, Emilia and Wrath play a sin-fuelled game of deception to solve the murder and stop the unrest that's brewing between witches, demons, shape-shifters, and the most treacherous foes of all: the Feared. Emilia was warned that when it came to the Wicked, nothing was as it seemed. But have the true villains been much closer all along?
Vypredané
20,85 €
21,95 €
A Krónikák 1. és 2. könyvének magyarázata
A szerző a magyarázat elkészítésében nem azt a célt látta maga előtt, hogy lehetőleg minden magyarázati irányt ismertessen és egymással szembesítsen. A megszabott terjedelem sem kedvezett egy ilyenfajta feldolgozásnak. Sem nem azt kívánta a magyarázatban taglalni, hogy hogyan és milyen forrásokból készülhetett el a Krónikák könyve. A mű összességét és egységét kívánta látni és értelmezni. Sikeresen mutatta fel magyarázatában az összefüggéseket és azt a célt, hogy a Krónikák könyvében miért vannak például a nemzetségtáblázatok, vagy más részek, megtalálva és értelmezve azt a szándékot, hogy miért készítették a Krónikák könyvét a Királyok könyvében már lejegyzett események újra említésével és újra értelmezésével. Akik a forrásokra való felosztás taglalását keresték ebben a munkában, hiányosnak találták. A szerző célja azonban nem is ez volt. A megszabott terjedelemben olyan magyarázatot kívánt adni, amely a könyv azon tartalmát tárja fel, amely a könyv egészének célja volt elkészültekor, és amely fontos tanulsággal és tanítással szolgál korunk számára is és minden nemzedék számára.
Vypredané
3,47 €
3,65 €
The Man in the Red Coat
In the summer of 1885, three Frenchmen arrived in London for a few days' shopping. One was a Prince, one was a Count, and the third was a commoner, who four years earlier had been the subject of one of John Singer Sargent's greatest portraits. The commoner was Samuel Pozzi, society doctor, pioneer gynaecologist and free-thinker - a scientific man with a famously complicated private life.
Pozzi's life played out against the backdrop of the Parisian Belle Epoque. The beautiful age of glamour and pleasure more often showed its ugly side: hysterical, narcissistic, decadent and violent, with more parallels to our own age than we might imagine.
Vypredané
13,25 €
13,95 €
A halálbüntetés intézmények egyetemes és magyarországi története
A halálbüntetés a legrégibb jogintézmények egyike. Amióta állam, illetve normák által szabályozott közösségi együttélés létezik, azóta alkalmazzák a különböző népek és társadalmak a halálbüntetést. Mind a mai napig a Föld országaiban évente több ezer főbenjáró bírói ítéletet hajtanak ténylegesen végre. Az államok mintegy harmada él még mindig a kapitális szankció eszközével. Míg azonban a kivégzések nagy többsége a kissé eufemisztikusan „fejlődőnek” nevezett országokban történik (ezúttal Kínát is ideértve), addig a „fejlett”, nyugati típusú államok csaknem mindegyike eltörölte ezt a büntetési nemet. A két legnagyobb kivétel az Egyesült Államok és Japán. Az eltörlésre is azonban döntően csak az utóbbi egy-két évtizedben került sor, egészen a XX. század második feléig kisebb-nagyobb mértékben szinte minden államban, így Magyarországon is szabályozták, illetve alkalmazták a legsúlyosabb büntetőjogi jogkövetkezményt.
Könyvünk annak a hosszú folyamatnak a bemutatására vállalkozik, melynek során az ókorban, a középkorban és a kora újkorban a bűncselekmények széles körére nézve „rendes büntetésként” létező szankció néhol rendkívüli büntetéssé vált, néhol egyenesen megszűnt, máshol azonban – az előbbi tendenciákkal szöges ellentétben – igénybevétele éppenséggel kiterjedt. E kötet mindezt igyekszik az ésszerűség követelményeihez és a lehetőségekhez képest teljes körűen ismertetni, kiterjesztve az elemzést olyan jogrendszerekre is, amelyekről mi, európaiak, jelentőségünk hamis tudatában hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
The Batman Who Laughs Deluxe Edition
A New York Times bestselling Graphic Novel!
“A Batman who laughs is a Batman who always wins.”
He unleashed the Dark Multiverse in the epic series Dark Nights: Metal. Now superstar writer Scott Snyder reunites with acclaimed artist Jock (Batman: Black Mirror) to set that evil alternate reality’s deadliest denizen loose in Gotham City–and the original Dark Knight will never be the same!
Half Batman. Half Joker. Combining everything that makes the Caped Crusader a hero and the Clown Prince a killer, the Batman Who Laughs is the Dark Multiverse’s deadliest criminal mastermind. Now he’s come to Gotham to turn Bruce Wayne’s home into an incubator for evil.
And he hasn’t come alone. Emerging from another of the Dark Multiverse’s myriad realities comes the Grim Knight. This vicious vigilante will use any weapon at his disposal to ensure those he has marked for death stay down.
A war like no other–a war of the Batmen–has begun. As Batman’s closest friends, deadliest enemies, and doppelgängers from across the Multiverse get caught in the crossfire, only one question remains: Who will have the last laugh?
Discover the answer in The Batman Who Laughs–a terrifying reimagining of one of comics’ greatest heroes–and villains–from the premier Batman writer of our time!
Collects the full seven-issue miniseries and the one-shot special issue The Batman Who Laughs: The Grim Knight.
Vypredané
44,18 €
46,50 €
Art Is Life
Jerry Saltz is one of our most-watched writers about art and artists, and a passionate champion of the importance of art in our shared cultural life. Since the 1990s he has been an indispensable cultural voice: witty and provocative, he has attracted contemporary readers to fine art as few critics have. An early champion of forgotten and overlooked women artists, he has also celebrated the pioneering work of African American, LGBTQ+, and other long-marginalized creators. Sotheby's Institute of Art has called him, simply, “the art critic.”
Now, in Art Is Life, Jerry Saltz draws on two decades of work to offer a real-time survey of contemporary art as a barometer of our times. Chronicling a period punctuated by dramatic turning points—from the cultural reset of 9/11 to the rolling social crises of today—Saltz traces how visionary artists have both documented and challenged the culture. Art Is Life offers Saltz’s eye-opening appraisals of trailblazers like Kara Walker, David Wojnarowicz, Hilma af Klint, and Jasper Johns; provocateurs like Jeff Koons, Richard Prince, and Marina Abramović; and visionaries like Jackson Pollock, Bill Traylor, and Willem de Kooning. Saltz celebrates landmarks like the Obama portraits by Kehinde Wiley and Amy Sherald, writes searchingly about disturbing moments such as the Ankara gallery assassination, and offers surprising takes on figures from Thomas Kinkade to Kim Kardashian. And he shares stories of his own haunted childhood, his time as a “failed artist,” and his epiphanies upon beholding work by Botticelli, Delacroix, and the cave painters of Niaux.
With his signature blend of candor and conviction, Jerry Saltz argues in Art Is Life for the importance of the fearless artist—reminding us that art is a kind of channeled voice of human experience, a necessary window onto our times. The result is an openhearted and irresistibly readable appraisal by one of our most important cultural observers.
Vypredané
32,78 €
34,50 €
A gyóntató éjszakája
A szerző tizenhat esszéjében korunk lelki és társadalmai problémáival foglalkozik: az erőszak fokozódásával, a média szerepével a társadalomban, a kultúrák összemosódásával, a tudomány és hit párbeszédével stb. Mindeközben nem téveszti szem elől az embert, akinek meg kell birkóznia e válsághelyzetekkel.
Vypredané
11,71 €
12,33 €
Ki 1 éves? Az állatok
A sorozat a legkisebbeknek szól, akik most ismerkednek a szavak és a tárgyak izgalmas világával. Az egy év körüli gyerekeket Brumi maci kalauzolja a tanyán, ahol számos érdekes állattal találkozhatnak. A könyvecskében található kérdések a kicsik megfigyelőképességét fejlesztik. Sok-sok színes kép, megannyi új szó!
Vypredané
3,65 €
3,84 €
Ki 1 éves? Az első szavak
A sorozat a legkisebbeknek szól, akik most ismerkednek a szavak és a tárgyak izgalmas világával. Az egy év körüli gyerekek Brumi macival tanulhatják meg és ismételhetik az új kifejezéseket. A könyvecskében található kérdések a kicsik megfigyelőképességét fejlesztik. Sok-sok színes kép, megannyi új szó!
Vypredané
3,65 €
3,84 €
Érettségi matematika: Kulcsszavak
Érettségire készülő diákok utolsó mentsvára lehet ez a könyv, de azoknak is szól, akik több évi kihagyás után szeretnének tovább tanulni. Fejezetei (Halmazok, Számok, Függvények, Algebra, Elemi sík- és térmértan, Trigonometria, Koordináta-geometria) röviden áttekintik a teljes középiskolai matematikatananyagot, pontos definíciókat adnak, kiemelik a tételeket, és bemutatnak néhány fontos példát is. A fejezetek végén egy-egy jellegzetes feladatsor és megoldása áll. A szerző, Dr. Korányi Erzsébet Apáczai-díjas középiskolai tanár, számos sikeres matematika tankönyv és feladatgyűjtemény írója és összeállítója.
Vypredané
4,31 €
4,54 €
Csodatévő zeller
"A zellerlé végigsöpör a bolygón. Lenyűgöző, ahogyan Anthony létrehozta ezt
a mozgalmat, és világszerte számtalan embernek állította helyre és javította
kicsattanóvá az egészségét."
Sylvester Stallone
Miben áll a zellerlé lenyűgöző gyógyító ereje? Mi a tudományos magyarázata, hogy rendszeres fogyasztása minden szinten elsöprő javulást hoz az egészségünkben?
Anthony William - a Gyógyító médium, a Gyógyító ételek, az Egészséges pajzsmirigy és az Egészséges májműködés című sikerkönyvek írója, a globális zellerlé mozgalom elindítója - legújabb könyvében feltárja előtted mindazokat az információkat, amelyekre szükséged van, hogy te is megtapasztalhasd a zellerlé lenyűgöző gyógyító erejét, és mindenre kiterjedően "újraindíthasd" a tested.
A zellerlé kúraszerű fogyasztásával egy sor betegség és tünet enyhíthető. Hogy csak néhány, sokakat érintő problémát említsünk:
- AKNE
- ALZHEIMER-KÓR ÉS DEMENCIA
- AUTOIMMUN BETEGSÉG
- HÚGYHÓLYAGFERTŐZÉSEK
- EKCÉMA, ÍZÜLETI FÁJDALOM
- LUPUS
- LYME-KÓR
- SCLEROSIS MULTIPLEX
- PCOS
- PIKKELYSÖMÖR
- ROSACEA
Miután Anthony William pontosan elmagyarázza, hogyan végzi a zellerlé gyulladáscsökkentő, lúgosító, életmentő munkáját a szervezetben, felvázolja azokat az irányelveket is, melyek segítségével megfelelő módon és sikeresen elvégezheted a zellerlé tisztítókúrát. Ami több évtizede csendes mozgalomként indult, az mára a gyógyulás globális forradalmává nőtte ki magát. Hogy miért követik ilyen rengetegen Anthony William zellerrel kapcsolatos instrukcióit, azt hamarosan saját bőrödön fogod megtapasztalni.
A könyvből megtudhatod, hogyan készítsd el a dzsúszt, mennyit és mikor igyál belőle, mire számíts, amikor a szervezeted elkezd méregteleníteni, és emellett választ kaphatsz olyan gyakran felmerülő kérdésekre is, mint "biztonságos-e a zellerlé fogyasztása terhesség és szoptatás alatt", "jobb-e a turmixolás, mint a lépréselés" és "beveheted-e vele a gyógyszereidet". Tapasztald meg te is a zellerlé lenyűgöző erejét, tudj meg mindent korunk leghatékonyabb gyógynövényéről, mely millióknak segített már világszerte!
"Anthonyt megbízható forrásként tartjuk becsben a családunkban.
A világban végzett munkája világítótorony, mely sokakat vezetett
biztonságosan a szárazföldre. Rengeteget jelent nekünk."
Robert De Niro és Grace Hightower De Niro
Vypredané
16,82 €
17,71 €
dostupné aj ako:
The Fairy Tales of the Brothers Grimm
Fairy Dust A precious anthology of Brothers Grimm fairy tales, complete with vintage illustrations From Snow White to Cinderella, Rapunzel to Rumpelstiltskin, the Brothers Grimm bequeathed a canon of stories which have become literary and childhood classics. The most widely read story collection after the Bible, their magical tales are stalwarts of early learning and imagination, listed in UNESCO's Memory of the World Register as a vital part of our history and culture. This new edition of The Fairy Tales of the Brothers Grimm brings to life 14 of the most beloved Grimm stories, including classics such as Cinderella, Snow White, Sleeping Beauty, and Hansel and Gretel. In a unique design format, each featured tale is paired with a different illustrator, bringing special pictorial splendor to each story. Featured artists include such masters of pictorial invention as Kay Nielsen, Walter Crane, and Viktor Paul Mohn, as well as many new discoveries. Historic and contemporary silhouettes - many commissioned especially for this anthology - further animate the tales, dancing across the page like delicate black lace. The book also contains a foreword on the Grimms' legacy, brief introductions to each fairy tale, and extended artists' biographies in the appendix. For adults and children alike, this beautiful compilation brings the eternal magic of the Grimms' stories to the heart of every home. The following fairy tales are featured in the book: The Frog Prince, Rapunzel, Hansel and Gretel, The Brave Little Tailor, Cinderella, Mother Holle, Little Red Riding Hood, Sleeping Beauty, Snow White, Rumpelstiltskin, The Star Coins, Puss n' Boots, The Golden Goose, The Twelve Dancing Princesses.
Vypredané
16,10 €
16,95 €
Túry do slovenskej literatúry
"Kniha Literárne potulky po Slovensku má ambíciu byť svojráznou príručkou dejín slovenskej literatúry na princípe ""literárneho zemepisu"". Autor po skúsenosti z prvého vydania, ktoré sa stalo zdrojom doplňujúceho štúdia aj pre poslucháčov slovenského jazyka a literatúry na vysokých školách, chcel vytvoriť síce popularizačné a populazizujúce dielo, ale bez limitov vekového, vzdelanostného či intelektuálneho zázemia čitateľov."
Vypredané
25,19 €
26,52 €