Hľadanie: Mozaika múdrosti
zobraziť:
Az agyam eldobom - Nő pánikban
Betegséget humorral kezelni
Képes-e az ember egy kemény, embert próbáló pszichés nyavalya kellős közepén kinevetni saját magát?
R. Kelényi Angelika szerint igen, sőt, neki a gyógyulásban is segített, hogy öniróniával szemlélte saját problémáját. Pedig nem volt könnyű dolga.
Pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten boltkóros volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra. Aztán egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába.
Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, nyersen, fanyar humorral.
Az agyam eldobom R. KELÉNYI ANGELIKA Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író első könyve volt. A napló új ruhát kapott, és tartalma is jócskán kibővült valós, humoros, néha megdöbbentő részletekkel. Az új kiadással az olvasók a szerző életének egy meghatározó szeletét vehetik a kezükbe.
Roppant szórakoztató, torokszorítóan laza remekmű! Nem tudtam letenni!
Straub Dezső - színész
Habár kemény témát dogoz fel, végig hangosan nevettem. Imádom a humorát, az öniróniáját! - Anne L. Green
Őszintesége lenyűgözött. - Lyanna (moly.hu)
Könnyű volt megszeretni - a másik világ blog
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Lacná kniha Az agyam eldobom - Nő pánikban (-90%)
Betegséget humorral kezelni
Képes-e az ember egy kemény, embert próbáló pszichés nyavalya kellős közepén kinevetni saját magát?
R. Kelényi Angelika szerint igen, sőt, neki a gyógyulásban is segített, hogy öniróniával szemlélte saját problémáját. Pedig nem volt könnyű dolga.
Pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten boltkóros volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra. Aztán egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába.
Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, nyersen, fanyar humorral.
Az agyam eldobom R. KELÉNYI ANGELIKA Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író első könyve volt. A napló új ruhát kapott, és tartalma is jócskán kibővült valós, humoros, néha megdöbbentő részletekkel. Az új kiadással az olvasók a szerző életének egy meghatározó szeletét vehetik a kezükbe.
Roppant szórakoztató, torokszorítóan laza remekmű! Nem tudtam letenni!
Straub Dezső - színész
Habár kemény témát dogoz fel, végig hangosan nevettem. Imádom a humorát, az öniróniáját! - Anne L. Green
Őszintesége lenyűgözött. - Lyanna (moly.hu)
Könnyű volt megszeretni - a másik világ blog
Vypredané
1,25 €
12,50 €
dostupné aj ako:
THU DŽE ČCHE
Na pultech knižních obchodů dnes objevíte nepřeberné množství knih, které byly sepsány lidmi s hlubokým duchovním poznáním, velkými buddhistickými mysliteli z různých zemí světa a v různé době a jež lze zařadit mezi takzvané drahocenné klenoty moudrosti. Již více než patnáct let mám možnost jezdit do buddhistických zemí, často i několikrát do roka, a během této periody jsem pořídil neskutečné množství fotografického materiálu, který se snažím využívat především pro přednášky uskutečňované nejen na území naší republiky a pro široké věkové spektrum posluchačů. V poslední době se na mne většina z nich obrací s prosbou, zda by nebylo možné dát jim knižní formu. Na základě těchto četných podnětů a ve snaze vyhovět těmto upřímným prosbám jsem seskupil přes sto osmdesát pohledů do buddhistického Himálaje z Tibetu, Sikkimu, Bhútanu, Nepálu. Přidal jsem i několik mých oblíbených postřehů z dalších buddhistických zemí jihovýchodní Asie tak, aby byly reprezentativní, měly silnou vypovídací hodnotu a navíc zrcadlily bohatství, rozmanitost a pestrost těchto regionů. Po dokončení selektivní práce jsem však cosi postrádal... U dvourozměrných obrázků chyběl třetí rozměr… duchovní obal. Rozhodl jsem se proto, že záběry „obalím“ sbírkou essencí z buddhismu, vybrané z výše zmíněných „klenotů moudrosti“, a pokusím se z ní vytvořit „most“ mezi fotografiemi a čtenářem prostřednictvím těchto essencí zamýšlím sdílet s neodbornou veřejností a studenty dharmy různé možnosti a vyhlídky, které se přede mnou otevřely i očividně prostý a přesto složitý základ hlavních myšlenek buddhistů. Určitou formou tím za odpovědi, které jsem v této bohaté a rozmanité tradici našel, poděkuji proto název „Thu-dže-čhe“, v tibetštině znamenající „Děkuji“ nebo „Jsem ti vděčný“. Věřím, že tato kniha tento cíl splní a právě tomuto cíli bych chtěl věnovat vše dobré, co z ní může vzejít.
Vypredané
30,81 €
32,43 €
Oblíbena hra
Kanadský zpěvák, básník a spisovatel L. Cohen se stal hudební legendou, přestože měl původně ambice literární. Právě o tom vypráví jeho prvotina - silně autobiografický román z roku 1963 Oblíbená hra, po němž Cohen o tři roky později vydal už jen knihu Nádherní poražení (Argo 1996) a svoji romanopiseckou dráhu uzavřel. Literární teoretici se ve spojení s jeho literární tvorbou vyjadřují o próze navýsost básnické, dekadentní, obskurní, módní a erotické.Oblíbená hra je napsaná formou mozaiky skládající se z drobných epizod, které líčí dospívání a raný mužný věk bohatého židovského mladíka z Montrealu jménem Breavman. Vzpomínky z dětství se prolínají s rozhovory s jeho současnou dívkou Shell a průběhem této Brevmanovy oblíbené hry , vztahem s dlouholetým kamarádem Krantzem a setkáním s matematickým maniakem, božím prosťáčkem Martinem na letním táboře. Ač mu všichni slouží jako inspirace na cestě k umění, na to, aby se stal umělcem, je musí nakonec opustit a vyrazit do světa na vlastní pěst.
Vypredané
8,17 €
8,60 €
Ragasztott képek és figurák
A könyv anyagát a Cser Kiadó és a Henkel Magyarország Kft. közös pályázatának, a Madarak és fák napja 2011 pályázatnak a nyertesei készítették. A pályázat egyik célja az volt, hogy már kisgyermekkorban felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és megismertessük ezt a jeles napot kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Több mint 600 beérkezett pályamű bizonyította, hogy a gyerekek számtalan módon közelítenek a természethez, fákhoz, virágokhoz – és sok-sok ötlettel, különféle anyagok (papír, termések, textil stb.) felhasználásával meg is tudják ezt mutatni. A kötetben összefoglaljuk a ragasztási technikákat (kollázs, mozaik stb.), hogy szülők, pedagógusok, gyerekek is ezek elsajátítása után megvalósíthassák elképzeléseiket, ötleteiket.
Tartalom:
Madarak és fák napja
Anyagok és eszközök
A ragasztóról
Technikák
Galacsintechnika
Kollázstechnika
Papírhenger állatkák
Origami (hajtogatás)
Képek, figurák
Napraforgómező
Tavaszi rét
Oroszlános kesztyűbáb
Búbos banka mama és fiókája
Tájkép fonalból
Papírhenger állatok
Állatkerti kalauz
Erdő mélyén
Bagoly fa odvában
Zöld erdőben jártam
Évgyűrűk
További díjazottak
Vypredané
4,37 €
4,60 €
Cini-cini muzsika
A gyerekek különösen fogékonyak a költészetre. A bölcsődalok, ringatók jelentik az első találkozást a verssel, és ez az élmény sokáig kíséri őket. Tőlünk, felnőttektől függ, hogy mivel gyarapítjuk ismereteiket, milyen eszközökkel hatunk érzékeny belső világukra. Évtizedek ... Folytatás ›› óta népszerű antológiánkban azokat a verseket gyűjtöttük össze, amelyek az óvodai nevelés alapját képezik, és korszerű versízlésre vezetik a legkisebbeket. Ebben a közel négyszáz versben a szülők és az óvónők megtalálják a magyar klasszikus költészet legszebb ismert darabjait és a huszadik század gazdag termésének legjavát. A témaköröket úgy alakította a kötet válogatója, T. Aszódi Éva, hogy egyformán nyújtsanak lehetőséget óvodai beszélgetésekre, ünnepen szavalható versek kiválasztására és a meghitt családi olvasgatásra is.
A(z) Cini-cini muzsika (Könyv) szerzője .
Vypredané
8,45 €
8,89 €
Elbocsátottak?
Kevés ennél aktuálisabb könyvet forgathat manapság az olvasó, amikor napról-napra növekszik a munkát keresők száma. A szerző saját tapasztalatból tudja, mi megy végbe egy frissen utcára kerülő fejében. Összefoglalja, mit kell tenni a mielőbbi talpra állás, egy új munkahely megtalálása érdekében. Hogyan dolgozza fel a munkanélkülivé válás traumáját, hogyan kell magát vonzó munkaerő-piaci „termékké” képeznie, milyen a jó önéletrajz, hogyan viselkedjünk a bemutatkozó interjún, majd szerencsés esetben az új munkahelyen? A munkakeresők ilyen és hasonló kérdéseire válaszol, gazdag példaanyaggal illusztrálva Herczku Mónika „receptkönyve”.
Predaj skončil
1,24 €
Panthera: A hógömb fogságában
Az év legjobb magyar kalandregénye az ismert pszichológus szerző újabb regénye izgalom, nyomozás, barátság, túlélés lebilincselő olvasmány a Rumini után és az Időfutár előtt
Adva van
- egy titokzatos, párduc alakú hegy (a Panthera)
- egy csapat gyerek (Gekkó, Vince, Hétfejű Helga, Virág, Noémi, na és persze Kismukk, aki az egész történetet feljegyzi az utókornak)
- egy kezdetektől fogva gyanús hegymászó (Meredek Johnny), egy barátnő (Lavínia),
- egy kutya (Everest)
- egy talpraesett portás néni (Rozika)
- és egy igen furcsa szerkezet, ami bárkit és bármit tetszőleges méretűvé tesz (az Átméretező) Az egész csak egy hegymászó szakkörnek indult
De hogy mi lett belőle, az kiderül Kertész Erzsi (Nem mese, Göröngyös Úti - Iskola, Labirintó) izgalmas, letehetetlen és vicces kalandregényéből!
Ezt olvasd a Rumini után és az Időfutár előtt!
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Fámy
Do odlehlé vlámské vesnice se v polovině šedesátých let vrací z vojenské služby v Kongu na smrt nemocný dezertér René Catrijsse. Dosud poklidný život obce naruší nejen jeho vzpomínky na zvěrstva páchaná armádou v Africe, ale i nakažlivá nemoc, která se po jeho příchodu začne vesnicí šířit. Neočekávaný návrat navíc oživí temnou kapitolu rodinné minulosti - René, oficiálně potomek bezvýznamného Vláma, je ve skutečnosti synem vlámského příslušníka SS a jeho matka působila jako ošetřovatelka v nacistické polní nemocnici. Pro své dílo typické tíživé téma vlámské válečné kolaborace a následků neuzavřené minulosti obecně podává Claus v sérii krátkých kapitol živým, trefným i poetickým stylem, potvrzujícím jeho renomé nejlepšího moderního vlámského prozaika.
Vypredané
2,19 €
2,30 €
Amerika délibáb
Amikor Márai 1952 áprilisában megérkezik New Yorkba, nemcsak földrészt, hanem ,,életet" is cserél. Nápoly után New York több mint kihívás - valóságos környezet-, életforma- és civilizációváltás. Az ,,újságba író" Márai két évtizedes Amerika-képe alapjaiban változik meg az új élethelyzettel, amikor szembesül az Újvilág közönyével.A Márai Irodalmi bedekkersorozat legújabb darabja az író amerikai emigrációjának éveit, a New Yorkban és San Diegóban töltött negyven esztendőt mutatja be. A képes füves könyv írásaiból rakja ki az író Amerika-mozaikját: az ismert és kevéssé ismert szépirodalmi idézetek mellett számos, eddig nem közölt tárca- és levélrészlet, úti rajz és rádiós jegyzet mutatja be az ötvenes évek és a hidegháborús időszak Amerikáját, illetve Márai viszonyulását annak kultúrájához, eszményéhez és világképéhez.Mi dolga a világ e szegletében egy emigráns írónak, egyáltalán, mit tehet az európai író, aki Amerikában él? Évekig hallgatásba burkolózik, másfél évtized után pedig visszatér Európába, hogy aztán újra Amerikában, a nyugati parti San Diegóban telepedjen le - ezúttal végleg. Az út- és honkeresés viszontagságainak különleges lenyomata az Amerika délibáb, amelyben a szépíró, közíró és publicista Márai tematikus sorait olvashatjuk - páratlan fotóanyag kíséretében. A sorozat korábbi darabjai: Budán lakni világnézet; Régi Kassa, álom; Itália életérzés.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Léböjt Hotel
Másfél évvel sorsfordító zarándokútjuk után a keddi nők újabb közös nyaralásra indulnak. Hét nap tökéletes kikapcsolódás: se férfiak, se család, se internet, se telefon. Egy teljes hét a léböjtkúra, a salaktalanítás és a méregtelenítés Bermuda-háromszögében, hogy nyomtalanul eltűnjenek a fölös kilók, a méreganyagok, a munkahelyi stressz és a családi gondok. Ám hamar kiderül, nem a farkaséhség az egyetlen, amivel meg kell küzdeniük, mert nem csak a kilóktól, a múlttól sem olyan könnyű megszabadulni.
Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 23 nyelvre lefordították, és meg is filmesítették.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
No Problem:Cologne / New York 1984-1989
In the words of Peter Schjeldahl, writing recently in "The New Yorker" about the exhibition "No Problem: Cologne/New York 1984-1989" at David Zwirner in New York, "the show's cast of artists amounts to a retrospective shopping list of what would matter and endure in art of the era." Canonizing that moment, this seminal publication examines the latter half of the 1980s through the lens of the art scenes in Cologne-arguably the European center of the contemporary art world at that time-and New York. While a number of established Cologne-based gallerists, including Karsten Greve, Paul Maenz, Rolf Ricke, Michael Werner and Rudolf Zwirner, had already begun shaping the European reception of American art in the previous decade, the 1980s marked a period during which art being produced in and around Cologne gained international attention. A burgeoning gallery scene supported the emerging work of artists based in the region, with gallerists such as Gisela Capitain, Rafael Jablonka, Max Hetzler and Monika Sprüth showing artists such as Walter Dahn, Martin Kippenberger, Albert Oehlen, Rosemarie Trockel and others. These German artists were exhibited alongside artists such as Robert Gober, Jeff Koons, Richard Prince, Cindy Sherman and Christopher Wool. Conversely, the work of German artists was presented in New York, with breakout exhibitions at galleries such as Barbara Gladstone, Metro Pictures, Luhring Augustine and other significant venues. Important museum exhibitions that explored work on both sides of the Atlantic also set the tone for this dialogue, among them "Europa/Amerika" (Museum Ludwig, 1986) and "A Distanced View" (New Museum, 1986). Big, bold and vibrant, this Pentagram-designed publication revives the conversation, reproducing in full color every one of the over 100 artworks by 22 international artists included in this massive exhibition-one of the largest in David Zwirner's history. The book also features new scholarship by Diedrich Diederichsen and Bob Nickas, an illustrated timeline for both cities and compelling archival material-from documentary photographs from the period and reproductions of Cologne's historic "Spex Magazine" to reviews of exhibitions from the period. This catalogue encapsulates the energy, heart and "dissonance of styles"-in the words of Schjeldahl-embodied by this fecund moment in global art history.
Vypredané
58,90 €
62,00 €
Brooklyn
Az 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia családját és otthonát.
Amikor megérkezik a zsúfolt brooklyni albérletbe, csak arra tud gondolni, mit áldozott fel. Távolra került otthonától és honvágya van. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással.
Nick Hornby forgatókönyve alapján azonos címmel film készült Eilis történetéből, melyet február 4-től játszanak a magyar mozik.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Régi Balaton
"A Régi Balaton című kötetem elkalauzolja az Olvasót a 19. és 20. századi Balaton világába. Betekintést nyújt a 19. századi Balaton történetébe, és felvillant sok-sok érdekességet, mozaikot a Pannon Tenger 20. századi múltjából. Egy különösen gazdag táj, különösen sokszínű arcát mutatja be.
Szeretettel ajánlom könyvemet családomnak, barátaimnak, tanáraimnak, mestereimnek, tanítványaimnak, s nem utolsó sorban: a Balaton szerelmeseinek. Mindazoknak, akiknek a Balaton hullámzó habjai megnyugvást jelentenek, akik szívesen kóstolgatják a balatoni gondűző borocskát vagy az édeskés ízű fogast, a balatoni halászlevet, vagy merengve nézik az aranyhíd hátterében meghúzódó hegykúpokat, és azoknak, akiket érdekel e vidék múltja.
Talán globalizált világunkban is tudunk még ezekre az apró örömökre figyelni, mert a régi korok emberei képesek voltak erre, s örömüket lelték benne, sőt vigyázva őrizték a balatoni tájat. A Balaton ugyanis egyike a Föld természeti ritkaságainak, ahol a sajátos éghajlati jellegzetességek, a kellemes mikroklíma sajátos emberi kultúrát hozott létre, ahol megfelelőek az adottságok a hajózáshoz, a szőlészethez, a halászathoz, s természetesen a kikapcsolódáshoz, a nyáresti szórakozásokhoz. Erről is szól e könyv. És arról, hogy a Balaton érték, különösen nagy érték!" ( Kovács Emőke)
Star Wars - Az ébredő erő
A Csillagok háborúja közel negyven évvel ezelőtt robbant be a mozikba, és rövid időn belül meghatározó kulturális jelenséggé vált az egész világon.
A Strar Wars első hat részén generációk nőttek fel és százmilliók váltak a filmek rajongóivá.
2015. végén, több mint egy évtizednyi szünet után Az ébredő Erővel folytatódott a sorozat, megpróbálva rabul ejteni a régi és az új rajongókat egyaránt. Most végre kezünkbe vehetjük a hetedik epizódot regény formájában is, hála Alan Dean Fosternek, a sci-fi nagymesterének.
A történet visszarepít minket Leia hercegnő, Han Solo, Csubakka, C-3PO, R2-D2 és Luke Skywalker világába, közben pedig bevezet egy sor új, érdekes szereplőt. Lehet, hogy Darth Vader és a császár meghalt, de a béke még törékeny, és a Sithek gonoszságát nem könnyű eltörölni. Térjünk vissza abba a messzi-messzi galaxisba, és lássuk, mi történik, amikor az Erő ébredni kezd...
8 oldalon színes fotókkal, a mozifilm legjobb jeleneteiből!
Vypredané
11,88 €
12,50 €
SLOUPKY PODEL CESTY
Dagmar Pohunková psala své sloupky v době, kdy se měnily poměry ve společnosti i ve zdravotnictví (jen lidé zůstávali stejní). Jejich tématem jsou prosté a všední věci. Tak všední, že se mohou zdát až banální: transformace zdravotnictví v nově zaváděných tržních podmínkách, komunikace mezi lidmi, mezilidské vztahy a morálka. Dá se na těchto tisíckrát probraných problémech najít něco nového? Jak je vidět, dá. Zůstává tu sice pár věcí, které byly aktuální ve své době a které jsou tedy spíše historickou připomínkou, většinou se však autorce podařilo najít nosnou rovnováhu mezi odplývajícími okamžiky („vteřino, postůj“) a nadčasovostí. Máme tu před sebou jak obraz doby, tak to, co se nemění, co zůstává, jako to jaro a léto a podzim a zima.
Vypredané
6,71 €
7,06 €
Lélekcsemegék
365 + 1 gyönyörű üzenet az év minden napjáraSzeretnél megérkezni a Teljességbe? Szeretnél boldogabb perceket, órákat, napokat, heteket?A Lélekcsemegék abban támogatnak, hogy ne hagyd magad! Ne hagyd magad befolyásolni a negatív események, emberek, hatások által. Ha tartósan magasan tartod a rezgésszintedet, az életed is átalakul a vágyaidnak megfelelően, hiszen a vonzásod átalakul, és erősödik.Ha mindennap, rendszeresen elolvasod őket, segítenek, hogy a figyelmed fókusza a sok hatás közül, ami egy nap alatt ér, és amelyek energiát rabolnak, olyan dolgokon legyen, amelyek támogatnak téged, és a vágyaid megvalósulnak. Olvasásukkal nő az önbizalmad, fejlődik az intuíciód, és könnyebb lesz döntéseket hoznod.A Lélekcsemegék magukban rejtik az Évkör energiamintázatát, melynek segítségével a saját jól-létedet segíted elő, és jobban megérted a vágyaid és kihívásaid mögött rejlő okokat. Segítségével visszatalálsz a Természetanyához és saját valódi természetedhez is. Abban támogatnak, hogy az legyél, aki valóban VAGY. Töltsenek fel a Lélekcsemegék erővel, hittel és bizalommal az év minden egyes napján!A szerző, Arató Mónika vezetői coach, szervezetfejlesztő és vállalati tréner munkája mellett fokozatosan kezdett el tanítani, gyógyítani, írni. Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak. Négyszemközti üléseket és programokat tart (tanfolyamok, tréningek, workshopok, meditációs estek, elvonulások), melynek célja a teljesség megértése és átélése, és a mindennapokban annak megteremtése.Ha nyitott vagy arra, hogy felfedezd, és mindennap tapasztald önmagadban azt az energiát, amely kiteljesíti az életedet, akkor ez a könyv Neked íródott. Kívánom, hogy a sorok olyan szeretettel kísérjenek, amilyennel a szívemben írtam őket. - Arató Mónika
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Így főznek az év sportolói
Kedves Olvasó! Örömünkre szolgál, hogy kezében tarthatja az „Így főznek…” sorozatunk immár tizenegyedik kötetét, az „Így főznek az Év Sportolói” című könyvet, amelyben ezúttal 60 neves sportoló szólal meg, mesél gasztronómiai élményeiről. A kötetben minden ételhez készült egy borajánló, amely segíthet abban, hogy megtalálják az étel és a bor felemelő, különleges harmóniáját. Reméljük, hogy a könyv által Ön is újabb felfedezéseket tehet a gasztronómia csodálatos és sokízű világában, együtt kóstolva az ételeket és borokat, s olvasgatva az izgalmas történeteket!
A könyvben szereplő sportolók névsora:
Balogh Gábor, Bátorfi Csilla, Benedek Tibor, Berki Krisztián, Bognár György, Csapó Gábor, Cseh László, Csollány Szilveszter, Détári Lajos, Dombi Rudolf, Fábián László, Gergely Gábor, Gergely István, Görbicz Anita, Gyulay Zsolt, Dr. Hargitay András, Hegedűs Csaba, Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Imre Géza, Jónyer István, Juhász Roland, Kiss Gergely, Klampár Tibor, Kovács Antal, Kovács Ágnes, Kovács István Koko, Kovács Katalin, Kovacsicz Mónika, Kovacsics Anikó, Kőbán Rita, Magos Judit, Magyar Zoltán, Martinek János, Mátay Andrea, Mincza-Nébald Ildikó, Mizsér Attila, Mocsai Lajos, Nagy Tímea, Nagy Viktor, Nébald György, Nikolics Nemanja, Pulai Imre, Regőczy Krisztina, Rózsa Norbert, Sallay András, Schmitt Pál, Storcz Botond, Szántó Imre, Szávay Ágnes, Szilágyi Áron, Szucsánszki Zita, Talmácsi Gábor, Temesvári Andrea, Tomori Zsuzsanna, Turi György, Vajda Attila, Varga Dániel, Vörös Zsuzsanna, Wichmann Tamás.
Szégyen
Két nő a múlt fogságában. Két nő, akik jobban nem is különbözhetnének egymástól. Monika sikeres orvos, szép és fiatal, akire végre a szerelem is rátalált. Maj-Britt magányos, megkeseredett, óriási túlsúllyal küzdő, idősödő nő, aki évek óta nem lépett ki otthonából. Van azonban, ami közös bennük: mindkettejük eltökélt szándéka, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak gyermek- és ifjúkoruk gyötrő emlékeitől. Ám úgy tűnik, minden hiába. Egyiküket egy tragikus baleset, amelyben úgy érzi, helyette halt meg valaki, másikukat egy váratlan levél arra kényszeríti, hogy minden eddiginél fájóbban szembesüljön múltja árnyaival. Remélhetnek-e valaha is megváltást? – ezt tárja elénk a pszichokrimijeiről is ismert szerző döbbenetes erejű regényében.
Vypredané
9,13 €
9,61 €
dostupné aj ako: