Hľadanie: Delphi CZ
zobraziť:
Elfújta a szél
Minden idők legnagyobb szerelmes regénye...
Tizenhét inch, azaz negyvenhárom centi, úgy is mondhatnánk, szűk két arasz - ekkora Scarlett O'Hara dereka, és erre nagyon büszke. A gazdag, déli földbirtokos lánya minden ujjára kap udvarlót, de neki csak egy kell: Ashley Wilkes. A férfi azonban mást vesz feleségül. Scarlett bosszúból férjhez megy, éppen azon a napon, amikor kitör az amerikai polgárháború.
Az elkényeztetett, magabiztos tizenhat évesből nagyon gyorsan felnőtt lesz a háború szörnyűségei között. Egyet akar csak: megtartani a családi birtokot, amiért akár az ördöggel is szövetkezne. Három férj, három gyerek, a beteljesületlen szerelem - a könyv végén, tizenkét évvel később, Scarlett felelősségteljes nő, aki kezdi érteni az életet.
Margaret Mitchell egyetlen regénye 1936-ban jelent meg, és óriási sikert aratott. Azonnal megfilmesítették, a kor szupersztárjaival, és Scarlettet a legtöbben azóta is a gyönyörű Vivien Leigh alakjában képzelik el. Pedig "nem volt szépség", de ezt a férfiak nem tudták megítélni, "annyira elbűvölte őket". Érdemes tehát elolvasni a regényt akkor is, ha a filmet - talán többször is - láttuk már: az alakok összetettebbek és elevenebbek - nemcsak Scarlett, hanem Ashley Wilkes és az ördögi Rhett Butler is...
Készült a regényből több musical is, sőt Magyarországon Dvořak zenéjére hatalmas sikerű balett. S mindeközben a könyvet minden új generáció felfedezi magának. Amerikában a Biblia után a legnépszerűbb mű, harmincmillió példányban kelt el.
Magyarra már 1937-ben lefordították, azóta olvashatjuk - és olvassuk is.
Vypredané
20,06 €
21,12 €
A második világháború
A II. világháború 1939 augusztusában kezdődött Mandzsúria peremén, és hat évvel később, Észak-Kína szovjet inváziójával ugyanott is ért véget. Az európai háború látszólag teljesen külön zajlott a csendes-óceánitól és kínaitól, a világ két felén történő események mégis kihatottak egymásra. A történelem legnagyobb katasztrófája globális hatásaival sokkal jobban uralta a későbbi generációk életét és világnézetét, mint bármelyik másik konfliktus.
Antony Beevor a Sztálingrád, Berlin és D-nap című nemzetközi bestsellerekben már megszokott lendülettel, teljesen újszerű módon vizsgálja meg az esemény különböző aspektusait. A legfrissebb kutatásokat és tanulmányokat felhasználva, érthetően és nagy beleérzéssel rakja össze a képet, lenyűgöző narratívával jeleníti meg az eseményeket az Atlanti-óceán északi felétől a Csendes-óceán déli részéig, a hó borította sztyeppéket, Észak-Afrika homoksivatagait, a burmai dzsungelt, a határvidéken tevékenykedő SS-Einsatzgruppékat, a büntetőzászlóaljakba besorozott Gulag-foglyokat, a kínai-japán háború elmondhatatlan borzalmait.
Minden emberi dráma alapja a morális választás, és a történelem egyetlen másik periódusa sem állította nagyobb dilemma elé a vezetőket és az átlagembereket, nem mutatott ilyen példákat egyéni és tömeges tragédiákra, a hatalmi politika korrupciójára, ideológiai képmutatásra, a parancsnokok egoizmusára, árulásra, perverzióra, önfeláldozásra, elképzelhetetlen szadizmusra és példa nélkül álló törődésre. Bár epikus méretekben vázolja fel a történéseket, Beevor könyve egy pillanatra sem téveszti szem elől azoknak az átlagos katonáknak és polgároknak a sorsát, akiknek az életét eltiporta a történelem legborzalmasabb háborújában szabadjára engedett titáni erő.
Vypredané
16,44 €
17,31 €
Enigma - The Cross Of Changes (Monochrom) LP
Tracklist:
Side A:
01. Second Chapter
02. The Eyes Of Truth
03. Return To Innocence
04. I Love You... I'll Kill You
Side B:
01. Silent Warrior
02. The Dream Of The Dolphin
03. Age Of Loneliness (Carly's Song)
04. Out From The Deep
05. The Cross Of Changes
Vypredané
31,34 €
32,99 €
A háború művészete - Ármány éneke
Fonyódi Tibor a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, az időpont a Krisztus születése utáni VI. század, alig két emberöltővel Atilla halála után. A Torda-trilógia háttérvilágának tekinthető horkaregényekben a szerző a magyar mitológiából, meséinkből és a szakrális őshagyományból merítve teremt egy olyan "új mitológiát", melynek igazi főszereplője az a fegyver, amelyet másfél ezer esztendeje Isten kardjaként említ a hagyomány.
Évszázadokkal később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal - mindkét fél határvárosok építésére, valamint a régiek megerősítésére szánta el magát -, kiváló fekvéséből adódóan Maghar lett az egyik fontos erődítmény. Azt beszélik, Maghart ettől az időponttól lehetett igazán városnak tekinteni, merthogy ekkor építették falait, ekkor jelentek meg az első kőépítmények, sokak szerint ez volt a város aranykorának kezdete.
Akik Kubád korában éltek, már semmit sem tudtak az egykori Jenő törzsről, hajdan virágzó székhelyéről és a déli határában kavargó hatalmas mag-ménesekről. Történetünk idején csak egyszerű nemezjurták álltak a későbbi kőváros helyén, igaz, naponta százezernél is több lovat itattak a folyónál, rovással írtak, s olyan nyelven beszéltek az emberek, mely az idők kezdete óta változatlan és morzsolhatatlan, mint a kaukázusi sziklák, mert ennek a nyelvnek szakrális mivoltából adódóan nem volt szüksége jövevényszavakra, hogy kifejezze akár a legbonyolultabb fogalmakat is - ma már nehéz lenne meggyőzni arról bárkit is, hogy Magharnak ez volt az igazi aranykora.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
dostupné aj ako:
Az ég gyökerei
"Metró 2033 című regényemben a Végső Háború kevés túlélője a világ legnagyobb légoltalmi menhelyén, a moszkvai metró alagútjaiban és állomásain talál menedéket...
Nem is tudom, hány olvasó kérdezte tőlem, mi történt az ő városával, szülőföldjével... és egymás után jelentkeztek nálam a fiatal írók, mondván: szívesen írnék az én vidékemről, avagy megírom a városom történetét a te világodba, a Metró 2033 Univerzumba ágyazva.
A Metró 2033 a kezdetektől, a webes megjelenéstől fogva interaktív volt: olvasóim a regény weboldalán folyamatosan végigkövethették a mű keletkezését, és hozzászólásaikkal segítettek alakítani, szabatosabbá és kevésbé kiszámíthatóvá tenni a történetet.
Aztán két éve, amikor valaki ismét megkérdezte tőlem, mi történt Szentpéterváron, meg hogy egy fiatal író írhatna-e róla egy regényt, belegondoltam: miért is ne? Folytassuk ezt az interaktív kutatást, csináljunk belőle egy nagy játékot! Fedezzük fel és irányítsuk együtt a Metró 2033 Univerzumot, hadd alakítsák más írók is velem együtt ezt a világot. Azóta húsz regényt jelentettünk meg. Mindegyik 2033-ban játszódik, a Metró 2033 világában. A legtöbb Oroszországban: Szentpéterváron, Szibériában, az Urál vidékén, az ország északi és déli tájain. De persze más nemzetek is képviseltetik magukat: az Egyesült Királyság, Kuba és most már Olaszország is!...
Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű, briliáns és innovatív író is, mint Tullio Avoledo, úgy döntött, csatlakozik hozzánk, hogy elmondja, mi történt Itáliában a Végső Háború után.
S most a 2033. év térképének egyik pontjáról lassan kezd felszállni a köd... látom a Colosseumot, a Vatikánt... Igen, ez Róma..." (Dmitry Glukhovsky)
Vypredané
12,79 €
13,46 €
dostupné aj ako:
Tündértemető
"No, hát a sebek ellen végképp felesleges volt hadakozni. Azok lettek. Ugyan apám is részt vett a küzdelemben, és jelentős hadvezéri képességekről tett tanúbizonyságot, kijelentvén, hogy jó alaposan meg is fog verni, ha összetöröm magam és elég meggyőzően jelentette ezt ki, azon a neveléshez használt, kissé mélyített, szigorú hangján, miközben jobb kezének mutatóujját síkban mozgatta északkeletről déli-délnyugati irányba. De mit ér a harc és akárhány mutatóujj síkban mozgatása, ha madárfüttyös, langy tavasz jő, és Érdliget-szerte beérik a ropogós cseresznye?
Először leettük a honi fát, nagynénémék kertjében. A honi fa hátul nőtt, a sufni mellett -ó, a sufni, mit tudtok ti arról!- és a legfinomabb, legpirosabb szemek direkte a sufni kátránypapírral borította teteje fölé nyúló ágon nőttek, és az az ág vékony volt, fenemód. A létra persze ott állt, jó masszív, kétágú létra, de létrázzon, aki buksi medve. Fiatal, erős, nyúlánk és napbarnított szervezet bő klott gatyában fürgén felmászik a fára, óvatosan, de azért határozottan megközelíti a szóban forgó vékony ágat, lassan, centiméterenként egyre kijjebb araszol az ígéretes, rigó csípte - tehát mézédes szemek felé. S már oly közel a siker, már majdnem piszkos kis markomba szorítom a veres bogyót, már diadalmasan mosolygok a fizikai törvényszerűségek pökhendi semmibevételén, amikor talajt fogok a sufni tetején, meztelen combomba pillanatok alatt millió kátránypapírszemcse ég, annyira fáj, hogy nem áll módomban üvölteni, és akkor nagyobbik unokatestvérem, Palkó, befejezvén egy elegáns, parabola ívű röptét, rendezetlen arccal landol a hátamon."
Non nobis, Domine 1.
Miután 1291-ben, Akkon ostromával a mamelukok végleg kiszorítják a kereszteseket a Szentföldről, Bátor Vilmos templomos lovag úgy dönt, huszonhárom év távollét után hazatér Magyarországra - otthon azonban csak a nyomor, a halál és a gyász várja. Párbajban végez húga gyilkosával, majd magához veszi elárvult unokaöccsét, hogy a királyság déli csücskében lovagot neveljen belőle. A megkeseredett, kiábrándult férfit nem akármilyen cél vezérli: Attilában látja a megszégyenült és erkölcsileg is egyre gyengébb Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost.
A "Non nobis, Domine" a magyar templomos lovagok tragikus történetét, Károly Róbert trónharcait, uralkodásának korai éveit, a kiskirályok felemelkedését és bukását meséli el egy fiú felnőtté és lovaggá válásának huszonkét évén keresztül. Az első kötetben nyomon követhetjük, ahogy Attila apródból fegyvernökké, kisgyermekből kamasszá cseperedik, és minél inkább igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni őt, ő annál inkább csúszik ki az irányítása alól, és vágyik túlságosan is szabad életre. Két világ ütközik meg egymással: a háborúban és borzalmakban edzett, szigorú katona és a békés környezetben felnövő, már-már idealista növendék gondolkodásmódja. Kettejük közt pedig ott őrlődik a bukott vándorénekes, Bolognai Umberto, a szegény paraszti sorból lovászfiúvá emelt László, számtalan érdekes mellékszereplő, és persze egy lány, akit Attilának sosem lett volna szabad megismernie.
A regény szereplőinek zöme kitalált figura, s mint ilyenek, nem is alakítják a történelmet: átsodródnak rajta, elszenvedik, és amennyire tudják, viselik következményeit. Ott vannak az Árpád-ház kihalásánál, a lovagkirályok aranykorának hajnalán, a rozgonyi csatában és a középkor egyik leghírhedtebb eseményénél, a Templomos Lovagrend máglyára vetésekor.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
PAMET A DEJINY C.1/2009
Třetí letošní číslo Paměti a dějin reflektuje především významná výročí související s devítkovým rokem. Václav Veber se v úvodu zabývá příčinami a důsledky 70 let starého paktu o neútočení, který sovětští a nacističtí politici podepsali v srpnu 1939. Stať Ladislava Kudrny popisuje formování československého zahraničního odboje po okupaci a vypuknutí světové války. Čtyřicet let nás dělí od brutálního zásahu Veřejné bezpečnosti a Lidových milicí v Brně, kde místní obyvatelé vyšli v srpnu do ulic, aby si připomněli roční výročí okupace vojsky Varšavského paktu. Výsledkem byli dva mrtví mladí lidé. Pavel Žáček připomíná dvacet let staré události listopadu 1989, kdy stál jako student žurnalistiky u zrodu protestního prohlášení a okupační stávky, která se stala jednou ze součástí procesu listopadových změn. V rozhovoru vzpomíná Stanislav Devátý zejména na konec 80. let, kdy jako mluvčí Charty čelil rostoucímu tlaku StB, a to pomocí hladovek, pasivní rezistence a posléze i odchodu do ilegality v Polsku. Další rozhovor, tentokrát s Dorou Peškovou, která, jak říká podtitul, přežila Osvětim , souvisí s výročím přijetí Norimberských zákonů. Ty umožnily rozsáhlou perzekuci židovského obyvatelstva v Německu a posléze i v protektorátu. V rubrice Třetí odboj, jež je věnována protikomunistickým aktivitám, líčí Jaroslav Rokoský v textu Zdeněk Boček a spol. příběh skupiny studentů práv, kteří se snažili předávat americké rozvědce citlivé vojenské informace. A byli za to velice tvrdě potrestáni. To a ještě mnohem víc na vás čeká v novém čísle Paměti a dějin.
Vypredané
3,53 €
Cizinka 1. - 4. série 21 DVD
USA, 2014-2018
Seriál CIZINKA vznikl podle série bestsellerů autorky Diany Gabaldon v produkci Ronalda D. Moorea a pohybuje se na pomezí historické romance, sci-fi a dobrodružství. Vypráví příběh Claire Randall, vdané zdravotní sestry, která se na konci druhé světové války omylem propadne v čase do roku 1743. Tady ji okolnosti donutí provdat se za horala Jamieho Frasera a ona musí své city rozdělit mezi dva muže žijící v různých historických dobách. Navíc se bude muset přizpůsobit světu v 18. století, který je plný hrozeb bezcitných červenokabátníků, klanových rozmíšek i krutých čarodějnických procesů – aby během souboje o Jamieho srdce i duši konečně pochopila, že existuje horší osud než smrt.
Claire a Jamie přijíždí do Francie s pevným odhodláním proniknout mezi jakobitské povstalce vedené princem Karlem Stuartem a uchránit je před masakrem na Cullodenském vřesovišti. Prostřednictvím Jamieho bratrance jsou uvedeni do okázalého světa francouzské společnosti, kde se intrikami a bujarými večírky nešetří, ale politický zisk to příliš nepřináší. Změna běhu dějin znamená výzvu, během níž jejich vztah projde těžkou zkouškou – ale vyzbrojeni vědomím toho, co má přijít, se musí pokusit zastavit k nezdaru odsouzené povstání horalů dřív, než bude Skotsko v podobě, v jaké ho známe, úplně zničeno.
Třetí řada seriálu Cizinka začíná ve chvíli, kdy se Claire vrací zpátky do roku 1948. Je těhotná a vzhledem k prožitým událostem se jen těžko vyrovnává s jejich důsledky. Vše navíc komplikuje i její vztah s prvním manželem Frankem. Jamie mezitím v 18. století doplácí na poslední zoufalý pokus stát po boku svých krajanů, skotských horalů, proti anglické koruně v předem ztracené bitvě u Cullodenu. Přežil, ale přišel o svou milovanou Claire. Léta běží, Claire i Jamie se snaží naučit žít jeden bez druhého, zbavit se myšlenek na ztracenou lásku ale nedokáží. Dělí je staletí i kontinenty, přesto k sobě musí najít cestu. Na jejich pouti je opět čeká nebezpečí, tajemství a dobrodružství. Pokud se ale znovu setkají, budou to pořád ti samí lidé, kteří se před dávnými lety museli rozejít u mystických kamenů?
Čtvrtá sezona dramaticko-historického seriálu podle úspěšných knih od Diany Gabaldon. Tentokrát sledujeme osudy Jamieho a Claire v Americe.
Formát obrazu 16:9, 1.78:1
Zvuk EN, 5.1
Titulky CZ,SK
Vypredané
88,34 €
92,99 €
Kerékpártúrák a Bükkben
"Kerékpáros szemmel a Bükk fennsíkjának, lankásabb hegyeinek, völgyeinek köszönhetően nem csak gyalogosan túrázható, de jól kerékpározható is, bár ne számítsunk sok sík részre.
A könyvben ismertetett 15 kerékpártúra a Bükkben vezet, ezekből tíz terepen, azaz turistautakon vagy az erdészet által fenntartott utakon, öt pedig aszfaltos, szilárd burkolatú köz- vagy forgalom elől elzárt erdészeti utakon. A túraleírások részletes útvonal-ismertetést tartalmaznak, emellett felhívják a figyelmet az érdekes látnivalókra, a táj szépségeire, ellenben nem feltételezik, hogy a kerékpáros a műemlékeknél megáll, hacsak nem ott kívánja pótolni a hosszú kilométerek során elégetett kalóriákat. (...)" (részlet az Előszóból)
A tartalomból:
-Hasznos ismeretek
-Biztonság
-A kerékpár felkészítése
-Kellékek a biztonságos
-Karbantartás és javítás
-Öltözködés, hasznos kiegészítők
-Kényelem a kerékpáron
-Áttételezés
Országúti túrák:
Erdő és város: Lillafüred - Bükkszentkereszt - Miskolc - Lillafüred.
Szilvásváradi kiskarika: Szilvásvárad - Nagyvisnyó - Dédestapolcsány - Mályinka - Bánkút - Nagymező - Szilvásvárad.
A klasszikus Bükk-kerülő: Eger - Felsőtárkány - Lillafüred - Szentlélek - Mályinka - Dédestapolcsány - Nagyvisnyó - Szilvásvárad - Bélapátfalva - Mónosbél - Szarvaskő - Eger.
Keresztül a fennsíkon: Szilvásvárad - Olasz-kapu - Nagymező - Jávorkút - Savós-völgy - Lillafüred - Lusta-völgy - Nagymező - Olasz-kapu - Szilvásvárad.
Mediterrán túra: Szilvásvárad - Olasz-kapu - Szilvásvárad.
A déli Bükk szerpentinjei: Felsőtárkány - Lillafüred - Felsőtárkány.
Családi egész napos: Lillafüred - Bánkút - Lusta-völgy - Lillafüred.
Hegyikerékpáros túrák:
Családi körút a Szalajka-völgy körül: Szilvásvárad - Szalajka-völgy - Szilvásvárad.
Élménytúra: Szilvásvárad - Olasz-kapu - Bélkő kitérő majd - Bélapátfalva - Szalajka-völgy - Szilvásvárad.
A kihívó szépfiú: Felsőtárkány - Oldal-völgy - Szent Erzsébet-forrás - Noszvaj - Nagy-Egedre - Felsőtárkány.
Hazánk leghosszabb völgyében: Hór-völgy - Cserépfalu - Ódorvár - Répáshuta - Hollóstető.
Könnyed fennsíktúra: Bánkút - Olasz-kapu - Nagymező - Háromkő - Nagymező - Bánkút.
A gyógyító kör: Lillafüred - Bükkszentkereszt - Jávorkút - Lillafüred.
Könnyű panoráma kör: Felsőtárkány - Szarvaskő - Felsőtárkány.
Három mászás köre: Lillafüred - Vesszős-völgy - Garadna - Szentlélek - Molnár-szikla - Fehérkő-lápa - Lillafüred.
Vypredané
10,94 €
11,52 €
A koreai háború
A második világháború után következő úgynevezett "hidegháború" időszakának kezdetén a földgömb nagy részén még halálos csend honolt. Ám nemsokára kegyetlen fegyverropogás törte meg a csendet. No nem a két szembenálló nagyhatalom között, hanem "támogatottjaik" területein. ... Folytatás ›› Ezeknek a "helyi konfliktusoknak" értelmi szerzői és résztvevői általában a kommunisták voltak, akik a "Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszó alatt akarták kiterjeszteni népek és nemzetek fölött a vörös rémuralmat.
A Nagy Kínai Forradalom győzelme után Sztálin úgy látta, hogy tovább növelheti befolyását Távol-Keleten, ahol a megosztott Koreai-félsziget "felszabadításával" kitűnő stratégiai ugródeszkát szerezhet Japán felé.
Így hát felbujtására észak-koreai csatlósa, Kim Ir Szen fegyveres orvtámadással kísérelte meg felszabadítani az "imperialista iga alatt nyögő déli testvéreit".
Ebből lett a már sokak által feledésbe merült koreai háború. A szabad világ eleinte langyosan reagált, de amikor a szabad Dél-Korea véglegesen elveszni látszott, nagy nehezen beindult az ENSZ gépezete, és az odaküldött soknemzetiségű csapatok visszakergették az agresszort kiinduló állásaiba, sőt most ezek a csapatok lépték át a két Koreát megosztó 38. szélességi kört.
Nosza, erre beindult a hatalmas és azóta is felülmúlhatatlanul hazug kommunista propaganda. A világ "szocializmust építő és haladó népei", (köztük szerencsétlen hazánk is), a nyugat baloldali liberálisaitól támogatva egyetlen rémült és fenyegető kiáltásban törtek ki: "El a kezekkel Koreától!"
S hogy nyomatékot adjanak "békés" követelésüknek, Sztálin utasítására Mao Ce-tung, a "nagy kormányos", több millió kínai katonát vetett be "az imperialista agresszió" megállítására.
Erről a mocskos, kegyetlen háborúról szól ez a könyv. Megtalálhatók benne véres csaták, borzalmas embertelenségek, és nagy politika aljas kétszínűsége egyaránt. Ez a három évig tartó háború végül is egy status quoval véget ért.
Dél-Korea népe megmenekült, de az északi kommunista múzeum, ez az ázsiai panoptikum ma is működik.
A(z) A koreai háború (Könyv) szerzője Földi Pál.
Vypredané
2,92 €
3,07 €
Tündérvidék
Egyetlen esztendővel korábban még béke honolt a Gyepűsi Királyságokban, a trónon az Eddon család ült, Délgyepűben és az északi kontinensen pedig minden a legnagyobb rendben volt.
A család mostanra darabokra szakadt. Olin Eddon király egy távoli országban raboskodik, örököse, Kendrick halott - árulás és fekete mágia okozta a vesztét. Kendrick húgát és öccsét ugyancsak többször próbálták megölni, sikertelenül. Miután az apjukat és a bátyjukat elveszítették, a királyi ikrek, Barrick és Briony minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a királyságot egyben tartsák.
Barricknek azonban nyoma vész egy eleve bukásra ítélt csatában, amelyet az emberek a halhatatlan Éjkorány népének seregei ellen vívnak, Briony pedig kénytelen elmenekülni a kastélyból. Éjkorány népének serege a kortalan boszorkányharcos, Yasammez vezetésével az egész északi területet elfoglalja. Az ősi kastély alatt és az Árnymezsgye mögött régen szunnyadó varázslat kel életre, az istenek, tündérek és halandók fondorlatai pedig azzal fenyegetnek, hogy vér és pusztulás vár az egész világra.
Eközben az autark, a déli kontinens bomlott elméjű istenkirálya ugyancsak útra kel, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát, és uralma alá hajtsa az egész északi kontinenst - különösen pedig Délgyepűt.
Barrick Eddon herceg az Árnymezsgye mögött kóborolva olyan helyekre jut el, ahová halandó ember soha nem tette még a lábát, és olyan hatalmas feladatot vesz a vállára, amelybe a legnagyobb hős is belerokkanna: minden halandó és tündérszerzet életének a megmentését.
Briony hercegnő, miután menekülni kénytelen Délgyepűből, a legvalószerűtlenebb helyeken találkozik szövetségesekkel és halálos ellenségekkel, útja pedig messzire sodorja szülőhelyétől.
Mialatt az ikrek megdöbbentő igazságokra bukkannak saját családjuk és Délgyepű történetének mélyén, kétségbeesetten próbálják végrehajtani a lehetetlent: visszaszerezni királyságukat, és megmenteni népüket és hazájukat a megszámlálhatatlanul sok ellenség támadásától - legyenek azok árulók, zsarnokok, istenkirályok vagy maguk a dühös istenek.
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Ukrajna története
Első rész – UKRAJNA KÖZÉPKORI GYÖKEREI: A KEZDETEKTŐL A 15. SZÁZAD VÉGÉIG
BEVEZETÉS
1. Nép és ország – egykor és ma
2. Keleti szlávok és a sztyeppei nomádok
2.1. A szlávok megjelenése Kelet-Európában
2.2. A sztyeppe népei
2.3. A varég – vikingek térhódítása
I. A KÖZÉPKORI ÁLLAMISÁG MEGTESTESÍTŐJE: A KIJEVI RUSZ
1. Az államszervezés problémái
2. Vlagyimirtól Vlagyimirig
2.1. A dinasztikus uralom keresztény legitimációja: Vladimir és Bölcs Jaroszlav
2.2. A „triumvirátus”
2.3. A monarchia kísérlete: Vladimir Monomah
3. A részfejedelemségek formálódásának kora
3.1. Fejedelemség, részfejedelemség, állam?
3.2. Kijev és a perifériák
3.3. Kijev körüli harcok és a „duumviratus”
3.4. Önállósult déli területek a tatár hódítás előtt: Csernyigov és Halics–Volhínia
4. A gazdasági élet
4.1. A földrajzi környezet
4.2. Élelem, pénz, kereskedelem
4.3. Jövedelmek
4.4. Települések
5. A társadalom
5.1. A fejedelem és a kíséret
5.2. A szabadság és függőség típusai
5.3. A vecse
5.4. Az egyházi hierarchia
6. Életmód, mentalitás, művelődés
6.1. Pogány kultuszok és keresztény hit
6.2. Írásbeliség és művelődés
6.3. Jog és törvény
6.4. Építészet, ikonfestészet, zene
II. A RUSZ RÉGIÓI ÉS A SZTYEPPE
1. Kazárok, magyarok, besenyők, kunok
2. A kunok szerepe a részfejedelemségek formálódásában
2.1. Perejaszlavl
2.2. Csernyigov
2.3. Halics
3. Tatár támadás a 13. század közepén
4. Régiók-részfejedelemségek és tatárok
III. AZ EGYKORI RUSZ NYUGATI TERÜLETEI A 15. SZÁZAD VÉGÉIG
1. Halics – Volhínia rövid életű önállósága 1340-ig
1.1. Rex Daniel: tatár politika és nyugati orientáció
1.2. A lavírozási lehetőségek beszűkülése
1.3. Gazdaság, társadalom, fejedelmi udvar
2. Litvánia terjeszkedése kelet felé
3. Halics – Volhínia a Lengyel királyságban 1340–1386
3.1. Lengyel – litván hadakozás Russiáért
3.2. Nyugati hatások a keleti végeken
3.3. Az ortodox és a latin egyházszervezet a 14. század végéig
4. A Lengyel – litván állam keleti végvidéke
4.1. A térség politikai erőviszonyai a 15. században
4.2. A végvidékek bizonytalansága a 15. században
4.3. Lengyel – litván hatás az ukrán nyelv és kultúra létrejöttében
Vypredané
9,65 €
10,16 €
Nebožtíci přejí lásce DVD
1972 / Komedie, Romantický / 139 minut / Itálie, USA
V této veselé komedii od uznávaného spisovatele a režiséra Billa Wildera a scénáristy I. A. L. Diamonda, objeví zámožný Američan během svého pobytu v Itálii milostný románek a význam slova „Avanti!“. Wendell Armbruster (Lemmon), americký podnikatel, odjede do Itálie, aby získal tělo svého otce, který zahynul při osudové autonehodě. Zjišťuje, že se zamotal do zdánlivě nekonečného procesu byrokracie a je šokován skutečností, že jeho otec měl milenku, která s ním zemřela při autonehodě.
Když dorazí dcera oné milenky (Juliet Mills), aby odvezla tělo své matky zpět do Anglie, přeskočí mezi ní a Wendellem jiskra.
Když těla rodičů zmizí z márnice, začne pátrání, které v této záhadné záležitosti dá tyto dva rozhořčené nepřátele dohromady.
„Nebožtíci přejí lásce je stejně tak krásný film jako další klasiky od Wildera/Diamonda/Lemmona – Někdo to rád horké nebo Sladká Irma. Krásné prostředí a skvělý herecký výkon dělají z toho snímku skutečného miláčka filmů.“ (Boxoffice)
Hrají: Jack Lemmon, Juliet Mills, Clive Revill, Pippo Franco, Yanti Somer, Gianfranco Barra, María Rosa Sclauzero, Ty Hardin, Janet Agren
Režie: Billy Wilder
Zvukové formáty: česky 1.0 / anglicky 2.0
Titulky: české
Obrazové formáty: 16:9
Vypredané
3,79 €
3,99 €
Paddington 2 BD
Náš kamarád Paddington se už šťastně usadil s rodinou Brownových a je oblíbeným členem místní komunity. Aby mohl koupit ten nejlepší dárek ke 100. narozeninám jeho tety Lucy, začne pracovat. Cesta za dobrodružstvím začne, když je tento dárek ukraden...
Hrají: Ben Whishaw, Brendan Gleeson, Sally Hawkins, Hugh Grant, Julie Walters, Jim Broadbent, Imelda Staunton, Peter Capaldi, Hugh Bonneville, Samuel Joslin, Madeleine Harris, Kobna Holdbrook-Smith, Noah Taylor, Tom Conti, Michael Gambon
Formát obrazu 16:9, 2.40:1
Premiéra 2017
Celková stopáž [min] 103
Zvuk CZ DD 5.1, EN DTS-HD Master Audio 5.1
Titulky CZ
Vypredané
14,24 €
14,99 €
Magányos vadász a szív
Carson McCullers 1917-ben született, és 1967-ben halt meg. Még csak huszonhárom éves volt, amikor ezzel a regényével berobbant az amerikai irodalomba.
John Singer, a süketnéma ötvös szintén süketnéma barátjával él békésen, elégedetten, egészen add
ig, míg barátját kórházba nem szállítják. Ekkor föladja a közösen bérelt lakást, és áthurcolkodik Kellyékhez, egy szobába, heti öt dollárért. Vacsorázni a szomszédos New York Caféba jár, Biff Brannonhoz. És McCullers máris összeszedte főszereplőit eg
y csokorba: Singer; Kellyék tizenhárom éves lánya, Mick; Biff, a kávéház-tulajdonos; Jake Blount, az agitátor, aki szintén Biffnél eszik (és főleg iszik), hitelbe; és Benedict Copeland, a néger orvos, aki egész népét szeretné felemelni, de lánya szak
ácsnő Kellyéknél.
Mick Kelly soha nincsen egyedül. Napközben öccseire vigyáz, éjjel két nővérével osztozik egy szobán. Ha békére vágyik, a nyári éjszakában kóborol, és azt keresi, hol hallgatnak rádión komolyzenét. A zene nyitja belső szobáját, ami
ben nemcsak egyedül lehet, de híres zeneszerzőnek vagy előadónak is láthatja magát.
Biff Brannon feleségével vezeti a kávéházat, és igazából csak rendet szeretne maga körül. Legalább a másfél évtizede gyűjtögetett újságokat rendszerezné: világpolit
ika, helyi ügyek, egyéb ilyen feliratú kartotékokról álmodozik éjszakánként, míg az állandóan nyitva tartó kávéházban várja a vendégeket. Jake Blount javítani akar az emberek életén. Szeretné öntudatra ébreszteni őket, vagy csak saját értékük tudat
ára, de a gyapotmalmok munkásai csak munkát akarnak, napi három étkezést, és egy lyukat, ahol álomra hajthatják a fejüket. Az egyetlen sztrájk, ami valaha kitört, csúfos kudarcba fulladt, és hiába Jake elszántsága, senki sem akar még egyszer megpróbá
lkozni vele.
Benedict Mady Copeland a jó diagnoszta kíváncsiságával figyeli magát. Noha egész fekete népét szeretné előbbre vinni, tudást és életvezetési tanácsokat adva mindenkinek az orvosi ellátás mellé, még saját gyermekeivel is kudarcot vallot
t. A mérce, az elvárás túlságosan magas volt, felesége hazavitte a kicsiket saját apjához, ahol szeretetben, elfogadva nőttek, de tudatlanul. Copeland doktor gondos feljegyzéseket vezet tbc-je lassú, folyamatos elhatalmasodásáról annyi feladata len
ne, és olyan rövid az idő.
Mind a négyen Singerrel osztják meg álmaikat, vágyaikat, mert a néma mindegyiküket türelmesen meghallgatja, szívesen vendégül látja egyszerű, tiszta, rendes kis szobájában. Eközben egyetlen gondolat élteti: mennyi idő van
még addig, míg sor kerülhet féléves látogatására kórházban fekvő barátjánál.
McCullers eredetileg A néma címet adta a könyvnek, ami megfelelően bizonytalan is lett volna: ki a néma? Singer, a főszereplő? A déli kisváros lakói? Vagy egész Amerika? M
iért nem teljesülhetnek a legegyszerűbb emberi vágyak sem a szabadság honában? És a boldogtalan főhősök mögött fenyegetően emelkedik a második világháború közeledő árnya.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Univerzální voják digibook BD
Hrají: Jean-Claude Van Damme, Dolph Lundgren, Ally Walker, Ed O'Ross, Leon Rippy, Ralf Moeller, Gene Davis, Drew Snyder, Jerry Orbach, Tommy 'Tiny' Lister, Eric Norris, Simon Rhee, Lilyan Chauvin, Lupe Ontiveros
Při masakru vietnamské vesnice se americký voják Luc dostává do konfliktu se šíleným seržantem Scottem. Oba muži se navzájem zabijí... O třiadvacet let později se na scéně objevují znovu jako příslušníci speciálního protiteroristického komanda - univerzální vojáci. Zvláštní oddělení ministerstva obrany z jejich těl vyvinulo nezničitelné stroje na zabíjení. Při záchranné akci v útrobách mamutí přehrady ohrožované teroristy se Lucovi začnou vynořovat vzpomínky na jeho minulý život. Vymkne se kontrole svých tvůrců a dává se na útěk, ve kterém mu pomáhá mladá novinářka Veronika. Nejzuřivějším pronásledovatelem prchající dvojice se stává krví posedlý Scott. Nemilosrdně ničí vše, co se mu postaví do cesty. K rozhodujícímu souboji na život a na smrt se schyluje na farmě Lucových rodičů, kteří nemohou uvěřit tomu, že jejich syn vstal z mrtvých...
Délka: 104 min
Zvuk: CZ 5.1, EN 5.1
Titulky: CZ
Vypredané
14,24 €
14,99 €
S Láskou Vincent DVD
UK / Polsko, 2017, režie : Dorota Kobiela & Hugh Welchman
Celovečerní snímek o malíři Vincentovi van Goghovi
S láskou Vincent (Loving Vincent) navazuje na slova samotného génia, který jednou pronesl, že “může komunikovat pouze skrze své malby". Byl natočen kombinací hraného filmu a animace originálních olejomaleb. Přesněji řečeno 66 960 originálních olejomaleb vytvořených 125 umělci z celého světa podle 94 původních van Goghových děl. Slovy tvůrců by “rozložené obrazy dokázaly pokrýt celý Londýn nebo Manhattan”. Jedná se o první film svého druhu na světě. Předlohou pro animované obrazy jsou hrané scény se skutečnými herci. V obsazení figurují jména jako Saoirse Ronan, Aidan Turner nebo Helen McCrory.
Scénář vznikl na základě 800 van Goghových dopisů adresovaných především jeho bratrovi. Příběh vrcholí v červenci 1890, kdy se van Gogh léčící se z deprese postřelí do hrudníku a o dva dny později, ve svých 37 letech, na následky tohoto zranění umírá. Okolnosti jeho smrti nebyly nikdy zcela objasněny.
Projekt neskrývá velké ambice, koneckonců producenti filmu z Breakthru Film získali v roce 2008 prestižního Oscara za Krátký animovaný film Peter & the Wolf (Péťa a vlk) věnovaný hudbě Sergeje Prokofjeva.
Hrají:
Douglas Booth, Robert Gulaczyk, Eleanor Tomlinson, Jerome Flynn, Saoirse Ronan, Chris O´Dowd, Helen McCrory, John Sessions
Délka: 91 min.
Zvuk: EN 5.1, CZ 5.1
Titulky: CZ
Vypredané
17,09 €
17,99 €
Paddington kolekce 1-2 2BD
Paddington - VB/Francie 2014, režie:Paul King
Předlohou filmu jsou příběhy z populárních dětských knížek Michaela Bonda. Paddington je kouzelné dobrodružství slušně vychovaného, mladého peruánského medvídka, který se vydal do Londýna hledat svůj domov. Když se sám a ztracený octne na Paddingtonském nádraží, zdá se, že velkoměstský život nebude přesně tím, co si představoval. Dokud ovšem nepotká rodinu Brownových, která mu ochotně nabídne přístřeší. Zakrátko ovšem Brownovi zjistí, jak obrovský chaos může jeden takový malý medvídek natropit. Brzy tak zjišťují, že jejich život už nikdy nebude takový, jako býval předtím...
Paddington 2 - VB/Francie, 2017, režie:Paul King
Náš kamarád Paddington se už šťastně usadil s rodinou Brownových a je oblíbeným členem místní komunity. Aby mohl koupit ten nejlepší dárek ke 100. narozeninám jeho tety Lucy, začne pracovat. Cesta za dobrodružstvím začne, když je tento dárek ukraden...
Hrají: Ben Whishaw, Brendan Gleeson, Sally Hawkins, Hugh Grant, Julie Walters, Jim Broadbent, Imelda Staunton, Peter Capaldi, Hugh Bonneville, Samuel Joslin, Madeleine Harris, Kobna Holdbrook-Smith, Noah Taylor, Tom Conti, Michael Gambon
Formát obrazu 16:9, 2.40:1
Premiéra 2014,2017
Celková stopáž [min] 200
Zvuk CZ DD 5.1, EN DTS-HD Master Audio 5.1
Titulky CZ
Vypredané
7,59 €
7,99 €