Szabolcs Bíró
autor
Mérgezett mindennapok - Hogyan szennyezik be a vegyi anyagok a szervezetünket, és mit tehetünk ellenük?
MÉRGEZETT MINDENNAPOK
Hogyan szennyezik be a vegyi anyagok a szervezetünket, és mit tehetünk ellenük?
Az emberiség által előállított szintetikus anyagok vitathatatlanul a mindennapjaink részei. Műanyagok, növényvédőszerek, élelmiszeradalékok, szintetikus illatok – és a lista nagyon hosszan folytatható. Ezek az anyagok hatékonyak, praktikusak, kényelmes a használatuk, ám az általuk kifejtett biológiai hatások részletekbe menő vizsgálata sokadlagos a kapitalizmus prioritásai között. Pedig számos tudományos forrás világít rá arra, hogy állandósítják a gyulladást, illetve felborítják az élő szervezetek hormonális egyensúlyát, vagyis, hogy vitathatatlan a szerepük a különböző krónikus betegségek kialakulásában.
Ez a könyv nemcsak arra tesz kísérletet, hogy bemutassa az egészség szempontjából legaggályosabb szintetikus anyagokat, hanem a gyakorlatban is működő megoldásokat kínál a velük való érintkezés minimalizálására, illetve a szervezetből történő kivezetésükre.
Sub Rosa és egyéb történetek
Egy könyvtár, amelyben a világ legveszélyesebb könyveit rejtegették. Egy könyvtár, amelynek holléte a középkor óta titok…
Prága, az Arany Város – Európa legszebb történelmi helyszíneinek egyike, amelynek kusza labirintusában különös emberek kutatják a történelem örök rejtélyeit…
Ferenczy László, aki régi életét hátrahagyva antikváriusként él Prágában, szokatlan megrendelést kap egy különc milliomostól. Ezúttal nem egy könyvet, hanem egy egész könyvtárat kell felkutatnia: a Templomos Lovagrend elveszett könyvtárát. A rendét, amelynek története évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját…
A nyomozás során Lászlónak nemcsak az Arany Várost, hanem Európa különféle történelmi helyszíneit is be kell járnia, miközben furcsa titkok és még furcsább emberek tűnnek fel a régmúltat övező kiismerhetetlen ködből, és mindnyájan egyet akarnak: a templomosok titkát, a tiltott tudást, a Sub Rosát…
Bíró Szabolcs egyszerre Umberto Eco-i és Dan Brown-i ihletésű művészettörténeti krimije – valamint a mellette olvasható négy további prágai történet – tisztelgés a könyvek és Európa szellemi-kulturális öröksége előtt.
Anjouk IX. - A pusztulás dala
1347 őszén Anjou Lajos elindul a seregével Nápolyba, hogy végre bosszút állhasson, és elfoglalhassa Mezzogiorno ékkövének trónját. Célja, hogy közös korona alatt egyesítse a magyar és a szicíliai királyságot, ám ezt sem a pápa, sem a nápolyi lakosság nem nézi jó szemmel.
Ezekben az években Bátor Szilárd, Szolnoki Pista, a Lackfi testvérek, és számos más kardforgató, magyar nemes, íjfeszítő kun vagy éppen pénzért harcoló külhoni zsoldos járja be keresztül-kasul Itáliát, mind más céllal és reményekkel. Arra azonban, ami ott fogadja őket, egyikük sem számít: a fekete halál hadba vonul az egész keresztény világ ellen, válogatás nélkül szedi áldozatait, és nincs eszköz, amellyel meg lehetne állítani.
Sötét haláltánc veszi kezdetét: véres aratás a csatatereken, a várostromok sűrűjében, a zsúfolt városi utcákon, a sáros jobbágyfalvak mélyén...
Bíró Szabolcs regényfolyamának kilencedik része, Az ifjú lovagkirály-trilógia zárókötete az Anjouk-sorozat egyik legvéresebb, legerőszakosabb és egyben legtragikusabb darabja. A pusztulás dala búcsút int a XIV. század első felének, és egy olyan életnek, amilyenben hőseinknek talán soha többé nem lesz részük.
Részlet
Szolnoki hamarosan visszaérkezett, belesúgott valamit Lackfi vajda fülébe, aki erre a királyhoz sietett. Lajos kérdőn nézett rá, mire a fehér sárkány mondott neki valamit. Ezt követően a király határozott intésére a zenekar abbahagyta a játékot.
- Most, hogy végre mind itt vagyunk - szólalt meg zengő hangon az uralkodó -, elérkezett az idő, hogy bejelentsem: elfogadom Nápoly trónját.
Üdvrivalgás tört ki a teremben, a harsogó vivátok között nem is lehetett hallani a Durazzói és Tarantói hercegek őszintétlen éljenzését.
- Még ma útra kelünk - folytatta Lajos, amikor a rivallás elhalt -, hogy bevonuljunk a városba. Ideje, hogy új korszak köszöntsön a királyságra. Ám mielőtt még útra kelnénk - fordult oda Durazzói Károlyhoz -, egy fontos teendő még hátravan. Vezess oda, ahol András öcsémet megölték!
A teremben egy szempillantás alatt megfagyott a levegő. A herceg arca is teljesen megváltozott, de állta a király kemény tekintetét.
- Ne izgasd magad azzal - próbálkozott, bár maga is érezte ennek hiábavalóságát -, mert én sohasem voltam ott!
- Márpedig addig innen el nem megyünk - közölte Anjou Lajos -, amíg meg nem néztem, hol végeztek a fivéremmel. Azt mondod, nem voltál ott sosem? Hát akkor most majd magad is láthatod.
- Lovaink és kíséretünk útra készen várnak odakünn - tett még egy utolsó, harmatgyenge kísérletet Károly herceg, de a király lesöpörte a próbálkozását:
- A kapukat bezártuk - mondta. - A lovaitok és a kísérőitek mind odakinn maradnak, amíg mi nem végeztünk idebenn.
A pusztulás dala
1347 őszén Anjou Lajos elindul a seregével Nápolyba, hogy végre bosszút állhasson, és elfoglalhassa Mezzogiorno ékkövének trónját. Célja, hogy közös korona alatt egyesítse a magyar és a szicíliai királyságot, ám ezt sem a pápa, sem a nápolyi lakosság nem nézi jó szemmel.Ezekben az években Bátor Szilárd, Szolnoki Pista, a Lackfi testvérek, és számos más kardforgató, magyar nemes, íjfeszítő kun vagy éppen pénzért harcoló külhoni zsoldos járja be keresztül-kasul Itáliát, mind más céllal és reményekkel. Arra azonban, ami ott fogadja őket, egyikük sem számít: a fekete halál hadba vonul az egész keresztény világ ellen, válogatás nélkül szedi áldozatait, és nincs eszköz, amellyel meg lehetne állítani.Sötét haláltánc veszi kezdetét: véres aratás a csatatereken, a várostromok sűrűjében, a zsúfolt városi utcákon, a sáros jobbágyfalvak mélyén... Bíró Szabolcs regényfolyamának kilencedik része, Az ifjú lovagkirály-trilógia zárókötete az Anjouk-sorozat egyik legvéresebb, legerőszakosabb és egyben legtragikusabb darabja. A pusztulás dala búcsút int a XIV. század első felének, és egy olyan életnek, amilyenben hőseinknek talán soha többé nem lesz részük.
Na stiahnutie
10,98 €
Az ötödik parancsolat és egyéb történetek
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zugaiban és poros termeiben pedig különféle szerzetesrendek élnek furcsa szimbiózisban. Amikor az egyik lakó rejtélyes körülmények között meghal, a vándorszerzetes nyomozásba kezd - amit azonban több tényező is nehezít...
Paulus barát egy olyan korban igyekszik megtudni az igazságot, amelyben szinte bárkire rá lehet sütni az eretnekség bélyegét, és amelynek mindennapi részét képezi a halál. Vajon sikerrel járhat-e egy olyan ember, aki saját maga előtt sem tud teljesen őszinte lenni?
Az ötödik parancsolat Bíró Szabolcs korai munkája, az első, amelyet saját nevén jegyzett. Az Athenaeum Kiadó új köntösben, a szerző több más történelmi témájú és hangulatú - vagy épp az Anjouk-sorozathoz kapcsolódó - novellájával együtt adja közre ezt a különleges kisregényt.
Az ötödik parancsolat és egyéb történetek
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zugaiban és poros termeiben pedig különféle szerzetesrendek élnek furcsa szimbiózisban. Amikor az egyik lakó rejtélyes körülmények között meghal, a vándorszerzetes nyomozásba kezd - amit azonban több tényező is nehezít... Paulus barát egy olyan korban igyekszik megtudni az igazságot, amelyben szinte bárkire rá lehet sütni az eretnekség bélyegét, és amelynek mindennapi részét képezi a halál. Vajon sikerrel járhat-e egy olyan ember, aki saját maga előtt sem tud teljesen őszinte lenni? Az ötödik parancsolat Bíró Szabolcs korai munkája, az első, amelyet saját nevén jegyzett. Az Athenaeum Kiadó új köntösben, a szerző több más történelmi témájú és hangulatú - vagy épp az Anjouk-sorozathoz kapcsolódó - novellájával együtt adja közre ezt a különleges kisregényt.
Na stiahnutie
8,45 €
Non nobis Domine
AZ ANJOUK-SOROZAT ELŐZMÉNYE ILLUSZTRÁLT, KÉTKÖTETES DÍSZKIADÁS DÍSZDOBOZBAN, VÁRAI ARTÚR GRAFIKÁIVAL
1292. Bátor Vilmos keresztes lovag huszonhárom év után hazatér a Szentföldről a Magyar Királyságba, hogy szárnyai alá vegye unokaöccsét, akiben a megszégyenült Templomos Lovagrend új reményét látja. Ám hiába igyekszik az általa helyesnek vélt útra terelni növendékét, Attila túlságosan is vágyik a szabad életre: titkos éjszakai párbajt vív, útonállókkal harcol, súlyos sebet kap, majd tiltott szerelembe esik egy fogadós lányával. Amikor pedig III. András halála után véres trónharcok veszik kezdetüket, csakhamar a fiatal, feltörekvő nápolyi királyjelölt, Anjou Károly környezetében találja magát. A Non nobis Domine a lovaggá nevelkedő Attila szemén keresztül mutatja be a XIII. és XIV. század fordulójának háborúit, az Árpád-ház kihalását követő kegyetlen éveket, egy új uralkodói dinasztia felemelkedését és a Templomos Lovagrend bukását. Bíró Szabolcs első történelmi regényét olvasva kibontakozik előttünk a magyar középkor sáros, véres, mégis levendulaillatú világa.
Elveszett csillagok
Zalán Peti egy szűkös mezővárosi panellakásban él az édesanyjával. Iskolatársai zaklatása elől a könyvekbe menekül, és arról álmodozik, hogy egyszer író lesz - csakhogy hiányzik számára az igazi téma, a valódi nagy kaland. Egy váratlan telefonhívásnak köszönhetően az előtte álló nyarat a varázslatos Egerben töltheti. A város felfedezése közben ismerkedik meg Tündével, akivel különös rejtély nyomába erednek: egy városi legenda szerint Gárdonyi Géza egyik ismeretlen kézirata máig ott van elrejtve valahol Egerben.
Valóban létezik a titokzatos Gárdonyi-kézirat, vagy csak kitaláció az egész? Képes-e Tünde és Peti feltörni mind az öt pecsétet, amely a rejtély megoldásához vezet? Vajon csak ők tudnak a titokról, vagy vannak mások is, akik rátennék a kezüket az értékes régiségre?
Bíró Szabolcs népszerű ifjúsági regénye az első kaland és az első szerelem története, amely egyszerre szól egy agyafúrt művészettörténeti nyomozásról és egy zárkózott fiú emberré válásáról. Horváth Ildikó illusztrációival.
Anjouk VIII. - Dél pörölye
1345. Alighogy véget ért a litvánok elleni keresztes hadjárat, a csehek máris a lengyelekkel háborúznak. Krakkó ostromát magyar hadak segítenek meghiúsítani, de közben Anjou Lajos már a következő, tengermelléki hadjáratára készül. A dalmáciai Zára véres háborúba keveredik Velencével, ám miközben Visegrádról várják az életmentő segítséget, a Nápolyi Királyságban olyasmi történik, ami alapjaiban változtatja meg az Anjouk további terveit - és a Magyar Királyság történelmét. Bátor Szilárd friss gyászával és egyben a lelkét tépázó démonokkal küzdve igyekszik túllépni a múlt árnyain, hogy végre méltó módon irányíthassa dubicai birtokát. Amióta az eszét tudja, számtalanszor volt kénytelen fenékig üríteni a keserűség poharát - a sors azonban ezúttal különleges meglepetéseket tartogat számára. Bíró Szabolcs regényfolyamának nyolcadik része, a Dél pörölye újabb eseménydús éveket ölel fel a XIV. század páratlan történetéből. Ott lehetünk Zára ostrománál és a crécyi csatában, betekinthetünk a királyi udvar és a vidéki nemesség életébe, egyúttal pedig láthatjuk felemelkedni a legendás óriást, akit úgy hívtak: Toldi Miklós.
Dél pörölye
1345. Alighogy véget ért a litvánok elleni keresztes hadjárat, a csehek máris a lengyelekkel háborúznak. Krakkó ostromát magyar hadak segítenek meghiúsítani, de közben Anjou Lajos már a következő, tengermelléki hadjáratára készül. A dalmáciai Zára véres háborúba keveredik Velencével, ám miközben Visegrádról várják az életmentő segítséget, a Nápolyi Királyságban olyasmi történik, ami alapjaiban változtatja meg az Anjouk további terveit - és a Magyar Királyság történelmét. Bátor Szilárd friss gyászával és egyben a lelkét tépázó démonokkal küzdve igyekszik túllépni a múlt árnyain, hogy végre méltó módon irányíthassa dubicai birtokát. Amióta az eszét tudja, számtalanszor volt kénytelen fenékig üríteni a keserűség poharát - a sors azonban ezúttal különleges meglepetéseket tartogat számára. Bíró Szabolcs regényfolyamának nyolcadik része, a Dél pörölye újabb eseménydús éveket ölel fel a XIV. század páratlan történetéből. Ott lehetünk Zára ostrománál és a crécyi csatában, betekinthetünk a királyi udvar és a vidéki nemesség életébe, egyúttal pedig láthatjuk felemelkedni a legendás óriást, akit úgy hívtak: Toldi Miklós.
Na stiahnutie
10,70 €
Elveszett csillagok
Zalán Peti egy szűkös mezővárosi panellakásban él az édesanyjával. Iskolatársai zaklatása elől a könyvekbe menekül, és arról álmodozik, hogy egyszer író lesz - csakhogy hiányzik számára az igazi téma, a valódi nagy kaland.Egy váratlan telefonhívásnak köszönhetően az előtte álló nyarat a varázslatos Egerben töltheti. A város felfedezése közben ismerkedik meg Tündével, akivel különös rejtély nyomába erednek: egy városi legenda szerint Gárdonyi Géza egyik ismeretlen kézirata máig ott van elrejtve valahol Egerben.Valóban létezik a titokzatos Gárdonyi-kézirat, vagy csak kitaláció az egész? Képes-e Tünde és Peti feltörni mind az öt pecsétet, amely a rejtély megoldásához vezet? Vajon csak ők tudnak a titokról, vagy vannak mások is, akik rátennék a kezüket az értékes régiségre?Bíró Szabolcs népszerű ifjúsági regénye az első kaland és az első szerelem története, amely egyszerre szól egy agyafúrt művészettörténeti nyomozásról és egy zárkózott fiú emberré válásáról.Horváth Ildikó illusztrációival.
Na stiahnutie
8,45 €
Ragnarök
Valamikor a kilencedik században egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. A szomszéd jarltól kérnek segítséget, aki bolondnak nézi és hazugnak nevezi őket, hiszen azt állítják, hogy egy sárkány égette porig a falujukat, s annak szinte minden lakóját: Nídhögg, a fekete dög, az ősi regék réme. Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen hegyeken és éjsötét erdőkön át vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli.
Na sklade 1Ks
13,87 €
Ragnarök
„Anyám a jeges észak, emlői a hófödte csúcsok, méhének tüze edzett a sziklává, ami vagyok. Atyám az ordas tenger, tőle kapom fagyos pofonjaim, s ő temet el, ha meghalok. Nőm a csendes magány, hozzá mindig visszatérek. Gyermekeim vér és halál, kiket csapásimmal nemzek." Valamikor a kilencedik században egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. A szomszéd jarltól kérnek segítséget, aki bolondnak nézi és hazugnak nevezi őket, hiszen azt állítják, hogy egy sárkány égette porig a falujukat, s annak szinte minden lakóját: Nídhögg, a fekete dög, az ősi regék réme. Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen hegyeken és éjsötét erdőkön át vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli. „A Ragnarök nemcsak az igényes és felhőtlen szórakoztatás, hanem az igazi irodalmi élmény regénye is. Úgy tud súlyos és nagy könyv lenni, hogy olvasmányos és rövid regény. Nem a múlt aprólékos, száraz rekonstrukciója, de nem is fantasytörténet. Erős és költői írás, mint az északi sagák. Titokzatos és fenyegető, mint a valódi Ragnarök. És jó könyv, mint Bíró Szabolcs minden regénye." Baranyi Katalin Ekultura.hu
Na stiahnutie
8,45 €
Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig
1323. Alighogy Anjou Károly serege visszatér a tengermellékről, a királyság déli részén ismét zavarossá válik a helyzet. Hiába fosztották meg Subics Mladent zsarnoki hatalmától, ő csak egyike volt a gondok okozóinak, s a rend helyreállítása érdekében előbb-utóbb ismét hadjáratot kell indítani. A királyságban ennek ellenére végre megszilárdulni látszik a béke. Az uralkodó birodalma szívében, Visegrádon kezd új, minden korábbinál fényesebb székhely kiépítésébe. Míg a gazdaság megszilárdítása céljából új pénz verését rendeli el, és külpolitikai kapcsolatait is sikeresen rendezi, az utódnemzés kérdésében továbbra is setét fellegek tornyosulnak fölötte. Gutkeled Miklós, a kegyetlen hadnagy váratlan kitüntetést kap Károlytól, amit azonban egy diadalmas hadjárattal kell kiérdemelnie. Parancsnoksága alatt vele tart Lackfi István, akit egyre többen emlegetnek Magyarország fehér sárkányaként, és Bátor Attila, aki úgy hiszi, végleg elveszítette családját, így nem maradt más számára, csak a kegyetlen bosszú... Bíró Szabolcs történelmi regényfolyamának harmadik része egyben egy trilógia záróakkordja is. Az utolsó tartományúrig a széria eddigi legkomorabb hangvételű, legsötétebb tónusú regénye, mely bizonyos szereplőktől elbúcsúzik, miközben megágyaz egy új korszaknak, és még mélyebbre vezeti az olvasókat a XIV. század sűrűjébe. Új borítóval!
Na sklade 1Ks
12,67 €
Vitaminipar
"Ha valaha vásároltál bármilyen vitaminkészítményt gondoltál arra, hogy egy-egy vitamin elnevezése mögött többféle molekula is állhat? A B12-vitamin például négyféle lehet.
Azt tudtad, hogy a cianokobalamin forma szedésével ciánnal szennyezed a szervezeted?
...és ez van a termékek 99%-ában!
Vagy azt gondolod, hogy a gyártók mindent feláldozva csak érted dolgoznak?
Ha számít az egészséged, hagyd figyelmen kívül a marketingüzeneteket, a hitelesnek tűnő szakértőket és mindenféle szuperképességgel rendelkező ajánlókat. Szakmai véleményem szerint a jelenlegi étrend-kiegészítő piacon elérhető termékek kb. 98%-a a szemét kategóriába esik. Segítek felismerni a maradék 2%-ot, amihez csak a lényeget fogjuk elemezni: az összetételt!"
A Vitaminipar című könyv átlagos fogyasztóknak íródott és közérthető nyelvezettel taglalja, hogy mit kell nézni a termékcímkéken, hogy végül mindenki olyan étrend-kiegészítőt vásárolhasson, ami számára a legmegfelelőbb.
Anjouk VII. - A birodalom ura
1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül - és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet - legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.
A messzi Nápolyban egyesek ferde szemmel néznek Lajos öccsére, András hercegre. Bátor Szilárd az örökül kapott szlavóniai birtokát igazgatja, és egy önálló zászlóalj felállításán fáradozik. Mindezen események közepette Bihar megyei otthonából kalandos útra indul egy bivalyerős férfiú, aki dühében malomkövet hajigál, ordasokkal küzd meg a nádasban, a Budára vezető utat pedig petrencés rúddal mutatja meg...
A birodalom ura immár a harmadik trilógia nyitánya Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatában. Új korszak veszi kezdetét: daliás idők jönnek, melyeknek azonban egyaránt részét képezi arany és vér, fény és árnyék, menny és pokol. Az út ugyanúgy nyitva áll felfelé, mint lefelé, és sohasem lehet tudni, kinek mit tartogat a sors.

















