Hľadanie: bízz bennem
zobraziť:
Görög mesék
A novelláskötet tartalma:
A NAIÁD HALÁLA
MYTHOS A SYRINXROL
MEGCSALÓDOTT ISTENEK
A KENTAUR
EGY KORINTHOSI SZERELEM
AZ ELHAGYOTT OLTÁR
AZ ARCFESTÉK
SZERELEM
KLONÁRION ÉS A REMETÉK
A RABSZOLGA ISTENE
A CSILLAG JEGYÉBEN
"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.
Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el....
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal
Na stiahnutie
1,38 €
Álmok
A novelláskötet tartalma:
MENUETTE
TALÁLKOZÁS ALKONYATKOR
AZ ELSO SZÖKTETÉS
A KÍSÉRTET
EGY ÚTITÁRS
A MAESTRO
A MADONNA MÉCSE
AZ ELMULASZTOTT LÉGYOTT
EGY ÉLET ÉS EGY ÓRA
A SIBYLLA
VÉGZETEK
KIS HÁZ, NAGY TRAGÉDIA
AZ EROSEBB
KIS VÁNDOROK
A FIATAL ESZTENDO
ÁLMOK
"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.
Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el....
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal
Na stiahnutie
1,38 €
Viaszfigurák
A novelláskötet tartalma:
IDOTLEN BOLT
FEHÉR HALÁL
A FUVOLA
A VESZÉLY
BOLDOGASSZONY ARKÁDIÁBAN
AZ EGYIPTOMI ARANYKÍGYÓ
O VOLT
TE CSAK DOLGOZZÁL
A MESEKÖNYV KIS HERCEGNOJE
AZ APOSTOL
AETERNA HUNGARIA
VIASZFIGURÁK
"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.
Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el....
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal
Na stiahnutie
1,38 €
Emberek a kövek között
Ahogy e regényébol és ekkoriban írt novelláiból is kitunik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikeru regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta.
"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.
Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el....
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal
Na stiahnutie
1,94 €
Batman: The Dark Knight Detective Vol. 8
The beloved Batman adventures from the 90s continue in the latest collection of Detective Comics!
Collecting stories from Detective Comics #644-652 and Detective Comics Annual #5—Batman: The Dark Knight Detective Vol. 8 is a thrilling tale starting with Buzz Galvan heading to the electric chair...and surviving?! Of course, the next move is to take revenge on everyone who gathered to watch him suffer. It's up to Batman and Robin to stop him!
Vypredané
32,78 €
34,50 €
Gerilla - Franciaország végnapjai
A polgárháború elkerülhetetlen volt. Élje át Franciaország utolsó három napjának apokalipszisét. A közeljövő sötét Franciaországában egy rendőrségi intézkedés egy párizsi külvárosi negyedben tragédiába torkollik. Az egyik csapdába csalt rendőr elveszti hidegvérét, és válogatás nélkül tüzet nyit. Az iszlamista gettó lángra lobban, amibe az egész ország beleremeg. Városról városra terjed tovább a tűz, a Köztársaság darabjaira hullik. A rendőröket, a bűnözőket, a terroristákat, az állami vezetőket, az újságírókat és az átlag polgárokat egyaránt maga alá temeti a káosz. Azáram- és vízszolgáltatás gyorsan megszűnik, az élelmiszerkészletek kimerülnek, nincs többé közrend, kommunikáció, szállítás és orvosi ellátás. A káosz eléri a vidéket, a társadalom széthullik, és a városok az erőszak, a fosztogatók, és hatalmas tűzvészek áldozatáulesnek. Mindentől megfosztva és magukra utalva, a polgároknak fel kell készülniük, hogy szembeszálljanak a pusztítással. "Ami Franciaországgal történik, megtörténik majd máshol is." A Gerillában leírt események a francia hírszerzés lehallgatásain, felderítésein és előrejelzésein alapulnak. Két évnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés után, az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs oknyomozó művek szerzője egy nagy sikerű ultrarealista regénnyel jelent meg, mely egy polgárháború lüktető történetét mutatja be. "Kötelező olvasmánnyá tenném 500 millió európai polgár számára!" /Földi László, titkosszolgálati szakértő”
Fungi
Discover the fascinating stories behind some 300 species of fungi and understand the world of mushrooms like never before!
Did you know that fungi put the fizz in champagne and the flavour in chocolate? Fungi is everywhere we look: in a forest, under the sea, and in the kitchen. In this beautiful book, leading fungal biologists Professor Lynne Boddy and Dr Ali Ashby bring you closer to 300 species of mushrooms and lichens through fascinating facts, mushroom datasets, and detailed illustrations. Discover some of the fastest speeds in nature, specimens that glow in the dark, and fungi that clean up oil spills.
Humans have had a close relationship with mushrooms for thousands of years. Bringing together technology, medicine, food, culture, and nature, this fascinating book will open your eyes to the wonders of the hidden kingdom all around us.
Szeress és hazudj!
"Szexi, szexi, SZEXI!" SHH MOM's READING
"Provokatív és mocskos... Imádtam ez a könyvet." Roxy Sloane, #1 bestsellerszerző
Colton Drake nem ismeri a nemet. Legalábbis nem fogadja el...
"Fogalmam sincs, miért adta el a szüzességét potom egy millióért. Mindegy is, én vagyok, aki először magamévá tehettem. Sokat érek vele, mondhatom. Különleges az ízlésem, sajátosak a szexuális hajlamaim. Kissé válogatósabb vagyok az átlagnál. A szűz lányok kitanítása finomságot és türelmet igényel - ami nekem nincs."
Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak.
A New York Times és a USA Today bestsellerszerzőjének bűnösen csábító erotikus regényében mindennek ára van, és a szerelemért kell a legtöbbet fizetni.
Vypredané
12,04 €
12,67 €
dostupné aj ako:
My little pony-A szivárványvarázsló
Nagy izgalommal készülődik Ritkaság, az egyszarvú hercegnő a Szivárványünnepre. Nagy szerepe lesz benne, mert varázspálcájának lendítésével hozza létre az új év első szivárványát. Gyakorol is rá lelkiismeretesen, ám egy balul sikerült mozdulat következtében veszélybe kerül a szertartás.
Vypredané
6,33 €
6,66 €
Számoljunk! Szorzások és bennfoglalások
A kiadvány ajánlható azoknak a gyerekeknek, akik a matematikát nemcsak az iskolában, de otthon is gyakorolni szeretnék. Azoknak a kisdiákoknak, akik szeretik és azoknak is, akiknek nem ez a kedvenc tárgyuk. Az előbbiek elmélyíthetik tudásukat, a többieknek talán segíthet abban, hogy rájöjjenek, a számok világa nem is olyan bonyolult, egy kis gyakorlással hamar eligazodhatnak benne.
Vypredané
2,05 €
2,16 €
Verses találós kérdések
E kötetben találós kérdéseket gyűjtöttünk csokorba - csengő bongó versekbe foglalva, kedves, vidám képekkel. Nagyobbacska gyermekek a verset olvasva - vagy hallgatva - könnyedén kitalálhatják a megfejtést, 3-4 éves kicsiknek segít a vers mellett a kép, így együtt biztos a siker. Ha mégsem, a tartalomjegyzékben megtalálható a helyes válasz. Kötetünket hároméves kortól ajánljuk, teljék örömük benne!" (a Kiadó)
Vypredané
9,10 €
9,58 €
Holtak könyvtára
Titokzatos bűnesetek borzolják New York város lakóinak kedélyét. A kilenc áldozat halálának körülményei teljesen különbözőek, látszólag függetlenek egymástól. Ami mégis egybekapcsolja őket, az egy hátborzongató küldemény: minden áldozat egy koporsót ábrázoló képeslapot kap, halálának dátumával. Az FBI Will Piper különleges ügynököt bízza meg a nyomozással, aki nagy elszántsággal áll neki a munkának, ám a szálak mind jobban összegubancolódnak... Vajon milyen titokzatos kapcsolat köti össze a tértől és időtől független eseményeket? Létezik-e valami misztikus összefüggés a 21. század eleji gyilkosságok, az első században íródott Jelenések könyve, egy középkori brit apátság, Winston Churchill, az amerikai haditengerészet, a nevadai sivatag 51-es körzete és a hollywoodi filmforgatókönyvek között? Vajon a saját démonaival küszködő Piper ügynöknek sikerül-e fényt derítenie a föld alatti könyvtárak titkaira? Beteljesedik-e a hetedik fiú hetedik fiának misztikus sorsa? Vajon közeleg-e már az utolsó ítélet napja? A titkos társaságok és az összeesküvés-elméletek terén nagy jártasságról tanúbizonyságot tevő Glenn Cooper lebilincselően izgalmas, történelmi korokon átívelő regénnyel lepi meg olvasóit, akik most magyarul is kezükbe vehetik az eddig húsz nyelven megjelent nemzetközi bestsellert.
Vypredané
11,05 €
11,63 €
The Wake-Up Call
They'll do anything to save the hotel, except work together . . .
Welcome to Forest Manor Hotel, where the staff and guests are one happy family. Except for Izzy and Lucas - bitter rivals banned from working the same shift, for everyone's sake.
After struggling for years, the hotel may soon have to close its doors forever. But when Izzy returns a guest's lost wedding ring, the reward convinces management this might fix everything. With four rings still sitting in lost property, Izzy and Lucas are forced to work together to try to save the day.
But as their rivalry becomes something much more complicated, Izzy and Lucas start to wonder if there's more at stake here than the hotel's future . . .
Vypredané
13,25 €
13,95 €
Betegség-gyógyulás
Betegség? Gyógyulás! Közel két évtizede az egészségügyben, és az egészségügyi ellátó rendszeren kívül is azt kutatom, hogyan történik a gyógyulás csodája az ember életében. Miért gyógyul meg valaki, és akár a mellette fekvő miért nem? Miért betegszünk meg, és miért épp abban a kórságban, ami gyötör? Meggyógyulhatunk az orvostudomány szerint gyógyíthatatlan betegségből is? Mit kell tennem, hogy meggyógyuljak? A könyv, amit a Kedves Olvasó a kezében tart, azért született meg, mert megtaláltam a válaszokat ezekre a kérdésekre. Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy megosszam minden emberrel: Van gyógyulás, s ennek a folyamatnak Ön is tevékeny részese lehet
Vypredané
7,60 €
8,00 €
Karácsonyi babaház - Például Kate
Karácsonyi babaház: Jason, a Pulitzer-díjas riporter úgy érzi, tíz év elteltével vissza kell térnie a gyökereit jelentő kisvárosba, ahol annak idején első és egyetlen szerelmét hagyta, s akit arra kért: várja meg őt. Faith azonban érthetetlenül gyorsan férjhez ment, a férfi pedig bánatában munkába temetkezett. A karácsonyi készülődés lázában égő városba érkezve a vendég elsőként Clarával, az asszony kislányával fut össze, s amikor magával az anyával is találkozik, fellángol a szenvedély. Hamarosan kiderül, eddig egyedül csak Jason nem tudta, hogy tőle van a gyermek. Amikor aztán egy hóviharban eltűnik a kislány, a keresésére induló felnőttek vele együtt a kölcsönös bizalmat és a régi szerelmet is megtalálják... Például Kate: Kate Kimball táncosnő azzal a céllal vonul vissza, hogy szülővárosában balettiskolát indít. Az egyedülálló apát, Brodyt bízza meg a lerobbant iskolaépület felújításával. Bár vonzódnak egymáshoz, Brody visszariad a szépséges megrendelőtől. Nem tartja véglegesnek a nagyvárosi nő visszavonulását, s óvná viszonyuktól azt a bensőséges szeretetkapcsolatot is, amit felesége halála után a kisfiával sikerült kialakítania. Kata azonban nem adja föl egykönnyen, és addig-addig üldözi Brodyt, amíg a férfi be nem hódol. A bensőséges légkört teremtő lány sikeresen győzködi a férfit arról, hogy szerelmes szándékaira családot is lehet építeni. A tétova apa akkor adja föl teljesen a tartózkodását, amikor megtudja, hogy kisfia, aki Kate-et már szintén a szívébe fogadta, apját megelőzve megkérte a lány kezét...
Vypredané
7,29 €
7,67 €
Days Like These
A brilliant way to brighten each day. In this playful, innovative collection, Brian Bilston writes a poem to accompany every day of the year.
Each poem is inspired by a significant – often curious – event associated with that day: from Open an Umbrella Indoors Day to the day on which New York banned public flirting; from the launch of the Rubik’s Cube to the first appearance of the phrase, ‘the best thing since sliced bread’.
Perfect for reading aloud and sharing with friends, Days Like These: An alternative guide to the year in 366 poems will take the blues out of Monday, flatten the Wednesday hump, and amplify that Friday feeling.
Vypredané
20,85 €
21,95 €
Vad angyal 6.
Ivo és Mili házassága minden jel szerint komoly bajban van. A mindennapos veszekedések után az üzleti életben is sikeres fiatal di Carló-fiú most már rendszeresen szeretője karjaiban keres menedéket. A család ősi ellensége az alvilággal szoros kapcsolatot ápoló Gustavo Rencinas bosszúvágytól fűtve visszatér Argentínába. Nem vesztegeti sokáig az idejét: merényletet készít elő Victoria di Carlo, Ivo di Carlo és Pablo Rapallo kisfia, Domenico ellen. Pablo ismét megtalálta a boldogságot korábbi felesége, Marina mellett. A látszat azonban csal: fellobban benne a régi vágy a Vad angyal, Milagros után és Ivo házasságának válságos pillanataiban esélye van arra, hogy ez a vágy beteljesüljön.
Vypredané
0,29 €
0,30 €
Lacná kniha Keresd a tökéletest! (-90%)
A három lány párkereső ügynöksége egyre népszerűbb Uerilyben. A siker motorja - a két barátnője és üzlettársa mellett - maga Kennedy Ashe, aki szerelmi edző és párkapcsolati coach egy személyben. Úgy tartja a szóbeszéd, hogy még a legfélénkebb ügyfelek is kivirulnak a kezei között... Nate Ellison Raymond Dunkle minden, csak nem álompasi. Az atomtudósnak fogalma sincs, hogyan környékezzen meg egy nőt. A lány azonban megfogadja, hogy hamarosan belőle lesz a legjobb parti a városban. Csakhogy a magabiztosnak látszó Kennedy magánélete is romokban hever, és amikor ráébred, milyen sok bennük a közös új ügyfelével, azonnal pánikba esik. Csak nem pont vele kéne összejönnie?
Vajon képes hallgatni a szívére? Vagy a férfi boldogsága mindennél fontosabb?
Jennifer Probst a Milliárdosfeleségek sorozattal világszerte bebizonyította: ő a női olvasók új kedvence. Okos nők, erős férfiak, túlfűtött vágy és csipetnyi humor - ez Probst sikerének receptje.
Vypredané
1,25 €
12,46 €
dostupné aj ako:
A héber ószövetség szövege
Magyar nyelven mind ez ideig nem volt elérhető olyan szisztematikus, mégis gyakorlati orientáltságú munka, amely az ókori-középkori zsidó szöveghagyományozás és a tibériási masszóra azon jellegzetességeibe vezetné be az olvasót, melyek a héber Ószövetség modern kritikai kiadásaiban, a Biblia Hebraicában is megjelennek. Kustár Zoltán: A héber Ószövetség szövege című munkája a témában korábban megjelent – egyházi és nem egyházi felsőoktatásban is tankönyvként használt – egyetemi jegyzetének jóval részletesebben kidolgozott változata. A tárgyalt anyag elrendezése és mélysége monografikus igényű, ugyanakkor a mű kézikönyvszerűen is használható. Bízunk benne, hogy a könyv kedvező fogadtatásra lel a lelkipásztorok, az exegetikai szakemberek, az Ószövetség iránt érdeklődő kutatók, és természetesen az egyetemi hallgatók és oktatók között.
Vypredané
13,16 €
13,85 €