Cécile Tormay

Végzetes szerelem bontakozik ki Tormay Cécile első regényében, amely az igazi írói áttörést hozta meg számára. A főhősök, Jella és András között feloldhatatlan ellentét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, szép és bűnös, "szemében a hegyek vad vihara" tombol, a férfi pedig az Alföld fia, akinek "ajkán a puszták nagy, mérhetetlen nyugalma hallgat". Titokzatos erők vonzásában és taszításában élik meg a szenvedélyt, a szédítő magasságok és sötét mélységek világa ez, "fájó gyönyörűség, gyönyörű fájdalom". A történet szívszorító, a végkifejlet drámai, hiszen "nincs nagyobb út a világon, mint amely az embertől az emberig vezet. Olykor átlátni felette, át is hallani a kimondott szót, de az utat megjárni sohasem lehet." Bizonyítja ezt Tormay többi, a regény mellett megjelentetett írása is, melyek szintén az emberi kapcsolatok problematikáját járják körül. A férfi és nő között szövődő örök köteléket, amely összefűzi az eget és a földet a Végzetekben, az ellentétek vonzását és taszítását a Tűz és vízben, és így tovább. Emberek a kövek között, emberek a tengeren, emberek, akik a boldogságot keresik, emberek a sorsuk fogságában. Mindez egy olyan írónő megfogalmazásában, aki mesterien bánik a szavakkal, és művészi színvonalon tolmácsolja az érzelmeket, legyen szó szerelemről, féltékenységről, anyai aggodalomról vagy bármiről, amihez a szívünknek van köze. A regény és a novellaciklus teljes érzelmi skálát vonultat fel, ettől lesz annyira lebilincselő és felejthetetlen olvasmány.

„Minden emlékezik...És mesélni csak olyankor lehet, mikor az emlékek halkabbak, mint a mesék.Mire a könyvem végére értek, ne feledjétek, hogy megmondtam előre. És majd ha kérdem: miért néztek rám olyan különösen? Miért rázzátok a fejeteket? Nem hiszitek, amit mondtam? Jusson eszetekbe: Ti akartátok, hogy meséljek." Tormay Cécile

„Minden emlékezik...És mesélni csak olyankor lehet, mikor az emlékek halkabbak, mint a mesék.Mire a könyvem végére értek, ne feledjétek, hogy megmondtam előre. És majd ha kérdem: miért néztek rám olyan különösen? Miért rázzátok a fejeteket? Nem hiszitek, amit mondtam? Jusson eszetekbe: Ti akartátok, hogy meséljek." Tormay Cécile

Tormay Cécile 59 legszebb novellája.

Mély, illatos völgy fenekén, egy kék forrásban élt Chreseys, a kicsiny naiád... Körülötte nagy csend volt mindenkoron, csak feje felett suttogott a rengeteg, melyet sűrű boltozattá font össze a vadszőlő kúszó indáival... És ezért nem látta még soha a napot, a holdat és a csillagokról is csak azt tudta, amit a fák hamadryádjai csendes éjtszakákon neki elmeséltek. Mióta visszaemlékezett, itt élt ő a hűvös zöld homályban, a mohos fák alatt. Atyja Achelois a folyó, anyja egy aranyhajú nympha volt. Mint gyermeket hozta őt magával a hegyekről és tette le ide a mohára, sápadt irisek közé... Azután jött egy satyr s addig furulyázott, míg anyja elment vele a vadonba és nem tért vissza többé soha. Így maradt egyedül a szakadék fenekén s a hamadryadok elnevezték Chreseysnek. Gondosan őrködtek felette, megvédték forróságtól, vihartól és ő hálából fiatal életerejét ontotta rájuk. Ettől lett évről-évre sűrűbb a platánok, tölgyek koronája s árnyasabb a kis naiád fekhelye.

Európa elmúlt életében három nagy forradalom szabott határokat: az olasz renaissance, a német reformáció és a francia forradalom. A reformáció és a nagy forradalom véres szabadságharcok, népek és nemzetek kitörései, míg a renaissance a gondolat, az életöröm, a művészet feltámadása, egy kicsiny városnak, Firenzének halhatatlan műve volt… Athén testvére Firenze, és mint az antik világon át a hellén város, most a toscan város vezeti Európát az eszmék útjain… A gondolkodó fő elveti a középkor ércsisakját, nehéz neki. A csaták kora lejárt, s a háború oly óvatosan lépked, hogy nem tapossa el többé a firenzei tavaszt. Idegen zsoldos katonák űzik a hadimesterséget és a fiatal urak bársonyzekében halál helyett virágokat keresnek a mezőkön. A világ előtt megjelenik ifjú szépségében a firenzei patrícius, s a firenzei asszony, aki elejtette az orsót és felvette a könyvet. Művelt, mint a férfi, ismeri a görög és latin klasszikusokat, szellemesen társalog, de asszony marad. A világ szeme Firenzére tekint, valóra vált Bonifácius pápa mondása: „A tűz, a víz, föld és levegő mellé egy ötödik elem szegődik: a firenzei!…” Európának gondolat és művészet kell, a virágok városa bőkezűen ontja magából, Európának pénz kell, a dúsgazdag Firenze adja a kölcsönt, Rómában consilium van, tizenkét állam tizenkét követet küld és valamennyi firenzei…

A ?Horthy-korszak meghatározó női írója, aki egyébként rendkívül műveltnek számított a maga korában, s német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat, Itália szerelmese volt. Gyakran járt ott 1900 és 1914 között és több műve is táplálkozik tapasztalataiból és élményeiből, lsd. például a Virágok városa és Szirének hazája. A mű négy fejezete négy különböző olasz területtel és azok kultúrtörténetével foglalkozik. A Szent ház című fejezet a tengeri utazás után Anconába és a zarándokok városába: Loretóba kalauzolja az olvasókat. A Malatesták városa című fejezet Riminiről és az azt uraló családról, a Meghalt dicsőség Ravenna egykori hatalmáról szól, a zárófejezet, Egy lovagvár Ferrarában címmel pedig az Esték ősi várát, valamint Lucrezia Borgia meglehetősen összetett személyiségét mutatja be.

1926-ban, Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján fordította le Tormay Cécile a ferences tanítványok által összegyűjtött és Fioretti néven ismertté vált tanításait. Mielőtt megtalálta önmagát, Szent Ferenc könnyelmű, gazdag, tetszetős és kényes ifjú ember volt, kora harcaiban tüsténkedett, kóborolt. De kalandos élete egyszer csak véget ért. Útközben beteg lett. Háborúskodni nem ment többé víg cimboráival, és Spoleto völgyében, későbbi szent földjén, egy éjszakán titokzatos hang kérdezte tőle: Úr avagy a szolga?… Ekkor dőlt el lelkében, hogy Istent fogja szolgálni és nem az embert; az Urat és nem a szolgát… A bujdosó írónő egyik legszebb műve, melyet a bevezetője alapján számosan Jeltelen írás címen ismernek, először jelenik meg újra!

Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vöröskatonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk, és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei.

A magyarok földjén Szent István építette az oltárt, Szent Imre tette rá az áldozatot, és Szent Gellért gyújtotta meg felette az örök tüzet. Távol idegen országból, messze partokról a tenger felett, mint titokzatos Erőtől hajtott tiszta láng jött el Magyarországba a Szent Földre induló barát. Jött tengeri szelek zúgásában, akaratán kívül. Szállt vizeken, hegyek között, vad folyók sodra felett ismeretlen térségeken - a Duna völgyéig. És itt megállt a láng és a Szent Lélek erejéből a néki idegen népnek hirdetni tudta az Igét, s a másnyelvben születettek megértették őt. Ezért hajlították el a Szelek a tengeren hajójának irányát, ezért kellett eljönnie Szent István országába, hogy térítsen és tanítson, s mikor majd felindul a lázadás szelleme, a pogány diadalnak útját szent vérével ő torlaszolja el, ő, akit kiküldött az Úr, hogy Krisztus hitének vértanúja, de egy sokat vádolt népnek is a tanúja legyen.

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből – amikor minden elvész – egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett.

A szerző e regényben a tragikus magyar sors nagyregényét írta meg. A mű a középkori Magyarországon, a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung, fiatal magyar vitéz lelkében szerelmének tragikus elvesztése és a tatárpusztítás rémségei fölélesztik a kétségbeesés diktálta kötelességtudatot: mindent megpróbálni a hazáért. Megkísérli a magyar ősvallás nyomait fellelni, és a csüggedt magyar népet ahhoz visszavezetni. Kísérlete meghiúsul, belátja tévedését, szerzetes lesz, és megérti, hogy a szenvedéssel Istennek céljai vannak…

A keleten maradt magyarok nyomában.

A méltatlanul tiltólistára tett zseniális írónő társadalmi regénye egy nemesi családról.

Egy konzervativ, keresztény hazafi szemszögéből ismerhetjük meg az őszirózsás forradalom, tancsköztársaság és a trianoni katasztrófa politikai hátterét és eseményeit.

 A régi ház, Emberek a kövek között, Az ősi küldött, Bujdosó napló