Cécile Tormay strana 3 z 3

Európa elmúlt életében három nagy forradalom szabott határokat: az olasz renaissance, a német reformáció és a francia forradalom. A reformáció és a nagy forradalom véres szabadságharcok, népek és nemzetek kitörései, míg a renaissance a gondolat, az é letöröm, a művészet feltámadása, egy kicsiny városnak, Firenzének halhatatlan műve volt Athén testvére Firenze, és mint az antik világon át a hellén város, most a toscan város vezeti Európát az eszmék útjain A gondolkodó fő elveti a középkor ércsis akját, nehéz neki. A csaták kora lejárt, s a háború oly óvatosan lépked, hogy nem tapossa el többé a firenzei tavaszt. Idegen zsoldos katonák űzik a hadimesterséget és a fiatal urak bársonyzekében halál helyett virágokat keresnek a mezőkön. A világ e lőtt megjelenik ifjú szépségében a firenzei patrícius, s a firenzei asszony, aki elejtette az orsót és felvette a könyvet. Művelt, mint a férfi, ismeri a görög és latin klasszikusokat, szellemesen társalog, de asszony marad. A világ szeme Firenzére t ekint, valóra vált Bonifácius pápa mondása: A tűz, a víz, föld és levegő mellé egy ötödik elem szegődik: a firenzei! Európának gondolat és művészet kell, a virágok városa bőkezűen ontja magából, Európának pénz kell, a dúsgazdag Firenze adja a kölc sönt, Rómában consilium van, tizenkét állam tizenkét követet küld és valamennyi firenzei

Mély, illatos völgy fenekén, egy kék forrásban élt Chreseys, a kicsiny naiád... Körülötte nagy csend volt mindenkoron, csak feje felett suttogott a rengeteg, melyet sűrű boltozattá font össze a vadszőlő kúszó indáival... És ezért nem látta még soha a napot, a holdat és a csillagokról is csak azt tudta, amit a fák hamadryádjai csendes éjtszakákon neki elmeséltek. Mióta visszaemlékezett, itt élt ő a hűvös zöld homályban, a mohos fák alatt. Atyja Achelois a folyó, anyja egy aranyhajú nympha volt. M int gyermeket hozta őt magával a hegyekről és tette le ide a mohára, sápadt irisek közé... Azután jött egy satyr s addig furulyázott, míg anyja elment vele a vadonba és nem tért vissza többé soha. Így maradt egyedül a szakadék fenekén s a hamadryadok elnevezték Chreseysnek. Gondosan őrködtek felette, megvédték forróságtól, vihartól és ő hálából fiatal életerejét ontotta rájuk. Ettől lett évről-évre sűrűbb a platánok, tölgyek koronája s árnyasabb a kis naiád fekhelye.

Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban a magyar történelem eseményeihez kapcsolódnak. A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben.

Végzetes szerelem bontakozik ki Tormay Cécile első regényében, amely az igazi írói áttörést hozta meg számára. A főhősök, Jella és András között feloldhatatlan ellenét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, szép és bűnös, "szemében a hegyek vad vihara" tombol, a férfi pedig az Alföld fia, akinek "ajkán a puszták nagy, mérhetetlen nyugalma hallgat". Titokzatos erők vonzásában és taszításában éli meg a szenvedélyt, a szédítő magasságok és sötét mélységek világa ez, "fájó gyönyörűség, gyönyörű fájdalom". A történet szívszorító, a végkifejlet drámai, hiszen "nincs nagyobb út a világon, mint amely az embertől az emberig vezet. Olykor átlátni felette, át is hallani a kimondott szót, de az utat megjárni sohasem lehet."

Nem véletlenül nevezi Hankiss János "Nagy-görögország magyar poétájának" Tormay Cécile-t. Ez a válogatás is bizonyítja, hogy az írónő szívesen és biztos kézzel nyúlt az antik témákhoz, és csodálatos, szívszorító történeteket szőtt belőlük. Ahhoz, hogy ilyen jellegű és szépségű művek születhessenek, az ide vonatkozó műveltség és felkészültség mellett a női megközelítés, a női látásmód is rendkívül fontos. Történetiségüket tekintve e romantikus mesék az antik görögök mitikus világában játszódnak, majd átvezetnek abba a korba, amikor az új hit legyőzte a régit. Ami közös és leginkább hangsúlyos ezekben az elbeszélésekben, és ami biztosítja a folytonosságot régi és új világ között, az a nő, a nőiség meghatározó jelenléte. Aphrodité és a Boldogasszony egy, "öröktől fogva egy, aki a fiatal földnek szépséget és szerelmet adott, és az elaggott világnak reménységet...". Az örök nő egyszerre ártatlan szent szűz, ragyogó, érett, szerelmes, asszony, bölcs és boldog anya. Mert az örök nő története e könyv, a rabszolga és az istennő, a táncosnők és a naiád, a hetéra és a szűz története... - és persze az örök szerelemé.

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből - amikor minden elvész - egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett. Egykori leányokról suttog a csend János Hubert körül is, aki ifjúi szerelmét áldozza föl az atyjának való megfelelés oltárán. A sors azután Zsófia képében hoz számára új vonzalmat, nem tudván, hogy eközben fia életét állítja át egy olyan pályára, amelynek óhatatlanul pusztulás a vége. Gyöngéd érzelmek hálója szövi át meg át az Ulwingok ősi házát, s e kusza szövedék - amelyen addig valamennyi családtag aláhull -, tartja életben Ulwing Annát, aki mindent és mindenkit elveszít, ám egy reményvesztett pillanatban, élete alkonyán, a legnagyobb ajándékot kapja, amelyben szerető asszonynak része lehet. Tormay Cécile regénye elnyerte az Akadémia irodalmi díját, számos nyelvre lefordították, később itthon mégis tiltották, méltatlanul hallgatták el, s veszett feledésbe. Megjelentetésével az irodalmi élet régi adósságát törlesztjük.

1926-ban, Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján fordította le Tormay Cécile a ferences tanítványok által összegyűjtött és Fioretti néven ismertté vált tanításait. Az emberiség nagy tanítói az életükkel tanítottak. Szent Ferenc is az életével tanít ott. Mielőtt megtalálta önmagát, könnyelmű, gazdag, tetszetős és kényes ifjú ember volt, kora harcaiban tüsténkedett, kóborolt. Fényűzően ruházkodott, tékozolt, szerette a dalt és a bort. Atyja hiába patvarkodott, anyja hiába imádkozott. A kalmárkodá st megvetette. Hadakozott, fogságba esett, tivornyázott tovább. És aranyát szórva, hetvenkedőn parancsolgatva kiáltotta oda egy nemes lovagnak: nagy fejedelem lesz még belőlem! És Pietro Bernardone tékozló, kevély és tivornyázó fiából a szegénységnek , az alázatosságnak, a tisztaságnak örök fejedelme lett. Kalandos élete véget ért. Útközben beteg lett. Háborúskodni nem ment többé víg cimboráival, és Spoleto völgyében, későbbi szent földjén, egy éjszakán titokzatos hang kérdezte tőle: Úr avagy a s zolga?... Ekkor dőlt el lelkében, hogy Istent fogja szolgálni és nem az embert; az Urat és nem a szolgát. Elhagyta a hadba menő kóbor lovagokat és visszatért Assisibe. Életszentsége és a Fioretti története ekkor kezdődött el. Cselekedetei, tanításai nyomán örökké virágba borulnak a lelkek virágai.

TalálTormay Cécile bár sohasem volt férjnél, mégis sokat tudóan, ugyanakkor rendkívül magával ragadóan írt a szerelemről és az asszonyi sorsokról: a szépségről és annak múlandóságáról, a szenvedély felizzásáról és elhamvadásáról, a gyermekszülés után i vágyról, a házasságban unatkozó, szerelemről ábrándozó feleségekről, féltékenységről, hűségről és megcsalatásról, öregségről és halálról. Ezekben az elbeszélésekben a boldogság mellett szükségszerűen teret kap a boldogtalanság is, ahogyan a fényt k öveti az árnyék. A boldogságért mindenkinek fizetnie kell az "időtlen boltban", és "a boldog napokat csak egyszer éljük át, a boldogtalanokat pedig: ezerszer". Mégis sokszor vállaljuk a szenvedést, ha csak a leghalványabb reményünk is lehet a röpke b oldogságra, hiszen noha a szeretet gyakran fájdalommal jár, nélküle üres az életünk. "Csak addig él az ember, amíg szeret..." - vallja a vak festő is az És nem múlt el az idő című novellában. A gyűjtemény utolsó írásában, egy gyönyörű szerelmi költem ényben pedig Az erdei lak jelképébe foglalja össze az írónő a titkolt boldogság valamennyi szépségét. Az erdei lakban találkoznak azok, akik máshol nem találkozhatnak, akik évekig nem láthatják egymást, és ilyen erdei lakja bizonyára mindnyájunknak v an... kozás alkonyatkor

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből - amikor minden elvész - egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett. Egykori leányokról suttog a csend János Hubert körül is, aki ifjúi szerelmét áldozza föl az atyjának való megfelelés oltárán. A sors azután Zsófia képében hoz számára új vonzalmat, nem tudván, hogy eközben fia életét állítja át egy olyan pályára, amelynek óhatatlanul pusztulás a vége. Gyöngéd érzelmek hálója szövi át meg át az Ulwingok ősi házát, s e kusza szövedék -amelyen addig valamennyi családtag aláhull -, tartja életben Ulwing Annát, aki mindent és mindenkit elveszít, ám egy reményvesztett pillanatban, élete alkonyán, a legnagyobb ajándékot kapja, amelyben szerető asszonynak része lehet. Tormay Cécile regénye elnyerte az Akadémia irodalmi díját, számos nyelvre lefordították, később itthon mégis tiltották, méltatlanul hallgatták el, s veszett feledésbe. Megjelentetésével az irodalmi élet régi adósságát törlesztjük.

Az írónőt a nagyközönség eddig leginkább a híres Bujdosó könyvéről ismerte, e kötetből azonban a szerző újabb arcai bukkannak elő. A válogatás az írónőt utazásai, szerelemről és politikáról vallott nézetei mellett, mint műértőt, a magyarországi nőmozgalom vezetőjét, illetve a gondolkodót, az embert is bemutatják, hozzájárulva egy teljesebb Tormay-kép kialakításához.

Nem lehet még egy írót találni, aki annyi áldozatot hozott volna Trianon revíziójáért, mint Tormay Cécile, a XX. század egyik legnagyobb magyar írója. Mennyire sokatmondó, hogy megrázó és váteszi beszédeit 1939 óta nem adta ki senki! Pedig azóta nem védte úgy a nőt, és nem védte úgy magyar nő a magyar férfit, és – 1956-ot kivéve – a Hazát, mint a két világháború között az ő mozgalma, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz). Tormaynak a szervezetben betöltött negyedszázados tevékenységét méltán említhetjük egy sorban az olyan magyar asszonyok, mint az egri nők, vagy nagyasszonyok – Kanizsai Dorottya, Zrínyi Ilona vagy az aradi vértanúk özvegyeinek cselekedeteivel. A mozgalomhoz az 1930-as években már közel egymillió asszony tartozott, hiszen a tét nagyobb volt bármilyen, addig nőket érintő közös érdeknél: megmarad-e Magyarország, s olyannak marad-e meg, amiként szeretnénk, és ahogy a világ megismerte? És a mozgalom választott vezetője mégis mindig megóvta őket attól, hogy párttá alakuljanak. Miért és mit akartak hát? „Asszonyi lelkekből gátat emelni a kommunizmus áradatának!” – látta meg egy másik asszony, és valóban ez volt Tormay Cécile mozgalmának történelmi feladata. Tormay Cécile jelen könyvének emlékkiadása több mint nyolcvan esztendőt váratott magára. A hiánypótló és egyedülálló kötetből megismerhetjük Tormay Cécile küzdelmeit: a hazaszerető Honleányt, aki a művészetét is feláldozta a nemzete szolgálatáért; a bátor, szókimondó, igazságszerető és sokszor saját környezetével is kritikus, éles szemű Asszonyt; és a hihetetlen megérző-átérző képességgel rendelkező és végtelen hittel megáldott Látnokot, aki lankadatlanul hitte és hirdette, hogy a trianoni igazságtalanság nyomán fakadt jogos magyar álmok egyszer beteljesülnek.

"Jézus szerette az eget, a termést, a virágokat, a vizeket, mindent, ami élt és tiszta volt." És mintha ez a gondolat kézen fogta volna a Boldogasszonyt, kilépett az előcsarnok oszlopai alól. A magas légből kerengve, rejtélyes galambok seregei közeledtek a földhöz. Kitárt szárnnyal egy pillanatra mintegy megálltak az aureolás szent fő felett, aztán kivált a fehér csapatból a legfehérebb és a Boldogasszony vállára ereszkedett, mialatt ő lassan haladt le a templom lépcsőzetén. Ösvényén suttogva távolodtak egymástól a cyprusok, hogy utat engedjenek neki; a hyácintusok lába alá sereglettek; körülötte, mint légies virágok, koszorúban ringtak a pillangók. És a Boldogasszony elindult a régi Árkádia mezőin. De a mozdulattól homlokán lobogó lángot vetett a nehéz aureola; sűrű fátyola alatt fullasztó lett a lég. Lankadtan, ingadozva állt meg újból. Mintegy álomban, leemelte fejéről a szentséges koronát és gyöngéden az érintetlen fű közé helyezte. Gyorsabb lett a lépte, szabadabb a lélekzete és, mintha még mindíg álmodnék, mentében egy vad liliom virágára függesztette szomorú fátyolát. Sötét haja fékevesztetten áradt szét a vállán és a viharos hullámokban a nap tüze hirtelen vörös tündöklést gyújtott. Isteni bájjal emelte kezét a homlokához, szintúgy, mintha el akarná törülni a súlyos aureola nyomát; és e mozdulat árnyékából szeme szomjasan itta föl egy végtelen pillantásban az örök ifjúságot, mely a mezőkön, az erdőkön, a forrásokon, az egész mindenségen végiglüktetett... Mely messze időkben ismerte ő ezt a tájat? Mikor volt az, hogy jöttére kivirágzottak itt a myrthusok?

Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban a magyar történelem eseményeihez kapcsolódnak. A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben.

"Egy holdas nyári éjtszakán magányosan virrasztottam a hajó fedélzetén. Alattam ezüstösen ringott Homeros tengere. Hullámai fáradhatatlanul szeretkeztek egymással, s játékukban talán az Oceános antik istenei ölelkeztek, a víz méla locsogásába talán az ő zokogó daluk vegyült... (...) A telihold levilágított reám, s én elaludtam. És oly szépet álmodtam azon az éjtszakán Itáliáról. Mire pedig megvirradt, valósággá lett mindaz, amit álmodtam: a távol hullámok játékában, mint a mesék csillogó gyöngyfüzére, úszott a fehér olasz part. A gyöngysorból immár halmok, völgyek lettek: az a föld, melyen hajdan a világ trónja állt. Római császárok ültek e trónuson, s az ő kezükben lett a hatalom oly végtelenné, hogy már-már isteneknek képzelték magukat ezek a halandó emberek... (...) Még a trónok talapzata is sír, s ma már csak az tátong a régi dicsőség helyén. Egy virággal ékes sír, melyben a világ legnagyobb gondolatai porladoznak az elmúlt óriásokkal. Őket fogjuk utunkban felkeresni: a halottakhoz megyünk. És szűnjenek meg számunkra létezni az élők addig, amíg az ő birodalmukban, a múltak emlékei között bolyongunk." (Tormay Cécile, 1900.)