Hľadanie: Zdobení dortů CZ
zobraziť:
Arány és erény
"Bencze Ilona meghatározó alakja a színház- és filmművészetnek. Neves magyar filmekben játszott, abban az időszakban, amikor a magyar film fénykorát élte. Emlékezetes színházi alakításainak és kitűnő énekhangjának köszönhetően számtalan prózai és zenés darabnak volt főszereplője. Művészetének elismeréseként 1988-ban Jászai-Mari díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Első könyvében öninterjút készít, mellyel bepillantást ad az életébe. Saját szavaival élve: "Mindnyájan írjuk a saját regényünket. Ki úgy, hogy "csak" éli, ki úgy, hogy egy adott időben papírra is veti. "Első könyvem" egy öninterjú magammal, magamról. Rejtőzködő vagyok, magánemberként nem vágytam publicitásra, a szerepeimben akartam kitárulkozni, megélni a szélsőségeket. Pedig hányszor tették fel a kérdést: "Mi a titka, művésznő?" Ezzel a könyvvel mégis kinyitok néhány kaput. Résnyire, hogy bepillanthassanak. Nem összegzés, nem számvetés, csak megállok a jelenlegi állomáson és eltűnődöm. Aztán egy szusszanásnyi szünet után robogok is tovább, mert még van hová, és van miért. De addig láthatóvá válik néhány történés és a hozzáfűződő gondolataim. Mert ami eddig volt, az sem érdektelen. Sőt." (a Kiadó)
Vypredané
3,79 €
3,99 €
Genial A1 CD zum Kursbuch/audio/
Informationen zum Lehrwerk: geni@l - Deutsch als Fremdsprache für Jugendliche geni@l richtet sich an Anfänger ohne Vorkenntnisse. Es ist auf drei Bände angelegt und folgt den Niveaustufenbeschreibungen des Europarates. Damit werden die Lernziele des Lehrwerks und der Bezug zu den angebotenen Prüfungen transparent. Der erste Band erreicht das Niveau A1, die erste Stufe der elementaren Sprachverwendung", der 2. Band die Stufe A2. Der 3. Band bereitet auf das "Zertifikat Deutsch" vor und erreicht das Niveau B1. geni@l baut auf dem bewährten Konzept von "sowieso" auf, bietet aber Schülern und Lehrern eine Reihe von wichtigen Neuerungen: - Die abwechslungsreichen Einheiten sind kurz, umfassen jeweils 6 Seiten mit zahlreichen motivierenden Sprechanlässen. - Der klar strukturierte Lernweg gibt eine gleichmäßige Progression vor und macht den Unterricht auch mit heterogenen Lernergruppen leicht. - Die Plateaukapitel erlauben Wiederholung und Vertiefung oder, bei sehr motivierten Lernergruppen, ein schnelleres Fortschreiten. Mit diesen Lehrwerkteilen sind Ansätze zur Binnendifferenzierung angelegt. - Lerntipps und -strategien finden sich dort, wo sie hilfreich sind. Mit dem Erstellen von Lernplakaten werden neue Wege beschritten, selbstständiges Lernen zu fördern. - Die Themen sind jugendlich und zeitgemäß, umfassen u.a. auch die neuen Kommunikationstechnologien (E-Mail, Internet etc.). - Am Ende der Arbeitsbuchlektionen stehen Tests zur Selbstevaluation. - Ausspracheübungen (Intonation, Wort- und Satzakzent) sind durchgehend in die Einheiten integriert. - In Band 1 bieten die Plateaukapitel (optionale) Übungen zu dem 30-minütigen Begleitvideo an. - Eine Überblicksgrammatik im Anhang erleichtert die Systematisierung der eingeführten Grammatik. - Das Video bzw. die DVD zu geni@l A1 soll den Lernenden ermöglichen, die fremde Sprache im Kontext von Bewegung, Gestik und Mimik verbal und nonverbal verstehen zu können. - Der "Videotrainer" bietet viele Übungen, die mit einem Video gelöst werden können. So werden Hör- und Sehverstehen geübt, der Wortschatz wiederholt und vertieft und zahlreiche abwechslungsreiche Aktivitäten zur Binnendifferenzierung angeboten. Vor allem in Verbindung mit der benutzerfreundlichen DVD ist der "Videotrainer" eine ideale Ergänzung zu geni@l und zu jedem anderen Grundstufenlehrwerk."
Na, szóval
Szórakoztató visszaemlékezésében John Cleese grandiózus túrára invitálja az olvasót, amely egy álmos angol kisvárosban töltött szerény gyermekéveit, első komikusi kalandjait a Cambridge Egyetemen (későbbi pythonos partnerével, Graham Chapmannel), és persze annak a korszakalkotó komédiáscsapatnak a karrierjét mutatja be, amely világszerte ismertté tette a nevét. Ide-oda csapongva meglepő sztorik és vidám anekdoták között, ez a könyv a szórakoztatóipar egyik legsokoldalúbb alakjának élettörténetét meséli el – mesteri előadás, egy nem kevésbé mesteri előadóművésztől.
Cleese-t csak néhány nap választotta el attól, hogy diplomát szerezzen Cambridge-ben, és megkezdje ügyvédi karrierjét, amikor írói állást ajánlottak neki a BBC rádiónál. Ezzel majdnem egy időben az egyetemi társulatával felléphetett a londoni West Enden és hamarosan olyan sztároknak írt, mint David Frost vagy Peter Sellers. Ezután csatlakozott az öt másik „pythonhoz”, hogy létrehozzanak „valami egészen mást” – egy új típusú komédiát, amely a kreativitásra és az abszurditásra helyezte a hangsúlyt. 1968. és 2013. között csaknem 80 filmszerep és számos forgatókönyv fűződik a nevéhez, köztük olyan klasszikusok, mint Reg (Brian élete), Sir Lancelot (Gyalog galopp) és Archie Leach (A hal neve: Wanda). A hetvenes évek közepén John Cleese és első felesége Connie Booth társszerzőként és főszereplőként jegyezte az óriási sikerű sitcomot, a Waczak szállót. Az utóbbi években színészként feltűnt például a Harry Potter-szériában és két James Bond-moziban is. Jelenleg negyedik feleségével él Londonban.
Vypredané
14,25 €
15,00 €