Hľadanie: Zsuzsa Thuryová
zobraziť:
Anya csak egy van
Az "Anya csak egy van" Vámos Miklós nagyregényeinek egyike, 1992-94-ből. Tizenöt év alatt harmincnyolc kiadást ért meg. Ez a harminckilencedik - az első javított - kiadás. Különös, hogy noha csak tizennyolc év telt el, mennyire megváltozott a világ. A regény születésének (és cselekményének) idején például a mobiltelefon még újdonságnak számított, kistelefonnak, zsebtelefonnak, rádiótelefonnak hívták. Ezen a szerző nem változtatott. A mániás-depressziós - mindközönségesen: félbolond - anya viszont pontosan olyan, amilyen sok-sok sorstársa napjainkban. Elviselhetetlen és mulatságos. Szerencsétlen és mázlista. Félénk és bátor. Érzelemszegény és szerelmes. A könyv végére megértjük, mennyivel fajsúlyosabb ember ez az idős hölgy, mint hinnők. Míg az első fejezetekben sajnáljuk, az utolsókban már-már irigyeljük, bármilyen megrázó a sorsa. Meghat és megnevettet. Ha a regényt befejezve úgy érezzük, ideje fölhívnunk a saját anyánkat, jó nyomon járunk - a szerző írói nyílvesszeje célba talált. "Nem voltam képes abbahagyni a röhögést, bökdösött pedig a Zsuzsa, bámult rám a Sári, a Julcsi, meg az egész gyásznép, az a másfél tucatnyi ember, aki eljött anya temetésére Rávallott ez az utolsó tréfa, és persze rám, észrevehettem volna a halotti anyakönyvi kivonaton, hogy téves az évszám, anya fiatalítási célból a születési évét átjavította a személyijében, azt vették alapul, észrevehettem volna a sírkövesnél is, de én nem szoktam észrevenni azt, amit kéne, vagy csak későn, túl későn, így hát anya életéből végleg elveszett tíz év, s a veszteséget márványba vésték az örökkévalóságnak, pontosabban tíz évre, urnafülke esetén ennyi a porladási idő, jaj, nehogy elfelejtsem meghosszabbítani, ahogyan anya felejtette el apát, illetve ahogyan mindannyian elfelejtettük Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI DE JÓ VOLNA, HA NEM EZ LENNE A VÉGE"
Vypredané
11,03 €
11,61 €
dostupné aj ako:
Paprika rummal - Egy kalandos élet
Az életben csupán két dolog biztos: a születés és a halál. Azt viszont már az egyén dönti el, hogyan tölti a megadott éveket. Egyenes gerinccel, vállalva a folytonos konfrontációt, de büszkén, ép lélekkel és töretlen hittel, vagy megalkuvóan, opportunista módon, örökké a könnyebb utat keresve. Ez a családtörténet lebilincselően őszinte és magával ragadó módon állít emléket az író szilaj és konok, ugyanakkor gyermekien tisztalelkű édesapjának, Zsuffa Oszkárnak, a hatalmas erejű, önfejű, harsány, bátor és heves harcosnak, a Havannában született cukrásznak, az ízig-vérig magyar hazafinak.
Vypredané
10,73 €
11,29 €
Alibi hat hónapra - Álom
Az "alibi" antológia-sorozat most megjelenő Álom-kötetében ötvenhét szerző és számos kiváló fotós és illusztrátor járja körül a címben említett témát. Ezúttal is érvényesül az "alibi" szerkesztési elve: különböző szemléletű és ízlésű emberek munkáiból egységes ... Folytatás ›› kötetet hozni létre, sok könnyedséggel, minden nagyképűség nélkül. Mulattatni és étvágyat gerjeszteni magas színvonalon, sokak számára szórakoztatóan.
A 12. Álom című kötet szerzői: Balássy László, Balla Zsófia, Gottfried Benn, B. Gáspár Judit, Benyhe István, Borsay Tamás, Alexander Brody, Bródy János, Csányi Vilmos, Csermely Péter, Dragomán György, Géczi János, Grecsó Krisztián, Háy János, Horkay-Hörcher Ferenc, Hovanyecz László, Jaksity György, Jolsvai András, Jónás Tamás, Juhász Anna, Juhász Ferenc, Kányádi Sándor, Kemény István, Kemény Zsófia, Király Levente, Kovács András Ferenc, Küllői Péter, Láng Orsolya, Láng Zsolt, Litkai Gergely, John Lukacs, Malonyai Péter, Maros András, Márton László, Moizer Zsuzsa, Nagy Gabriella, Nagy József, Nyáry Krisztián, Orosz Györgyi, Polonyi Erzsébet, Rainer Maria Rilke, Ritoók Zsigmond, Saly Noémi, Sákovicsné Dömölky Lidia, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Tandori Dezső, Térey János, Torma Tamás, Tóth Krisztina, Tulassay Tivadar, Varga Mátyás, Varró Dániel, Vámos Miklós, Várszegi Asztrik, Vetsey Szilvia.
A(z) Alibi hat hónapra - Álom (Könyv) szerzője .
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Lacná kniha Mount Everest
Az Északi- és a Déli-sark meghódítása után, de még mielőtt az első ember leszállt volna a Holdra, a Mount Everest meghódítása volt a felfedezők és hegymászók egyik legcsábítóbb álma. Az 1950-es évek elejéig a rettentő magasság ritkás légkörébe burkolózva a Föld utolsó nagy misztikuma csodálatos, páratlan kihívást jelentett, izgatóbbat minden más hegycsúcs megmászásánál. A Nepál és Tibet között emelkedő lenyűgöző piramis még ma is - sok évvel azután, hogy Hillary és Tenzing először jutott fel a csúcsra felgyújtja a mászók képzeletét, és ha eljön a megfelelő évszak, számtalan, mindenféle fajtájú és méretű expedíció indul rohamra a hegy lejtőin. Ez a könyv végigköveti az 1852-es indiai felmérés során a világ legmagasabb hegyeként azonosított óriás megmászásának történetét. Az Everest azóta legendává vált. Miután elfoglalta az első helyet mint a Föld legmagasabb csúcsa - 8840 méter volt az első, matematikai és trigonometrikus számításokra épülő mérés idején -, a hegyet egyszerű földrajzi furcsaságnak tekintették, egészen az 1920-as években meginduló expedíciókig. Egyedi fényképek és részletes feljegyzések szólnak e kísérletekről, és elevenítik fel azokat a próbálkozásokat, amelyek végeredményeként Edmund Hillary és Tenzing Norgaj meghódította a csúcsot a Nepál felőli oldalon, 1953. május 29-én.
Vypredané
1,34 €
26,88 €
dostupné aj ako:
Maléna kertje
Szvetelszky Zsuzsa ajánlása:
Sok elfoglalt szülő szeretne olyan mesét találni gyermekének, amit akár másfél oldalanként, de ha úgy adódik, hosszabban, vagy egy családi vakáción akár egyvégtében is lehet együtt olvasni. Ez a könyv éppen erre való. Kiváló érzékkel adagolt ... Folytatás ›› összetevőkből áll: valóságból, csodából, humorból, mindennapokból és váratlan kalandokból. Máli - elfoglalt szülők gyermeke! -története igazi mai családi mese gyerekeknek és felnőtteknek, gyerekekről és felnőttekről egyaránt.
A "Maléna kertje" az átváltozás meséje, számtalan izgalmas fordulattal és meglepetéssel. Mindennapjaink valóságából bontakozik ki Maléna történetének csodája: hiszen bármelyik gyerekkel megtörténhet, hogy egy tücsökre bízza féltett titkait. Hogy belelát a nagyok világába és gyerekkézzel, gyerekszívvel formál rajta, még ha kicsit is. Máli meséje elbűvöl kicsit és nagyot, miközben képessé tesz arra, hogy saját hétköznapjainkban is megleljük a csodákat és boldogabbak legyünk általuk.
Szerkesztői ajánlás:
Molnár Krisztina Rita a sikeres, három önálló kötetet jegyző költő ezúttal gyerekeknek írt. Nem is akármit. Egyből egy komoly lélegzetvételű meseregényt. A lassan hömpölygő, igényes, kifinomult, képekben és jelképekben bővelkedő történet könnyedén sodorja magával gyermek és felnőtt olvasóját egyaránt.
Simonyi Cecília nagy részletgazdagsággal kidolgozott akvarell és kollázs képei, valamint rézkarcai egészen különleges harmóniában élnek a szöveggel, és nagyon sokat adnak hozzá ahhoz a hangulathoz, melyben örömmel elmerülhet az olvasó.
Szünidei olvasmánynak kifejezetten ajánljuk!
A(z) Maléna kertje (Könyv) szerzője Molnár Krisztina Rita.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Lacná kniha A hercegnő
Ki volt a titokzatos hercegnő, akit Roosevelt elnök személyesen akart német kémként kiutasítani az Államokból, aki magyar útlevéllel rendelkezett, hol titkos diplomataként, hol hivatásos zsarolóként írtak róla jelentéseket Németországban, Nagy-Britanniában és az USÁ-ban? Stephanie Richter, egyszerű származású, de hatalmas ambícióval megáldott bécsi lány előbb Franz Salvator főherceg (a "mi" Márai Valériánk férje) szeretője lesz, majd "a baj megtörténtekor" gyorsan összeboronálják Franz Augustin Maria von Hohenlohe-Waldenburg-Schillingsfürst herceggel. Aki a Monarchia összeomlása után a magyar állampolgárságot választja. Hercegnőként nemzetközi újságírói karriert fut be: Lord Rothermere, az angol sajtómogul kihasználja azt a képességét, hogy remekül tud kapcsolatokat teremteni és közvetíteni, és rábízza a társasági rovat vezetését. A németbarát lord oldalán bejáratos lesz a berlini kancelláriára, megismerkedik Adolf Hitlerrel, aki titkos diplomáciája eszközéül használja fel. Karrierjének csúcsa az, amikor megkapja Hitlertől a náci párt arany pártjelvényét. Közben pedig Fritz Wiedemann-nak, Hitler szárnysegédjének lesz a szeretője. Stephanie, aki mindkét szülője révén zsidó származású, kedvelt vendége lesz a Sasfészeknek, Hitler "az ő kedvenc hercegnéjének" nevezi. Amikor Wiedemann-t - éppen kitudódott viszonyuk miatt - 1941-ben Amerikába helyezik a német követségre, utána megy. Német kémként internálják, de elcsábítja az idegenrendészet főmunkatársát. A háború után Németországban fut be meglepő karriert: Axel Springer sajtóbirodalmát segíti "szalonképessé" tenni. A hercegnő naplója és az egykori titkos levéltári anyagok alapján állította össze a kiváló német író-történész a gátlástalanul sikerhajhász, minden politikai megalkuvásra kapható, hihetetlen életpálya hiteles történetét.
Vypredané
0,67 €
13,46 €
dostupné aj ako:
A vasárnap délutánok lélektana
„Tegnap kirándulni voltunk. Amikor egy cédrus alatt álltam, egy pillanatra megéreztem a lét elviselhetetlen könnyűségét.A másodperc egy törtrészére jutott ki nekem a jóból.Valamiféle nosztalgiával vegyes melankolikus érzés volt.Arra jutottam, valószínűleg valamikor boldog voltam.Talán tovább is, mint egy másodpercig. Akkor, ott a fa árnyékában határoztam el, hogy új életet kezdek."
A kétgyermekes, frissen elvált Zsuzsi épp most múlt negyvenéves. Örül, hogy végre őszintén szembenézett magával és büszke rá, hogy kellően erős volt, és végre elérte a vágyott szabadságot. Ám a hétköznapjai a válás után sem változtak. Az élete a gyerekek és a munka körül forog, pörög a mókuskerék és ő még mindig nem találja magát, a lányt, a nőt, akit valahol, talán húsz éve elveszített. Nyugalomra vágyik, arra, hogy legyen ideje feldolgozni a negyvenedik születésnapot, és átgondolni a jövőt.
Amit akár máshol is elképzelhetne... Mondjuk, Olaszországban?
Ekkor akad a kezébe egy hirdetés, miszerint egy olasz városka még fizetni is hajlandó, ha valaki odaköltözik. Miért is ne vágna bele? Mit veszíthet, és mit nyerhet, ha mindent maga mögött hagy?
Zsuzsi kapott egy második esélyt, mégpedig az egyszerűbb, lassúbb, őszintébb létezésre, ahol minden nap a vasárnap ígéretét hordozza magában.
Vajon tud-e élni a lehetőséggel? Megtalálja-e új hivatását, megkapja-e gyerekei bocsánatát, az új szerelmet?
Papp Diána új regénye egy sokakat érintő témát feszeget. Minden ember életében eljön a pillanat, amikor rádöbben, nem él örökké, átértékeli az életét, és ha nem elégedett a sorsával, megteszi a lépéseket a változás felé. A történet a második esélyről, az újrakezdésről, egy nő sorsfordító gondolatairól, a bátorságról és az „örök vasárnap" kereséséről szól.
Vypredané
12,26 €
12,90 €
dostupné aj ako:
Közös barátunk
Először jelenik meg magyarul Dickens utolsó befejezett alkotása, tizennegyedik regénye. A Közös barátunk eredetileg 1864-65-ben, folytatásokban látott napvilágot.
A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.
Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt, így most mi is kezünkbe vehetjük Dickens lassan százötven éves könyvét, N. Kiss Zsuzsa vadonatúj fordításában.
Vypredané
17,91 €
18,85 €
Lacná kniha Közös barátunk
Először jelenik meg magyarul Dickens utolsó befejezett alkotása, tizennegyedik regénye. A Közös barátunk eredetileg 1864-65-ben, folytatásokban látott napvilágot.
A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.
Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt, így most mi is kezünkbe vehetjük Dickens lassan százötven éves könyvét, N. Kiss Zsuzsa vadonatúj fordításában.
Vypredané
0,94 €
18,85 €
dostupné aj ako:
Peppa malac - Peppa varászlatos unikornisa
Peppa és barátnője, Zsuzsi Bari pizsipartit tartanak. Peppa lovacskájával, Csillogó Lábúval játszanak, de valójában egy varázslatos egyszarvúval szeretnének játszani. Vajon Papa malac tud nekik készíteni egy csodálatos unikornist, hogy a lányok álmai valóra váljanak?
Vypredané
3,83 €
4,03 €
Slavic Kitchen Alchemy
Steeped in ancient wisdom, magic and folktales, this illustrated scrapbook of Slavic lore offers natural remedies, beauty and cleaning products, healing recipes and wellbeing rituals that will appeal to modern witches and natural healing fans.
This book is infused with the Slavic wisdom and folk healing passed on to Zuza Zak by her two Polish grandmothers. It's a beautifully illustrated treasure trove of the old ways of Eastern Europe, full of little rituals and remedies to make your life gentler, sweeter and more joyful, and it's a precious object in its own right – your own notebook of practical wisdom. Season by season, the book gently guides you to a more natural Earth-focused rhythm, creating the right atmosphere for your body and mimd to thrive. Discover:
- Natural remedies for physical and mental wellbeing, such as Broad-leaved Plantain for Cuts and Grazes, and a Chamomile Bath for Relaxation and Optimism;
- Beauty products, such as an Oat Bundle Skin Cleanser for Gentle Exfoliation or a Lilac Body Oil for Improving Your Skin and Your Intuition;
- Rituals to honour the passing year, such as creating a Sage Cleaning Spray for Ritual Spring Cleaning or weaving Wildflower Wreaths for a Midsummer Celebration of Freedom;
- Nutritious recipes such as Elderflower Cake for Immunity and the Sheer Joy of it, or Wild Summer Pierogi for a Joyful Afternoon of Dumpling Making and Great All-round Health;
- Craft activities, such as painting eggs and dying clothes, to boost creativity, mindfulness and access to the flow state
- Folktales and mythology to connect to nature and ancient symbolism.
Johanka z Arku BD
1999 / Válečný, Drama, Historický / 152 minut / Francie
Johanka (Milla Jovovich) byla malou holčičkou, když jí během přepadení její rodné vesnice vojáci anglické armády před očima znásilnili a zavraždili sestru. Od té doby se staly víra a modlitby její jedinou útěchou. Když Johanka dospěla, začala být přesvědčena, že k ní hovoří sám Bůh (Dustin Hoffman) a že jí vyzývá k tomu, aby se postavila do čela armády, která vyžene vetřelce a přinese její zemi mír. Johančino nezlomné odhodlání překonává původní nedůvěru jejích přátel i rodiny.
Hrají: Milla Jovovich, Dustin Hoffman, Faye Dunaway, John Malkovich, Tchéky Karyo, Vincent Cassel, Pascal Greggory, Desmond Harrington, Timothy Bateson, Andrew Birkin, Paul Brooke, David Bailie, Gérard Krawczyk, Gina McKee, Vincent Regan, Ralph Riach, Julie-Anne Roth, Toby Jones, Jacques Herlin
V českém znění: Tatiana Vilhelmová - Milla Jovovich (Johanka z Arku), Vladislav Beneš - John Malkovich (Karel VII.), Sylva Turbová - Faye Dunaway (Jolanda z Aragonu), Jiří Prager - Dustin Hoffman (Svědomí), Filip Jančík - Desmond Harrington (Jean d'Aulon), Aleš Procházka - Vincent Cassel (Gilles de Rais), Miloslav Študent - Richard Ridings (La Hire), Jaromír Meduna - Tchéky Karyo (Dunois), Libor Terš - Christian Erickson (La Tremoille), Bohdan Tůma - Tonio Descanvelle (Xaintrailles), Pavel Šrom - Vincent Regan (Buck), Bohuslav Kalva - Carl McCrystal (Glasdale)
Režie: Luc Besson
Kamera: Thierry Arbogast
Hudba: Eric Serra
Scénář: Luc Besson, Andrew Birkin
Zvukové formáty: česky DTS-HD Master Audio 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1
Titulky: české
Obrazové formáty: 16:9 / 1920x1080 / 2,35:1
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Jutalomjáték
Zsuszi felvágott nyelvű diák, aki a barátai és a családja szárnyai alatt élvezi a biztonságos kamaszkort egy álmos kisvárosban. Az iskola egyik népszerű sportolójával, Gergővel viharos tiniszerelembe bonyolódik, majd egészen az egyetem végéig egy-egy estére összefújja őket a szél, míg a lány férjhez nem megy.
Zsuzsi idővel azonban rádöbben, hogy a házasság korántsem az a rózsaszín leányálom, amit menyasszonyként elképzelt, és ahogy egyre inkább elborítják a hétköznapok problémái, mind gyakrabban jutnak eszébe a Gergővel közös emlékek.
Van értelme harcolni egy kihűlt házasságért? Érdemes-e mindent eldobni az újra fellángoló kamaszkori szerelemért? Képes-e belátni egy szeretetéhes nő, hogy csupán illúziókat kerget?
Takáts Lilla első könyve arra a kérdésre keresi a választ, hogy nőként érdemes-e erőnkön felül küzdeni a család összetartásáért, és megmenteni egy rossz kapcsolatot. Vagy találhatunk rá mentséget, ha megelégelve a szélmalomharcot, a feleség- és anyaszerepet, az álmainkat követjük.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
dostupné aj ako:
Anya csak egy van
Az "Anya csak egy van" Vámos Miklós nagyregényeinek egyike, 1992-94-ből. Tizenöt év alatt harmincnyolc kiadást ért meg. Ez a harminckilencedik - az első javított - kiadás. Különös, hogy noha csak tizennyolc év telt el, mennyire megváltozott a világ. A regény születésének (és cselekményének) idején például a mobiltelefon még újdonságnak számított, kistelefonnak, zsebtelefonnak, rádiótelefonnak hívták. Ezen a szerző nem változtatott. A mániás-depressziós - mindközönségesen: félbolond - anya viszont pontosan olyan, amilyen sok-sok sorstársa napjainkban. Elviselhetetlen és mulatságos. Szerencsétlen és mázlista. Félénk és bátor. Érzelemszegény és szerelmes.
A könyv végére megértjük, mennyivel fajsúlyosabb ember ez az idős hölgy, mint hinnők. Míg az első fejezetekben sajnáljuk, az utolsókban már-már irigyeljük, bármilyen megrázó a sorsa. Meghat és megnevettet. Ha a regényt befejezve úgy érezzük, ideje fölhívnunk a saját anyánkat, jó nyomon járunk - a szerző írói nyílvesszeje célba talált.
"Nem voltam képes abbahagyni a röhögést, bökdösött pedig a Zsuzsa, bámult rám a Sári, a Julcsi, meg az egész gyásznép, az a másfél tucatnyi ember, aki eljött anya temetésére
Rávallott ez az utolsó tréfa, és persze rám, észrevehettem volna a halotti anyakönyvi kivonaton, hogy téves az évszám, anya fiatalítási célból a születési évét átjavította a személyijében, azt vették alapul, észrevehettem volna a sírkövesnél is, de én nem szoktam észrevenni azt, amit kéne, vagy csak későn, túl későn, így hát anya életéből végleg elveszett tíz év, s a veszteséget márványba vésték az örökkévalóságnak, pontosabban tíz évre, urnafülke esetén ennyi a porladási idő, jaj, nehogy elfelejtsem meghosszabbítani, ahogyan anya felejtette el apát, illetve ahogyan mindannyian elfelejtettük
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám
KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem
DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI
DE JÓ VOLNA, HA NEM EZ LENNE A VÉGE"
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Az ikonfestészet lexikona
Ruzsa György Az ikonfestészet lexikona című kötete hiánypótló szakmunka, amelyben részletesen megtalálhatjuk az ikonokkal kapcsolatos orosz és görög alapfogalmak magyarázatát. A szerző művében arra törekszik, hogy lexikonja ne legyen száraz és unalmas olvasmány, ugyanakkor a szakszerűség kívánalmainak is megfeleljen. Magát az ikont így definiálja: "Tágabb értelemben bizánci jellegű szentkép, szűkebb értelemben a keleti kereszténység táblaképe", vagyis olyan kép, amelyet elsősorban fatáblára festettek. Teológiai szerepére is kitér, így például hangsúlyozza, hogy az ikon az emberi test feltámadás utáni, megdicsőült állapotát elővételezi, és a szentek arcát és alakját lelkies finomsággal mutatja be. A lexikon szócikkei között egy-egy hosszabb tanulmányt is találunk, amely például azt tárgyalja, hogyan inspirálta az ikon a 19. és 20. századi prózaírókat, köztük Makszim Gorkijt, aki ,"Inasévek" című művében egy ikonfestő műhelyt is bemutat. A szerző szomorú érdekességként arról is ír, hogy a kommunizmus éveiben kiadott ,"Kis szovjet enciklopédia" miként definiálta az ikont: ,"A keresztény istenek (sic!) és szentek ábrázolásának egyházi megnevezése", amely ,"zavarja a dolgozók elmaradott rétegeit a szocia lizmus építésében". Ez alapján érthető, miért várt a sztálini terror időszakában az ikonokkal foglalkozó tudósokra, köztük papokra szomorú sors, szibériai rabság és kivégzés. Közülük többről hosszabb tanulmányt találhatunk a kötetben, de jó néhány jelentős ikonfestő (Andrej Rubljov, Feofan Grek, Gyionyiszij stb.) munkásságáról is; részletes elemzés olvasható például Andrej Rubljov Ószövetségi Szentháromság-ikonjáról, amelynek láttán a mártírhalált halt Pavel Florenszkij atya, teológus így kiáltott fel: ,"Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten!" A kötetet mintegy 180 színes fotó teszi szemléletessé.
Vypredané
20,32 €
21,39 €
Lacná kniha Az ikonfestészet lexikona (-90%)
Ruzsa György Az ikonfestészet lexikona című kötete hiánypótló szakmunka, amelyben részletesen megtalálhatjuk az ikonokkal kapcsolatos orosz és görög alapfogalmak magyarázatát. A szerző művében arra törekszik, hogy lexikonja ne legyen száraz és unalmas olvasmány, ugyanakkor a szakszerűség kívánalmainak is megfeleljen. Magát az ikont így definiálja: "Tágabb értelemben bizánci jellegű szentkép, szűkebb értelemben a keleti kereszténység táblaképe", vagyis olyan kép, amelyet elsősorban fatáblára festettek. Teológiai szerepére is kitér, így például hangsúlyozza, hogy az ikon az emberi test feltámadás utáni, megdicsőült állapotát elővételezi, és a szentek arcát és alakját lelkies finomsággal mutatja be. A lexikon szócikkei között egy-egy hosszabb tanulmányt is találunk, amely például azt tárgyalja, hogyan inspirálta az ikon a 19. és 20. századi prózaírókat, köztük Makszim Gorkijt, aki ,"Inasévek" című művében egy ikonfestő műhelyt is bemutat. A szerző szomorú érdekességként arról is ír, hogy a kommunizmus éveiben kiadott ,"Kis szovjet enciklopédia" miként definiálta az ikont: ,"A keresztény istenek (sic!) és szentek ábrázolásának egyházi megnevezése", amely ,"zavarja a dolgozók elmaradott rétegeit a szocia lizmus építésében". Ez alapján érthető, miért várt a sztálini terror időszakában az ikonokkal foglalkozó tudósokra, köztük papokra szomorú sors, szibériai rabság és kivégzés. Közülük többről hosszabb tanulmányt találhatunk a kötetben, de jó néhány jelentős ikonfestő (Andrej Rubljov, Feofan Grek, Gyionyiszij stb.) munkásságáról is; részletes elemzés olvasható például Andrej Rubljov Ószövetségi Szentháromság-ikonjáról, amelynek láttán a mártírhalált halt Pavel Florenszkij atya, teológus így kiáltott fel: ,"Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten!" A kötetet mintegy 180 színes fotó teszi szemléletessé.
Vypredané
2,14 €
21,39 €
dostupné aj ako:
Nagy Peter - More piesní 2CD
Tracklist:
CD 1:
1. Aj tak sme frajeri
2. Profesor Indigo
3. Poďme sa zachrániť
4. So mnou nikdy nezostarneš
5. Kristínka iba spí
6. Marcel z malého mesta
7. Chráň svoje bláznovstvá
8. Sme svoji
9. Korálky od Natálky
10. Láska je tu s vami
11. Psi sa bránia útokom (duet s J.Rážom)
12. Krásny zadok
13. S nohami na stole
14. Myslíš na to, na čo ja
15. Revolver a Muzika (duet s P.Jandom)
16. Bosorkyne slzy
17. Len tak si hodiť vlasmi
18. Zákony hada
19. Len pomaly (duet so Z.Smatanovou)
20. Někdy je smích, někdy pláč (duet s J.Ledeckým)
21. Aj tak je to fajn
CD 2:
1. Nová gitara
2. Nelietajú (duet s P.Mukom)
3. Láska je tu s vami
4. Žraloky plačú
5. Poslednýkrát (duet s M.Žbirkom)
6. Nohavičky vlajú
7. Kamila (duet s P.Jandom)
8. Keď muž umýva auto
9. Milenci na snehu
10. Rozhžadňa 25
11. Flying (duet s Nicole J McCloud)
12. Zuzka
13. Úplné bezvetrie
14. Drozd
15. Agáty
16. Až sa znova narodím
17. BONUS: Slaďáky (zmes hitov)
Vypredané
14,24 €
14,99 €
Régi receptek, mai desszertek
Dobos-torta, mákos guba, zserbó, hókifli és isler - mindenki ismeri és szereti őket, és óhatatlanul emlékeket idéznek fel. A nagymama utánozhatatlan, pihepuha mézes krémese; a kókuszkocka, amelyet kisgyerekként is boldogan mártogattunk a csokiba, majd meghempergettünk a kókuszreszelékben; a családi ünnepek elmaradhatatlan Esterházy-tortája...
A szerző 30 jól ismert, klasszikus receptet alakít át a mai ízlésnek megfelelően, nagyrészt a francia cukrászatra épülő technikákkal, többféle izgalmas textúrával, légiesebb állaggal, a megszokottnál kevesebb cukorral, de annál több természetes alapanyaggal. Az egyszerű pohárdesszertektől kezdve az aprósütemények és komplex torták alapreceptjei mellett izgalmas ízbeli variációs lehetőségeket is találunk.
Ötvös Zsuzsanna klasszika-filológia szakos doktori hallgatóként 10 éve indította el Praliné Paradicsom blogját. Először a csokoládé világa varázsolta el, majd olyannyira magával ragadta a cukrászat, hogy 2014-ben pályát váltott. Azóta több neves fine dining étteremben is dolgozott. 2018-ban jelent meg nagy sikerű első könyve Kreatív desszertiskola címmel. Jelenleg a Laurel Budapest cukrászséfje.
"Zsuzsi számomra a desszertek egyik hazai királynője. Lenyűgöz az az elegancia és finom arányérzék, ahogyan alkot, és pont ugyanilyen módon tudja felfrissíteni és vonzóvá tenni a klasszikus süteményeket is."
Mautner Zsófia
"Ötvös Zsuzsanna az egyik legkreatívabb magyar cukrászséf, aki képes arra, hogy még a méltán elfeledett klasszikusokból is könnyű és izgalmas, modern süteményt varázsoljon, ami visszahozza a legszebb nosztalgikus emlékeinket."
Jókuti András, Világevő
Vypredané
16,85 €
17,74 €
Sztárok és sztorik CD melléklettel
"Hihetetlen, mennyi minden történt életemben, mígnem eljutottam ennek a könyvnek a megjelenéséig. Úgy negyven éve filmezni kezdtem tizenéves hévvel. Családunk barátja, Szalóky Sándor festőművész - rövid alkotásaimat megtekintve - javasolta, hogy fényképezőgépet használjak inkább álló képek megörökítésére. Csobánkának nem maradt egyetlen száraz ága sem, amely apám Zorkij típusú gépének objektívével ne szemezett volna.
Aztán egy nagy váltással jött a sport. A mozgás, a lendület kezdett érdekelni, s vele együtt az emberek. Pályázgattam kiállításokra, esetenként nemzetköziekre is. S jött a csoda: '78-ban értesítettek Spanyolországból, hogy az Európai Sportfotószalon harmadik díját Klampár Tiborról készült fotóm okán át kellene vennem. Természetesen utazásról szó sem lehetett, de nagyon gyorsan az akkori Képes Sport fotósnagyságai között találtam magam. Több lap következett, a végállomást a Pajtás jelentette.
Ekkor már írtam is cikkeket elsősorban zenészekről, a SZTÁROKRÓL! Megismertem pályájukat, életüket, nehézségeiket, örömeiket, s ha szorosnak nem is nevezhető, barátságok alakultak a legtöbb esetben. Abban az időben hihetetlen mennyiségű koncerten voltam hivatalból is, de szórakozásnak is tekintettem az eseményeket. Ezeket a kapcsolatokat később televíziós műsorok gyártásánál kamatoztattam. Több könnyűzenei műsort készíthettem éveken keresztül, de leginkább a Sztárbarangoló című produkciót szerettem, hiszen ez arról szólt, hogy egy-egy "kedvencemet" elvittem szép vidéki városaink egyikébe, és ebből készült egy harmincperces film. Minden ilyen kirándulás külön-külön varázslat volt. Kiemelni senkit nem szeretnék, de van olyan művész, akivel hét várost látogattunk meg.
A fotózás akkor valahogy kimaradt az életemből. El is felejtettem, hogy azzal kezdtem pályafutásom a médiában. Ma is "verem a fejem a falba" a megismételhetetlen, csodás pillanatok elszalasztásáért. Cserháti Zsuzsa, Gregor József egész napot szánt rám életéből. A filmek elkészültek, gyönyörűek, nem nekem, hanem az igazi sztáregyéniségeknek köszönhetően. Aztán eljött az a pillanat, amikor az egyik kirándulás alkalmával a kamera mellett már fényképezőgép is lógott az oldalamon. Mivel ezek a filmek úgy készültek, hogy egyedül dolgoztam és csak az adott művész volt jelen, az egésznek volt egyfajta intimitása. A sétákon, beszélgetéseken az emberek jobban megnyíltak, a reakciók őszintébbek voltak, mint egy nagy stábbal körülvett produkció esetében. Remélem, ez látszik a fotókon.
Természetesen az utóbbi időben tudatosan jártam koncertekre fényképezőgépem társaságában. Ezeket az élményeket igyekeztem megosztani mindazokkal, akik kezükbe veszik könyvemet. Köszönettel tartozom azoknak a művészeknek, akik elmondták nekem kedves történetüket és engedték, hogy fotózzam őket." (Koncz Dezső)
Vypredané
17,54 €
18,46 €