Hľadanie: Šok
zobraziť:
A kastély lányai
Santa Montefiore, akinek regényei milliós példányszámban kelnek el, és vezetik a sikerlistákat, egy újabb letehetetlen családregénnyel varázsolja el olvasóit.
1939-et írunk és az I. világháború befejezése óta béke van. De sok minden megváltozott a Deverill-családban, és most egy új nemzedék várja, hogy színre léphessen.
Martha Wallace az amerikai otthonából érkezett Dublinba, hogy megkeresse a vérszerinti anyját, de e helyett elveszti a szívét: a végtelenül elbűvölő J P Deverill veszi le a lábáról. Aztán Martha rájön, hogy az anyja is abból a családból származik, mint JP, és úgy tűnik, ezzel meg is pecsételődik a sorsa.
Bridie Doyle, vagyis most már Marcantonio grófnő, a Deverill kastély úrnője eltökéli, hogy az a kastély lesz az otthona, ahol valamikor dolgozott. De életerőtől duzzadó férjének, Cesare-nak más tervei vannak. És amikor a tekintete a feleségéről másfelé kalandozik, a házaspárhoz közelállókban felmerül a kérdés, vajon valóban az-e, akinek mondja magát.
Kitty Deverill beletörődött a férje, Robert és két gyermekük melletti életébe, de aztán az élete nagy szerelme, Jack O'Leary visszatér Ballinakellybe. Csakhogy a férfi szíve ezúttal már másé...
Ez a nyár drámai végkifejlethez vezet...
Předjaří
Předjařím obvykle nazýváme období, které následuje po zimě, jež nás sužuje nevlídnými podmínkami, veskrze nepříjemným mrazem a nepohodou. S předjařím naopak přichází naděje a optimismus. Šestou dekádu dvacátého století si nejčastěji spojujeme s pražským jarem roku 1968, to ovšem bylo vyvrcholením déle trvajících procesů, které tak můžeme analogicky nazývat „předjařím“ a jež se snaží alespoň částečně zmapovat a interpretovat tato publikace.
Kolektivní monografie Předjaří. Československo 1963–1967 navazuje na knihy Osm let po válce. Rok 1953 v Československu a Československo v letech 1954–1962. Je rozčleněna do kapitol Kultura, Regiony – Společnost – Církev, Průmysl a Politika a mezinárodní vztahy a přináší jak studie zabývající se obecnými společenskými problémy, tak příspěvky s úzce vymezenou regionální tematikou.
Trinásť hier
Druhý výber divadelných hier Viliama Klimáčka vydal Divadelný ústav pri príležitosti 30. výročia vzniku GUnaGU.
„Predkladaný výber z Klimáčkových divadelných textov posledného desaťročia dokladámnohokontextovú existenciu dramatika. Sú tu hry, ktoré písal priamo pre hercov GUnaGU (Aupairky, Mutanti, Sado), pre Arénu (Pitbull, Holokaust), pre českých režisérov (Som Kraftwerk!, Sissi, Maso, Dračí doupě, Díleri), ako aj pre slovenské štátne divadlá (Agent Krowiak zasahuje, Kto sa bojí Beatles, Beat). Sú tu texty, ktoré by mohli patriť do kategórie komiksu, iné zasa klipových skečov, momentiek, dokumentárnej drámy, histórie; sú tu aj tragédie – ale nič z toho nie v „čistom stave“. Ak by sme hľadali leitmotív na vývesný štít dramatika Klimáčka, mohol by ním byť termín groteska. Jej spektrum tu siaha od samopašného hádzania pomyselnými šľahačkovými tortami cez absurdné spojenia vysokého a nízkeho až po presne nasadené autentické citáty napríklad dobovej politiky, ktoré tak rôzne rozochvievajú ucho súčasníka, až by mnohí prisahali, že dramatikto myslí smrteľne vážne.
Depeche Mode - One Night In Paris 2DVD
Tracklist:
1 Dream On (Guitar Intro) /Gore
2 The Dead of Night /Gore
3 The Sweetest Condition /Gore
4 Halo /Gore
5 Walking in My Shoes /Gore
6 Dream On /Gore
7 When the Body Speaks /Gore
8 Waiting for the Night /Gore
9 It Doesn't Matter Two /Gore
10 Breathe /Gore
11 Freelove /Gore
12 Enjoy the Silence /Gore
13 I Feel You /Gore
14 In Your Room úGore
15 It's No Good /Gore
16 Personal Jesus /Gore
17 Home /Gore
18 Condemnation /Gore
19 Black Celebration /Gore
20 Never Let Me Down Again /Gore
Rok vydání:2001
Zvuk: Dolby Digital 5.1:anglicky
Titulky: anglicky, francouzsky, italsky, německy, španělsky
Celkový čas 117 minut.
Formát: 16:9.
Knižný diár 2023 Panta Rhei
Najlepší pomocník všetkých knihožrútov je tu!
Viete, čo by nemalo chýbať v rukách každého krihožrúta?
No predsa Knižný diár Panta Rhei!
Tento šikovný celoročný pomocník pre všetkých knihožrútov je aj tento rok nabitý knižnými tipmi a kreatívnymi úlohami.
Okrem toho, že si môžete do tohto diára plánovať všetky povinnosti a úlohy, ktoré na vás čakajú, v ňom nájdete aj:
- Knižnú výzvu na celý rok, ktorá z vás spraví pravého knihožrúta
- Tipy na knihy, ktoré vám odporúčajú tí najväčší knihožrúti z Panta Rhei
- Citáty obľúbených slovenských autorov
- Knihožrútsku osemsmerovku, Knihožrútsky hlavolam, Cestovateľskú mapu a množstvo tvorivých úloh pre milovníkov kníh a farbičiek
- Čitateľský denník pre rok 2023
- Prehľad sviatkov, priestor na vaše zoznamy kníh, ktoré chcete v danom ročnom období prečítať
- ... a veľa veľa miesta pre vaše poznámky
A ako je diár členený? Knižný diár má na každej dvojstránke naľavo celý týždeň, kde pri každom dni máte priestor na pár svojich poznámok. Pravá strana vám naopak ponúka množstvo priestoru a vyhradené je tam aj miesto na vaše nápady a úlohy.
Vďaka svojej kvalite a praktickým doplnkom je diár vhodný aj na prácu.
To je váš nový Knižný diár 2023, ktorý jednoducho správni knihožrúti musia mať.
Vypredané
11,99 €
Morgan Dane 1: Mondd, hogy sajnálod
A volt ügyésznő élete legszemélyesebb és leghalálosabb esete előtt áll.
Férje tragikus elvesztése után Morgan Dane visszatér a szülővárosába, hogy a családja körében vigasztalódjon. Lassan végre békére lel, és egy ígéretes karrierlehetőség is feltűnik számára – csakhogy váratlanul meggyilkolják a bébiszitterét, a szomszédja pedig felkéri őt a fia, Nick védelmére, akit a gyilkossággal vádolnak.
Tessa, az áldozat igazi „szomszéd lány" volt, a közösséget felzaklatja a halála. Morgan viszont évek óta ismeri Nicket, és a felhalmozott bizonyítékok ellenére sem tudja elhinni, hogy bűnös. Segítséget kér barátjától, Lance Krugertől, aki exrendőrből lett magánnyomozó. Morgan és Lance eltökélik, hogy megtalálják a valódi gyilkost. Belevetik magukat a nyomozásba, szembeszállva a várossal, a rendőrséggel és egy buzgó kerületi ügyésszel. Végül azonban olyan titkokat tárnak fel, amik felbolygatják a közösséget, és egy rejtőzködő őrült célpontjává teszik őket.
Sok millió példányban elkelt, világszerte sikeres romantikus krimisorozat első darabja.
Éld át az izgalmait!
Bor-só-szem ki-rály-kis-asz-szony - Szótagolós mesék
A Pöttöm mesék sorozat kedves, tanulságos, szórakoztató - színes rajzokkal illusztrált - történetei óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek szólnak. Az egyes kötetekben nagyapó és nagyanyó meséi olvashatók, valamint megismerkedhetnek a távoli vidékek állataival, az erdő érdekes világával, valamint sok más érdekes, izgalmas élményt élhetnek át a történetek szereplőivel együtt. Ebben a kötetben meséken keresztül gyakorolhatják a szótagolást.
Fiume és környéke a 19. századi magyar útirajzokban
2020-ban Fiume Európa egyik fővárosa lett. Ebből az alkalomból – és hogy ne menjen feledésbe, hogy ez a város magyar város is volt – született az antológia Fiuméról.
„Érdekes, hogy a tengeri halpiac reggeltől estig, sőt néha késő éjjel is, folyton tele van vásárló közönséggel. A piacon legtöbb a hal ősszel, tavaszkor és télen, ha ugyan ekkor csendes az időjárás. Ha igen nagy szelek fújnak, vagy pedig ha szélcsend van, a halpiac rendesen üres. De még szomorúbb képet nyújt meleg nyári napokon, mikor a halárusok tétlenül, keresztbe vetett karokkal ácsorognak a csarnokban és néha azt a néhány halat kínálgatják, amit horoggal, vagy parti hálóval fogdosott össze éjnek idején egynémely avatatlan kontár. Ezek is egytől-egyig „scombri”-ik (Somber scomber). Horoggal halásszák. Nyáron néha olyan tömérdek számban jelennek meg a partok közelében, hogy szinte kézzel is lehet őket fogdosni. Ilyenkor aztán besózzák és hordókba rakva kerülnek forgalomba. A nyári halpiac rendes vendége a tinhal. Egészben alig látható, mert nagy, néha 3–4 méter hosszú, s fölszeletelve árulgatják, akárcsak a szarvasmarha húsát. Tengerpartokon fogják a tonnarákban vagy tinhalász telepeken. Partunkon néha rengeteg nagy seregekben szoktak megjelenni. Ha sokat fognak, akkor a java részét Triesztbe és Velencébe szállítják” – olvashatjuk a könyvben Garády Viktortól 1901-ből. De benne van Kossuth Lajos Fiuméból írt levele feleségének, olvashatunk Széchenyi Naplójában fiumei látogatásáról és sok más korabeli magyar vonatkozású írást.
Az NKA támogatásával.
Természetgyógyász a családban - Nők kézikönyve - Ciklusok
Nőnek lenni mindig is nagy kihívás volt, és egyben óriási áldás, hiszen képesek vagyunk életet adni egy apró emberi lénynek. A nők szervezete olyan, mint egy finoman hangolt rendszer – rendkívül bonyolult feladatok ellátására képes, viszont hihetetlenül érzékeny.
A Természetgyógyász a családban-sorozat második, Nők kézikönyve – Ciklusok című kötete hasznos tanácsokkal lát el minket, nőket, hogyan őrizhetjük meg szellemi-testi-lelki harmóniánkat, egészségünket, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy magunk is gyermekáldásban részesüljünk.
A szerzők, Szarvas Nikolett Diána és Csuday Dóra könyve praktikus segítséget nyújt abban, hogyan aknázzuk ki a természet egyedülállóan gazdag tárházát, és gyógyítsuk magunkat kíméletesen gyógynövények, apiterápiás szerek, azaz méhészeti termékek, illóolajok, vitaminok, ásványi anyagok és a hatha jóga segítségével.
Hogyan mentettem meg Einstein életét?
Emily hajókirándulást kap a születésnapjára, és a Queen Mary 2 fedélzetén New Yorkba tart, amikor egyszer csak egy másik hajón találja magát - 1913-ban! Összeismerkedik Lorenzóval és Malikkal, akikkel pontosan ugyanez történt. A három gyerek sorsa összefonódik, amikor összefognak, hogy megakadályozzák az elkerülhetetlennek tűnő, végzetes tűzesetet a hajón, de itt még nincs vége a történetnek: hogyan fognak visszajutni a jelenbe? Ha van valaki, aki segíthet nekik, az Albert Einstein.
Kalandos utazás az időben 1913-ba, amikor sok német mindent hátrahagyott, hogy Amerikában új életet kezdhessen.
A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény - ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Rudo
Vysoce zábavná kniha, jejíž nekorektní černý humor se pohybuje na škále od duchaplné woodyallenovské ironie až po absurditu a sarkasmus kultovního komiksu Red Meat. Jazyk existenciálně laděných kreslených povídek pracuje s ironií i nadsázkou a je zacílen na čtenáře s vyšším kulturním povědomím. Hlavní postavou je třicetiletý stoik a sociopat Rudo, který většinu svého času tráví se svými třemi přáteli ze střední školy a hraním sól na imaginární kytaru. V jednotlivých příbězích hledá odpovědi na věčné otázky: Existuje bůh? K čemu je nám literatura? Jaký smysl má život? Co bude po smrti? Na rozdíl od svých vrstevníků nachází jasné a stručné odpovědi, které ho však deprimují ještě víc.
Na sklade 1Ks
20,64 €
21,73 €
Cruella BD
Držitelka Oscara Emma Stone září v celovečerním filmu Cruella od společnosti Disney. Film se odehrává v době londýnské punckrockové revoluce 70. let a sleduje vzpurné počátky nechvalně proslulé módní darebačky, Cruelly de Vil. Mladá, chytrá a kreativní podvodnice Estella je odhodlaná se prosadit ve světě módy. Spřátelí se s dvojicí mladých zlodějů, kteří oceňují její zálibu v rošťárnách. Jednoho dne se Estelle podaří zaujmout pozornost ohromně šik a děsivě haute módní legendy, baronky von Hellman, jenž ztvárnila dvojnásobná držitelka Oscara Emma Thompson. Jejich vztah však uvádí do pohybu souhrn událostí a odhalení. Estella se rozhodne přijmout svou temnou stránku a stává se drsnou, módní a pomstychtivou Cruellou.
Réžia: Craig Gillespie
Hrajú: Emma Stone, Emma Thompson, Paul Walter Hauser, Joel Fry, Mark Strong, Emily Beecham, Jamie Demetriou, Kirby Howell-Baptiste, Ed Birch, John McCrea, Gianni Calchetti
Rok výroby: 2021
Dĺžka: 134 min
Dátum výroby: 2021
Jazykové verzie: česká, anglická
Titulky: české
Na sklade 1Ks
7,59 €
7,99 €
Účetnictví 2015 - Učebnice pro střední a vyšší odborné školy
Chcete se rychle a spolehlivě naučit účtovat? Jakou metodiku účtování použijete? Víte, jaké změny v účetnictví přináší rok 2015? Pomocí srozumitelného a podrobného výkladu se seznámíte se vším, co se týká účtování, a to v aktuálním znění od 1. ledna 2015. Umožníme vám získat potřebné znalosti pro vedení účetnictví. Naučíte se: • jak zpracovat účetní doklad • co jsou aktiva a pasiva • jakým způsobem sestavit rozvahu • k čemu slouží účty výsledkové • co je syntetická a analytická evidence • jak účtovat finanční a dlouhodobý majetek, zásoby, mzdy, daně atd. Publikace se řadí mezi moderní učebnice praktického účtování. Na konkrétních příkladech a cvičeních s řešením si rychle osvojíte metodiku účtování, kterou použijete ve své podnikatelské praxi.
Hex - Ultrapop LP
KTO: Peter Dudák (spev a gitara), Martin Žúži (gitara), Tibor Szábados (bicie), Tomáš Dohňanský (gitara); a hostia Michal Kovalčík (elektrické gitary a akustické gitary), Martin Čorej (klávesy), Janka Čapkovičová (spev), Andrej Šeban (elektrické gitary), Koňo (saxofón), Martin Ďurdina (trúbka), Richard Müller (spev)
ČO: Ultrapop je v poradí štvrtý štúdiový album, ktorý nahrala legendárna slovenská skupina Hex v roku 1997. Hex sa na ňom predstavuje vo svojej klasickej zostave (Dudák-Dohňanský-Žúži-Szabados alias Ďuďo-Yxo-Fefe-Tybyke) doplnenej o viacerých hostí. Je to typický vyzretý Hex s originálnou a ľahko rozoznateľnou hudobno-textovou poetikou a so schopnosťou nepretržite vytvárať veľké rozhlasové hity (v tomto prípade najmä Vetroň, Som on (snežný pluh) a Maťo a Linda). Album vychádza po 25 rokoch prvýkrát vo vinylovej verzii, ktorá je tradične doplnená CD verziou.
LP
A1 1. VETROŇ
A2 2. VALENTÍN
A3 3. SOM ON (SNEŽNÝ PLUH)
A4 4. KÝM SA OBRÁTIŠ
A5 5. MAŤO A LINDA
A6 6. CIGA
B1 1. 96
B2 2. DANA
B3 3. RÁNO
B4 4. MEDVEDÍK
B5 5. DOBRÉ ČASY
B6 6. BIOELEKTROVÍZIA '97
Na sklade 1Ks
18,99 €
19,99 €
Králův dluh - 2.vydání
Píše se rok 1266 a český král Přemysl II. Otakar podporuje slabého císaře Richarda Cornwallského. Za to obdrží úřad, který spravuje císařovo jmění na východ od Rýna, a vzápětí se s jeho tichým souhlasem zmocní Chebska. Tamní měšťané s tím nesouhlasí, ale nemají sílu, aby tomu zabránili. Vzápětí se vytasí s listinou, podle které půjčilo jejich město Cheb českému králi Václavovi I. obrovské množství peněz a tyto peníze jim České království stále dluží. Správce královské pokladnice si však pamatuje, že dluh byl splacen a existuje o tom příslušná listina. Jenže nikdo ji nedokáže najít a vzápětí kdosi zavraždí písaře. Český král volí řešení, které považuje za nejrozumnější - povolá správce hradu Bezděz Oldřicha z Chlumu.
Na sklade 1Ks
18,24 €
19,20 €
Nő az ablakban
Anna Fox magányosan tengeti életét New York-i házában. Férje és lánya nincsenek már vele, agorafóbiája miatt pedig képtelen kilépni az utcára. Négy fal közé szűkült élete idegenekkel való csetelésből, régi filmek bámulásából, ivásból és a szomszédok figyeléséből áll. Amikor Russellék, egy tökéletes család költözik az út másik oldalára, Anna újra bepillanthat a családi boldogságba. Egy este azonban olyasmit lát meg ablakából, amitől ingatag világa omladozni kezd, és mélyre temetett titkai a felszínre törnek. Valóban látott valamit, vagy elvesztette ép eszét? Tényleg veszélyben lenne valaki, vagy Anna ördögi manipuláció áldozata? A. J. Finn letehetetlen thrillere az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvszenzációjának bizonyult, az Amy Adams főszereplésével készült filmadaptációt pedig a Netflixen mutatták be. "A nő az ablakban a 21. század tökéletes noirja. Igéző karakterek, sokkoló fordulatok, magával ragadó stílus és egy mesélő, akivel szívesen elkortyolgatnék egy üveg pinot noirt. Akár kettőt is - nagyon sok kérdésem lenne hozzá." (Gillian Flynn)
dostupné aj ako:
Gua sha és kristálymasszázs
Legyen szó a bőr öregedésének megelőzéséről, a ráncok csökkentéséről, a bőr textúrájának és tónusának javításáról vagy a pigmentfoltok halványításáról, ebben a könyvben megoldást találhatsz bőrtípustól és kortól függetlenül.
Fedezd fel a hagyományos kínai orvoslás egyik eljárását, a gua sha módszerét, amely során különféle eszközökkel kezelheted a bőrödet. A vér- és nyirokkeringést stimuláló és a meridiánokat harmonizáló masszázstechnikán kívül a kristályeszközök és az olajok is hozzájárulnak a szépítő, illetve gyógyító hatáshoz.
Az arc reflexzónái ugyanúgy leképezik a test szerveit, ahogy például a talp vagy a fül esetében. A különböző területek kezelése nemcsak helyileg jótékony hatású, de a meridiánokon és az akupresszúrás pontokon keresztül befolyással lehet a szervezet problémás részeire is. A könyv részletes útmutatása alapján, az illusztrációkat lépésről lépésre követve könnyedén önmagad kozmetikusa vagy akár gyógyítója lehetsz.
Julie Civiello Polier a gua sha technikára és reflexológiára specializálódott kozmetikus és reikimester. Ő hozta létre a LINEA-t, egy holisztikus szemléletű, gua shára épülő szépségápolási rutint, amelynek célja nem csupán a külső szépség, hanem hogy a nők harmóniába kerüljenek önmagukkal. Julie emellett ünnepelt filmsztárok kozmetikusaként és szépségápolási tanácsadójaként dolgozik.
A Bridgerton család 7: Csókja megmondja - Hyacinth története
A hős, Gareth St. Clair bajban van. Apja, aki megveti őt, elhatározta, hogy tönkreteszi a St. Clair-birtokot, hogy nyomorba döntse őt. Gareth egyetlen öröksége egy családi napló, amiben talán családi titkokról írnak... és ez lehet jövője nyitja. Csak az a probléma, hogy a szöveg olaszul íródott, mely nyelvet Gareth a legkisebb mértékig sem beszéli.
A hősnő: az előkelő társaság egybehangzóan állítja, hogy Hyacinth Bridgerton kisasszonyhoz senki nem hasonlítható. Pokolian okos, rémesen szókimondó és Gareth szerint valószínűleg csak kisebb dózisokban elviselhető. De van benne valami... valami bájos és bosszantó... ami megragadja a figyelmét, és nem ereszti.
Szegény Mozart úr, valószínűleg éppen forog a sírjában, amikor Gareth és Hyacinth találkozik az évente megrendezett Smythe-Smith-zeneesten. Hyacinth jó hírű lány; az, hogy Gareth St. Clair társaságában látják, meglehetős merészség, de jól érzi magát a társaságában és felajánlja, hogy lefordítja a naplót, bár olasztudása nem egészen tökéletes. De ahogy beveszik magukat a titokzatos szövegbe, rájönnek, hogy a válaszok, amelyekre oly régóta várnak, nem a naplóban vannak... egymásban találják meg... és semmi sem olyan egyszerű - vagy olyan bonyolult -, mint egyetlen, tökéletes csók.
Gott Karel - Čas růží 2CD
Dvojalbum Karel Gott - Čas růží obsahuje celkom 31 skladieb z rokov 1965 – 2000. Tie tvoria významný prehľad spevákovho už nesmrteľného repertoára. Komplet obsahuje v kolekcii 2CD reprezentatívny výber najznámejších hitov od bigbeatového Trezoru až po nostalgickú skladbu Když muž se ženou snídá. Výber pôvodných piesní Karla Gotta na tomto albume bol vystavaný na základe hudobných vstupov nového rovnomenného muzikálu.
Premiéra muzikálu Čas růží sa blíži - už 16. marca príde dlhoočakávané predstavenie s piesňami Karla Gotta na dosky, ktoré znamenajú svet. Ten na otázku, či má pocit, že po hudobnej stránke muzikál ,,Čas růží" dokonale vystihuje viac ako pol storočie jeho speváckej dráhy, odpovedá: “Ale to viete, že by som si tam vedel predstaviť ešte ďalšie skladby. Keď som ale videl predstavenie v jednom nepretržitom celku, bez zastavovania, tak som nadobudol pocit, že tam všetko podstatné je a nič nechýba. To je samozrejme otázka názorov a osobných preferencií. Súčasne som si uvedomil, že sme urobili množstvo dobrých vecí. Hudobne aj textovo...”
Okrem kompletu skladieb na 2CD je pripravené tiež vinylová LP, vystavaná v štýle “To najlepšie z najlepšieho”. Nový zvukový remastering z pôvodných pásiek zaručuje maximálnu kvalitu i zážitok.
CD 1
01. Když jsem já byl tenkrát kluk
02. Nestarej se, kamaráde
03. Přijela pouť
04. Láska bláznivá
05. Čas růží
06. Nápoj lásky č. 10
07. Odnauč se říkat ne
08. Náruč růží
09. Svět má ty chvíle rád
10. Zvonky štěstí
11. Dívka toulavá
12. Korunou si hodím
13. Trezor
14. Včelka Mája
15. Je jaká je
16. Dívkám
CD 2
01. Bum, bum, bum
02. Cesta rájem
03. Stokrát chválím čas
04. Když muž se ženou snídá
05. Krev toulavá
06. To musím zvládnout sám
07. Má první láska se dnes vdává
08. A průvod šel dál
09. Jdi za štěstím
10. Lady Carneval
11. Pláč
12. Dívka z obrazu
13. Hrátky s láskou
14. C´est la vie
15. Být stále mlád
Na sklade 1Ks
16,05 €
16,89 €