Hľadanie: American Psycho EN
zobraziť:
A hazugság csapdájában
Mickey Haller védőügyvéd élete végre kezd rendbe jönni - kétévnyi tévelygés és kihagyás után visszatér a tárgyalóterembe. Amikor neves kollégáját, Jerry Vincentet meggyilkolják, Haller megörökli tőle addigi legnagyobb ügyét: neki kell védeni a befolyásos hollywoodi producert, Walter Elliotot, akit felesége és annak szeretője megölésével vádolnak. Mickey gőzerővel készül a tárgyalásra, ami egész Los Angeles legfelkapottabb védőügyvédjévé teheti, ám a tét ennél is nagyobb: úgy tűnik, Vincent gyilkosa őt szemelte ki következő áldozatának. Itt lép be a képbe Harry Bosch, aki elszántan nyomoz Vincent gyilkosa után, mindent elkövet a kézre kerítéséért, még ha ehhez csaliként is kell használnia Hallert. Bosch és Haller - a kérlelhetetlen nyomozó és a zavarosban halászó ügyvéd - mindeddig ellentétes oldalon álltak, ám ahogy nő a nyomás, és mindketten egyre nagyobb kockázatot vállalnak, be kell látniuk, csak közösen úszhatják meg ezt az ügyet. A legendás amerikai krimiszerző, Michael Connelly egyik legsikeresebb regényéből a Netflix készített tévésorozatot.
From Scratch
It was love at first sight when actress Tembi met professional chef, Saro, on a street in Florence. There was just one problem: Saro's traditional Sicilian family did not approve of his marrying a black American woman. However, the couple, heartbroken but undeterred, forged on. They built a happy life in Los Angeles, with fulfilling careers, deep friendships, and the love of their lives: a baby girl they adopted at birth. Eventually, they reconciled with Saro's family just as he faced a formidable cancer that would consume all their dreams.
From Scratch chronicles three summers Tembi spends in Sicily with her daughter, Zoela, as she begins to piece together a life without her husband in his tiny hometown hamlet of farmers. Where once Tembi was estranged from Saro's family, now she finds solace and nourishment - literally and spiritually - at her mother-in-law's table. In the Sicilian countryside, she discovers the healing gifts of simple fresh food, the embrace of a close knit community, and timeless traditions and wisdom that light a path forward. All along the way she reflects on her and Saro's romance - an incredible love story that leaps off the pages.
In Sicily, it is said that every story begins with a marriage or a death - in Tembi Locke's case, it is both. "Locke's raw and heartfelt memoir will uplift readers suffering from the loss of their own loved ones" (Publishers Weekly), but her story is also about love, finding a home, and chasing flavor as an act of remembrance. From Scratch is for anyone who has dared to reach for big love, fought for what mattered most, and those who needed a powerful reminder that life is...delicious.
Lacná kniha Zásnuby (-50%)
Průřez historicky pozoruhodným stoletím představený ve světle čtyř manželství. V roce 1948 vytvořila mladá textařka Mary Frances Geretyová slogan, který časopis Advertising Age později nazval sloganem století: „Diamanty jsou věčné.“
Evelyn je za svého manžela provdaná čtyřicet let — čtyři desetiletí uplynuly od doby, kdy jí z prstu stáhl její první zásnubní prsten a navlékl místo něj svůj vlastní. Delphine zažila obě tváře lásky — vznášení se v překrásných, radostných výšinách svádění i dopad hořké, nenávistné zloby, když je po všem. James, záchranář pracující na noční směny, dobře ví, že si rodina jeho manželky myslí, že si mohla najít někoho lepšího. A Kate, žijící deset let po boku svého partnera Dana, už viděla všelijaké druhy svateb — svatby na pláži, na dvorku za domem, v kostele — a zařekla se, že nikdy v životě neuspořádá svou vlastní.
Mezitím co se životy i manželství těchto postav ubírají překvapivými cestami, setkáváme se v roce 1947 s mladou reklamní textařkou Frances, která pracuje na reklamní kampani pro DeBeers a snaží se vymyslet závěrečný slogan. A tak si jedné noci před spaním načmárá na kousek papíru větu: „Diamanty jsou věčné.“ A tenhle slogan změní všechno.
Zásnuby jsou bohatým mnohavrstevným vzrušujícím románem překlenujícím téměř jedno století a zachycujícím čtyři zcela jedinečná manželství, příběh diamantů v Americe i skutečnost, jak v dobrém i ve zlém došlo k tomu, že tyto zářivé kamínky začaly postupně symbolizovat naše nejhlubší naděje na věčnou lásku.
Na sklade 1Ks
8,20 €
16,40 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha 100 Movies All Time (-50%)
They say that in life, there are winners and there are losers. Though the movies we selected for this two-volume collection are winners indeed, those that didnt make the cut arent losers.We just didnt like them quite as much. It was a tough, so
ul-searching process, but after much debate and deliberation TASCHEN settled on what we believe to be the 100 finest examples of 20th century filmmaking.
From horror to romance, noir to slapstick, adventure to tragedy, epic to musical, western to ne
w wave, all genres are represented in this wide-ranging and devilishly fun compendium. Metropolis? Check. Modern Times? Yep. Citizen Kane, The Seven Samurai? Of course. La dolce vita, Psycho, A Clockwork Orange? You bet. Plus The Godfather, Annie Hal
l, Blue Velvet, Pulp Fiction... and so many more cinematic gems including lesser-known masterpieces like Bunuels The Young and the Damned. Think of this collection as a celebration of contrasts, an homage to the seventh art, a gathering of greats, a
nd a nostalgic romp through celluloid history.
Chronological entries each include a synopsis, cast/crew listings, technical information, actor/director bios, trivia, and lists of awards, as well as film stills, production photos, and the original po
ster for each film. The chapter for each decade begins with an introduction exploring the historical and social context of films made in that era.
Vypredané
23,07 €
46,14 €
dostupné aj ako:
Můj rok 1963, 2. vydání
Rok 1963 byl plný velkých událostí i nenápadných změn. Pro Američany se stal rokem, kdy byl spáchán atentát na Kennedyho, pro Angličany rokem „velké vlakové loupeže“ a pro Němce rokem, kdy odešel do penze kancléř Adenauer. V Československu je ve vzduchu cítit předjaří. Na Barrandově se točí Limonádový Joe, před Semaforem stojí dlouhé fronty, vycházejí knížky, které si lidé navzájem trhají z rukou. Vraťte se do tohoto turbulentního období dějin – je opravdu na co vzpomínat.
The Office of Good Intentions. Human(s) Work
Immerse yourself with architects Florian Idenburg and LeeAnn Suen as they journey through a wide-ranging collection of the objects, systems, and buildings that have occupied the American office space since the advent of the internet. Through stories and speculations, Idenburg and Suen expose the relationships between space, work, and people, and explore the intentions that have driven the development of office design for working humans.
In twelve essays, this book examines the spatial typologies and global phenomena that have defined the office in the last half century. Topics include the return of the work club, the rise of the corporate festival, the way of the charismatic guru, the shattering of the time clock, and the design of playgrounds for work. We cycle through Frank O. Gehry's radical, playful spaces for digital nomads in the advertising world, stagger under the weight of stacks of punch cards, feel the fit of our bodies in the Aeron Chair, answer the phone in Hugh Hefner's bed, and scroll through Lil Miquela's feed. Photographic essays by Iwan Baan provide a visual post-occupancy report on a range of canonical office projects, such as Marcel Breuer's IBM campus in Florida and the Ford Foundation's urban garden in Manhattan. Four intervening catalogs offer collections of experimental workplace products, augural advertisements for office building components, digital office components, and renderings of speculative workplaces; each catalog bridges the reality of the office and how we imagine its alternatives.
This book is a theoretical backdrop for architects as much as it is for businesspeople and employees. With curiosity and skepticism, it looks at the spaces and solutions that have been designed for human work, tracing the transformation from work to occupation, from punch cards to "playbor," from today's lived experience to tomorrow's unpredictable, imagined futures.
Saint X
Claire mindössze hétéves, amikor a főiskolás nővére, Alison eltűnik a családi vakáció utolsó estéjén egy karibi szigeten, Saint X-en. Néhány nappal később Alison holttestét megtalálják egy közeli homokzátony távoli pontján, és letartóztatnak két helyi férfit, az üdülőhely alkalmazottait. Nagyon kevés azonban a bizonyíték, és a kronológiai sorrend sem támasztja alá a vádakat, így a két férfit hamarosan szabadon engedik. Claire és a szülei számára nem marad más, mint hazatérni a tönkrement életükbe. A szenzációhajhász bulvársajtó felkapja a sztorit, kialakítja saját változatát a történtekről, de a rejtély valójában megoldatlan marad. Később Claire már New York Cityben él és dolgozik, amikor röpke, ám sorsdöntő találkozásra kerül sor: összefut Clive Richardsonnal, az egyik férfival, akit annak idején a nővére meggyilkolásával gyanúsítottak. Ettől a pillanattól kezdve Claire megszállottan próbálja kideríteni az igazságot – nemcsak azt akarja tudni, hogy mi történt Alison halálának éjszakáján, hanem egy megfoghatatlan kérdésre is választ keres: valójában ki is volt a nővére? Hétéves korában Claire szinte alig ismerte a gyönyörű, szeszélyes, provokatív tizennyolc éves lányt, aki épp viharos időszakon ment át személyisége alakulásának terén. Miközben Claire makacsul követi Clive-ot, remélve, hogy a bizalmába férkőzik, és a férfi egy elszólásából kiderül az igazság, furcsa kapcsolat szövődik a két ember között, akiknek az életére ugyanaz a tragédia vetett örökre árnyékot. „A szerző félelem nélkül írt, kockáztatott – és jól tette. Bemutatkozó regénye lenyűgöző: egyszerre thriller valósnak tűnő és izgalmas környezetben, és társadalomkritika, mely rendkívüli éleslátással nyújt betekintést a rasszok és társadalmi osztályok problémáiba, és a személyes megszállottságba.” Kirkus Reviews „Alexis Schaitkin első regénye, a Saint X briliáns, sztoikus, csodaszámba menő írás. Igen szívbemarkolóan mutatja be a gyászt és azt, hogy milyen kötelék alakult ki két nővér között, akiknek nem volt lehetőségük igazából megismerni egymást.” Good Morning America „A Saint X hipnotikus mű. Schaitkin karakterei talán nem mindennapi nézeteket vallanak, de hangjuk annyira hiteles és egyedi, hogy nemcsak könnyű, hanem egyenesen muszáj követni gondolatmenetüket.” The New York Times „Okos, társadalomtudatos, nem hagyományos thriller, ami teljesen elvarázsol.” People Magazine „Gazdag atmoszférájú, helyenként hűvösen szatirikus, máshol barátságosan romantikus: Alexis Schaitkin csodálatos bemutatkozó regénye hangok egész kórusát képzeli el és szólaltatja meg. A megtörtént bűnesetnek tűnő Saint X, ami ezzel egyidejűleg az elhunyt lány húga által elmesélt fejlődésregény is, hihetetlenül izgalmas és ravasz.” Barnes&Noble
Na stiahnutie
8,45 €
Vzestup raketových dívek
Ve čtyřicátých a padesátých letech, kdy nově zřízená Jet Propulsion Laboratory nutně potřebovala mladé a hlavně rychle uvažující matematiky pro výpočty rychlostí a trajektorií, nebyl k dispozici dostatečný počet mužských absolventů vysokých škol. Proto najali skupinu mladých žen, vybavených jen tužkou, blokem a matematickými znalostmi, aby pomohly změnit design raket, pomohly vynést první americké družice na oběžnou dráhu a zkoumaly sluneční soustavu.
Tato kniha vypráví příběhy těchto žen – známé jako "lidské počítače", které prolomily hranice pohlaví a vědy. Kniha nabízí jedinečný pohled na roli žen ve vědě, a to prostřednictvím rozhovorů se všemi žijícími členkami týmu.
New York Times bestseller
Los Angeles Times bestseller
Nejlepší kniha Amazonu za rok 2016
Kniha doporučená Billem Gatesem
finalista Goodreads Choice Award
"Oslnivá kniha. Tyto ženy, matky i milující partnerky, daly dohromady skvělý tým a zapsaly se do historie.
?Gene Seymour, USA Today
"Příběh těchto dam je zábavný, silný i roztomilý a vrhá nový pohled na dobývání kosmu."
?Popular Science
"I ženy mohou být průkopníky pokroku. Tato skupina žen zcela změnila raketovou vědu ve 40. a 50. Letech a stály u zrodu památné věty „Je to malý krok pro člověka...
?Isabella Biedenharn, Christian Holub, Dana Getz, Entertainment Weekly
"Raketové holky z NASA byly zapomenutou historií. Díky knize tyto průkopnice, jež USA pomohly vyhrát závod o dobytí vesmíru, znovu ožily. Holt dokumentuje životy těchto žen, kteří byli nejen průkopnice ve své profesi, ale i v osobním životě. "
?Naomi Shavin, Smithsonian
"Doporučeno všem ženám, které chtějí něco dokázat!"
?Girls Who Code
Na sklade 1Ks
17,81 €
18,75 €
Lacná kniha Diccionario Redes (-70%)
Gathers the various combinations of nouns with verbs, verbs with nouns, and other words and phrases with each other that appear most commonly in contemporary Spanish, based on journalistic writing from Spain and Latin America.
Na sklade 1Ks
21,57 €
71,90 €
dostupné aj ako:
Psí atlas
Knížka zaprvé vtipná a zadruhé obrázková. Knížka je útlá a složená z více než padesáti ilustrací a popisků různých psích plemen tak, že ke každému reálnému plemenu vzniklo ještě jedno imaginární. Třeba jako deerhound – beerhound na základě zvukové podobnosti. Prostě knížečka, kterou si každý může vzít všude s sebou a zvednout si náladu jejím prohlížením.
Na stiahnutie
10,25 €
Zvěrolékař a psí historky
Audiokniha Zvěrolékař a psí historky, kterou napsal James Herriot. Jiří Lábus čte příběhy o psech z knihy populárního britského spisovatele a veterináře Jamesa Herriota
Na stiahnutie
8,39 €
Captain America: Návrat prvního Avengera DVD - Edice Marvel 10 let
2014 / Akční, Dobrodružný / 130 minut / USA
FÁZE2
Po katastrofických událostech, které Avengers prožili v New Yorku, žije Steve Rogers neboli Captain America poklidně v ústraní ve Washingtonu, D.C. a snaží se přizpůsobit modernímu světu.
Když však dojde k napadení jeho kolegy z organizace S.H.I.E.L.D, musí se Captain America (Chris Evans) znovu zamotat do sítě intrik, které sužují celý svět. Spiknutí i vzájemná nedůvěra se prohlubují a Captain America, Black Widow (Scarlett Johansson) a Falcon (Anthony Mackie) musí spojit své síly, aby mohli porazit zatím nejzákeřnější, nejsilnější a nejzáhadnější zbraň nepřítele - Winter Soldiera.
Hrají: Chris Evans, Samuel L.Jackson, Scarlett Johansson, Robert Redford, Sebastian Stan, Anthony Macke, Cobie Smulders, Frank Grillo, Maximiliano Hernández, Emily VanCamp, Hayley Atwell, Toby Jones, Stan Lee, Callan Mulvey, Jenny Agutter
V českém znění: Libor Bouček - Chris Evans (Steve Rogers / Captain America), Jitka Moučková - Scarlett Johansson (Nataša Romanoffová / Black Widow), Michal Holán - Anthony Mackie (Sam Wilson / Falcon), Jiří Štěpnička - Robert Redford (Alexander Pierce), Filip Jančík - Sebastian Stan (Bucky Barnes / Winter Soldier), Pavel Rímský - Samuel L. Jackson (Nick Fury), Tereza Chudobová - Cobie Smulders (Maria Hillová), Kateřina Petrová - Hayley Atwell (Peggy Carterová), Marek Holý - Frank Grillo (Brock Rumlow / Crossbones), Václav Knop - Toby Jones (Arnim Zola), Jiří Valšuba - Maximiliano Hernández (agent Jasper Sitwell), Jolana Smyčková - Emily VanCamp (Sharon Carterová / Agent 13), Bohuslav Kalva - Garry Shandling (senátor Stern), Ladislav Županič - Dale Coffman (Rockwell), Svatopluk Schuller - Dominic Cooper (Howard Stark), Jiří Prager - Thomas Kretschmann (Baron Wolfgang von Strucker), Ludvík Král, Petra Tišnovská, Alena Procházková, Zbyšek Horák, Ivo Novák, Regina Řandová, Jakub Saic, Jan Szymik, Petr Neskusil, Libor Terš, Bohdan Tůma, Petr Vágner, Miloš Vávra, Luděk Čtvrtlík a další
Režie: Anthony Russo, Joe Russo
Kamera: Trent Opaloch
Hudba: Henry Jackman
Scénář: Christopher Markus, Stephen McFeely
Produkce: Victoria Alonso, Mitchell Bell, Louis D´Esposito, Kevin Feige, Alan Fine, Michael Grillo, Stan Lee, Nate Moore
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / anglicky DD 5.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, slovenské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,40:1
Bonusy:
KRÁTKÉ DOKUMENTY:
- ZÁPISNÍK STEVEA ROGERSE
VYSTŘIŽENÉ SCÉNY:
- HON ZA KAPITÁNEM AMERIKOU
Na sklade 1Ks
5,69 €
5,99 €
Nespútaný vojvoda
Obľúbená americká spisovateľka Gaelen Foley vás už po tretí raz pozýva na Moonlight Square – na najromantickejšiu adresu v regentskom Londýne. Prijmite jej pozvanie a podľahnite čaru ľúbostného príbehu s napínavou dobrodružnou zápletkou!
Londýn 1817. Po návrate z prvej línie bojov proti Napoleonovi sa major Connor Forbes, rodák z Írska, na svoje obrovské prekvapenie dozvie, že zdedil titul anglického vojvodu. Má to však jeden háčik: poslední traja vojvodovia z Amberley zahynuli za záhadných okolností. Zakrátko sa aj jeho samého niekto pokúsi zabiť a Connor si uvedomí, že súrne potrebuje pomoc. Ale komu z nepriateľsky naladenej londýnskej smotánky by mohol dôverovať?
Lady Margaret Winthropová sa zúfalo snaží uniknúť z domácnosti svojej panovačnej sestry, aj keby to znamenalo, že sa vydá za arogantného lorda Brycea. A tak keď horkokrvný Bryce vyzve nového vojvodu z Amberley na súboj, Maggie neostane nič iné, než orodovať u vojnového hrdinu, aby nechal jej nápadníka nažive. Ani vo sne by jej nenapadlo, že to bude začiatok jej škandalózneho spojenectva s drsným vojvodom...
Connor a Maggie sa rozhodnú spojiť svoje sily, aby vyriešili všetky záhady, a popritom sa zblížia. Môže však ich krehké puto vydržať, aj keď im cestu skríži pomstychtivý vrah? Podarí sa im odhaliť rodinné tajomstvá skryté hlboko v minulosti a dostanú napokon šancu na šťastie?
Na stiahnutie
11,50 €
dostupné aj ako:
Magyar ?szentek élete
"Ismerjük-e a katolikus egyház szentjeinek életét? Akik eddig csak rövid életrajzokat olvashattak róluk, bizony nem sokat tudhatnak. A szerző ebben a könyvében nagyon részletesen írta meg a tizenhárom magyar szent, és boldog Apor Vilmos történetét. Megvilágítja a történelmi hátteret és olykor meglepő párhuzamokra lel a régi és mai világ között. Királyok és királylányok, szerzetesek és papok nagyon színes életútja elevenedik meg előttünk. Olyan emberek voltak, akik az önfeláldozást minden másnál fontosabbnak tartották, akik a nélkülözőkön, a számkivetetteken segítettek, életüket adták a meggyőződésükért, akik számára az „én” mindig és minden körülmények között háttérbe szorult a „mi” mögött. Ha kell, nevezzük őket „szenteknek” – így a szerző – a lényeg az, hogy sok szempontból másoknak is példaképül szolgálnak. Talán még ma is."
Na stiahnutie
4,51 €
Amíg olvasunk - 1. szint
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesult: egy szisztematikusan
felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar olvasni tanulok-sorozatot építünk. A Pagony legkiválóbb szerző írnak a sorozatban: Berg Judit és Finy Petra után most Gévai Csilla
folytatja az Amíg utazunkban már megismert és megszeretett gyerekek, Panni és Doma történeteit,
négy, különböző nehézségi szinten. Az első kötetben Panni van a főszerepben: éppen most fejezte be az első osztályt, és megkapja a bizonyítványát, mellé pedig egy szép könyvet. Csakhogy az olvasás még nem igazán megy neki. Bali bácsi segít neki: sütibetűt sütnek, szóvárost építenek és persze egy nagyot fagyiznak!
1. szint
oldalanként 2-6 sor
könnyen kiolvasható szavak
egyszerű, könnyen követhető történet
nagy betűk
Treasure – Téged akarlak
Scott Harrison a népszerű Treasure dobosaként, mindent megkap, amire csak vágyik. Pénz, nők, pia és drog határtalan mennyiségben. De valóban így jó minden, ahogy van? Egy fékevesztett buli után ultimátumot kap a csapattól. Visszavesz vagy kereshet más bandát magának. Vajon van annyi ereje, hogy ki tudjon jönni a magának ásott gödörből segítség nélkül? Liza Newton fájdalmas évek után a saját lábára állt. A családi tragédia után végre a maga ura. Van munkája, és egy szuper lakása a St. James Park mellett. Minden úgy alakul, ahogy azt szeretné, egészen addig, amíg el nem viszi Annt, a barátnőjét egy szülinapi koncertre. Mi történik, ha a határozott lány és a nagyszájú rocksztár találkozik? Vajon meg tudnak birkózni a múlt terheivel, amikor a démonjaik megpróbálják legyőzni őket? „Én téged akarlak, még ha fáj is néha, nem lehet, hogy nekünk, a boldogság ne járna.”
Na stiahnutie
5,61 €
Gyógyíts meg! – Unbreak ?Me
„Ha összetörsz, megmentelek…” Még csak huszonegy éves vagyok, de már selejtes áru lettem. Mindenki ribancnak tart. Csődtömeg vagyok. Amióta az eszemet tudom, én vagyok a tökéletes családom fekete báránya. Lefújtam az esküvőmet William Bailey-vel, az egyetlen férfival, aki úgy gondolta, hogy érdemes törődni velem. Egy év telt el azóta, és most arra készül, hogy feleségül vegye a testvéremet. Amíg meg nem kérem, hogy ne tegye… „Ha összetörsz, megtalállak…” Asher Logan olyan férfi, aki látja a repedéseket az álarcomon, és egyáltalán nem akarja helyrehozni az életemet. Asher azt szeretné, hogy hagyjam abba a bujkálást, és ne színleljek tovább. Asher le akarja rombolni a védőfalaimat. De akkor el kell árulnom neki a mocskos titkaimat, és meg kell bocsátanom a vétkeit. A múlt mázsás teherként nehezedik rám, nekem pedig el kell döntenem, melyik férfit választom: azt, amelyik egyben tart, vagy azt, amelyik megengedi, hogy összetörjek?
Na stiahnutie
6,97 €
Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben
Emma ?a reggeli műsort vezeti a Double MR-en. Imádja a munkáját, végtelenül odaadó, és minden idejét a kis helyi rádióállomásnak szenteli. Papíron csak riporter, de igazából főszerkesztői munkát végez. Ő vezeti a reggeli adást Benjaminnel, ő csinálja a külső közvetítéseket, vezeti a tréningeket, és anyagot ír a műsorokhoz. Hatéves, a hivatástudaton jócskán túlmutató, nagylelkű odaadás után még mindig nem léptették elő, és kezd eltűnődni, hogy mi értelme mindennek az erőfeszítésnek. A karizmatikus Julien Vascosszal, a felnőtté válásról szóló regények sikeres szerzőjével készített interjú mindent megváltoztat. Amikor Emma találkozik az íróval, Julien arra kéri, vegyen részt egy személyre szabott, virtuális life couch kísérletben. A regényben alkalmazott módszerek segíthetnek kimozdulni a komfortzónánkból, megváltoztatni az életünket. A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van c. sikerkönyv után itt az újabb önsegítő bestseller, ami boldogabbá teheti az életed.
Na stiahnutie
9,83 €
A Willesden Lane Gyermekei - A remény és a túlélés igaz története a II. világháború idején
A II. világháború alatti remény és túlélés elgondolkodtató és inspiráló igaz története, ifjú olvasók számára készült kiadásban.
A tizennégy éves, zenei csodagyereknek tartott Lisa Jura arról ábrándozik, hogy egy nap koncertzongorista válik majd belőle. Amikor azonban Hitler seregei előrenyomulnak a háború küszöbén álló Bécs felé, Lisa szülei nehéz döntésre kényszerülnek. Három lányuk közül csak egyikük számára tudják biztosítani az utat a Kindertransport révén - azon a menekülteket segítő programon keresztül, amely zsidó gyerekeket szállított Nagy-Britanniába. Úgy döntenek, hogy a tehetséges Lisát küldik Londonba, ahol biztonságban lehet. Lisa a londoni Willesden Lane-en lévő, menekült gyermekek számára fenntartott diákotthonba kerül, átérzi szülei döntésének a súlyát, és alig várta, hogy újra találkozhasson családjával. A nehéz körülmények ellenére sikerül új életet teremtenie önmaga körül, és zenéje reménysugarat hoz a Willesden Lane minden lakója számára.
Ez a bátorságról, túlélésről és a zene emberi lelket felemelő erejéről szóló igaz történet - amely egyben lebilincselő tisztelgés egy különleges fiatal hölgy előtt, és mindazok előtt, akiket zenéje megérintett -, a fiatalok számára is tanulságos és inspiráló olvasmány. Ez az ifjú olvasók számára készült adaptáció egy új előszót tartalmaz a szerzőtől, valamint egy olvasási segédletet.