Hľadanie: Anna Olšovská
zobraziť:
Fagypont
Egy ?svéd kisvárosban, az északi sarkkör közelében öt kamasz lány havonta egyszer találkozik, hogy megbeszéljék könyvklubjuk soron következő kötetét. Lolita. Gyökerek. A rendőrgyilkos, Tom Sawyer kalandjai, Tövismadarak. A címek öt különböző személyiséget tükröznek, akik gyakran egymásnak feszülnek ebben a folyton kavargó, nehéz időszakban, a felnőttkor küszöbén. Azután egyikük nyomtalanul eltűnik. Negyven évvel később egy omladozó híd felfedi régóta őrzött titkát: egy fiatal lány fej nélküli holttestét. Egyikük holttestét. Meggyilkolták. Az elhunyt tiszteletére rendezett megemlékezésen először találkozik újra a négy nő, akik egykor a könyvklub tagjai voltak. Az esetet vizsgáló rendőr előtt hamar kirajzolódik, hogy a lányok közti kapcsolat megromlása okozta a szörnyű bűntényt. Vajon a szex, a féltékenység és a kisvárosi életből való kitörés vágya már előre meghatározta szövetségük végét? És mi volt az, ami végül egyikük életét követelte?
A Fagypont egy trilógia első része, amely Stenträskben, egy Norbotten megyei kisvárosban játszódik. „Egész életünkre jelentős hatással van az a hely, ahol felnövünk, hat ránk a természet és az emberek is. Minél idősebb vagyok, annál egyértelműbben érzem ezt. Könyvem ennek az eredménye, egyfajta hazatérés” – vallja a szerző, aki szintén Norbotten megye szülötte.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
A suttogó ajtón túl
Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést.
A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből.
A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Egy pesti leány története és más kisregények
A kötet a szerző három kisregényét tartalmazza. Az Egy pesti leány története (1905) pontos látleletet ad azokról a korabeli társadalmi elvárásokról, amelyek képesek megnyomorítani egy fővárosi polgárlány életét. A második regény, az Éva (1903) a Molnár-életműben páratlan módon egy világtól elzárt, hegyvidéki faluban játszódik. Molnár korai kisregénye, az Egy gazdátlan csónak története (1901) szokatlanul lírai mű. Főhőse, a tizenöt éves Pirkó már nagylánynak gondolja magát, hiszen elérte a halálos szerelem - vagy legalábbis az, amit ő annak érez.
Az Egy pesti leány története (1905) pontos látleletet ad azokról a korabeli társadalmi elvárásokról, amelyek képesek megnyomorítani egy fővárosi polgárlány életét. Miután a csinos Elzát egyetlen ártatlan találka miatt megbélyegzik, a lány kénytelen belátni, hogy szerelmi kapcsolat ebben a közegben csak a sokat hangoztatott normák és erkölcsök ellenében képzelhető el. A szerelmi három-, négy- vagy többszögek drámáinak hátterében megelevenedik a századelő Budapestje, így válik a regény egyben kultúrtörténeti csemegévé is.
A második regény, az Éva (1903) a Molnár-életműben páratlan módon egy világtól elzárt, hegyvidéki faluban játszódik. A címszereplő érkezése miatt felbolydul a település, a bányászközösség kiéhezett férfijai ölre mennek egymással, hogy elnyerjék a frissen elvált Éva szerelmét - vagy legalább a testét. Elkerülhetetlen, hogy a szenvedélyek idővel különböző személyes tragédiák előmozdítóivá ne váljanak. Kérdés, hogy Éva távozása a faluból megoldhat-e bármit is, különösen, ha ezt a távozást a távolból temetői harangzúgás, valamint a sztrájkoló bányászok ellen bevetett katonák puskáinak ropogása kíséri.
Molnár korai kisregénye, az Egy gazdátlan csónak története (1901) szokatlanul lírai mű. Főhőse, a tizenöt éves Pirkó már nagylánynak gondolja magát, hiszen elérte a halálos szerelem - vagy legalábbis az, amit ő annak érez. Ám a választott férfiú - egy lump és csapodár költő - inkább az idősebb hölgyek kegyeire pályázik, lévén maga is kétszer annyi idős, mint a lány. Jelenleg éppen Pirkó édesanyját, a szép Waldnét ostromolja bókjaival. Közben mintha a vad szerelem mindent elsöprő ereje a természetben is utat törne magának: a Duna kiönt a medréből, elárasztja a Margitszigetet. Van, aki megmenekül, s van, aki nem. Valakit elvisz a víz.
Na stiahnutie
5,07 €
dostupné aj ako:
Az állatok hangja
Minden egy végzetes téli éjszakán kezdődött, amikor az akkor tízéves Noel Fitzpatrick a februári hidegben újszülött báránykákat próbált megmenteni. Sikertelenül. A tehetetlenség és a kétségbeesés rettenetes éjszakája után soha többé nem akart elveszíteni egyetlen állatot sem.
Hatgyermekes ír parasztcsalád gyermekeként egy kicsiny tanyán nőtt fel, egyszerű körülmények között tanult, valamint örömét és bánatát csak a hűséges terelőkutyának, Kalóznak mesélte el. A végzetes gyermekkori éjszaka után tudatosan készült az állatorvosi pályára.
Fitzpatrick professzor ma a világ egyik legismertebb ortopéd állatsebésze, aki reménytelennek látszó helyzetben lévő sérült állatoknak adja vissza a teljes élet lehetőségét. Egyedülálló munkásságára a televízió is felfigyelt, A bionikus állatorvos és A szuper állatorvos című sorozatok mindenütt a világon ismertté tették a nevét. Méltán híres álltaklinikáján rendszeresen végez olyan műtéteket, amelyek révén sérült kutyák és macskák kapnak bionikus végtagot. Szakmai, ideg- és csontsebészeti újításai a tudomány határait feszegeti - a gazdik legnagyobb örömére.
A könyvből megismerjük hosszú utazása legfontosabb állomásait az elemi iskolától a szakorvosi képzésig és az álom megvalósulásáig, a Fitzpatrick Klinika küzdelmes megalapításáig. Memoárjában bárányokról és bikákról, kutyákról és macskákról, sündisznókról és lovakról mesél együttérzéssel, szeretettel, hozzáértéssel. Az állatok hangja szívmelengető és életigenlő könyv, annak a története, hogy ember és állat között a szeretet kiteljesíti az életet, és jobbá tesz minket.
Česká pornografie CD
spisovatelka. Vystudovala kulturologii a mongolistiku na FF UK v Praze. Nakladatelství Torst jí vydalo romány Paměť mojí babičce (2002), Přes matný sklo (2004), Cirkus Les Mémoires (2005) novelu Umělohmotný třípokoj (2006) a zatím poslední román Stanice tajga (2008). Spisovatelčin debut Paměť mojí babičce získal cenu Magnesia Litera v kategorii Objev roku a zvítězil v anketě Lidových novin Kniha roku. Próza Umělohmotný třípokoj získala Cenu Jiřího Ortena. V roce 2008 obdržela Cenu Josefa Škvoreckého za román Stanice Tajga. Nahrávka vznikla na základě divadelního představení Česká pornografie podle novely Petry Hůlové Umělohmotný třípokoj / česká premiéra inscenace Divadelního studia Továrna proběhla v roce 2007 v Divadle Na zábradlí / kniha Petry Hůlové Umělohmotný třípokoj vyšla roku 2006 v nakladatelství Torst / producent původního divadelního představení Karel Steigerwald / nahrálo vydavatelství Tympanum s laskavou podporou Mezinárodního visegrádského fondu v Praze v říjnu 2009 / vychází v rámci projektu Visegrad Book Marks Čte: Zdena Hadrbolcová, Eva Salzmannová, Lucie Roznětínská, Anna Hrnečková Režie: Viktorie Čermáková
Vypredané
8,88 €
9,35 €
Ludvík XIV a jeho osudové ženy
Věhlasná britská spisovatelka a historička Antonia Fraser i tentokrát napsala životopisnou knihu, které odborná erudice neubírá na čtivosti. V jejím vyprávění ožívá Ludvíkův dvůr v letech 1643 a 1715 ve vší své velkoleposti: umělecké skvosty se snoubí s všudypřítomnými intrikami, nepochopitelně složité dvorské rituály ústí v absurdity, honosnost jde ruku v ruce s osobními tragédiemi... A ve středu všeho dění je král Slunce, jehož život zásadně ovlivnilo několik fascinujících žen. Kromě těch nejznámějších - titulárních metres Louise de La Valliére a Athénais de Montespan - nás autorka seznamuje i s puritánskou madame de Maintenon, která se s největší pravděpodobností stala jeho druhou manželkou (poprvé se Ludvík oženil ze státních důvodů s prostoduchou španělskou infantkou). V Ludvíkově životě pochopitelně sehrály významnou roli i ženy, které nepatřily k osudovým láskám tohoto proslulého milovníka. Mezi ně patří především jeho matka Anna Rakouská, jíž si Ludvík nesmírně vážil, obě švagrové, rozmarné nemanželské dcery a konečně velká láska jeho stáří Adelaida Savojská, jejíž předčasná smrt ho hluboce zarmoutila.
Vypredané
10,76 €
11,33 €
Růže bez trnů
Další část volného románového cyklu o královnách Anglie líčí dramatický život Kateřiny Howardové formou jejího vlastního vyprávění. Krásná Kateřina ze starobylého ale zchudlého rodu Howardů je vytržena z rodného domu aby své mládí strávila u babičky, vévodkyně z Norfolku. Tam brzy zjišťuje, že puritánství její ochránkyně není sdíleno jejími volnomyšlenkářskými přítelkyněmi s nimiž je vychovávána a tak prožívá své první lásky již před šestnáctými narozeninami netušíc, že se jí takto získaná pověst stane osudnou. Podobně jako její sestřenice Anna Boleynová odchází z domu a stává se dvorní dámou na dvoře Jindřicha VIII. Život na královském dvoře je pro venkovskou dívku vzrušující a její povinnosti jí umožňují pohybovat se v blízkosti její dlouholeté lásky, krásného bratrance Thomase Culpeppera. Pak ale Kateřina padne do oka stárnoucímu a nešťastně ženatému králi, je nucena vzdát se svých snů o životě s Thomasem a vdát se za krále Jindřicha. Trůn a obdiv královského manžela jí vše nakrátko
Vypredané
9,33 €
9,82 €
Matčin stín
Lacey v mládí na vlastní oči viděla vraždu své matky, a ten zážitek ji poznamená na celý život. Nejprve se dlouhá léta snaží chovat přesně jako zemřelá zbožňovaná matka, které místní pro její neúnavnou dobročinnost přezdívali `svatá Anna`, pak však začne odkrývat temnější stránky matčiny povahy. Náhle neví, čemu má věřit, stáhne se do sebe a vyhýbá se citovým vztahům. Když její nejlepší kamarádka Jessica zemře při autonehodě a v závěti jí svěří do péče svou dcerku Mackenzie, Lacey je zaskočená a s osiřelou holčičkou k sobě jen zvolna hledají cestu. Lacey kontaktuje údajného Mackenziina otce Bobbyho, do něhož byla sama v mládí zamilovaná. Mezitím o ni však začne projevovat zájem také právník Rick, který jí nabídne pomoc s případem Zacharyho Pointera - vraha její matky, jehož chtějí propustit na podmínku. Laceyin poklidný život se rázem změní: snaží se vychovávat vzdorovitou Mackenzie, zabránit soudní cestou propuštění zločince, k němuž cítí jen nenávist, a rozhodnout se mezi dvěma muži,
Vypredané
8,88 €
9,35 €
Barátnőm, Bori - Bori és az olasz fagyi
Bori Annával és Zizivel Olaszországba utazik. Meglátogatják Zizi nagymamáját, aki egy Nápoly melletti kisvárosban lakik.
Bori megnézi Rómát, fürdik a Földközi-tengerben, felmászik a Vezúvra, és közben rengeteg kalandba keveredik Zizi unokafivére és annak barátai jóvoltából. És ami a legfontosabb: végre megkóstolhatja a világ legfinomabb fagyiját!
A Barátnőm, Bori-sorozat kisiskolásoknak szóló kötetében Borival és barátnőivel együtt Rómába, az Örök Városba látogathatunk el.
A leopárd karma
Hanna, Ned és Jik ismét Borneón találják magukat, ahol az édesapjukat halálra ítélik gyilkosság vádjával, édesanyjukat pedig börtönbe zárják. Egyedül kelnek útra, hogy az apjuk ártatlanságát bizonyító nyomokat keressenek.
A nyomozás során újabb kalandokba keverednek: barátságot kötnek Minivel, megismerik a vérgyűjtők legendáját, megmenekülnek egy fegyveres férfi fogságából, Ned súlyosan megbetegszik, és újra felbukkan Datuk is...
Alica v Krajine za zrkadlom DVD (SK)
(Alice in Wonderland: Through the Looking Glass)
2016 / Sci-fi/fantasy, Rodinné, Dobrodružné / 108 min
Alenka Kingsleighová se ujala řemesla po svém otci a strávila několik posledních let na divokých vlnách světových oceánů jako mořeplavkyně. Po svém návratu do Londýna objeví kouzelné zrcadlo, skrz které se dostane zpět do fantastické Říše divů, kde se znovu shledá se svými starými známými: Bílým králíkem, houseňákem Absolemem, kocourem Šklíbou a potrhlým Kloboučníkem, který není ve své kůži. Kloboučník totiž ztratil svou svoucnost a tak Bílá královna Mirana vyšle Alenku zapůjčit si Chronosféru, cože je kovová koule uvnitř Velkých hodin, jež stanovují veškerý čas. Cestou do minulosti se Alenka setkává se svými přáteli – i nepřáteli – v různých dobách jejich životů. Alenku čeká nebezpečná cesta, během které musí zachránit potrhlého Kloboučníka dřív, než jí vyprší všechen čas.
Hrajú: Mia Wasikowska, Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Sacha Baron Cohen, Rhys Ifans, Matt Lucas, Lindsay Duncan, Leo Bill, Geraldine James, Andrew Scott, Richard Armitage, Alan Rickman, Timothy Spall, Stephen Fry
Réžia: James Bobin
Zvukové normy: 5.1
Titulky: slovenské, české, anglické
Jazykové verzie: slovenská, česká, anglická
Kádár élt 1
A szerzõ jelenlegi elsõ kötetében kb. tíz év, látótávolságból összegyûjtött eseményeit saját tapasztalataival, meggyõzõdésével kiegészítve osztja meg az olvasóval, míg második kötete annak a tizenhét évnek a hiteles összefoglalása, amikor ?testközelbõl? munkatársa volt Kádár Jánosnak. Fontosnak tartotta, hogy megszólaljon, és mint talán a ?leginkább hiteles élettanú, valljon a valóságos, a létezett, az élt Kádár Jánosról.?
Na stiahnutie
3,35 €
Érted dobban
Sosem kellett volna találkozniuk, de a sors mégis keresztezte útjaikat.
Egy értelmetlen bűntény után, ami alapjaiban forgatja fel Mia West életét, menekülnie kell. A nyarat szupersztár bátyja kastélyában vészeli át, amíg az ügy lecsendesedik. Ám nem számított arra, hogy a testvérének nem ő az egyetlen vendége, hanem egy gyönyörű, merengő tekintetű dobos is, aki a vendégházban él. Sötét csábítása csalétek. Pillantása csapda. Mia tapasztaltabb annál, mintsem belebonyolódjon valamibe, amiről tudja, hogy fájdalmat okozhat neki.
Leif Godwin két dologra fókuszál az életében: a zenekarára, és hogy elégtételt kapjon azért, amit elvettek tőle. Sosem kellett volna, hogy Mia is az egyenlet része legyen. De a nő szeme rabul ejti. Teste vágyat ébreszt benne. Ám ha enged a Mia iránti érzéseinek, a szerelem könnyen romba döntheti mindkettejük életét.
A. L. Jackson, New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb sorozatában a Carolina George nevű countryzenekar tagjainak szerelmeiről mesél. Szenvedélyes kapcsolatok, fülledt éjszakák, siker és a reflektorfénytől űzött sebzett lelkek.
dostupné aj ako:
A boldogság
Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elmúlását, hanem annak tanulásáról, hogyan kell táncolni az esőben."
Mit jelent a boldogság számunkra? Honnan ered? Valóban döntés kérdése, hogy boldogok legyünk?
Mindannyian a boldogságot kergetjük. Azzal töljük életünket, hogy keressük azt a dolgot, amiről azt hisszük, végül boldoggá tesz bennünket - munkahelyi előmenetel, egy elképesztő cipő vagy a tökéletes otthon. De a boldogság valami mélyebb ennél, valami sokkal alapvetőbb. Hogyan lehet ezt a mélyebb boldogságot elérni?
Őszintesége a Gyalvang Drukpa felfedi a titkot: a boldogság az elménkben rejlik. Segít felidéznünk annak az egyszerű módját, hogyan segítsünk elménkben felismerni, hogy a boldogság már eleve ott van. Eszközöket ad nekünk, hogy szorongásunk elmúljon, hogy elengedjük elvárásainkat, és hogy el tudjuk fogadni az életünket úgy, ahogy van.
A boldogság - Elménk igaz természete segít abban, hogyan kell megélni egy sokkal teljesebb életet.
Drukpa központok a világ minden táján találhatók - Párizs, London, Genf, Monaco, Németország, Spanyolország és Lengyelország, Malajzia, Hong Kong, Tajvan, Vietnam és Ausztrália.
Most élsz
Zoli egy hangulatos vidéki kisváros moziját vezeti, ami egykor romantikus búvóhelye volt az álmodozó szerelmeseknek. Az utóbbi években azonban a szerencse elkerüli a férfit; a nézőszám apad, a tartozások nőnek, és hiába őrizte meg fiatalos sármját, a Nagy Ő sem akar betoppanni az életébe… Egy nap azonban megtalálja a gimis osztálytársak annak idején rábízott lezárt leveleit, amelyekben arról írnak, vajon mi lesz velük, hol tartanak majd tizenötév múlva. Hirtelen feltárul a rég eltemetett múlt; a gondtalan évek, fergeteges bulik, életre szóló barátságok, soha be nem teljesült szerelmek, és a fogadalmak, hogy mindenáron boldogok lesznek… Vajon mi lett abból a mosolygós srácból, aki mindenáron sikeresebb akart lenni országos hírnevű apjánál? Boldog-e az a lány, aki az érettségi banketten még titkolta pár hetes terhességét? Hová sodorta az élet az osztály zűrös csaját, akinek minden fiú az ágyába akart bújni, és legfőképpen, hol lehet Viki, akinek Zoli soha nem merte elmondani, mit érez iránta…
Mintha csak varázsütésre történne, meghívást kap az első osztálytalálkozóra, és Zoli úgy dönt, titokban fog segíteni annak az öt embernek, akikhez még ma is szoros érzelmek fűzik, hogy az osztálytalálkozón már pontosan arról a boldog életről tudjanak beszámolni, amiről a majd’ két évtizeddel ezelőtti levelük szól. Hogy sikerül-e, kiderül a magazinszerkesztő és népszerű regényíró Papp Diána legújabb regényéből, amely az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a “majdegyszer” helyett a “mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól.
Na stiahnutie
9,86 €
dostupné aj ako:
Egymás ellen - puha táblás
Van egy város az erdő sűrűjében, távol mindentől. Szívós és szorgalmas emberek lakják, akik tudják, hogy az élet se nem könnyű, se nem fair. De bármilyen nehéz idők is járnak, van egy dolog, ami lelket önt beléjük, és elfeledtet minden mást: a hoki.
Az előző szezonban történt tragikus események utáni hónapokban járunk. A két barátnő, Maya és Ana egy eldugott szigeten tölti a nyarat, megpróbálják kizárni a külvilágot, de semmi nem úgy alakul, ahogy remélik. Björnstad és a szomszédos Hed közötti rivalizálás a pénzért, a hatalomért és a túlélésért folytatott őrült küzdelemmé fajul, ami a két hokicsapat egymás elleni meccsén tetőzik. Egy fiatal játékos legféltettebb titkáról lehull a lepel, és a város ismét választásra kényszerül. Azt mondják majd, hogy ebben az évben Björnstadba látogatott az erőszak, bár ez hazugság. Az erőszak már rég itt volt.
A regény önálló folytatása a Mi vagyunk a medvék című, világsikert aratott kötetnek. Viszontláthatjuk benne mindazokat, akiknek életébe Backman remek, éleslátásról és együttérző lélekről tanúskodó történetszövésének segítségével már betekinthettünk. Magával ragadó könyv a hűségről, a barátságról és a mindennel dacoló szeretetről.
Vyšinutý DVD
2020 / Thriller / 86 minut / USA,
Hlavní roli ve filmu Vyšinutý ztvárnil držitel Oscara Russell Crowe. Tento aktuální psychologický thriller zkoumá křehkou rovnováhu současné společnosti a dovádí agresi za volantem, se kterou jsme se už všichni setkali, k naprosto nepředvídatelnému a děsivému vyústění. Rachel (Caren Pistorius) jede pozdě do práce a na semaforu se dostane do ostré hádky s jiným řidičem (Russell Crowe), který má ze svého dosavadního života pocit bezmoci a připadá si všemi přehlížený. Rachel a všichni, které má ráda, se brzy stanou terčem muže, který si umane, že na tomto světě po sobě zanechá ještě poslední stopu tím, že Rachel udělí řadu vražedných lekcí. Následuje nebezpečná hra kočky s myší, která dokazuje, že si nikdy nemůžete být jisti, že ve vaší blízkosti není někdo na samé hranici vyšinutí.
Hrají: Russell Crowe, Caren Pistorius, Gabriel Bateman, Jimmi Simpson, Austin P. McKenzie, Stephen Louis Grush, Anne Leighton, Devyn A. Tyler, Sylvia Grace Crim, Lucy Faust, Michael Papajohn,
Režie: Derrick Borte,
Kamera: Brendan Galvin,
Hudba: David Buckley,
Scénář: Carl Ellsworth,
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky Dolby Digital 5.1,
Titulky: české, slovenské,
Obrazové formáty: 16:9
Különleges múzeumok és gyűjtemények Magyarországon 2.
A Hazai úti célok turisztikai könyvsorozat hatodik kötete - a Különleges múzeumok és gyűjtemények Magyarországon 2. című - 52 olyan múzeumot és gyűjteményt mutat be, amelyből csupán egy, esetleg néhány található az országban.
A könyvben található anyag tematikai szempontból rendkívül sokszínű, ugyanakkor egyfajta tematikus arányosság is érvényesül, ezért a műszaki, közlekedési, természettudományos, történelmi, gasztronómiai, néprajzi, humán vagy művészeti érdeklődésű olvasó/kiránduló/utazó/nyaraló honfitársunk egyaránt talál a maga számára érdekes, megtekintésre érdemes kollekciót a könyvben. Egyaránt helyet kaptak a kicsi és nagy gyűjtemények. Néhányuk nemcsak országos, de nemzetközi vonzerővel bír, többségük viszont indokolatlanul elenyésző publicitást kapott eddig. Földrajzi elhelyezkedés szempontjából arra törekedett a kiadó, hogy az ország minden területéről beválogasson anyagot, ezzel is felmutatva, hogy hazánkban igencsak változatos a gyűjteményi paletta.
Minden utazóban felmerül az a természetes igény, hogy megismerkedjen a településsel - illetve annak turisztikai szempontból érdekes látnivalóival - ahol éppen kiállítást néz, tartózkodik. Könyvünk ehhez is segítséget nyújt, kiemelve a fontos látnivalókat.
Masszázs
A masszázst már több ezer éve használják a hivatalos gyógyászatot kiegészítő terápiaként. A különböző masszírozó technikák képesek enyhíteni a fájdalmat, a feszültséget, és jó közérzetet biztosítanak.
A Titkok nélkül sorozat e kötete bemutatja a masszázs különböző hagyományait és fogásait: a simítástól a gyúrásig, a nyomástól a shiatsuig. Kitér továbbá az illóolajok használatára, a megfelelő környezet kialakítására, és megmutatja, hogyan hat egy-egy terület kezelése annak működésére. A gyakorlatok ismertetését színes illusztrációk segítik.