Hľadanie: A Long Way Down EN
zobraziť:
A Legkisebb Ugrifüles
Mivel nagyon szeretett ugrálni, elugrált az útig, ahol káposztát rakodtak egy teherautóra. Felugrott az autóra, de nem egyedül, mert éppen arra sétált Tüskéshátú, és utánaugrott. Bebújtak a káposzták közé, és elkezdődött a nagy utazás, a vidám kalandok sora.
Találkoztak egy unatkozó kutyával, akit megtanítottak játszani. Meglátogattak egy vakondot a föld alatti lakosztályában, ahonnan telefonon felhívták a pontos időt és a tűzoltókat. A végén a két világutazó hazaindult, a fejük tele volt élménnyel, a szívük örömmel.
A mese végén együtt örülünk mi is, és ebben segítenek Ráduly Csaba vidám és szemet gyönyörködtető rajzai.
A legjobb csajok is lesznek ötvenévesek - Hogyan maradj formában a változókorban - Könyv a menopauzáról
Minden, amit tudni szeretnél a változókorról
Hőhullámok gyötörnek, nem vagy önmagad, jönnek fel a kilók, nincs kedved a szexhez, és túl fáradt vagy az álmatlan éjszakáktól ahhoz, hogy bármit is csinálj. Mindez egyáltalán nem törvényszerű a változókorban!
45 és 55 éves kor között felborul a hormonegyensúly, és örökre megszűnik a termékenység. Ezeknek az éveknek a legtöbb nő nem örül, ugyanakkor átmenetet jelentenek egy következő életszakaszba. Sajnos az átmenet nem mindig zökkenőmentes. A nők túlnyomó többsége megérzi a változást, amely sokféleképpen jelentkezhet: a még könnyedén vehető éjszakai verejtékezéstől kezdve a normális életet ellehetetlenítő súlyos panaszokig és tünetekig.
Mýty a fakta o autismu
Kniha přináší populárně-naučnou formou málo známá fakta o autismu, jejich nečekané souvislosti a nevyhýbá se ani hodně diskutovaným tématům. Není učebnicovým textem ani poradenskou příručkou. Nemá za cíl komplexně popsat určitou problematiku spojenou s poruchami autistického spektra. Zaměřuje se naopak na poznatky, o nichž se v učebnicích většinou nepíše, protože se nehodí do učebnicových schémat. Není ale alternativním výkladem reality a zůstává na půdě akademické medicíny, kde autor více než dvě desetiletí působí. Je určena rodičům autistických dětí i všem odborníkům, kteří se chtějí zábavnou formou seznámit s neznámými dílky skládačky zvané autismus.
Na stiahnutie
7,99 €
dostupné aj ako:
A halál anatómiája
1896 januárjában az éj palástja alatt elterülő Kassán meggyilkolnak egy fiatal nőt. A nyakán éktelenkedő két szúrásnyomon keresztül kiszívták a vérét. A rejtély még csak tovább fokozódik, amikor az áldozat holtteste hirtelen eltűnik a halottasházból, ahonnan az egyik szemtanú szerint a hulla a saját lábán sétált el. A rendőrkapitányság alkalmazottai természetesen heves nyomozásba fognak, ám egyidejűleg a Felsőmagyarország című napilap szerkesztőségének két tagja is megpróbálkozik az ügy felgöngyölítésével. A színésznő, Rhédey Anna szerint vámpír követte el a gyilkosságot, azonban a tanár, Grossz Kálmán racionális magyarázatot szeretne adni a történtekre. Vajon melyiküknek lesz igaza? Sikerül megoldaniuk a rejtélyt? Ahogyan az a krimikben lenni szokott, a végén mindenről lehull a lepel.
A szerző alapos kutatómunkát végzett első regényének megírásához, hogy hitelesen tudja visszaadni a 19. századi Kassa hangulatát. Számos történelmi ténnyel és valós helyszínleírással fűszerezte meg sorait, mely által az olvasó valódi időutazáson vehet részt.
Pier Paolo Pasolini a jeho filmy
Jedna z nejrozsáhlejších a nejdůkladnějších monografií věnovaná Pieru Paolu Pasolinimu, jež ho představuje nejen jako zásadní postavu evropského filmu, ale i jako autora neotřelých teorií a esejí, jimiž vstupoval do tehdejších intelektuálních debat a komentoval soudobé sociální dění. Autor zkoumá Pasoliniho (nejen) filmovou tvorbu jako svébytný pokus o zachování realismu v jeho subjektivní, sebeuvědomělé podobě určitý realismus , který si klade za cíl odhalovat realitu skrytou za maskou vládnoucích diskurzů. Přitom odkrývá i Pasoliniho způsob uvažování na pozadí jeho dominantních autorských východisek: humanismu, marxismu, katolictví, homosexuality a psychoanalýzy.
Kniha je opatřena autorovou předmluvou pro české vydání, doslovem od filmologa Zdeňka Hudce a čb fotodoprovodem. Publikace je doplněna rovněž o kompletní filmografii a výběrovou bibliografii.
A szív hangja
Mit adnál azért, hogy anya lehess?
És azért, hogy az maradhass?
Alex élete teljes káosz. Alig bírja megtartani az állását, épphogy ki tudja fizetni a lakbérét, és már az idejét sem tudja, mikor volt utoljára párkapcsolata. Szóval egy váratlan terhességre igazán nincs szüksége.
Martha élete sínen van. Magasan szárnyal a karrierje, gyönyörű otthona és szerető férje van. De van, ami még hiányzik. Öt mesterséges megtermékenyítési kör után sincs még gyermeke.
A megoldás egyszerűnek tűnik. Alex tudja, hogy Martha mindent meg tud adni a gyermekének, amit ő nem. De Martha világa talán mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik, és az elengedés nem is olyan könnyű, mint amire Alex számított. Most olyan döntéssel kell szembenézniük, amely örökre összetörheti a barátságukat.
Kate Hewitt USA Today bestsellerszerző egy olyan történetet mesél el, amely a lelkünk legmélyéig hatol és örökre ott is marad. Mert sosem tudhatjuk, hogy egy barátságnak hol a határa, és azt sem, hogy mit tesz az emberrel, ha anyává válik.
A suttogó titkai 2. - A kisgyermek nevelése
Kikészíti egy-két éves gyermeke szüntelen követelőzése, hisztizése és engedetlensége? Aggódik, hogy talán nem fejlődik a megfelelő ütemben? Nem tudja eldönteni, mikor és hogyan szoktassa bilire, milyen játékokat vegyen neki, hogyan bírja rá, hogy éjszaka aludjon, méghozzá a saját ágyában? Forduljon ismét Tracyhez! A suttogó titkai nemzetközi sikert aratott első kötete után itt a folytatás, amely a kisgyermekkor elejének (1-2. év) egyszerre gyötrelmes és örömteli időszakával foglalkozik. Minden kérdést tárgyal, amely ebben az életkorban felmerülhet, továbbá részletes, gyakorlati útmutatást ad a rossz szokások rögzülésének megelőzéséhez vagy a megváltoztatatásukhoz, a hisztizés kezeléséhez és megszüntetéséhez, a fegyelmezéshez és az önfegyelemre neveléshez, az úgynevezett érzelmi intelligencia fejlesztéséhez. Segít a gyermeknyelv "lefordításában", a napirend kialakításában, a játéktevékenység irányításában és a beszédfejlesztésben, mérlegelésre felkínált szempontjaival pedig talán megkönnyíti a nagy döntést: vállaljunk-e még egy gyereket.
Gilly, a halacska
Milyen a nyár Korzika szigetén? Hogyan tölti ott szabadságát egy angol, egy francia és egy magyar család? És köztük Gilly, a kedves, vakmerő, rakoncátlan kislány, aki addig úszkál a tengerben, amíg majdnem bajba kerül. De szerencsére ezt is megússza. Erről szól a népszerű írónő kedves hangú, közvetlen humorral megírt története, amely Zsoldos Vera rajzaival kerül kiadásra.
Na sklade 1Ks
3,99 €
4,20 €
Hermész Triszmegisztosz - Tabula Smaragdina - A titkos csodaszer - A titkos csodaszer - A hermetikus tan titkos műve
A régi Egyiptom ezoterizmusa a titokzatos feltámadás küldetése, melyet az ember reményként hordoz magában valahol személyisége archaikus rétegében. Ennek a küldetésnek az egyedüli közvetlen, szimbólumok mögé rejtett dokumentuma a legendás Hermész Triszmegisztosz "a filozófia atyja" Tabula Smaragdina-ja és ami bizonyos mértékben már görög szellemmel van átitatva, a hermetikus művek gyűjteménye, Hermész művei.
A hermetikus irodalom Európa felfedezésének idejétől erős ösztönzője volt a nyugati ezoterizmus és hermetizmus alakulásának, melynek metafizikáját és metapszichológiáját a smaragdtábla tézisei foglalták össze. A Tabula Smaragdina az analógiák alapelve, mint a hermetikus ismeretekhez való kulcs a szignatúrákról szóló tanításban volt kidolgozva. Ebből merített az asztrológia, az alkímia és a mágia is.
Marley a já BD
2008 / Drama, Rodinný, Komedie, Romantický / 115 minut / USA
V prodeji od: 5. 6. 2024
Všechno bylo perfektní,
dokud se neobjevil Marley…
Jennifer Aniston a Owen Wilson vyvolávají salvy smíchu jako mladí manželé Jenny a John Groganovi, kteří se právě potýkají se zásadním rozhodnutím pořídit si dítě. Zatím se však objevuje Marley...roztomilé a divoké štěně labradora, které odmítá poslušnost a rychle proměňuje domácnost Groganových ve spoušť. Marley má ale velké srdce a při svých lumpárnách dokáže i vnímat vzestupy a pády svých majitelů včetně jejich nových zaměstnání, nových domů a nikdy nekončících výzev rozrůstající se rodiny. Nakonec si John a Jenny uvědomují, že to byl právě jejich nejhorší pes na světě, kdo v nich dokázal probudit to nejlepší.
Hrají: Owen Wilson, Jennifer Aniston, Alan Arkin, Kathleen Turner, Eric Dane, Haley Bennett, Haley Hudson, Nathan Gamble, Joyce Van Patten, John Grogan a další
Režie: David Frankel
Kamera: Florian Ballhaus
Hudba: Theodore Shapiro
Scénář: Scott Frank, Don Roos, John Grogan
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1 / polský komentář Dolby Digital 5.1 / turecky Dolby Digital 5.1 / španělsky DTS 5.1
Titulky: české, anglické, arabské, bulharské, hebrejské, chorvatské, islandské, maďarské, polské, portugalské, rumunské, řecké, slovinské, srbské, španělské, turecké
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1 / 1080p
Bonusy:
• Devatenáct vynechaných scén
• Nepovedené záběry
• Pět filmů o filmu
• Trivia track doplněný krátkými videoklipy
Lacná kniha Technická zařízení na vodní pohon v Dubé, Doksech a okolí (-70%)
Publikace je výstupem z komplexního průzkumu technických zařízení poháněných vodou na území okresu Česká Lípa. Jedná se o identifikaci všech staveb a vodních děl v terénu a zpracování veškerého dostupného archivního materiálu včetně historické plánové dokumentace, dobových fotografií a pohlednic. V roce 2013 vyšla první část zpracovávaného území pod názvem Technická zařízení na vodní pohon na Cvikovsku.
Kniha je členěna na úvodní kapitoly shrnující obecné informace a katalog veškerých nalezených objektů. Obecné kapitoly zahrnují přehled dostupných archivních pramenů a literaturu, popis členění vodních děl, ukázky typických znaků ze sledované oblasti a charakteristické rysy zdejších mlýnů, pil a textilních a vodárenských zařízení. Katalogová abecedně řazená hesla mají jednotnou strukturu – lokalizaci vodních děl a výrobních objektů, popis jejich současného stavu a na závěr historii, stavební vývoj a interpretaci. Nezbytnou součástí publikace je vedle běžného poznámkového aparátu, seznamu použitých pramenů a literatury, německých názvů dotčených obcí a seznamu zkratek také výčet autorů historických stavebních plánů a bohatý obrazový materiál, zejména četné dobové fotografie, ukázky z archivních plánů, terénní zaměření a skici vodních děl, staveb nebo jejich detailů a fotodokumentace současného stavu.
V rámci zpracování tématu se podařilo objevit velmi významné stavby nebo jejich součásti. Dokumentovány byly například unikátní skalní výpusti rybníků středověkého původu, nejstarší datovaný náhon se skalní štolou v Čechách v Rozprechticích u Dubé (1528), intaktně zachované mlýnské hranice, cenné zařízení zdejších mlýnů, pil a zejména čerpací stanic vodovodů a další pozoruhodné objekty.
Na sklade 1Ks
6,53 €
21,76 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Technická zařízení na vodní pohon v Dubé, Doksech a okolí (-50%)
Publikace je výstupem z komplexního průzkumu technických zařízení poháněných vodou na území okresu Česká Lípa. Jedná se o identifikaci všech staveb a vodních děl v terénu a zpracování veškerého dostupného archivního materiálu včetně historické plánové dokumentace, dobových fotografií a pohlednic. V roce 2013 vyšla první část zpracovávaného území pod názvem Technická zařízení na vodní pohon na Cvikovsku.
Kniha je členěna na úvodní kapitoly shrnující obecné informace a katalog veškerých nalezených objektů. Obecné kapitoly zahrnují přehled dostupných archivních pramenů a literaturu, popis členění vodních děl, ukázky typických znaků ze sledované oblasti a charakteristické rysy zdejších mlýnů, pil a textilních a vodárenských zařízení. Katalogová abecedně řazená hesla mají jednotnou strukturu – lokalizaci vodních děl a výrobních objektů, popis jejich současného stavu a na závěr historii, stavební vývoj a interpretaci. Nezbytnou součástí publikace je vedle běžného poznámkového aparátu, seznamu použitých pramenů a literatury, německých názvů dotčených obcí a seznamu zkratek také výčet autorů historických stavebních plánů a bohatý obrazový materiál, zejména četné dobové fotografie, ukázky z archivních plánů, terénní zaměření a skici vodních děl, staveb nebo jejich detailů a fotodokumentace současného stavu.
V rámci zpracování tématu se podařilo objevit velmi významné stavby nebo jejich součásti. Dokumentovány byly například unikátní skalní výpusti rybníků středověkého původu, nejstarší datovaný náhon se skalní štolou v Čechách v Rozprechticích u Dubé (1528), intaktně zachované mlýnské hranice, cenné zařízení zdejších mlýnů, pil a zejména čerpací stanic vodovodů a další pozoruhodné objekty.
Na sklade 1Ks
10,88 €
21,76 €
dostupné aj ako:
Na tříkolce mezi tanky a dalších 111 Macháčkových komentářů k Evropě, Česku i světovému dění
Komentátor a analytik Jan Macháček, držitel několika novinářských ocenění, je znám především jako redaktor Respektu, kde již v 90. letech odkrýval řadu velkých privatizačních kauz, nebo jako hudebník (kytarista ve skupinách The Plastic People of the Universe, Garage). Ve knize komentářů z období 2009 do současnosti svým osobitým stylem analyzuje či glosuje aktuální ekonomicko-politická témata, např. dění v Evropské unii, Brexit, volby v USA, migrační krizi, hrozby z Ruska – a samozřejmě i českou politickou a ekonomickou krajinou. V rozhovoru s autorem poznáváme mj. prostředí pražského undergroundu, Macháčkovu investigativní práci, zákulisí české cesty ke kapitalismu („Jak Česko skočilo flopem“).
Na sklade 1Ks
13,35 €
14,05 €
dostupné aj ako:
A nap, amikor megtaláltam a boldogságot
A kötet San Franciscóba kalauzolja el olvasóit. Jonathan, a főhős az exével dolgozik együtt, ami frusztrálja, ráadásul van egy közös lányuk is. Cégtársa felajánlja, hogy megvásárolja tőle az egész üzletet, mely elgondolkodtatja. Ekkor találkozik egy cigányasszonnyal, aki azt jósolja neki, hogy meg fog halni. A férfit megrázzák a hallottak, ezért azonnal elmenekül a helyszínről, bejelentkezik az orvosához, de közben dühös is magára, hogy ennyire befolyásolható. Meg akarja keresni a cigányasszonyt és magyarázatot találni a történtekre, de csak a nővérét találja meg, aki ugyanazt jósolja neki és azt mondja, örüljön, hogy egyáltalán még életben van. Jonathan maga alatt van, próbál visszatérni a régi kerékvágásba, elmegy az orvoshoz, aki nem talál semmi betegségre utaló jelet. Jonathan képtelen folytatni régi életét abban a tudatban, hogy csak pár hónapja maradt hátra, ezért úgy dönt, hogy szabadságot vesz ki.
Meglátogatja Margie nénjét, aki azt mondja neki, hogy az ember élete vége felé jön rá, a bosszúságok nagy része világnézetünkből fakad. Jonathannak úgy tűnik, hogy napjai felgyorsultak, sokat túrázik a környéken. Először elszigeteltnek érzi magát, majd egyre inkább közelebb kerül saját magához és a Földhöz. Idővel már nem érdekli a jóslat, csak a jelen, a megélt pillanat. A természet visszaadja neki mindazt, amit a társadalom elvett tőle és ezzel kezdetét veszi új élete...
Můj obchod se psy a jiné povídky
Špic, boxer alebo jazvečík? Strážny pes alebo vhodný k deťom? V našom kynologickom ústave máme všetky rasy aj povahy, farby aj veľlkosti. A čo nemáme, zoženieme do dvoch dní. Zbierka poviedok geniálneho Jaroslava Haška, ktorá sa nedá prestať čítať.
A későn jövő
Lebilincselő regény három, egymástól kétségbeesetten szabadulni próbáló testvérről, és a családjuk széthullásáról a negyedik érkezése miatt. A későn jövő a tehetős New York-i Oppenheimer család történetét meséli el a szülők, Salo és Johanna tragikus körülmények közötti megismerkedésétől a hármasikreik megszületéséig a gyerekcipőben járó mesterséges megtermékenyítés idején.
A három testvér – Harrison, Lewyn és Sally – gyerekként semmiféle családi kötődést nem érez, és már alig várják, hogy a maguk külön útjait járhassák, miközben az apjuk egyre jobban eltávolodik tőlük, az anyjuk pedig egyre inkább kétségbeesik. Amikor a hármasikrek egyetemre mennek, az igazi magánnyal szembesülő anya úgy határoz, hogy szül egy negyedik gyereket is. Vajon a „későn jövő” milyen szerepet fog játszani ebben a szétzilált családban?
Lassan, tudatosan építkező, sokrétű regény A későn jövő, amely érinti a bánat és a bűntudat, a nemzedéki trauma, a kiváltságok és a rasszok, a hagyományok és a vallás, valamint a családi dinamika témáját. Mélyenszántó, szellemes családtörténet egy alapos karakterábrázolásairól, szakavatottan szőtt történeteiről és fordulatos cselekményeiről híres, elismert szerzőtől.
D&R Simply sada akrylových fixiek zlatá a strieborná 2 ks
Sada akrylových fixiek Daler-Rowney ktoré majú stabilné a brilantné odtiene, mimoriadne krycie vlastnosti. Vďaka dobrej priľnavosti na rôznorodé povrchy sú akrylové fixy vhodné pre umelcov, hobby maliarov a modelárov. Možno ich využiť na dekoráciu a maľovanie na papier, kartón, maliarske plátno, drevo, kov, sklo, plast (nie PE), keramiku, kameň, polystyrén, voľne schnúce modelovacie hmoty. Obzvlášť sú vhodné v kombinácii s dekoračnou servítkovou technikou - decoupage. Každá fixa obsahuje 5,3 ml akrylovej farby a má 2-3mm hrubý guľový hrot.
101 színes kép a tanyáról
A kicsiket elbűvöli a bennünket körülvevő világ. Minden, amit látnak, újabb és újabb kérdéseket juttat az eszükbe. Különösen kedves számukra a tanya világa, annak ezernyi, érdekes részletével. Ezt a színes, képes szótárt lapozgatva rengeteg tanyasi dologgal ismerkedhetnek meg. A könyvet otthon és utazáskor is elővehetjük, nézegethetjük, beszélgethetünk róla.
Dlouhý zítřek a další příběhy (brož.)
Sbírka těch nejslavnějších a nejlepších povídek od komiksového velikána! Najdete tu čtyři povídkové knihy obsahující všechny jeho legendární věci včetně Dlouhého zítřka, povídky, která inspirovala vizuální styl Blade Runnera. Najdete tu Moebiovu tvorbu v celé její pestrosti, v barvě i bez: sci-fi, satiru, horror, politické podobenství, erotiku, fantasy prostě dokonalý profil díla jedné z největších komiksových osobností!