Hľadanie: Bruno Mars CZ
zobraziť:
Szívkeringő - Sulijegyzetek 4.
Lilla és Krisztián végzősök lettek a Duna-parti Gimnáziumban. Az tanévben egymást érik az izgalmas események: szalagavató, pályaválasztás, és vár rájuk a mumus, a rettegett érettségi vizsga is. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordul, de képesek lesznek kezelni a szerelem komolyabb kihívásait?
Lilla válaszokat keres arra, ki ő, merre induljon a középiskola után, és hol a helye Krisztián életében. A barátok mindennapjai sem könnyebbek.
Vajon Márk elég erős, hogy szembenézzen az évek óta eltitkolt igazsággal?
Gréta és Ákos meg tud birkózni azzal, hogy eltérnek a jövőbeli terveik?
Jázmin és Kristóf feláldozná-e a szerelmet a tanulásért?
Vajon Flóra örök magányra van ítélve?
Senkinek sem könnyű kiegyensúlyozottnak maradni, amikor ilyen nehéz döntéseket kell meghozni. Megvalósulhatnak az álmok, vágyak, szerelmek, amiket eddig kergettek?
Egyáltalán ugyanarra vágynak még, amire régebben?
Táncolj Lillával és Kristóffal, tarts a lebilincselő sorozat utolsó kötetével!
Rogue - Latrok
Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák következtek az életemben; olyan hibák, amikért ártatlanok életével szokás fizetni.
Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, bizonyítanom kell apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha - bár ara mindig marad erőm, hogy munka után szórakozzak egy kicsit Marc-kal, aki végrehajtóként is és a magánéletben is a társam.
Azonban nem minden hibám ér véget a múltban. Egyre gyanúsabb, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, akár ember, akár macska vagyok éppen.
És ez az egyetlen botlás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem...
Myšlienočka na tento deň
Kniha na 170 stranách prináša 365 plus jednu kapitolu zamyslení, podnetov, poučení, zaujímavých textov, ktoré prinášajú čitateľovi radosť z myslenia. Texty reflektujú bežný život človeka, jeho správanie, konanie, vnútorný svet i motiváciu k skutkom. Pre čitateľa je kniha osobitným druhom literatúry a v súčasnom mravne silne devastovanom svete je jedným z dobrých kompasov k múdremu konaniu a životu. Kniha posilňuje hodnotový svet čitateľa. Je určená širokému spektru čitateľov všetkých vekových i sociálnych skupín. V rukách rodičov a učiteľov ale aj ostatných čitateľov bude výborným pomocníkom pre rozvoj ich duševného a intelektuálneho sveta.
Svet, náš svet potrebuje ľudské dobro, viac človečiny, šírme ju, aby sme žili v dobrom svete. To je tajné poslanie človeka na tomto svete
Kniha Myšlienočka na tento deň je tou duchovnou potravou, ktorá môže 365 + 1 deň v roku vyživovať duchovný svet svojho čitateľa, núti ho zamýšľať sa nad svetom, sebou samým, svojimi a našimi hodnotami, ktoré nás charakterizujú a sú pre nás príznačné.
Jozef Banáš, diplomat a spisovateľ o tejto knihe a jej autorovi povedal: Ľubo Pajtinka je nielen dobrý pedagóg, ale aj dobrý zostavovateľ perál ducha a príbehov, ktoré tí najmúdrejší vytvorili, či prežili. Jeho „Myšlienočky na každý deň“ si trúfam priradiť k podobným výberom Jacka Canfielda, Anselma Grüna, či Bruna Ferrera. Kniha čitateľa motivuje mnohými príkladmi, vzdeláva, dodáva sebavedomie a vedie k zdravej národnej hrdosti. Podáva návod, ako zlepšiť samého seba a tým aj spoločenstvo, v ktorom žijeme. Preto by mala byť poruke, aby sme po nej mohli každý deň siahnuť. Nepochybne zaujme nielen učiteľov a žiakov, ale i širokú verejnosť túžiacu po informáciách a sebazdokonaľovaní.
Kniha ponúka na každý deň v roku krátky textík, ktorý poteší myseľ čitateľa, navedie ho cez podobenstvo, alebo svoj priamy obsah k zamysleniu sa nad životom. Pomáha radosti z myslenia, čo je dnes veľmi vzácne.
Kniha je vhodným darčekom pre ľudí, ktorí majú radi pekné myšlienky.
Emerson, Lake & Palmer - Original Albums 5CD
KDO: Jedni z nejslavnějších představitelů anglického progresivního rocku, trio hvězdných muzikantů původně z kapel The Nice, King Crimson a Atomic Rooster tvořili klávesista Keith Emerson, baskytarista a zpěvák Greg Lake a bubeník Carl Palmer. Skupina byla ceněná pro své jazzem a klasickou hudbou ovlivněné kompozice, virtuózní muzikantství a vynikající živá vystoupení.
CO: Na 5CD vychází souborné vydání prvních pěti alb legendární trojice.
CD1
1. The Barbarian (2012 - Remaster)
2. Take a Pebble (2012 - Remaster)
3. Knife-Edge (2012 - Remaster)
4. The Three Fates (i) Clotho ii) Lachesis iii) Atropos) ( 2012 - Remaster)
5. Tank (2012 - Remaster)
6. Lucky Man (2012 - Remaster)
CD2
1. Tarkus (i. Eruption, ii. Stones of Years, iii. Iconoclast, iv. Mass, v. Manticore, vi. Battlefield, vii. Aquatarkus) ( 2012 - Remaster)
2. Jeremy Bender (2012 - Remaster)
3. Bitches Crystal (2012 - Remaster)
4. The Only Way (Hymn) (2012 - Remaster)
5. Infinite Space (Conclusion) (2012 - Remaster)
6. A Time and a Place (2012 - Remaster)
7. Are You Ready Eddy? (2012 - Remaster)
CD3
1. Promenade (Pt. 1) (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
2. The Gnome (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
3. Promenade (Pt. 2) (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
4. The Sage (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
5. The Old Castle (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
6. Blues Variation (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
7. Promenade (Pt. 3) (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
8. The Hut of Baba Yaga (Pt. 1) (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
9. The Curse of Baba Yaga (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
10. The Hut of Baba Yaga (Pt. 2) (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
11. The Great Gates of Kiev (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
12. Nutrocker (Live At Newcastle City Hall, 26.3.71) ( 2016 - Remaster)
CD4
1. The Endless Enigma, Pt. 1 (2015 - Remaster)
2. Fugue (2015 - Remaster)
3. The Endless Enigma, Pt. 2 (2015 - Remaster)
4. From the Beginning (2015 - Remaster)
5. The Sheriff (2015 - Remaster)
6. Hoedown (2015 - Remaster)
7. Trilogy (2015 - Remaster)
8. Living Sin (2015 - Remaster)
9. Abaddon's Bolero (2015 - Remaster)
CD5
1. Jerusalem (2014 - Remaster)
2. Toccata (2014 - Remaster)
3. Still...You Turn Me On (2014 - Remaster)
4. Benny the Bouncer (2014 - Remaster)
5. Karn Evil 9 1st Impression, Pt. 1 (2014 - Remaster)
6. Karn Evil 9 1st Impression, Pt. 2 (2014 - Remaster)
7. Karn Evil 9 2nd Impression (2014 - Remaster)
8. Karn Evil 9 3rd Impression (2014 - Remaster)
Rozprávka - Aladinova zázračná lampa/Červená čiapočka CD
Aladinova zázračná lampa
Na motív rozprávky z Tisíc a jednej noci napísala Maja Glasnerová
Scénická hudba Milan Dubovský
Účinkujú:
Rozprávač - Karol Machata
Aladín - Maroš Kramár
Matka - Viera Strnisková
Princezná Budrulbudúr - Zuzana Tlučková
Čarodejník - Andrej Hryc
Rybár - Július Pántik
Duch lampy - Július Vašek
Sultán - Leopold Haverl
Vezír - Vladimír Minarovič
Pán temnôt - Vladimír Müller
Stráže - Ján Mistrík, Ján
Venéni Slúžka - Mária Dacejová, Nataša Kulíšková, Anna Tyralová
Obchodník - Gustáv Legéň
Zeleninár - Ján Valentík
Červená čiapočka
Na námet ľudovej rozprávky napísal Ivan Stanislav
Scénická hudba Ali Brezovský
Účinkujú:
Katka - Mária Tomanová
Matka - Eva Rysová
Vlk - Jozef Kroner
Smrek - Alojz Kramár
Dub - Marián Gallo
Stará mama - Oľga Sýkorová
Réžia: Vladimír Rusko (1), Ivan Stanislav (2)
Dramaturgia: Elena Matulayová
Hrá štúdiová skupina Zoltána Janikoviča, diriguje autor (1), Malý komorný orchester, diriguje autor (2)
Hudobná réžia: František Poul (1), Igor Boháček (2)
Zvuková réžia: Gustáv Šorál
Ilustrácia ©: Alena Wagnerová (1), Ján Trojan (2)
Az igazi suttogó
A világhírű tréner, Monty Roberts ebben a könyvében vallott először életéről és munkájáról. Tizenhárom éves korában heteket töltött egyedül a nevadai fennsíkon, hogy megfigyelje a vadon élő musztángokat. Amit ekkor tanult meg a lovak kommunikációjáról, örökre megváltoztatta az életét. Forradalmian új, humánus munkamódszere meggyőző bizonyítéka annak, hogy ember és állat között lehetséges az erőszakmentes együttműködés és párbeszéd. Az igazi suttogó megjelenése után évekig szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, mára több mint tizenöt nyelvre fordították le, és több mint ötmillió példányban kelt el világszerte. "Kötelező olvasmány mindazoknak, akik szeretik az állatokat." – Daily Telegraph "Monty Roberts személyisége és filozófiája lenyűgöz. Könyveit szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a lovakat és a lovassportokat." – Matyi Bianka
Na stiahnutie
7,39 €
Pénzügyi alapismeretek - kézikönyv
Aligha tagadható, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakat, a pénzügyi élethez kapcsolódó eseményeket nem tudjuk a mindennapjainkból kizárni. Elegendõ bekapcsolnunk a televíziót vagy a rádiót, kezünkbe venni egy újságot, és máris a tõzsdei hírekrõl, a valutaárfolyamokról, vagy esetleg vonzó befektetési lehetõségekrõl hallunk, illetve olvasunk. A pénzügyek mindennapi életünk fontos részévé váltak, hiszen míg egyesek banki szolgáltatásokat vesznek igénybe, mások éppen a befektetési piacon próbálnak szerencsét, megint mások pedig a biztosítók vagy nyugdíjpénztárak szolgáltatásait tanulmányozzák. A pénzügyekkel és a pénzügyi szolgáltatásokkal minden korosztály és minden társadalmi csoport rendszeresen találkozik. A szolgáltatások óriásivá duzzadt kínálatában ennek ellenére a legtöbb ember alig, vagy egyáltalán nem tud eligazodni. Kötetünkben szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a fiatal korosztály tagjai idejekorán megfelelõ pénzügyi alapismeretekre tehessenek szert.
Na stiahnutie
2,68 €
Az utolsó ember
A 21. század második felében újra felüti fejét a pestis szörnyű réme, és a Közel-Kelet felől támadva tizedelni kezdi a civilizált világ lakosságát. Az egyre elkeseredettebb emberek helyzetüket folyamatos háborúskodással teszik még elviselhetetlenebbé, és a Föld népessége mind rohamosabb ütemben fogyatkozik.Vajon visszafordítható-e a folyamat, vagy fajunk végérvényesen kihalásra ítéltetett? E kötettel nem egyszerűen egy újabb fantasztikus regényt adunk olvasóink kezébe. Mary Shelley műve nemcsak az angol, de a világirodalom klasszikusa is, amelyben a Frankenstein szülőanyja megteremtette az évtizedekkel később divatossá váló világvége-történetek ősét.Ez az elgondolkodtató, filozofikus regény látnoki erővel jósolja meg a jövőt, és megíródása óta, ha lehet, csak még időszerűbbé vált – bizonyság erre az is, hogy most készül belőle film az Egyesült Államokban.
Na stiahnutie
7,01 €
Pénzügyi alapismeretek - munkafüzet
Aligha tagadható, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakat, a pénzügyi élethez kapcsolódó eseményeket nem tudjuk a mindennapjainkból kizárni. Elegendõ bekapcsolnunk a televíziót vagy a rádiót, kezünkbe venni egy újságot, és máris a tõzsdei hírekrõl, a valutaárfolyamokról, vagy esetleg vonzó befektetési lehetõségekrõl hallunk, illetve olvasunk. A pénzügyek mindennapi életünk fontos részévé váltak, hiszen míg egyesek banki szolgáltatásokat vesznek igénybe, mások éppen a befektetési piacon próbálnak szerencsét, megint mások pedig a biztosítók vagy nyugdíjpénztárak szolgáltatásait tanulmányozzák. A pénzügyekkel és a pénzügyi szolgáltatásokkal minden korosztály és minden társadalmi csoport rendszeresen találkozik. A szolgáltatások óriásivá duzzadt kínálatában ennek ellenére a legtöbb ember alig, vagy egyáltalán nem tud eligazodni. Kötetünkben szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a fiatal korosztály tagjai idejekorán megfelelõ pénzügyi alapismeretekre tehessenek szert.
Na stiahnutie
2,54 €
Manažerská psychologie
Znalosti psychologie jsou často podceňovány. Mnozí ekonomové považují za nejdůležitější schopnosti analytické a finanční. Technici zase preferují technické nebo technologické aspekty a tímto přístupem vnímají i spolupracovníky. Zvládání sebe sama, porozumění sobě, ale také jiným lidem je bráno jako něco okrajového, bezproblémového, případně nevýznamného. Opak je však pravdou. Všechny úspěchy, veškerý rozvoj je závislý na tom, jak pracujeme s lidmi. Manažer nebo podnikatel může být úspěšný pouze tehdy, když dovede jednat s lidmi, organizovat je, komunikovat s nimi. Když má jejich důvěru, dovede je motivovat a nadchnout, je schopen svou práci humanizovat. Všechny aktivity manažera mohou mít profesionální úroveň. Jak je to však v praxi? Je možné uvést do reality? Na to vše vám odpoví kniha Manažerská psychologie - průvodce pro manažery v praxi a pro studenty, kteří se připravují studiem na vysokých školách na řídící práci v různých oblastech.
Vypredané
20,78 €
21,87 €
Various - Ultimate... Dance 4CD
Tracklist:
CD 1:
01. Calvin Harris Feat. John Newman - Blame
02. Omi - Cheerleader (felix Jaehn Remix Radio Edit)
03. Mr. Probz - Waves (robin Schulz Radio Edit)
04. Kygo Feat. Conrad Sewell - Firestone
05. Pitbull Feat. Ke$ha - Timber
06. Deorro X Chris Brown - Five More Hours
07. S Birthday Treatment Remix [radio Edit])
08. Magic! - Rude (zedd Remix)
09. One Direction - Best Song Ever (kat Krazy Remix)
10. Little Mix - Black Magic (cahill Remix)
11. Rita Ora - Poison (david Zowie Remix)
12. Mo - Kamikaze
13. Olly Murs - Kiss Me (aevion Tropical Mix)
14. Ella Henderson - Ghost (switch Remix Radio Edit)
15. Shift K3y - Touch
16. Martin Garrix Feat. Usher - Don't Look Down
17. Waze & Odyssey & R. Kelly - Bump & Grind 2014
18. Dj Snake & L'il John - Turn Down For What
CD 2:
01. Faithless - Insomnia
02. Jamiroquai - Space Cowboy (david Morales Mix)
03. Alison Limerick - Where Love Lives
04. C&c Music Factory - Gonna Make You Sweat (everybody Dance No
05. Dr. Alban - It's My Life
06. Real Mccoy - Another Night
07. Rui Da Silva Feat. Cassandra - Touch Me
08. Coldcut Featuring Lisa Stansfield - People Hold On
09. Olive - You're Not Alone
10. Way Out West - The Gift
11. Guru Josh - Infinity
12. Felix - Don't You Want Me
13. Run-dmc Vs. Jason Nevins - It's Like That
14. Grid, The - Swamp Thing
15. Elvis Presley - A Little Less Conversation (jxl Radio Edit R
16. Groove Armada - Superstylin'
17. Tina Moore - Never Gonna Let You Go
18. Justin Timberlake - Lovestoned/i Think She Knows (justice Re
CD 3:
01. Lunchmoney Lewis - Bills
02. Sean Kingston - Fire Burning
03. Shaggy Feat. Mohombi, Faydee, Costi - I Need Your Love
04. Kelly Rowland - Work (freemasons Radio Edit)
05. Jennifer Lopez - Dance Again (without Pitbull)
06. Ciara Ft. Justin Timberlake - Love Sex Magic (jason Nevins E
07. Le Youth - Dance With Me (jacob Plant Remix)
08. Kelly Clarkson - Heartbeat Song (ikon Radio Remix)
09. Britney Spears - Work Bitch
10. Miley Cyrus Vs. Cedric Gervais - Adore You (remix)
11. Mike Posner - Cooler Than Me
12. Leona Lewis / Avicii - Collide
13. Bakermat - One Day (vandaag)
14. Alexis Jordan - Happiness
15. P!nk - So What (bimbo Jones Radio Mix)
16. Christina Aguilera - Your Body (oxford Hustlers Radio Remix)
17. Chris Malinchak - If U Got It
18. T Rely On You (mk Remix [radio Edit])
CD 4:
01. Usher - Good Kisser (disclosure Remix)
02. Ke$ha - Die Young
03. Aronchupa - I'm An Albatraoz
04. Krewella - Live For The Night
05. Nicole Scherzinger - Your Love (cahill Radio Remix)
06. Alicia Keys - Fire We Make (michael Brun Radio Mix)
07. Karmin - Brokenhearted
08. Neon Jungle - Welcome To The Jungle (digital Dog Remix)
09. Indiana - Solo Dancing (joe Goddard Remix Radio Edit)
10. Jennifer Hudson - Spotlight (moto Blanco Radio Remix)
11. Aretha Franklin - A Deeper Love
12. N-joi - Anthem
13. Rogue Traders - Voodoo Child
14. Gossip - Heavy Cross (fred Falke Remix - Radio Edit)
15. Alcazar - Crying At The Discoteque
16. Apollo 440 - Stop The Rock
17. Faithless - God Is A Dj
18. Leftfield - Phat Planet
Az erőszak alkonya - Hogyan szelídült meg az emberiség?
"...valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait."
Ember embernek farkasa, a világ napról napra rosszabb hely, sorozatosak a bűncselekmények, háborúk zajlanak, szinte folyamatos a terrorizmus - ez a hírolvasó mindennapi tapasztalata. Steven Pinker a korábbi műveiben kifejtett eredményeire alapozva az erőszak és az erőszakmentesség pszichológiáját járja körül, és arra az eredményre jut, hogy az évszázadok során az erőszak - az általános közhangulat ellenére - valójában csökkenő tendenciát mutat. Ahogy lassanként megértjük az erőszak visszaszorulását, más színben tűnik fel előttünk a világ: a múlt már kevésbé látszik ártatlannak, és a jelen kevésbé sötétnek. Pinker a felvilágosodás védelmére kel, miközben sorra dönti le az erőszak természetével kapcsolatos mítoszokat. A 2011-ben megjelent könyv azóta is óriási hatással van az olvasókra.
Megdöbbentően jó könyv. - NICHOLAS D. KRISTOF, THE NEW YORK TIMES
Ha megértjük ezt a korokon átívelő jelenséget, folytathatjuk a békéhez vezető utat. - MARK ZUCKERBERG
Az egyik legfontosabb könyv, amit valaha olvastam. - BILL GATES
A felvilágosodás legnagyobb gondolkodóinak műveihez mérhető alkotás. (...) Az angyalok nyelvén szól hozzánk. - THE ECONOMIST
Csak a bajt hozod rám
Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története.
Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni.
Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is.
Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.
Tenkrát na Západě DVD
1968 / Western / 159 minut / Itálie, USA
S českým dabingem
Precizně zrestaurovaný
Obsahuje zrestaurovanou i původní verzi
Velkolepý film Sergia Leoneho- na DVD v původním stavu i v precizně zrestaurované verzi- patří mezi režisérova neoceňovanější díla. Ve výpravném příběhu o chamtivosti, cti a odplatě zasazeném do doby na sklonku éry Divokého západu jsou tři protřelí pistolníci vtaženi do konfliktu o jediný zdroj vody ve vyprahlé pustině. Ve své vůbec nejzápornější roli nájemného vraha Franka, který má na svědomí smrt jedné rodiny, zazářil Harrison Ford. Nechvalně známého banditu Čejena křivě obviněného z této vraždy si zahrál Jason Robards a jako záhadný samotář Harmonika odhodlaný vykonat pomstu za dávnou křivdu se představil Charlie Bronson. Leoneovo mistrovské dílo, které ovlivnilo řadu režisérů, je považováno za jeden z nejlepších westernů všech dob.
Hrají: Henry Fonda, Claudia Cardinale, Jason Robards, Charles Bronson, Gabriele Ferzetti, Paolo Stoppa, Woody Strode, Jack Elam, Keenan Wynn, Frank Wolff, Lionel Stander, Livio Andronico, Salvatore Basile, Aldo Berti, Frank Brana, Saturno Cerra, Luigi Ciavarro, Spartaco Conversi, Bruno Corazzari, Paolo Figlia, John Frederick, Don Galloway, Michael Harvey, Stefano Imparato, Francesca Leone, Raffaella Leone, Frank Leslie, Luigi Magnani, Claudio Mancini, Dino Mele, Antonio Molino Rojo, Enrico Morsella, Umberto Morsella, Ricardo Palacios, Tullio Palmieri, Al Mulock
V českém znění: František Němec – Henry Fonda (Frank), Alois Švehlík – Jason Robards (Cheyenne), Valérie Zawadská – Claudia Cardinale (Jill McBainová), Pavel Rímský – Charles Bronson (Harmonika), Petr Pelzer – Gabriele Ferzetti (Morton), Petr Štěpánek – Frank Wolff (Brett McBain), Jiří Knot, Dalimil Klapka, Tomáš Juřička, Miloš Hlavica, Jaroslav Vlach, Jakub Khol, Marcela Nohýnková, Zdeněk Hess, Marek Libert, Václav Mareš, Pavel Pípal, Jiří Klem, Zdeněk Maryška, Olga Želenská, Stanislav Fišer, Michal Bürger, Eliška Pohorská, Vojtěch Kotek, Libor Terš (titulky) a další....
Režie: Sergio Leone
Zvukové formáty: česky DD 2.0 / anglicky DD 2.0 / maďarsky DD 2.0 / polsky DD 2.0
Titulky: české, maďarské, polské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Szuperállam
Megvalósult az európai álom! A 21. század közepére a határok megszűnésével létrejött szuperállam átrajzolta a világ hatalmi térképét, de a problémák ezzel még korántsem szűntek meg. A társadalmi rétegek és etnikumok közötti szakadékok tovább mélyültek, egy magát Tébolyfrakciónak nevező ellenállócsoport pedig arra biztatja az embereket, hogy nézzenek szembe a komor valósággal. A háborús fenyegetés és a globális felmelegedés veszélyei mellett a mindennapokat mégis leginkább a kellemetlenkedő androidok keserítik meg. Vajon életképes-e az unió utópiája, vagy az ember csak tönkretesz mindent, amihez hozzáér?
Az SF európai nagymestere, a Stanley Kubrick és Steven Spielberg A.I. - Mesterséges értelem című filmjének alapjául szolgáló elbeszélések szerzője rendkívül szórakoztató, mozaikszerűen felépített, maró szatírájával görbe tükröt állít mai társadalmunk elé, mindannyiunkat szembesítve rosszabbik énünkkel.
Vow of Thieves
Vow of Thieves is the thrilling sequel to Dance of Thieves, set in the same world as Mary E. Pearson's New York Times-bestselling Remnant Chronicles. Kazi and Jase have survived, stronger and more in love than ever. Their new life now lies before them--the Ballengers will be outlaws no longer, Tor's Watch will be a kingdom, and Kazi and Jase will meet all challenges side by side, together at last. But an ominous warning mars their journey back, and they soon find themselves captured in a tangled web of deceit woven by their greatest enemies and unlikeliest allies, a place where betrayals run deeper and more deadly than either had thought possible, and where timeless ambitions threaten to destroy them both.
Meno, mesto, vec
Kniha predstavuje urbánne plánovanie z perspektívy sociológie mesta. Snaží sa zistiť, prečo sa mestské plánovanie ako predmet skúmania v sociológii objavuje len zriedka, poukázať na jeho prepojenia s urbánnou sociológiou a ponúka argumenty pre jeho s
kúmanie ako zvláštnej oblasti poznania a myslenia o meste. Ako kľúčový problém potom predkladá vzťah medzi historickými premenami plánovania miest - jeho princípov, ideí a praxe - a sociálnymi zmenami. Túto otázku následne rieši na príklade plánovani
a mesta Brna v období štátneho socializmu a po roku 1989. Predložená analýza plánovacích koncepcií pripravených pre mesto Brno v rokoch 1951, 1966, 1973, 2002 a 2007 je základom pre diskusiu o doterajších poznatkoch o plánovaní miest v (post)socializ
me v mestách v strednej a východnej Európe. Poukazuje totiž nielen na zmeny, ale i na kontinuitu v ideách, praktikách či projektoch pripravovaných pre Brno od polovice 20. storočia dodnes.
Vypredané
10,27 €
10,81 €
Romana különszám 55.
Nicola Marsh: TúlélőtúraCsakis a karrierje miatt egyezik bele Kristi, hogy egy valóságshow keretében hét napot tölt egy lakatlan szigeten. Arra azonban nem számíthatott, hogy egyetlen társa a volt szerelme, Jared lesz. A hét nap pedig hét éjszakát is jelent…
Annie West: Hét lakat alattSivatagi útja során Cassie egy lázadó beduin törzs fogságába esik. A törzsfőnök rabszolgának tekinti, és amikor a szomszédos állam uralkodóját, Amir herceget látja vendégül, a szép lányt nagyvonalúan a férfi rendelkezésére bocsátja…
Caitlin Crews: Se vele, se nélküleAz apja halála után Tristanne egyedül gondoskodik beteg édesanyjáról. Mostohabátyja, Peter nem hajlandó kiadni a lány örökségét, hanem arra kényszeríti, hogy szerezzen magának egy gazdag „támogatót”. Tristanne a dúsgazdag Nikos Katrakist szemeli ki…
Na stiahnutie
7,01 €
RedLine! Self-Discipline as Key to Success
This is what this book brings you: you support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success step by step thanks to AddOn. Because many people fail in everyday life because they lose sight of the red thread in the mass of tasks. Self-discipline motivation helps to put own focus on the really important and essential and to stay on the ball with a task or a project, even if it becomes difficult. Self-discipline is the magic word when it comes to working efficiently and productively and putting plans into action, even when unforeseen events get in the way. Good time management, mindfulness and resilience contribute to this. This book shows how. We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form. Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content in German and English as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process and Deep Learning, AI systems that use neural networks in translation. The publishing company donates at least 5 percent of its reveniew from book sales to charitable organizations involved in reforestation projects and climate protection - more detailed information on request. Publisher Simone Janson is also chairwoman of the board of the Berufebilder Yourweb Foundation, bestselling author and was one of the 20 most important German bloggers as well as a columnist for renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,17 €