Hľadanie: Ever After High: Královsky rebelský náčertník CZ
zobraziť:
Johanna megkísértése
Mainz, 1542. Brandenburgi Albert, az élvhajhász bíboros új udvari orvost keres, aki gyógyírt nyújthat az egyre nyugtalanítóbb nyavalyájára. A messze földön híres, ám kissé különc Vincent de Vriest szemeli ki a bonyolult feladatra, és családjával együtt meghívja őt az érseki székhelyre. Az orvosnak épp szorul a nyaka körül a hurok, így kapva kap az alkalmon, élete szerelme, Johanna pedig abban reménykedik, hogy a zaklatott évek után kis családja végre békére lel az új városban. Valami megfogalmazhatatlan, homályos félelem azonban nem hagyja nyugodni. A rossz előérzete hamarosan be is igazolódik, amikor rájön, hogy a múlt sötét árnyai a szerelmüket fenyegetik, sőt a jelen aljas erőivel is meg kell küzdenie.
Ráadásul közben halálos kór terjed a városban: a fekete himlő, amely két nap alatt végez az áldozataival...
A pestis árnyékában című könyvből ismert szereplők ismét veszélyes kalandokba keverednek Brigitte Riebe új regényének lapjain, aki a tőle megszokott történelmi hitelességgel, teljességében mutatja be a középkori ember mindennapjait.
Feminist Designer
A bold and timely collection that brings feminist theory and critical thinking to life through vital, approachable design methods and practices.
Feminist Designer brings together a constellation of voices and perspectives to examine the intersection of design and feminist theory. For decades, the feminist refrain within design has hinged on the representation and inclusion of women in the field. This collection, edited by Alison Place, however, is a call to move beyond this narrow application. Feminist design is not just about who does design—it is about how we do design and why. Feminist frameworks for design activism are now more relevant than ever, as they emphasize collaborative processes that aim to disrupt and dismantle power hierarchies while centering feminist ways of knowing and doing.
The first book in nearly three decades to address such practices in design, Feminist Designer contains essays, case studies, and dialogues by 43 contributors from 16 different countries. It engages a wide variety of design disciplines, from graphic design to disability design to algorithmic design, and explores key feminist themes, such as power, knowledge, care, plurality, liberation, and community. Through diverse, sometimes conflicting, intersectional perspectives, this book contributes new design methods informed by a multiplicity of feminisms that confront design’s patriarchal origins while ushering in new pathways for making critical and meaningful change.
Contributors
Jennifer Armbrust, Dina Benbrahim, Madeline Avram Blount, Elizabeth Byrd, Benedetta Crippa, Alexandra Crosby, Laura Devendorf, Rachael Dietkus, Ashley K. Eberhart, Griselda Flesler, Aimi Hamraie, Gaby Hernández, Alexis Hope, Jeff Kasper, Ellen Kellogg, Aasawari Kulkarni, Eden Laurin, Una Lee, Andrew Mallinson, Claudia Marina, Victor G. Martinez, Lauren Lee McCarthy, Margaret Middleton, Maryam Mustafa, Becky Nasadowski, Maya Ober, Nina Paim, Elizabeth Pérez, Heather Snyder Quinn, Cami Rincón, Jenn Roberts, Velvet A. Johnson Ross, In-ah Shin, Marie Louise Juul Sondergaard, Ayako Takase, Attia Taylor, Rebecca Tegtmeyer, Aggie Toppins, Ilaria Vanni, Joana Varon, Manon Vergerio, Mandy Harris Williams, Sarah Williams
Doors, The - Very Best Of The Doors 2CD
CD 1:
01. Break on Through (to the Other Side)
02. Strange Days
03. Alabama Song (Whiskey Bar)
04. Love Me Two Times
05. Light My Fire
06. Spanish Caravan
07. The Crystal Ship
08. The Unknown Soldier
09. The End
10. People Are Strange
11. Back Door Man
12. Moonlight Drive
13. End of the Night
14. Five to One
15. When the Music's over
CD 2:
16. Bird of Prey
17. Love Her Madly
18. Riders on the Storm
19. Orange County Suite
20. Runnin' Blue
21. Hello, I Love You
22. The Wasp (Texas Radio and the Big Beat)
23. Stoned Immaculate
24. Soul Kitchen
25. Peace Frog
26. L.a. Woman
27. Waiting for the Sun
28. Touch Me
29. The Changeling
30. Wishful Sinful
31. Love Street
32. Ghost Song
33. Whiskey, Mystics and Men
34. Roadhouse Blues
Beusker
- The first monograph by Nature Photographer of the Year 2022 Lars Beusker
- Touching black-and-white portraits of wild animals, photographed at close range
- Lars Beusker seeks eye contact with the animals and achieves a direct closeness
Look into my Eyes is a coffee-table book to dream about, marvel at, and sink into. The right read for animal lovers and lovers of aesthetic fine art photography. As one of the most important nature photographers of our time, Lars Beusker quite rightly received the title "Nature Photographer of the Year 2022 (first place)". He photographs wild animals in their natural environment at close range and almost always manages to make eye contact. Like a human portrait, Lars uses short focal lengths for which he approaches his models up to two meters. He consciously seeks the animal's attention and sensitively captures this intense moment with the camera. The viewer feels as if he can look directly into the animal's soul. The fascinating intimacy that the artist creates with giraffes, buffalo, and zebras is palpable. Beusker's photographs of wild elephants and big cats such as leopards, panthers and lions are also legendary. Animals that you would never get so close to as a human being under normal circumstances. The fascinating black-and-white photographs are bursting with detail. Every hair, every wrinkle and every muscle of the wild beauties is visible and in some pictures you have the feeling that the animal will jump out of the book at you in the next moment.
Text in English and German.
Soundtrack - The Vietnam War (Trent Reznor/Atticus Ross) 3LP
Tracklist:
1. Less Likely
2. Four Enclosed Walls
3. The Forever Rain
4. Remnants
5. Other Ways To Get To The Same Place
6. Torn Polaroid
7. Before Dawn
8. What Comes Back
9. Justified Response
10. Counting Ticks
11. A World Away
12. The Right Things
13. Passing The Point
14. Strangers In Lockstep
15. Before And After Faith
16. The Same Dream
17. Haunted
Lacná kniha csakazolvassa (-90%)
"A csakazolvassa.hu blog 2012 áprilisában indult, hobbiként. Ma már a foglalkozásom. Megváltoztatott engem és megváltoztatta az embereket.
Érdeklődők lettek, meg lelkesek meg dühödtek meg utcáról átköszönők meg meg jó barátok meg idologikusak meg szerelmesek meg szerelmek meg feministák meg meg irodalomértők meg bringások meg zaklatók meg bloggerek. Olvastak, meséltek, kérdeztek, barátkoztak, kommenteltek, követtek, leiratkoztak, lemásoltak, elváltak, szétszerelték, eladták, bepácolták, felnégyelték, nekem ajándékozták, ráébredtek és megtagadták.
Én pedig nem hittem el. Három ujjal gépelő lettem, bármire szinonimát találó, kényszeres túlíró, saját helyesírást kifejlesztő, két soronként elgépelő. Partiarc, mámoros díva, lelki csőd, menőség, cikiség. Nyughatatlan érvelő, mindenkin segítő, összeomló, balek, mizantróp, kérlelhetetlen. Üdvhadsereg, mozgalmár, individuum. Alter az alterek között. Mindenen túllépő, mident lehántó, mindig tovább kérdező. Testét újrainstalláló. Ketogén.
Mindvégig reméltem, hogy azért a szövegek jók. A humorom kénytelen volt extrémmé fejlődni.
És mindig ittam még egy kávét.
A kötetbe hetven írás került az ezerhatszázból, elsősorban a személyes, önelemző írások, az életöröm, az anyaság, a szexualitás bejegyzései, a hangulatteremtőek, valamint a párkapcsolatról és a megalkuvásainkról szóló cipőben-kavics jellegű írások." (a Szerző)
Na sklade 1Ks
1,07 €
10,68 €
dostupné aj ako:
A Birodalom vére
Ha elveszítik a háborút, az egész világ elbukik.
Közeleg a végső ütközet, ahol mindenki számít - legyen az illető kém, zsoldoskapitány vagy híres-hírhedt lőpormágus tábornok.
A danízok rátették kezüket a szárazparti istenkőre, így Michel Bravisnak nincs más lehetősége, mint visszatérni Zöldtűzmélybe, hogy bármi áron megakadályozza a használatát. Nem riad vissza semmilyen eszköztől, legyen az belső ellentétek szítása az ellenség soraiban, vagy a palo népesség feltüzelése.
Ben Styke daníz inváziójának lendülete derékba törik, amikor egy szörnyű vihar szétveri a flottáját. Alig húsz Őrült Lándzsással száll partra, így kénytelen az ereje helyett az eszére hagyatkozni és mielőbb új szövetségeseket találni a belháború küszöbén álló, idegen földön.
A mágiájától megfosztott, fizikailag és lelkileg is megtört Lady Vlora Flint Szárazpart felé masírozik adrói serege élén, hogy bosszút álljon azokon, akik összeesküdtek ellene. Nem elég, hogy a szövetséges politikusok belülről gátolják erőfeszítéseit, még a hatalmas túlerővel és a danízok legnagyszerűbb tábornokával is szembe kell néznie...
A vér és lőpor istenei-trilógia fergeteges fináléjában, A Birodalom vérében Brian McClellan eposzi csatajelenetekkel, váratlan csavarokkal és dörgő ágyútűzzel búcsúzik az utánozhatatlan Lőpormágus-univerzumtól.
Na sklade 2Ks
18,37 €
19,34 €
dostupné aj ako:
Varázskő - Akármi történik, a kő megmenthet téged...
Mindenki életében vannak megfejthetetlen csodák.
Egy kedves olvasóm mesélte, hogy harminc évvel ezelőtt halálos betegségéből felépült. Amikor egyhetes kómájából felébredt, talált az éjjeliszekrényén egy gyermekököl nagyságú követ. Erezetéből jeleket vélt kiolvasni, melyeket nem értett. Ma sem érti. De harminc éve hordja ezt a követ magánál. Erőt ad neki. Nem tudja, ki tette oda. Kérdezte akkor mindenkitől. Senki.
Az angyaloknak nincsenek lábnyomai.
Müller Péter
Müller Péter ebben a könyvében mesél. Egyszerű szavakkal, élvezetesen, bölcsen. Szerelemről, szeretetről, házasságról, anyaságról és a családjáról. Életről, táncról, boldog nevetésről és lelki szabadságról. Mindegyik meséjében elrejtett valami titkot. Egy olyan kicsiny magot, mely terebélyes fává növekedhet. Varázsszavakat tud. A gondolatai élni segítenek.
Na sklade 1Ks
11,03 €
11,61 €
Groban Josh - Stages Live CD+DVD
KDO: Josh Groban je americký zpěvák, skladatel, producent a také herec. Jeho první čtyři alba jsou za oceánem multi-platinová, v roce 2007, kdy vydal vánoční desku Noel, se stal komerčně nejúspěšnějším interpretem v Americe. Dodnes celosvětově prodal přes 25 milionů desek. Původně studoval herectví, brzy se ale přeorientoval a začal zpívat. Důležitým okamžikem v jeho kariéře se stal ceremoniál Grammy 1998. Groban tehdy na generálce zaskočil za nemocného Andrea Bocelliho v duetu se Celine Dion, následovalo pěvecké angažmá pro seriál Ally McBeal a vydání debutového alba (2001).
CO: Živé provedení sedmé desky populárního zpěváka vychází ve verzích CD+DVD nebo CD+Blu-ray. Připomeňme, že studiové album z roku 2015 je sbírkou muzikálových standardů. Většina z nich pochází z pódií na Broadway, všechny písně (ať už jako originál nebo v lokalizované verzi) však obletěly svět, dobře je znají i posluchači u nás.
YouTube: https://youtu.be/43ZKN5C0Xmk
CD
1. Pure Imagination (From "Charlie And The Chocolate Factory") [Live] [4:25]
2. What I Did For Love (From "A Chorus Line") [Live] [4:50]
3. Bring Him Home (From "Les Misérables") [Live] [3:15]
4. Le Temps Des Cathédrales (From "Notre-dame De Paris") [Live] [4:07]
5. All I Ask Of You (Duet With Kelly Clarkson) [From "The Phantom Of The Opera"] [Live] [4:01]
6. Try To Remember (From "The Fantasticks") [Live] [4:34]
7. Over The Rainbow (From "The Wizard Of Oz") [Live] [4:28]
8. Children Will Listen / Not While I'm Around (From "Into The Woods" / "Sweeney Todd") [Live] [4:35]
9. You'll Never Walk Alone (From "Carousel") [Live] [4:29]
10. If I Loved You (Duet With Audra Mcdonald) [From "Carousel"] [Live] [4:29]
11. Anthem (From "Chess") [Live] [3:42]
12. Unusual Way (From "Nine") [Studio Version] [Bonus Track] [3:36]
DVD
1. Pure Imagination (From "Charlie And The Chocolate Factory") [Live] [4:17]
2. Old Devil Moon (From "Finian's Rainbow") [Live] [4:14]
3. Finishing The Hat (From "Sunday In The Park With George") [Live] [3:02]
4. Try To Remember (From "The Fantasticks") [Live] [4:31]
5. What I Did For Love (From "A Chorus Line") [Live] [4:43]
6. Bring Him Home (From "Les Misérables") [Live] [3:08]
7. All I Ask Of You (Duet With Kelly Clarkson) [From "The Phantom Of The Opera"] [Live] [3:49]
8. Children Will Listen / Not While I'm Around (From "Into The Woods" / "Sweeney Todd") [Live] [4:28]
9. Anthem (From "Chess") [Live] [3:22]
10. If I Loved You (Duet With Audra Mcdonald) [From "Carousel"] [Live] [4:29]
11. Unusual Way (From "Nine") [Live] [3:33]
12. Le Temps Des Cathédrales (From "Notre-dame De Paris") [Live] [3:56]
13. Over The Rainbow (From "The Wizard Of Oz") [Live] [4:21]
14. Empty Chairs At Empty Tables (From "Les Misérables") [Live] [4:06]
15. You'll Never Walk Alone (From "Carousel") [Live] [4:23]
16. Back Stages (Bonus Material) [22:26]
Stieg Larsson titkos iratai - A Palme-gyilkosság kulcsa
"Az Olof Palme elleni merénylet az egyik leghihetetlenebb és legdöbbenetesebb történelmi gyilkosság, amellyel a munkám révén valaha - kellemetlen - kötelességem volt foglalkozni."
(Stieg Larsson)
1986. február 28-án, éjfél előtt pár perccel dördült el a halálos lövés. A gyilkos kiléte azóta ismeretlen.
Vajon miért kellett meghalnia az egykori svéd miniszterelnöknek?
Tíz évvel Stieg Larsson halála után megnyitják a Millenium-trilógia szerzőjének archívumát.
Jan Stocklassa író, újságíró mintegy húsz költöztetődobozban bukkant iratokra, az Olof Palme-gyilkossággal kapcsolatos átfogó kutatás anyagára.
Vajon a mozaikokból összeáll a kép?
Megdöbbentő adatok, új információk...
Honnan kerülnek elő az új bűnjelek?
Harminc éven át senki nem hitte el. És most végre itt a legvalószínűbb megoldás.
Áldozatok, gyanúsítottak, összefonódások. A megdöbbentő valóság.
És egyetlen kulcsszereplő, aki eltűnt a rendőrség szeme elől...
Hol van most?
Vajon ki ő?
Jan Stocklassa a valaha élt egyik legnagyobb svéd krimiíró segítségével az igazság nyomába ered: könyve nem csupán egy kegyetlen gyilkosság természetrajza, hanem egy vérbeli skandináv krimibe oltott, pontos és fontos kordokumentum is.
Na sklade 1Ks
13,15 €
13,84 €
dostupné aj ako:
Il Volo - Sings Morricone (Coloured) 2LP
Tracklist:
LP 1:
1The Ecstasy of Gold - from "The Good The Bad and The Ugly"
2Your Love - from "Once Upon A Time In The West"
3Nella fantasia - from "The Mission"
4Metti una sera a cena - from "Metti una sera a cena"
5Se - from "Cinema Paradiso"
6La califfa - from "La Califfa"
7Conradiana - from "Nostromo"
8E piu' ti penso - from "Once Upon A Time In America / Malena"
LP 2:
1Se telefonando
2Come Sail Away
3Would He Even Know Me Now ? - from "Cinema Paradiso"
4Amalia por amor
5Here's to You - from "Sacco & Vanzetti"
6I colori dell'amore
A marslakó lánya
Neumann János, a modern matematika géniusza, Kemény Jánossal, Szilárd Leóval, Teller Edével, Wigner Jenővel együtt a legendás marslakók közé tartozott. A számítástechnika és a játékelmélet terén elért eredményeivel forradalmasította a XX. század tudományos-technikai fejlődését, s tudós létére politikai szerepet is vállalt, mint Eisenhower elnök stratégiai tanácsadója, az Atomenergia Bizottság tagja.
A leánya, Marina von Neumann Whitman, aki édesapja halálakor huszonkét éves volt,
közgazdászként futott be olyan karriert, amilyet előtte nő nemigen: egyetemi tudományos pályafutást követően Nixon elnök gazdasági tanácsadója lett (a Watergate-botrány után lemondott), majd amerikai nagyvállalatok Procter & Gamble, Westinghouse, General Motors igazgatótanácsában ült csupa férfi között. Elsősorban a globális gazdaság kérdései foglalkoztatták. A GM-től 1992-ben távozott, utána visszatért az egyetemi oktatáshoz, s a mai napig előad a Michigani Egyetemen.
Na sklade 1Ks
13,54 €
14,25 €
Disney Baba - A segítőkész nyuszi
A kis nyuszi szeret segíteni a barátainak. És Te kinek fogsz ma segíteni? Ezek az állatok játékos módon mutatják be a gyerekeknek a világ sokszínűségét. A képekhez kapcsolódó egyszerű szövegek hatnak a képzelőerőre és bővítik a szókincset. 1 éves kortól ajánljuk
Tündöklő
Húsz éve az utolsó szigetkirályságot elpusztította a vihar képében érkezett Sárkány. A tengerik népe az addig tiltott, ősvadonnal borított szárazföldre menekült, hogy ott építsen fel új birodalmat.
Erthol, a fiatal lovász, aki sosem ismerte a régi világot, a titokzatos Viharhozó nyomába eredve akaratlanul is részese lesz egy átkoktól sötét és féligazságokból összeálló legendának, amely hamarosan nemcsak az ő sorsát, de egész országáét is a pusztulás peremére sodorja. A válaszok a múltban rejlenek – de gyökerek híján ki tudná megmondani, mi igaz a babonákból és mi nem? A Sárkány előhírnökei, a sárkánykígyók pedig már az új világban is megjelennek, hogy beteljesítsék a régi birodalomban kimondott átkokat.
A Tündöklő egyszerre emberközeli és hősregéket idéző történet, amelynek világában, ha a természetfelettit szólítja az ember, a válaszban nincs köszönet.
Na sklade 1Ks
10,70 €
11,26 €
dostupné aj ako:
The Rebel and the Kingdom
The wild story of a college activist's high-stakes attempt to topple the North Korean regime and change the world.
In the early 2000s, Adrian Hong was a soft-spoken Yale undergraduate looking for his place in the world. After reading a harrowing account of life inside North Korea, he realized he had found a cause so pressing that he was ready to devote his life to it. What began as a trip down the safe and well-worn path of organizing soon morphed into something more dangerous. Hong journeyed to China, outwitting Chinese security services as he helped ferry asylum-seeking North Korean escapees to safety.
Meanwhile, Hong's secret organization, Cheollima Civil Defense (later renamed Free Joseon), began tracking the North Korean government's activities, and its volatile third-generation ruler, Kim Jong Un. Free Joseon targeted North Korean diplomats who might be persuaded to defect, while drawing up plans for a government-in-exile. After the shocking broad-daylight assassination in 2017 of Kim Jong Nam, the dictator's older brother, Hong, along with Marine veteran Christopher Ahn, helped ferry Nam's family to safety. Then Hong took the group a step further. He initiated a series of high-stakes direct actions, culminating in an armed raid at the North Korean embassy in Madrid-an act that would put Ahn behind bars and turn Hong into one of the world's most unlikely fugitives.
In the tradition of Jon Krakauer's Into the Wild, The Rebel and the Kingdom is an exhilarating account of a man who turns his back on the status quo-to instead live boldly by his principles. Acclaimed journalist and bestselling author Bradley Hope-who broke numerous details of Hong's operations in The Wall Street Journal-now reveals the full contours of this remarkable story of idealism and insanity, hubris and heroism, all set within the secret battle for the future of the world's most mysterious and unsettling nation.
Vypredané
18,00 €
18,95 €
Podívej se podruhé
Nový román od autorky bestsellerů Nemusíš!, Nesejdeš z cesty, Jedna z pěti a Okno s dívkou a ptáčkem
Zamiluješ-li se na první pohled, podívej se podruhé, radí osamělému spisovateli Oldřichovi nejoblíbenější z jeho postav, dokonalý muž a úspěšný detektiv Xaver. Jako sebevědomé alter ego směruje autorův život až do chvíle, kdy si ho dokonale podmaní mladá a krásná Heda. Oldřich nemůže uvěřit svému štěstí a hluboký cit k milované ženě ho přiměje i přestat naslouchat dlouholetému příteli. Manželská idylka má však i temné chvíle, kterých nenápadně přibývá, a zmatený muž se brzy musí ptát, kde a proč se vytratil on sám.
Podívej se podruhé
Nový román od autorky bestsellerů Nemusíš!, Nesejdeš z cesty, Jedna z pěti a Okno s dívkou a ptáčkem
Zamiluješ-li se na první pohled, podívej se podruhé, radí osamělému spisovateli Oldřichovi nejoblíbenější z jeho postav, dokonalý muž a úspěšný detektiv Xaver. Jako sebevědomé alter ego směruje autorův život až do chvíle, kdy si ho dokonale podmaní mladá a krásná Heda. Oldřich nemůže uvěřit svému štěstí a hluboký cit k milované ženě ho přiměje i přestat naslouchat dlouholetému příteli. Manželská idylka má však i temné chvíle, kterých nenápadně přibývá, a zmatený muž se brzy musí ptát, kde a proč se vytratil on sám.
Na stiahnutie
7,95 €
Lacná kniha Dolná Nitra z neba (-90%)
Leteli ste už niekedy ponad Dražovský kostolík alebo hrad Gýmeš? Malebná príroda Tríbeča a Považského Inovca ukrýva prekrásne hrady a Podunajská nížina je popretkávaná vodnými tokmi.
Žijete na Dolnej Nitre, a aj tak nepoznáte všetky jej zákutia? Dolná Nitra z neba Vám poodhalí aj tie miesta, ktoré majú možnosť vidieť len slobodní vtáci a letci. Oni sa pozerajú na krajinu zhora, vidia všetky historické objekty a prírodné skvosty krajiny. Teraz máte túto možnosť aj Vy.
Vypredané
2,50 €
24,95 €
dostupné aj ako:
Depeche Mode - 101 2DVD
Tracklist:
DVD 1:
01. Pimpf
02. Master and Servant
03. Route 66
04. Master and Servant (Revisited)
05. Things You Said
06. Blasphemous Rumou0rs
07. People Are People
08. Stripped
09. Black Celebration
10. Nothing
11. Shake the Disease
12. A Question of Time
13. Route 66 (Revisited)
14. Behind the Wheel (Soundcheck)
15. Behind the Wheel
16. Strangelove
17. Everything Counts
18. Just Can't Get Enough
19. Never Let Me Down Again
DVD 2
01. Master and Servant (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
02. Pimpf (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
03. Behind the Wheel (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
04. Strangelove (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
05. Blasphemous Rumours (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
06. Stripped (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
07. Somebody (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
08. Black Celebration (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
09. Please Little Treasure (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
10. Just Can't Get Enough (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
11. Everything Counts (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)
12. Never Let Me Down Again (Live at Rose Bowl, Pasadena, CA - June 18, 1988)