Hľadanie: Gendův meč CZ
zobraziť:
Semmi több
EGY ÚJ SOROZAT ELSŐ KÖTETE, AMELY A MIUTÁN KEDVENCÉRŐL, LANDON GIBSONRÓL SZÓL. Landon elhagyta Washingtont, hogy New Yorkban találja meg az életét és a szerelmét. A felhőkarcolók világa és a lüktető nagyváros nagyon különbözik attól a helytől, ahol Landon felnőtt, és az átigazolás a New York-i Egyetemre sok herce-hurcával járt. De már kezd belejönni a dolgokba. Talált egy állást, hogy fizethesse a számláit (illetve a számláinak egy részét), élvezi az iskolát, és csak néha fut össze az exével, Dakotával. Szerencsére a legjobb barátjával, Tessával, él a (szörnyen kicsi) brooklyni lakásában. Tessa is átélt néhány válságot a saját exével, ezért meg tudja érteni őt, amikor egy szerelmi háromszögben találja magát. Vagy nevezzük inkább szerelmi gubancnak? Akármi is az, elég zavaros. És izgalmas, mert két nagyon szép lányról van szó. Nem könnyű fiatalnak lenni, és kiigazodni a világ rejtelmeiben. Landon mindig pozitív személyiség volt. De most egy lármás és nyüzsgő városban él, távol az otthonától, ami azt jelenti, hogy szüksége van egy kis segítségre a barátoktól. És egy jó fülhallgatóra. Landon miatt nem kell aggódnunk... de szórakoztató lesz végigkísérni az útját.
dostupné aj ako:
Rafa Nadal - A tenisz királya
Huszonegyszeres Grand Slam-győztes, tizenháromszoros Roland Garros-bajnok - Rafa Nadal minden idők egyik legjobb és legszimpatikusabb teniszezője. Ez az életrajzi kötet azt a lélegzetelállító utat mutatja be, amelyet bejárt, míg félénk mallorcai kisfiúból a teniszpályák királya lett. A könyv tíz meghatározó mérkőzés összefoglalóján túl azt is az olvasók elé tárja, mik és kik tették Rafát azzá az emberré, akinek ma ismerjük.
A lenyűgöző fotóanyag és az infografikák még teljesebb képet adnak a játékstílusáról, a gyorsaságnak, az egyedülálló technikának és a kitartásnak eme gyilkos kombinációjáról.
Ősz
Az év egyik legjobb könyve 2017 (New York Times, Washington Post, NPR, Financial
Times, Guardian, Kirkus Reviews)
A 32 éves Elisabeth minden héten meglátogatja a 101 éves Danielt, aki egy gondozóházban alussza át a napjait. A nő még gyerekkorában kötött örök barátságot idős szomszédjával, aki irodalomról, művészetről és a gondolkodás szabadságáról mesélt neki, és megismertette az egyetlen brit női pop art művész, a tragikusan fiatalon elhunyt Pauline Boty munkásságával. Miközben Elisabeth várja, hogy Daniel felébredjen, Nagy-Britannia próbál megbirkózni a botrányos népszavazás következményeivel. Ali Smith regénye lírai meditáció a barátságról, a változó világról, a bizonytalan jelenről és arról, milyenek a hétköznapok a Brexit miatt kettészakadt szigetországban, ahol még egy egyszerű útlevél-megújítás is abszurd komédiának tűnik.
Az Ősz Ali Smith Évszak-kvartettjének első része. A sorozat kötetei a 2016-os brit EU-népszavazás hatásait vizsgálják önálló, de szépen összecsengő történetekben.
Když se introvertka vdá
Naše známá introvertka se vdala. Jak se jí daří zvládat soužití s blízkým člověkem? Co když je ten blízký až moc blízko? Pokračování komiksových memoárů Debbie Tung odhaluje, jak se introverti dokážou popasovat s tím, že do jejich bubliny vstoupí někdo druhý, ačkoli si ho sami vybrali a mají ho moc rádi.
Deborah Debbie Tung je ilustrátorkou a tvůrkyní komiksů. Její komiksy vycházejí z každodenního života a z její lásky k čaji a knihám. Se svým mužem žije v Birminghamu. V Portále vyšel její úspěšný komiks Introvertka v hlučném světě.
Harmonický život se psem
Vztah mezi lidmi a psy se v průběhu staletí prakticky neměnil. Stále je velmi silný. Nejlepší přítel člověka je považován za člena rodiny. To však neznamená, že vztah mezi člověkem a psem je jednoduchý: skutečné harmonie docílíme pouze tím, že najdeme klíč k pochopení našeho psího miláčka. Abychom porozuměli psímu světu, mohli s ním žít pod jednou střechou a sdílet s ním náš dům a život, musíme pochopit řadu věcí.
Volba psa je složitá a nikdy by se neměla uspěchat. Tato kniha nám odpoví na všechny otázky, které by si potenciální majitel psa měl položit před tímto choulostivým rozhodnutím. Kniha, napsaná znalcem v péči o zvířata, vám velmi zábavnou formou s tímto problémem pomůže.
Jak je vybrat nejvhodnějšího psa? Je lepší psa koupit nebo si ho vzít z útulku? Co je potřba udělat, aby pes zůstal ve formě? Jak váš pes komunikuje s jinými psy? Proč se chová právě tak, jak se chová? Jak se ze štěněte stane vůdce smečky a co z toho vyplývá? To jsou jen některá z témat v knize probíraných, protože i když vaše zvíře nemůže mluvit, i tak vám klade otázky a chce odpovědi (z nichž mnohé v této knize najdete).
Na sklade 1Ks
11,12 €
11,70 €
Szeress belém
A The New York Times bestsellerírója, Kristen Proby folytatja érzéki örömökkel teli sorozatát, a Fusiont.
Portland legmenőbb új étterme, a Csábítás talpraesett bármenedzsere, Kat Meyers nem fél semmitől. Pontosabban: szinte semmitől, repülni ugyanis utál. Amikor mégis rákényszerül, hogy felüljön egy gépre, pokoli turbulenciába kerül, és bármibe hajlandó belekapaszkodni – a mellette ülő jóképű pasit is beleértve.
Ryan „Mac" MacKenzie képtelen kiverni a fejéből szexi utastársát. Az, ahogy a lány belécsimpaszkodott, olyasmit ébresztett benne, aminek a létezéséről sem tudott: gyengédséget. Egy sikeres borászati cég tulajdonosaként Mac abban a hitben él, hogy mindenre fel van készülve, amit az élet hozhat. Amikor azonban üzleti útja során betér a Csábításba, váratlanul viszontlátja a törékeny, ám annál szenvedélyesebb szépséget, akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. Fel akarja fedezni, mi a közös bennük azonkívül, hogy szeretik a jó borokat, és képtelenek levenni egymásról a kezüket. Vajon mi kell ahhoz, hogy két makacs ember rádöbbenjen: ami kettejük között van, az sokkal több puszta kémiánál?
Na sklade 1Ks
11,92 €
12,55 €
dostupné aj ako:
Óramágusok 2: Az Óraszív
LÉPJ BE AZ IDŐ BIRODALMÁBA! A két bolygó, az Ostala és az Eflara feltartóztathatatlanul sodródik egymás felé. Csak a rejtélyes Skarlát Virág segítségével lehet újra kitágítani az Időszakadást, és megmenteni az óramágusok világát. Az Órakört alkotó fiatalok útra kelnek, hogy végrehajtsák küldetésüket, s ennek során Vasilisára és barátaira újabb kalandok, örömteli és baljós események, a mágia újabb csodái, barátság, árulás és szerelem újabb fordulatai várnak… Az Óramágusok új, egyedi hang a fantasyben, ahol az Idő külön, mágikus univerzumként jelenik meg. Három, időmágiát használó nép: az óramágusok, a tündérek és a Szellemek közt dúl a konfliktus, az idő természetének megértését és mágiájának használatát pedig különleges óraszerkezetek teszik lehetővé a varázslényekkel és tárgyakkal, kastélyokkal különleges tájakkal teli, multidimenzionális világban. A gondosan kidolgozott, vibrálóan izgalmas világ és az összetett, folyamatosan fejlődő karakterek világszerte több millió olvasó szívét hódították meg. Az Óramágusok Oroszországban a második legnépszerűbb fantasysorozat, csak a Harry Potter-könyvekből fogy több példány. Az Óraszív a sorozat második kötete.
Na sklade 1Ks
13,38 €
14,08 €
dostupné aj ako:
Andělé a filosofie
Spory ohledně množství andělů na špičce jehly bývají považovány za příslovečnou ukázku obskurity a směšnosti scholastických spekulací. Kniha T. Suarez-Naniové však ukazuje, že středověká filosofie andělských bytostí představuje zásadní spojnici mezi antickým novoplatonismem a novověkým myšlením. Andělé jsou vzorem čistě rozumového bytí, o něž má člověk usilovat, a angelologie je současně antropologií, jejíž dlouhodobý vliv prokazatelně sahá až po Leibnize a Kanta.
Přehledným, ale přitom objevným srovnáním nauk Tomáše Akvinského a Dietricha z Freibergu autorka představuje klíčovou kapitolu evropského myšlení, do níž spolu s Tomášem, Dietrichem, Albertem Velikým a Jindřichem z Gentu patří také cenzurní komise pařížského biskupa Tempiera nebo Dantova Božská komedie.
dostupné aj ako:
Néllkülözhetetlen italok a gasztronómiában
A nagy sikerű 60 híres ember, 60 híres étel c. kötet, valamint a Déligyümölcsök a konyhában című műve után Kádas Lajos ezúttal a gasztronómiában leggyakrabban használt italok világába igyekszik elkalauzolni az olvasót. Az olvasmányos leírásokból tizenöt italcsoport történetét és legfontosabb sajátosságait ismerhetjük meg, ezekhez természetesen receptek is társulnak, amelyeket ínycsiklandók ételfotók tesz még élvezetesebbé.
Veszedelmes sorscsapás
"Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. (...) Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset."
Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: "Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!" Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.
Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!
Na sklade 1Ks
10,95 €
11,53 €
Az ítélet: csábítás
„Humor, szerelem, szenvedély...” – Harleqiun Junkie Stanton Shaw washingtoni védőügyvéd lefegyverző mosolyával és megnyerő zöld szemével az a férfi, akinek nehéz nemet mondani. A férfiak olyanok akarnak lenni, mint ő, a nők pedig hanyatt esnek néhány szavától. Stanton mindent eltervezett. És az élete egy ideig a tervek szerint haladt. Egészen addig a napig, míg meg nem kapta középiskolai szerelmének, imádott tízéves lánya anyjának esküvői meghívóját. Jenny férjhez megy. Valakihez, aki nem ő.
Sofia Santos városi lány, aki azért dolgozik, hogy országosan elismert védőügyvéd legyen. Nincs ideje kapcsolatokra vagy szórakozásra. De amikor Stanton, aki kicsivel több mint a barátja, a segítségét kéri, hirtelen mint aki elveszítette a józan eszét, kilép a megszokott életéből. Elkíséri a férfit a semmi közepére, Mississippibe, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítsen Stantonnak visszaszerezni a nőt, akit szeret. Az esze azt súgja, megőrült… a szíve azonban valami teljesen mást.
Emma Chase, az Uralkodj magadon! sikersorozat írója a Jogában áll!-sorozat első részével tér vissza, amelyben a whiskey csak folyik, a szenvedély egyre nő, és még a legalaposabb tervet is felülírja a szívből jövő vágy.
Na sklade 2Ks
13,38 €
14,08 €
dostupné aj ako:
Mrtvá z Depftfordu
Jedné listopadové noci objeví dělník z doků mrtvolu neznámé ženy. A tak je do této neutěšené části města povolán inspektor Ben Ross ze Scotland Yardu, ovšem nedaří se mu nalézt žádného svědka, který by viděl, jak k vraždě této ženy došlo. Dokonce i Jeb Fisher, místní hadrář a vetešník, přísahá, že nikoho a nic neviděl. Mezitím se Bennova žena Lizzie snaží ututlat skandál: rodinný přítel Edgar je závislý na hazardu a nemá jak splácet dluhy. Ač nerada, Lizzie souhlasí, že navštíví vymahačku dluhů v Deptfordu, která má jeho případ na starosti. Ovšem jakmile Lizzie dorazí na místo, zjistí, že její muž vyšetřuje vraždu právě oné dámy. Edgar byl poslední, kdo viděl paní Cliffordovou živou, a měl velmi dobrý důvod ji zabít.
dostupné aj ako:
Nebeský bibendum
Tuleň Diego je mimořádně citlivý. Romantická dušička. Sotva tušil, co se s ním začne dít, když se vylodil v New Yorku nad Loirou, v tom městě potu a kovu, v metropoli, kde vše je krajností. Někteří si o něm myslí, že je vyvolený. Je snad opravdu bohem? Ach, jen jedno je o něm jisté: stane se z něj favorit na příští Nobelovu cenu lásky. Ale na to se ještě něco nadře. Konkurentů je hodně a cesta k ceně plná překážek. Tím víc, že Ďábel se svým kostkovaným bryndáčkem pod krkem ho moc rád nemá a chce mu všechno pokazit. A Ďábel, jak říká autor, to je vážná věc! Hodlá zaujmout místo profesora Lombaxe, který (nebo aspoň to málo, co z něj zbylo) je vypravěčem příběhu... Je těžké být chudým tuleněm v New Yorku nad Loirou...
Nebeský bibendum je velké dílo o šílenství všedního dne. Bravurně vykresluje potrhlý a někdy krutý svět, svět zasutých dětských nočních můr, ozvláštněný prapodivným humorem a poezií typickými pro celé mistrovské dílo autora, který již dlouhá léta patří mezi klasiky moderního světového komiksu.
Vydání integral (tři alba v jednom)
Podpořeno Francouzským kulturním institutem v Praze Ministerstva zahraničních věcí Francie
Na sklade 1Ks
27,07 €
28,49 €
Lacná kniha A kalózok világa (-25%)
A "Bújócskázó képek"-sorozat köteteivel sok-sok vidám óra vár rád: ezernyi elrejtett dolgot kell megkeresned. Ráadásul megismerheted a kalózok életét: a kemény munkát a fedélzeten, a lakatlan szigeteket. Részt vehetsz egy lakomán, sőt még egy csatában is helyt állhatsz.
Kutass fel és találj meg mindent, amit elrejtettünk a képeken!
Na sklade 1Ks
5,36 €
7,14 €
dostupné aj ako:
Asher Black
Měl mě zabít.Udělala jsem nemyslitelné. Zavolala jsem na něj a jeho rodinu policii, ale on mě nečekaně nechal naživu.Stali se z nás nejdřív přátelé a potom… i něco víc…Všechno to začalo mým močovým měchýřem. Neměla jsem v plánu stát se na chodbě toalet svědkem podezřelého obchodu.Policii jsem zavolala bez dlouhého rozmýšlení. To jsem ovšem netušila, komu ten klub patří.Asheru Blackovi.Bývalému zabijáku a mafiánovi. CEO, miliardáři. Tomu nejžhavějšímu kandidátovi na ženění v New Yorku.Když se objeví na vysoké škole, kam chodím, a hledá dívku, která zavolala policii na jeho podnik, vím, že se můžu rozloučit se životem. Jeho nabídka mě však zaskočí – zaplatí za mě školné, najde mi po promoci příjemnou práci a jediné, co pro to musím udělat, je… předstírat, že jsem jeho snoubenkou.
Na stiahnutie
15,64 €
A lélekdoki - A megváltó 1. évad
Jó reklám-e egy pszichológusnak, ha úgy hívják, "Megváltó"?
Sauveur Saint-Yves magánrendelőjében egymásnak adják az emberek a kilincset.
Persze aki először jön, bizony meghökken, amikor a 190 cm magas, csupa izom, sokkal inkább NBA kosarasnak, mint a pszichológia doktorának tűnő fekete férfi ajtót nyit neki.
A sok depressziós, fóbiás, anorexiás, álmatlanságban vagy egyéb kórban szenvedő páciens között azonban a férfinak nemigen jut ideje a saját életére. Sokszor még a nyolcéves kisfiára sem, akit egyedül nevel. A gyakran magányos Lazare ezért délutánonként a rendelő ajtaja mögött kucorogva hallgatózik, és izgalmas szappanoperaként kíséri figyelemmel a páciensek életének alakulását: az önvagdosó Margaux-ét, az iskolafóbiás Elláét, a kilencévesen is még bepisilő Cyrille-ét, a hiperaktív Blandine-ét és a többiekét, akiken az apja segíteni igyekszik.
De még ennek az oly népszerű "megváltónak" is vannak ellenségei?
Ki ólálkodik a házuk körül, ki küldözget fenyegető, névtelen leveleket?
És miért nem beszél soha Sauveur a fiának az autóbalesetben meghalt édesanyjáról?
Egy újabb vérbeli Marie-Aude Murail regény, tele élettel, humorral, gyengédséggel - és hörcsöggel.
Ápold vele a lelked!
Na sklade 1Ks
10,11 €
10,64 €
Kisvakond és az illem
Mit kell mondani, ha elnézést akarsz kérni? Hogyan búcsúzunk el lefekvés előtt? Az óvodásoknak szóló lapozó humoros versek és rövid kérdések segítségével ismerteti meg a gyerekekkel az illedelmes viselkedést.
Na sklade 1Ks
3,06 €
3,22 €
Mr. Aranyifjú
"Parker és Tristan teljesen imádni valók!" - Live Through Books Blog
Kérted már meg egy férfi kezét az első randin?
És olyanét, akivel tejszínhabbal borítva találkoztál először? (Azt a részt még nem is említve, hogy a fickó egy árverésen nyerte meg a randinkat.) Bár nincs gyűrű a zsebemben, de nagyon remélem, hogy igent mond.
Nem azért, mert szerelmes vagyok belé - az nevetséges volna. Hanem mert le kell nyűgöznie az apámat, hogy hozzáférhessek a letétbe helyezett vagyonomhoz. Csak erről fog szólni az egyesülésünk.
Csupán három hónapig kell tudomást sem vennem a kőkemény izmokról, a tekintetéről, amely azt sugallja, hogy az íze is olyan finom, mint amilyennek látszik, és a kémiáról, amely mindig vibrál közöttünk, amikor együtt vagyunk.
Egyszerű, nem igaz?
Louise Bay USA today bestsellerszerző regényében egy színlelt házasság színfalai mögé tekinthetünk be, ahol az érzések valódibbá válhatnak, mint arra bárki is számítana.
"Bájos, szívmelengető, finom, gyengéd." - Read Me Romance
Na stiahnutie
14,93 €
Szerecsenségem története
Valóság és fikció találkozása: a világháború, a forradalom és az emigráció, majd a hazatérés kétségbeesett kísérletei. Az életmű reprezentáns toposzai ezek, melyek most mind helyet kaptak Ferdinandy György talán legismertebb és legelismertebb kötete, a Szerecsenségem története hat elbeszélésében. A nyugati magyar irodalom egyik utolsó mohikánja, aki az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el szülőhazáját, ebben az első, ténylegesen Magyarországon kiadott és harminchárom év után most újra megjelentetett kötetében a második világháború alatti gyermekévek, az ólomnehéz diktatúra, az októberi forradalom, majd a francia és szigetvilági emigráció, a sikertelen első házasság, illetve az egy életre lebénult édesapa történetét rajzolja meg. Lapjain ugyanakkor a hétköznapi, a sikertelen, a hazavesztett, az otthontalan, a cselekvésképtelen emigráns elevenedik meg – minden esendőségével, fájdalmával és gyarlóságával együtt. A Ferdinandy-univerzum szervezőelemmé tett motívuma az idegenségben és magányban bemutatott önszáműzött élet.
Marno János költő kritikájából vett szavakkal élve ennek „lírai filmmontázsát” követhetjük figyelemmel. Többnyire megrázó, helyenként tragikomikus és ironikus, de üdítően olvasmányos és fontos munka. És benne mindaz, amit Ferdinandy György egy életen keresztül ír: önmaga.
Na sklade 2Ks
10,73 €
11,29 €