Hľadanie: Heidi a jej priatelia
zobraziť:
A szeretet
A szeretetbe nem lehet beleesni, vagy kiesni belőle. Csak növekedhetünk benne.
Minden ember a maga korlátozott módján éli meg a szeretetet, és nem gondol arra, hogy megannyi fájó konfliktusa és magánya abból is eredhet, hogy nem sokat tud a szeretetről. Bár a szeretni tudás képessége mindannyiunkban ott rejlik, hogy mennyire engedjük kibontakozni, az nagymértékben tőlünk függ.
Leo F. Buscaglia okos és gondolatébresztő könyvében az általa indított szeretetórák tapasztalataiból merítve, számtalan konkrét esetet idézve próbálja körvonalazni a szeretet természetét. A megjelenése óta, immár közel négy évtizede töretlen sikernek és népszerűségnek örvendő könyv rólad szól, rólam és mindenkiről, aki szeretetre vágyik.
Szeretni soha nem könnyű. Aki úgy döntött, életét a szeretetben éli le, óhatatlanul ki van téve annak, hogy útja során akadályokkal találja szemben magát. Ha azonban figyelmesen elemzi őket, alighanem rájön, hogy ezek mind mesterséges akadályok, és többségüket ő maga hozta létre. A valóságban nincsenek. Többnyire pusztán csak kifogások, melyeknek ürügyén megtagadhatjuk a szeretet elfogadását.
Az ember ezer okot találhat arra, hogy szeretetre való képtelensége miatt rajta kívül álló tényezőket okoljon. Mondhatja például azt, hogy mindenki romlott, züllött és változásra képtelen bolond lenne hát, ha megpróbálná őket bármiképp is befolyásolni. Vagy hogy az emberek természetükből fakadóan rosszindulatúak ezért hát kerüli őket, hiszen ki az a bolond, aki fájdalmat akarna okozni önmagának?
Az ember gyakran egész életén át ilyen és hasonló önigazolások mögé rejtőzik. Nem veszi észre, hogy e magatartása szorosan összefügg azzal, hogy képtelen komoly, mély kapcsolatokat kialakítani.
Na sklade 1Ks
7,31 €
7,69 €
A Szent Johanna gimi 6.
"- Mi a diagnózis? - kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot.
- Melyikőtök Reni?
- Én - emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott.
- Ő a válasz a kérdésedre - mondta Ricsinek.
- Gyógyítható? - kérdezte Dave nevetve.
- Szerintem nem - nevetett fel a doki is.
Vadul zakatoló szívvel néztem Cortezre, aki a napszemüveg mögül fürkészett. Fél évig járt miattam hétfő délutánonként a pszichológusához. Én ezt romantikusnak találom. Miért, nem az?
- Tessék ide ülni - kérlelte Zsolti a dokit, aki végül csatlakozott hozzánk, és lazán elhelyezkedett a fűben, felhúzott térdeire kulcsolta a kezét, és türelmesen hallgatta Zsoltit. - Szóval a visszatérő rémálmom. Bejövők a suliba, és Máday habzó szájjal üvölt, vérben forognak a szemei, és..."
Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 17
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Eddig attól féltem, hogy soha nem teljesül be az álmom. Most pedig attól, hogy véget ér. Szeretem!!!
Érdeklődési kör: Cortez, könyvek, olvasás, fotózás
Klubtagság: Mindig legyen könyv a táskádban; Beatles; moly.hu; GyakoriKérdések; Antirasszista; Gasztroáldozat; Budai Vár
Dějiny psychologie - 2., přepracované a doplněné vydání
Psychologie citlivě reaguje na předmět svého vědeckého zkoumání, kterým je lidská mysl a její proměny v prudce se vyvíjejícím světě. Údaje, které dříve nashromáždila, například o lidské sexualitě, motivaci nebo o rozdílech mezi muži a ženami, nezůstávají trvale platné, takže neustále vznikají její nové koncepty, směry a metodologické přístupy.
Na dějinách psychologie se tak lze poučit nejen o proměnlivosti psychologického vědění, ale i o jeho závislosti na dobovém kulturním kontextu. Kniha mapuje vznik a vnitřní diferenciaci oboru a jeho hlavní směry ve 20. století (behaviorismus, gestaltismus, dynamická, fenomenologická, transpersonální, kognitivní psychologie, systémové teorie aj.). Stranou nezůstaly ani postmoderní proudy v současné psychologii (feministická, diskurzivní či kritická psychologie).
Každá z kapitol obsahuje stručnou charakteristiku či základní myšlenkové paradigma příslušného vývojového období, životní příběhy a hlavní myšlenky jeho významných představitelů. Jednotlivá témata jsou uspořádána přehledně a čtivě.
Nové vydání bylo obohaceno o řadu nově dostupných pramenů, díky nimž bylo možné doplnit jak pojednání o novodobých směrech v psychologii (neogestaltismus, psychologie já, teorie sociálních reprezentací, sociální konstrukcionismus a další), tak o řadě osobností poslední doby.
Publikace je určena všem studentům psychologie a ostatních humanitních oborů a také zájemcům o psychologii z řad širší veřejnosti.
Egy lépésre a boldogságtól
Margaret Jacobsen éppen megtenné az első lépést fényes jövője felé, amiről oly sokat álmodozott: az új állása fantasztikus, a barátja imádnivaló, és készül megkérni a kezét. A legboldogabbnak ígérkező napon azonban hirtelen minden örökre megváltozik.
A kórházban Margaret kénytelen szembenézni azzal, hogy már semmi nem lesz olyan, mint volt. Először is ott van Chip, a vőlegénye, akit gyötör a bűntudat, és közben megbocsátásban reménykedik. Aztán Kit, Maggie nővére, aki három év néma távollét után egyszer csak felbukkan. Végül pedig Ian, a mogorva fizioterapeuta, aki félő, hogy túl kemény lesz a lányhoz. Ian, aki nem engedi, hogy Maggie elcsüggedjen, aki szerez a lánynak néhány kellemetlen percet, de közben meg is nevetteti...
Maggie új élete egyáltalán nem hasonlít arra, amit eltervezett, de vajon lehet több annál, mint amiről valaha álmodott?
Az Egy lépésre a boldogságtól felemelő történet arról, hogyan tanuljunk meg újra élni és újra szeretni.
Na sklade 1Ks
11,33 €
11,93 €
Dalajlamova kočka a čtyři tlapky duchovního úspěchu - audiokniha
Když dalajlamovi nejbližší stojí před úkolem pořídit Jeho Svatosti knihu, kterou by mohl rozdávat návštěvám, přihlásí se o něj všemi čtyřmi tlapkami nečekaný dobrovolník. Kniha má shrnovat čtyři klíčové složky tibetského buddhismu – a zároveň zprostředkovávat pocit hlubokého klidu a důvěry, jaký vyvolává prostá přítomnost Jeho Svatosti. Kdo povolanější by se k tomuto poslání našel než jeho milovaná kočka?
Na základě zajímavých setkání s váženými hosty a svých vlastních poutavých dobrodružství vám v této knize dalajlamova kočka přibližuje čtyři klíčová témata nejen teoreticky, ale především v jejich praktické rovině. Díky tomu, jak probírané aspekty tibetského buddhismu aplikuje do vlastního života, získává dokonce nový titul – terapeutická kočka. Jestliže hledáte shrnutí tibetské moudrosti, ovšem z nečekaného úhlu a zdroje, mohla by vás tato kniha možná dokonce dovést k předení!
A lakótárs
Mi lehet szexibb egy rosszfiúnál?
Max Alexander hamarosan betölti a harmincötöt. Létrehozott egy sikeres céget, de a szerelemben soha nem volt szerencséje. Olyan sok időt fordít az üzletre és a lánya nevelésére, hogy ez teljesen háttérbe szorítja a magánéletet. Nem tud bájologni, hamar elveszíti a türelmét, és néha az agya is elborul.
A legkevésbé arra az egyedülálló, túlságosan vonzó fiatal nőre van ideje, akit nevelőnőnek fogadott a kislánya mellé. A nő eltereli a figyelmét, amire semmi szüksége, és esze ágában sincs viszonozni a vonzalmát. De ugye a szenvedély útjai kifürkészhetetlenek...
A USA Today és New York Times bestsellerszerző Kendall Ryan elbűvölő, forró románca egy olyan lenyűgöző történet, mely szerelembe ejti az olvasókat is.
Na sklade 1Ks
13,38 €
14,08 €
dostupné aj ako:
A marslakó lánya
Neumann János, a modern matematika géniusza, Kemény Jánossal, Szilárd Leóval, Teller Edével, Wigner Jenővel együtt a legendás marslakók közé tartozott. A számítástechnika és a játékelmélet terén elért eredményeivel forradalmasította a XX. század tudományos-technikai fejlődését, s tudós létére politikai szerepet is vállalt, mint Eisenhower elnök stratégiai tanácsadója, az Atomenergia Bizottság tagja.
A leánya, Marina von Neumann Whitman, aki édesapja halálakor huszonkét éves volt,
közgazdászként futott be olyan karriert, amilyet előtte nő nemigen: egyetemi tudományos pályafutást követően Nixon elnök gazdasági tanácsadója lett (a Watergate-botrány után lemondott), majd amerikai nagyvállalatok Procter & Gamble, Westinghouse, General Motors igazgatótanácsában ült csupa férfi között. Elsősorban a globális gazdaság kérdései foglalkoztatták. A GM-től 1992-ben távozott, utána visszatért az egyetemi oktatáshoz, s a mai napig előad a Michigani Egyetemen.
Na sklade 1Ks
13,54 €
14,25 €
A tizennegyedik aranyhal
Galilei. Newton. Salk. Oppenheimer.
A tudomány képes arra, hogy megváltoztassa a világot - de vajon mehet túl messzire?
A tizenegy éves Ellie soha nem rajongott a változásért. Például szörnyen hiányzik neki az ötödik osztály. Meg a legjobb barátnője. Még szegény aranyhala is, aki kilehelte a lelkét. Aztán egy nap furcsa fiú bukkan fel az életében. Állandóan főnökösködik. Kissé lökött. De a legfurcsább az, hogy gyanúsan hasonlít Ellie nagypapájára, a tudósra, akit mindig is megszállottan foglal
koztatott a halhatatlanság kérdése...
Jennifer L. Holm magával ragadó könnyedséggel és sok-sok humorral mesél a tudományról, miközben lenyűgözően izgalmas kérdéseket boncolgat életről-halálról, családról-barátságról, halhatatlanságról és lehetőségről.
Na sklade 2Ks
8,45 €
8,89 €
A Szellemíró
A végén minden kiderül!
Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni.
Díjnyertes alkotó szívbe markoló, rejtélyes története, váratlan fordulatokkal. Merülj el a titkaiban!
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk!
Na sklade 1Ks
11,95 €
12,58 €
Cesty za romantikou a erotikou
Autor, známý sexuolog, cestoval do Afriky, Austrálie, Číny a Chile. Vypráví o tom se svým osobitým nadhledem, jímž dokazuje, že zatímco o sexu lze mluvit a psát velmi racionálně, romantická láska jako exploze v bazaru emocí nemá s racionalitou nic společného. Také proto se ještě nikdy a nikde nesešel vědecký kongres o lásce. Čtyři cesty, čtyři kontinenty. A erotika jako ten pátý. Navždy neprobádaný. Naštěstí.
Na sklade 1Ks
8,84 €
9,30 €
dostupné aj ako:
Hamarosan a mozikban
1947, Lone Butte. Bob Falls épségben tér haza a háborúból, de nem találja a helyét. Egyetlen délutánt tölt el különleges tehetségű ötéves unokaöccsével, Robbyval, akire komoly hatást gyakorol, azután huszonhárom évre eltűnik.
1970, Oakland. Robby immár TREV-VORR művésznéven képregényeket rajzol egy aprócska kiadónak. Egy nap levelet kap eltűnt nagybátyjától, és a feltörő emlékek hatása alatt papírra vet egy lángszórós katonáról szóló különös történetet, a Tűzeső legendáját.
2020, Hollywood. Bill Johnson, a sikeres producer mindig új ötletek után kutat. Mikor rábukkan egy igencsak furcsa, régi képregényre, egyből tudja, hogy megtalálta a hiányzó láncszemet, amivel teljessé teheti a népszerű ultraszuperhős-univerzumot, és végre vászonra viheti a különc Eve Knight alakját is. A főhősnő szerepét a karrierje csúcsán lévő Wren Lane-re osztja, míg Tűzesőt a nemrég befutott, szeszélyes OKB játssza majd, akinek mindenről megvan a saját elképzelése...
Ám a regény igazi főszereplői a kamera mögött állók: producerek, asszisztensek, technikusok és mindenki, aki részt vesz a filmkészítés őrült, kimerítő, mégis mindennél csodálatosabb folyamatában. Tom Hanks nagyszabású regénye főhajtás előttük és a filmművészet előtt, egyszerre szívmelengető mese és kulisszatitkok elképesztő tárháza.
Az Igazi Galambok üldözik a bűnt
Hogy kik azok az Igazi Galambok? A bűnüldözés elszánt hősei, kiknek bandáját maga az álcázás mestere vezeti! Megoldják a rejtélyeket! Hová tűnt az összes morzsa a parkból? Ki állít csapdát a denevéreknek? Megelőzhető-e egy rémséges vacsorakatasztrófa? Az Igazi Galambok kiderítik! Még sosem volt ilyen menő a bűnüldözés!
A Monarchia markában
2025-ben rejtélyes vihar söpör végig a világon, amely sok felnőttet elragad, és eltünteti a Föld jelentősebb részéről az elektromosságot. A szüleit kereső Noszter Ádámot két évvel később befogadja egy titkos időutazó társaság, a Kézbesítő Csoport, és hamarosan végrehajtja első feladatát is, megmenti a Holló Szövetségének csapdájából Edgar Allan Poe-t.
Korai azonban az öröm, mert nem sokkal a visszatérése után számára ismeretlen valóságban találja magát, amelyben Magyarország még mindig tagja az Osztrák-Magyar Monarchiának. Valaki a múltban eltérítette Petőfi Sándort a Nemzeti dal megírásától, és megakadályozta az 1848-as forradalom kirobbanását is.
Ádámnak nincs más választása, mint megszerezni az új idővonalon fellelhető egyetlen időgépet, Leonardo Da Vinci Tempora Navisát, hogy a múltba utazva megpróbálja elhárítani a költőt fenyegető veszélyeket.
A Nostradamus Levelei sorozat újabb története nagy nemzeti forradalmunk előtti napokba repíti olvasóit, és csak a végső összecsapás során válik el, hogy az ellenségnek sikerül-e végleg megváltoztatnia a történelmet.
Képzeld azt, hogy tizenegy éves időutazó vagy, és rajtad múlik, miként alakul a jövő! Ha nem adod fel, győzhetsz, ám ha veszítesz, örökre a Monarchia markában maradsz!
Ha nem adod fel, győzhetsz, ám ha veszítesz, örökre a Holló hatalmába kerülsz!
Na sklade 1Ks
1,90 €
2,00 €
Byznys etiketa a komunikace
Kniha BYZNYS ETIKETA A KOMUNIKACE je určena všem, kteří chtějí dosáhnout úspěchu ve své profesi, ať už ve světě obchodu, financí, veřejné správy či politiky. Je nepostradatelná pro všechny, kdo komunikují s klienty či obchodními partnery, ať jde o manažery firem a úřadů, obchodní zástupce, agenty pojišťoven, realitní makléře či pracovníky finančních společností, kteří nabízejí služby veřejnosti. Je skvělou příručkou pro studenty diplomacie a mezinárodních vztahů, komunikace a mediální komunikace.Podrobně rozebírá pravidla etikety ve všech oblastech, které podmiňují úspěch při jednání, počínaje vhodným oblečením přes kontaktní situace až po stolování a účast na společenských akcích. Najdeme v ní praktické návody, jak řešit dress code, pozvánky, chování při různých pracovních i společenských setkáních. V kapitolách o komunikaci najde čtenář poučení o zásadách jednání s klientem, o vyjednávání a jeho taktice, o dovednosti, jak účinně prezentovat. Nechybějí kapitoly o jazykové stránce veřejných projevů a rétorice. Manažeři a politikové uvítají i kapitoly o komunikaci s médii. Kniha poslouží jako praktické kompendium zahrnující všechny poznatky z oboru etikety a komunikačních dovedností.
Na stiahnutie
17,19 €
A fogadó
JAMES PATTERSON a világ első számú bestseller thrillerszerzője. „Ha bírod az ütős thrillereket, imádni fogod Candice Foxot!” - Lee Child Szabadulni akarnak, de ez lehet a vesztük. „Nem lehet letenni.” - Daily Mirror Az Egyesült Államok-beli Gloucesterben magányos épület áll a sziklás parton: a fogadó, amelynek újdonsült tulajdonosa, a bostoni rendőrség exnyomozója, Bill Robinson. A fogadós kifejezetten élvezi az elszigetelt helyszínt. Amíg tucatnyi lakója megfizeti a szállásdíjat, Robinson nem kérdezősködik. Clayton Spears, a sheriff is ugyanígy tesz - ő a fogadó második emeletén lakik. Megjelenik Mitchell Cline, aki homlokegyenest ellenkező módon bonyolítja az ügyeit. Bandájába helybeli bűnözők tartoznak, akik drogot árulnak, nem egyszer öltek is. A fogadó kapuján betör az erőszak. Robinson megismerkedik Susan Solie újságírónővel, és ráébred, azzal, hogy elhagyta a várost, még nem menekült a gonosz valóságtól - és attól a felismeréstől sem, hogy felelősséggel tartozik a közösségnek. Cselekednie kell. Spears sheriff mellett Robinson segítőtársa lesz Nick Jones, veterán katona, és Effie Jones, gondnok. Össze kell fogniuk, hogy megvédjék a környéket, mert ha ki-ki csak magára számíthat, akkor nem élik túl. James Patterson amerikai bestsellerszerző. Világszerte első helyen áll a legtöbb könyvet eladók listáján - több mint 385 millió eladott példánnyal. Több mint egymillió könyvet adományozott diákoknak és katonáknak, és dollármilliókkal támogatta a független könyvesboltokat és az iskolai könyvtárakat. Floridában él családjával. Candice Fox Ned Kelly-díjas ausztrál író. Jelenleg kreatív írást tanít a sydneyi Notre Dame Egyetemen, de korábban tiszti rangban szolgált az Ausztrál Királyi Haditengerészetnél is. Kutatási területei: irodalmi cenzúra, terrorizmus.
Na sklade 1Ks
13,15 €
13,84 €
dostupné aj ako:
Erebos 1: A valóságok harca
Nick valóságos megszállottja az Erebosnak, egy új, nem hivatalos számítógépes játéknak, amely az iskolában kézről kézre jár. Mindenkinek egyetlen példánya van, amellyel csakis magányosan játszhat. A játékszabályok rendkívül szigorúak. Aki megsérti ezeket, vagy nem teljesíti a játék által rábízott feladatokat, az repül a virtuális világból, és soha többé nem tud belépni az Erebosba. De ami a legfurcsább: a játék parancsait a való életben kell végrehajtani. Nick csak fokozatosan döbben rá az Erebos igazi céljára: a játékosoknak meg kell ölniük egy embert…
Na sklade 2Ks
13,72 €
14,44 €
Lacná kniha Dobrý človek Ježiš a lotor Kristus (-50%)
Ježiš a Kristus, dvojčatá odlišné ako deň a noc. Ježiš, zdravé chlapčisko, prekypuje životom, zatiaľ čo Kristus sa modlí, číta, neskôr robí aj zázraky... a zapisuje všetko, čo Ježiš povie a vykoná, ba občas to aj trošku pozmení. Jeden nechce cirkev a
ni Písmo, ale anjel, ktorý navštevuje toho druhého mu vraví, že bez cirkvi a Písma vyjde všetko nazmar, lebo ľudstvo na všetko zabudne; vraví mu: Ty si to, čo Ježišovi chýba. Román Dobrák Ježiš a lotor Kristus je kniha o tom, ako vznikajú veľké príb
ehy.
Na sklade 1Ks
4,98 €
9,95 €
dostupné aj ako:
A nagy szenvedély
"E könyv némi kárpótlást nyújthat napjaink köztörvényileg kiátkozott dohányosainak. 1937-es első megjelenése óta nincs párja hazánkban az emberiség e "bűnös" szenvedélyét taglaló részletesés szórakoztató kultúrtörténeti munkának.
Remethey lelkesen védelmezi a dohányt, és ismerteti felfedezésének történetét, valamint fogyasztásának módjait, a pipázástól, szivarozástól kezdve a tubákoláson át a mindezeket háttérbe szorító cigarettázás világdivatjáig. A kötet minden részletre kiterjedő alaposságából az elmúlt közel nyolcvan év semmit sem von le, megállapításai jórészt ma is aktuálisak. Szót emel a dohány kedvező élettani hatásai mellett, cáfolni igyekszik egészségkárosító rossz hírét, és hangsúlyozza: a modern világ "idegemberének" szüksége van a füstölés nyújtotta pillanatnyi örömre és ellazulásra. Anekdoták tucatjaiban eleveníti fel a dohányzás nagy és híres alakjait, valamint a nők viszonyát a dohányzással kapcsolatban.
A könyv illusztrációit korának elismert rajzolóművésze, Mühlbeck Károly készítette, amelyet kiegészítettünk korabeli dohánygyárak, trafikok és dohánytermékek fotóival." (a Kiadó)
dostupné aj ako:
Intraoperační a perioperační endoskopie a kombinované výkony na trávicí trubici
Kniha se věnuje styčné problematice endoskopie a chirurgie z diagnostického i léčebného hlediska. Poskytuje přehled informací o významu endoskopie v perioperačním období, o kombinovaných endoskopicko-chirurgických výkonech a minimálně invazivních intervencích na trávicí trubici z hlediska indikací, techniky a potenciálního přínosu pro redukci invazivity a cílenost výkonu.
Hlavními tématy jsou kromě intervencí pro benigní onemocnění zvláště terapie tumorů trávicího traktu a terapie pooperačních, zejména anastomotických komplikací. Jednotlivé kapitoly zahrnují technologickou problematiku a dále systematické zpracování možností pro konkrétní podoblasti chirurgie trávicí trubice (gastroskopie, enteroskopie, koloskopie). Jsou zmíněny i možnosti dalšího vývoje perioperačních intervencí a technologických možností endoskopie a souvisejících modalit.
Publikace byla vysoce oceněna recenzenty – prof. MUDr. Z. Krškou, DrSc., a doc. MUDr. Š. Suchánkem, Ph.D. Využijí ji gastroenterologové, chirurgové, internisté, onkologové, ale i zástupci dalších odborností.