Hľadanie: Kus temnoty CZ
zobraziť:
Mozdonyok a világ minden tájáról
Állíts össze matricákkal vonatokat a világ minden tájáról! A kis szerelők nagy élvezettel ismerkednek majd meg Thomas új barátaival, a világ országaival és azok zászlóival, miközben játszanak, színeznek és mozdonyt raknak ki a több mint 100 matricával.
Szép napot, kismackó!
Kalandozás, mézlopás, halfogás, játék és összebújás a mamával. De jó a kismackónak! Karton könyv a legkisebbeknek, mozgatható elemekkel.
A Szép napot! babalapozókban egy-egy állatkölyök napjaiba nyerhetünk betekintést. Mivel töltik a napjukat az édes kis szőrgombócok? A szívmelengető illusztrációkat mozgásba is hozhatjátok, életre keltve a lapokat!
Kés
„A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem.”.
2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is.
Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre”.
Természetes gyulladáscsökkentők
Mindegy, hogy vegán, ketogén, kis szénhidráttartalmú, kis glikémiás indexű (GI) étrendet vagy más speciális diétát követünk, esetleg csak több egészséges élelmiszert szeretnénk beilleszteni a szokásos étrendünkbe, ez a könyv nagyszerű segítség, hogy megtegyük a kezdő lépéseket az egészséges életmódhoz.
- Bemutatja az 50 legjobb gyulladáscsökkentő élelmiszert: zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket és még sok mást;
- Elmagyarázza a gyulladáscsökkentő táplálkozás és más életmódbeli tényezők hatásait;
- Olyan élelmiszereket ajánl, amelyekről kimutatták, hogy támogatják az immunrendszert, táplálják a bél mikrobiomját, csillapítják a fájdalmat, védik a szívet és fokozzák a testmozgás utáni regenerációt;
- Tanácsot ad az ételek elkészítéséhez, hogy optimális gyulladáscsökkentő hatást érhessünk el;
- Elmagyarázza az élelmiszerek hatását egyes betegségeknél, beleértve a cukorbetegséget, a szív- és a pajzsmirigyproblémákat;
- Nagyszerű recepteket tartalmaz főétkezésekhez és ízletes desszertekhez.
Az én szervezetem
Jártál már úgy , hogy tehetetlenség gyötört ,mert úgy érezted nem rajtad múlt a gyógyulásod? Nátha magas láz , esetleg gyomorrontás vagy valami egészen más? És volt úgy, hogy eltűnődtél az egészség meglétének aranyba foglalt értékéről?
Ez a kis regény bemutatja tested minden napi 24 órás munkáját vicces párbeszédes formában. Egy különleges küldetéssel, a mindent irányító Agy feletébb érdekes és kalandos feladattal bízza meg a legkedveltebb társát , az emberi test mozgató rugóját: a Szívet. Mi lehet ez a kalandos feladat? És miért pont a szív kapja ezt a megtiszteltetést? Amint felgörgeted vagy felnyitod a könyvet Kedves Olvasó egy csodálatos, szorgos brigád világába csöppensz. A Szív lüktetése a szervezet minden kis zugába eljut. Így a szív azt a feladatot kapta , hogy hangosbemondó segítsegével érdeklődjön a szervezetben lakó szervek pontos működéséről, és az ő munkajukat segítő hasznos tápanyagok bejuttatásáról azoknak a fontosságáról
Na stiahnutie
8,42 €
Lacná kniha Sex wars (-90%)
Polský spisovatel Stanisław Lem (1921–2006) je známý především jako autor žánru science fiction. Neméně důležité, u nás přitom téměř neznámé jsou Lemovy publicistické texty, v nichž se zabývá především kybernetikou, informatikou, genetikou, robotikou, internetem a dalšími tématy, která úzce souvisejí s civilizačním pokrokem. Právě díky těmto textům se Lem záhy proslavil jako prognostik, jenž byl leckdy sám překvapen, když se objevy, které kladl do vzdálené budoucnosti, začaly uskutečňovat už za jeho života. Do výboru jsou pro podání uceleného obrazu Lemovy tvorby zařazeny také ukázky z jeho životopisu, v nichž se vyjadřuje k nejdůležitějším událostem 20. století. Rozpadla se světová socialistická soustava, došlo ke změně politického systému, což provázely v naší části Evropy změny nejen ekonomické. Současně začala nabírat na obrátkách revoluce v oblasti biotechnologií a zpracování informací. To vedlo k podstatným změnám v lidské kultuře i způsobu života. K těmto novým jevům přistupuje
Vypredané
1,18 €
11,78 €
dostupné aj ako:
Tündérek és manók - kifestő
Ebben a kifestőben gyönyörű tündérek és mindig szorgos manók várják, hogy megszínesítsd a világukat. A színeznivalókat kedves kis szövegek teszik szórakoztatóbbá.
Malé dobré zprávy
Více než tisíckrát již lidé z domácího hospice Cesta domů otevírali dveře domova, kde někdo umíral a jeho blízcí mu chtěli být nablízku. Každé dveře byly jiné, každý osud za nimi také. Autorka vybrala pár desítek skutečných příběhů, které Vás dojmou i potěší, možná Vás zbaví strachu, ale především v nich asi potkáte kus sebe. Hospic je často pro lidi synonymem smutku, beznaděje, konce. Za jeho skutečnými či pomyslnými dveřmi je ale mnoho tichých radostí, opravdovosti, hezkých setkání, života. Když je obzor na dohled, dostane i všední život jakoby větší cenu, každá chvilka i každá drobnost mají svoji důležitost.
Vypredané
8,48 €
8,93 €
Pajkos manók
Vannak megmagyarázhatatlan, varázslatos dolgok az életben, amit csak a gyerekek és a legidősebbek értenek, nem a fejecskéjükkel, hanem a lelkükkel és a képzeletükkel. Ilyenek a manók, tündérek, mesebeli lények, akik részt vesznek a mindennapjaikban, de a felnőttek szerint csak a mesékben léteznek. No hiszen? Te hogy gondolod, vannak ilyen kis aranyos és huncutka varázslények az életedben?
A tudatosság gyakorlása
Csendesítsd el elmédet, és találj rá a békére a tudatos meditáció segítségével! A mindfulness (tudatos meditáció) a stressz csökkentésének, az ellenálló képesség növelésének és a mentális jóllét fenntartásának tudományos bizonyítékokon alapuló módja. Már egy rövid meditáció is képes egy rosszabb napot felderíteni, és segíthet, hogy a jelen pillanatban állapodhass meg. Matthew Sockolov, a könyvében található 75 alapvető gyakorlattal nyújt útmutatást mindazoknak, akik a tudatos meditáció előnyeiben akarnak részesülni – így többek között szakértői tanácsot ad arra, hogyan lehet a csapongó gondolatainkkal megbirkózni, vagy miként kezeljük a mentális blokkokat. A tudatosság gyakorlása oldalain fellelhető első gyakorlatok csupán öt percet vesznek igénybe, és könnyen kivitelezhetők. Ahogy haladsz előre a könyvben, a meditációk egyre összetettebbé válnak, és veled egy ütemben teljesednek ki. A már elsajátított leckékre épülve fejlesztenek tovább a tudatosság terén. A különféle konkrét helyzetekre és érzelmekre tervezett meditációkkal még a legtapasztaltabb meditálók is praktikus gyakorlati képzést kapnak a kötetből tudatosságuk fejlesztéséhez. A könyvben a következő témákban is találsz gyakorlatokat: – A szorongás és a stressz csökkentésére – A harag lehűtésére – A depresszió kezelésére – A fájdalom uralására Lépj a béke, a kiegyensúlyozottság és a türelem útjára a tudatosság gyakorlásával. Egy kis iránymutatással te is meglelheted magadban azt a potenciált, amivel könnyedebbé válik az életed. A kezedben tartott könyv gyakorlatai most feltárják a te életedben is a szabadság ösvényét!
Na stiahnutie
11,80 €
Semmi több
Landon elhagyta Washingtont, hogy New Yorkban találja meg az életét és a szerelmét. A felhőkarcolók világa és a lüktető nagyváros nagyon különbözik attól a helytől, ahol Landon felnőtt, és az átigazolás a New York-i Egyetemre sok herce-hurcával járt. De már kezd belejönni a dolgokba. Talált egy állást, hogy fizethesse a számláit (illetve a számláinak egy részét), élvezi az iskolát, és csak néha fut össze az exével, Dakotával.
Szerencsére a legjobb barátjával, Tessával, él a (szörnyen kicsi) brooklyni lakásában. Tessa is átélt néhány válságot a saját exével, ezért meg tudja érteni őt, amikor egy szerelmi háromszögben találja magát. Vagy nevezzük inkább szerelmi gubancnak? Akármi is az, elég zavaros. És izgalmas, mert két nagyon szép lányról van szó.
Nem könnyű fiatalnak lenni, és kiigazodni a világ rejtelmeiben. Landon mindig pozitív személyiség volt. De most egy lármás és nyüzsgő városban él, távol az otthonától, ami azt jelenti, hogy szüksége van egy kis segítségre a barátoktól. És egy jó fülhallgatóra. Landon miatt nem kell aggódnunk… de szórakoztató lesz végigkísérni az útját.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
Nezkoušej na mě zapomenout
Chinco není čtvrť pro rozmazlené hraběnky a zhýčkané citlivky s implantovanými enzymatickými zesilovači, neurotransmiterovými urychlovači a dalšími podpůrnými mozkovými biotechnologiemi. Chinco je přirozený stav věcí ve své původním podobě, v jaké byl svět ještě před iPhonem 6. Chinco je městská rezervace se zakonzervovaným technickým vývojem. Z hlediska zpovykané civilizace jde ovšem o nádor uprostřed technologického megaměsta, které blaho svých obyvatel kontroluje a usměrňuje čidly, kamerami a senzory.Proč se ale ta úžasná civilizační technická struktura rozhodne řešit jeden ze svých problémů zrovna v zaostalém Chincu? Pochopili konečně, že jedinou cestou je návrat k původnímu a přirozenému, nebo jde naopak o velký skok na vyšší level, mimo jakékoli lidské vědomí? V podstatě by mi to mohlo být úplně ukradené, kdyby mi ty kusy mrtvol s černými svíčkami okolo nezhoršovaly statistiky. Nesnáším ty namyšlené pablby z Města s implantovanými mobily, kteří si naivně myslí, že Kriminálka Chinco nemá vlastní mozek. Má. A nepotřebuje žádné neurotransmiterové urychlovače, aby jí (tedy mně) došlo, že tady jde o víc než o brutálně uřezané ruce nebo hlavy.Samostatný román.
Na stiahnutie
7,30 €
Mayský kód
Mayský kód je hluboké zkoumání změn v času a vědomí s blížícím se koncem mayského kalendáře. Čas se zrychluje, a dává nám nové chápání vesmíru. Na základě výzkumu Carla Johana Callemana a myšlenek jiných vědců zabývajících se mayským kalendářem Barbara Hand Clowová zkoumá 16,4 miliardy let evoluce, aby rozluštila modely tvoření na Zemi – mysl světa. Tyto velké modely vyvrcholí v roce 2011 a poté během roku 2012 nás budou inspirovat výrazné astrologické vlivy, abychom dosáhli jednoty a osvícení. Mayský kód ukazuje, jak časové cykly kalendáře odpovídají důležitým obdobím v evolučních databankách Země a galaxie Mléčná dráha. Tato stadia evoluce se sbíhají v konečném stadiu kalendáře, období let 1999 až 2011. Válka a oddanost teritoriu, zacházení se zdroji a oddělení od přírody jsou součásti každodenních událostí, které musíme během těchto pár krátkých let zpracovat: důkaz zužující se spirály času, který prožíváme, když se čas zrychluje. Barbara Hand Clowová tvrdí, že naše osobní léčení je nejdůležitějším faktorem při naší přípravě na uskutečnění tohoto významného skoku ve vývoji lidstva – o němž nyní hovoříme jako o probuzení Mysli světa.
Vypredané
11,07 €
11,65 €
Csörgő-zörgő babakocsikönyv - Első képeim
Babakocsiba, kiságyba, autósülésbe való, kis méretű lapozó kedves rajzokkal. Textil fogantyúhoz erősített csörgővel. Segíti a finommotorika és az érzékelés fejlesztését.
Apró léptekkel a nagyvilág felé: 6–12 hónapos gyerekeknek
Szőrmók, egy kiskutya kalandjai
Sziasztok! Szőrmók vagyok, a kis chiwawa lány kutyus. Ebben a könyvben megismerkedhettek a kalandjaimmal attól kezdve, hogy odakerültem gazdijaimhoz. Mulattságos, néhol megható történetek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak.
Bez slitování
Když Leonard Franks se svou ženou Ellie opustí hluk a shon Londýna, aby si užívali vysněného odpočinku v ústraní Dartmooru, všechno se zdá být dokonalé.
Jenomže pak se jejich sen roztříští na kusy. Jednoho pozdního březnového odpoledne vyjde Leonard z domu, aby přinesl dříví na topení – a už se nevrátí. O devět měsíců později je stále ještě nezvěstný.
Policejní vyšetřování uvázne na mrtvém bodě, a tak se Ellie s rodinou obrátí na soukromého vyšetřovatele Davida Rakera, který se specializuje na pátrání po zmizelých osobách. Nic jej ale nemůže připravit na to, co brzy zjistí.
Za Franksovým zmizením se totiž skrývá hrozivé tajemství, pohřbené tak hluboko, že jej neměl nikdy nikdo objevit. Když Raker začne celou pavučinu lží pomalu rozplétat, ocitne se v nebezpečí nejen on, ale také všichni, na nichž mu záleží.
dostupné aj ako:
Bez slitování
Když Leonard Franks se svou ženou Ellie opustí hluk a shon Londýna, aby si užívali vysněného odpočinku v ústraní Dartmooru, všechno se zdá být dokonalé. Jenomže pak se jejich sen roztříští na kusy. Jednoho pozdního březnového odpoledne vyjde Leonard z domu, aby přinesl dříví na topení – a už se nevrátí. O devět měsíců později je stále ještě nezvěstný.
Policejní vyšetřování uvázne na mrtvém bodě, a tak se Ellie s rodinou obrátí na soukromého vyšetřovatele Davida Rakera, který se specializuje na pátrání po zmizelých osobách. Nic jej ale nemůže připravit na to, co brzy zjistí. Za Franksovým zmizením se totiž skrývá hrozivé tajemství, pohřbené tak hluboko, že jej neměl nikdy nikdo objevit. Když Raker začne celou pavučinu lží pomalu rozplétat, ocitne se v nebezpečí nejen on, ale také všichni, na nichž mu záleží.
Na stiahnutie
19,59 €
dostupné aj ako:
Proklatě dobrý šance
Děj místy dramaticky vypjatý, chvílemi humorný a někdy svými dějovými zvraty značně absurdní, se odehrává v nedávné minulosti v malé regionální sportovní redakci v období jednoho desetiletí 1984 až 1994. Z rozhodnutí OV KSČ je v nejmenovaném okresním městě založen sportovní týdeník, v jehož redakci se sejde devět lidí více či méně vzájemně propojených svazky bývalými i zcela novými, profesními, soukromými i rodinnými, rozdílných povah, ambicí i politického přesvědčení, navíc v různém vztahu k místnímu ideologickému tajemníku KSČ. Lidí, pro něž je novou životní ´proklatě dobrou šancí´ nejen tato pracovní příležitost, ale poté i ´sametová´ revoluce a závěrem nová éra novinařiny. Lidí vysloveně ´černobílých´, ani padouchů ani hrdinů, kteří se tak či onak zapletli s bývalým režimem. Lidí s nejrůznějšími klady i nedostatky, což zvláště ve vypjatých okamžicích provokuje mnohé střety profesního, morálního i osobního charakteru. A tak každou chvíli v nějaké náhle vypuknuvší bouři v redakční ´sklenici vody´ na každého něco nového vyplave, aniž by to další průběh děje nějak dramaticky, natož definitivně, poznamenalo. I když s osudy a chováním jednotlivců to ve skutečnosti leckdy dělá psí kusy
Ježiš ma uzdravuje
Autor hodnotí zdravie človeka z nových, mnohých ešte neznámych hľadísk: z hľadiska obnovenia vnútornej jednoty ľudskej bytosti, z hľadiska vytvorenia správnych medziľudských vsťahov, z hľadiska prežívania hlbokého spoločenstva s Bohom. V knihe sú uvedené modlitby za konkrétnu zranenú oblasť v srdci človeka. A to je nový rozmer knihy: Modlitba ako prvý krok k úplnému zdraviu.
Vypredané
2,65 €
2,79 €