Hľadanie: Veľryba Elvíra
zobraziť:
Gulliver utazásai
Gulliver négy nagy utazást tesz. Először a törpék országába, Lilliputba, aztán az óriások hazájába, Brobdingnagba jut el - eközben, mintegy kicsinyítő és nagyító látcsövén át megismerjük az embert kicsinynek és nagynak, kicsinységében nevetségesnek, nagyságában visszataszítónak, s közben gonosz karikatúráját kapjuk Anglia társadalmi és politikai életének. A következő utazás több országba is elvisz: Laputában a filozófia és a tudomány ferdeségeit látjuk nevetséges színezetben. Glubbdubdriben, a Mágusok szigetén a történelem holt nagyjai lepleződnek le, s végül a halhatatlanság kétes áldásaival ismerkedünk meg a halhatatlan struldbrugok sorsán keresztül. Az utolsó utazás, amely a nemes és bölcs lovak, a nyihahák országába visz, végső, epés leszámolás magával az emberi nemmel, amelyet az undorító, ocsmány jehuk személyesítenek meg.
Vypredané
4,39 €
4,62 €
Maximális teljesítmény
Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértője. A Maximális teljesítmény hatékony és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye, amely 25 évi kutatás és tapasztalat eredményeit sűríti. A módszerek könnyen alkalmazhatók, azonnal eredményt hoznak. Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözőbb területein. A könyv hatása azonnal megmutatkozik: pozitívabbak, meggyőzőbbek leszünk, erőfeszítéseink céltudatosabbak, koncentráltabbak lesznek. A világ 31 országában már több mint egymillióan végezték el a könyv alapján kidolgozott szemináriumokat. A könyvben lépésről lépésre bemutatott sikertechnikák a pszichológia, a vallás, a filozófia, az üzleti élet, a közgazdaság, a politika, a történelem örökérvényű elveire épülnek.
Vypredané
8,95 €
9,42 €
Kulákkönnyek
"A múlt században az volt az elvárás az írókkal szemben, hogy típusokat teremtsenek. A magyar irodalomban az egyik ilyen a zsírosparaszt. Aki szívja a szegény zsellér vérét, éhbérért hajtja hajnalhasadástól napnyugtáig a nincsteleneket, a más verejtékén hízik.
Ez a könyv nem tipizál. Sorsokat, életeket mutat be. Olyanokét, akik keményen és ésszel dolgoztak, akiknek a története maga a siker. Valaki dolgozik, és boldogul. Míg be nem avatkozik a típusokat alkotó történelem. Elveszi a földjét a szomszéd ország, aztán három évtized múlva törvények sora. És ha ez nem elég, elveszik a hitét, identitását, méltóságát. És ezzel talán örökre elveszett sok-sok emberi kincs, ami mindannyiunk öröksége lenne.
A szerző ezen kincsek maradékaiból alkotta meg könyvét. Köszönet érte." (Szecsődy Péter)
Vypredané
9,14 €
9,62 €
1000 kereskedelmi grafika
A kereskedelmi grafikák tervezése során komoly kihívásokkal és kiélezett versennyel kell a tervezőgrafikusoknak szembenézniük. Óriási az elvárás a kreativitást és az eredetiséget illetően, a siker esélye viszont sok vállalkozásnál igen csekély - éppen ezért a jól eltalált marketing és márkaépítés a túlélést jelentheti.
A könyv különféle cégek arculatának, grafikai megjelenésének tárháza, az innovatív ötletek bőséges választékát nyújtva a designereknek, reklámszakembereknek és cégtulajdonosoknak. Az 1000 márkaarculatot olyan reklám- és nyomtatott anyagok, csomagolások és jelrendszerek testesítik meg, amelyek -könyves hasonlattal élve- a címsor, a központozás vagy épp a lábjegyzet szerepét töltik be a kereskedelem változatos környezetében. A kötet oldalai bővelkednek olyan ötletekben, amelyek kiválóan hasznosíthatók promóciók, feliratok, címkék, hirdetések, szórólapok, táskák, logók vagy épp ajándéktárgyak és szóróanyagok tervezésekor.
Vypredané
21,91 €
23,06 €
Matróz lóháton - Jack London életrajza
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
Cristiano Ronaldo
Amikor a fiatal portugál tehetség 2003-ban megérkezett a Manchester Unitedhoz, Sir Alex Ferguson hezitálás nélkül a 7-es számú mezt választotta neki - melyet előtte George Best, Éric Cantona és David Beckham viselt. Az elvárás egyértelmű volt, Ronaldo pedig nem okozott csalódást.
Cristiano Ronaldo 2008-ban - az angol bajnokság szereplői közül elsőként - elnyerte a FIFA Év Játékosa díját és az Aranylabdát is. Rekordértékű, 94 millió eurós átigazolása után a Real Madridnál töretlenül folytatta gólszerzési sorozatát, miközben a Barcelonában játszó Lionel Messivel való párharca még intenzívebbé vált.
Luca Caioli ennek a világsztárnak a történetét meséli el, mind a pályán, mind a pályán kívül, közelről mutatva be a modern labdarúgás egyik legkiemelkedőbb játékosának életét - egy olyan focistáét, aki szinte rögeszmésen és megállíthatatlanul küzd azért, hogy a világ legjobbja legyen.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
dostupné aj ako:
Légszomj
1938-ban járunk, a borúlátó jóslatok szerint Anglia lekésőbb 1941-ben háborúba lép Németországgal.George Bowling, a középkorú biztosítási ügynök kicsinyes feleségével és két gyerekével az angol alsó középosztály szürke életét éli London egyik jellegtelen kertvárosi negyedében. Tulajdonképpen azon a napon születik meg a fejében a nagy ötlet, amikor megkapja a műfogsorát. Nem sokkal korábban szép summa dugipénzre tett szert a lóversenyen, és kedvtelve fontolgatja, vajon mire költse. "Egy hétvége egy nővel, vagy csendben elcsepegtetni apróságokra, szivarra, dupla whiskyre, ezek merültek fel mint lehetőségek." De megpillant egy plakátot, amely az emlékezés különös logikája folytán felidézi benne a múltat.Harmincnyolc évet repül vissza az időben abba a kisvárosba, ahol született és férfivá érett, és emlékképeiből egy azóta elveszett életérzés és a szó minden értelmében lerombolt világ tárul elénk. Ebből a nosztalgiából fakad a "nagy ötlet", amely valójában sajátos kitörési kísérlet egy beszűkült életformából, és bár eleve magában hordozza a csalódást, az újabb illúziók elkerülhetetlen szertefoszlását, egy nagy utazás - mint mindig - a lélek belső útjaira is elvisz, és a cselekvés puszta ténye is megnyugvást ad George Bowlingnak, Orwell egyik legrokonszenvesebb alakjának.
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Az óceán meséi - A vén halász meséi
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót - az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: "Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma".
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
dostupné aj ako:
Infokommunikációs akadálymentesítés
Napjainkban különös jelentőséggel bír az akadálymentesítés és az akadálymentes tervezés elve, egymás után születnek a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést előíró törvények hazánkban és nemzetközi szinten is. Ez a könyv az infokommunikációs akadálymentesítés korszerű lehetőségeit mutatja be. Tartalmazza mindazokat az alapvető ismereteket, amelyek segítségével környezetünket mindenki számára kényelmesen használhatóvá (és a jogi szabályozásnak megfelelővé) alakíthatjuk.
A könyv áttekinti az informatikai és a kommunikációs eszközök akadálymentesítésének fejlődését, a jelenleg elérhető megoldásokat és a jövő lehetőségeit. Az érzékszervi, értelmi és mozgássérültek speciális igényei alapján javaslatokat tesz a PC-s és mobil-munkakörnyezet kialakítására, átalakítására a problémát okozó bemeneti és kimeneti információcsatornák testreszabásával vagy helyettesítésével. Az akadálymentes weboldalak és alkalmazások fejlesztői is megtalálhatják a munkájukat segítő tervezési elveket és konkrét információkat.
A könyv második felében azt is bemutatjuk, hogyan válhatnak az informatikai rendszerek a mindennapi élet akadálymentesítésének az eszközévé. Olyan érdekes témák szerepelnek itt, mint a számítógéppel vagy mobilkészülékkel történő könyvfelolvasás, az online ügyintézésben, vásárlásban, oktatásban rejlő lehetőségek, a videotelefonálás és a hazánkban nemrég elindult videotolmács-szolgáltatás, továbbá a közösségi helyszínek akadálymentesítése a helyi információszolgáltatást nyújtó technológiák segítségével. Végül szó esik még napjaink egyik legdivatosabb innovációjáról, az intelligensotthon-rendszerről.
Az ember tragédiája (DVD-melléklettel)
Madách Imre műve Jankovics Marcell animációs filmváltozatának színes képeivel illusztrálva jelent meg. A magyar irodalom egyik legfontosabb és legismertebb darabjának huszonhárom éven át készült rajzfilmes adaptációja. Jankovics Marcell mind a 15 színt más-más animációs stílusban készítette el, a grandiózus mű mégis egységes egészet alkot. A film hőse Ádám és Éva, akiket a paradicsomból való kiűzetés után Lucifer álmukban végigkísér a történelmen, és elvisz a beláthatatlan jövőbe. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező korábban olyan nagysikerű egészestés animációs filmeket készített, mint a János Vitéz (1973), a Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), illetve dolgozott a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben a háromperces Küzdőkkel pedig Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.
Vypredané
20,09 €
21,15 €
Martin Eden
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
dostupné aj ako:
Juhtenyésztés
A juhtenyésztés a nomád állattartástól az iparszerű tartástechnológiai elemek megjelenéséig fejlődött. Az évi egy utódtól, akár évenként 5-6 bárány szintre jutottunk. Néhány liter tej laktációs termeléstől, ezer litert meghaladó produktumot is elérnek egyes egyedek és tenyészetek. A vedlő szőrt előállító juhoktól a szuperfinom gyapjút előállító állatokig állítottak termelésbe fajtákat. Az egyhasznú juhoktól eljutottunk a többes hasznosítású genotípusokhoz, majd újra megjelentek a célnak megfelelő, nagy teljesítményű, speciális hasznosítású állatok, a fejlődés továbbra is töretlen kell maradjon.
A termelési környezet sokszor változott az igényekhez, termelési szintekhez igazodva, de még ma is a juh tud - legelési sajátosságaival - a legtöbbet tenni a környezet megóvásáért, a rendezett környezetért.
Azon tulajdonságai, amelyekért elsősorban érdemes a juhtartással foglalkozni, a következők:
- nem táplálékkonkurense az embernek, takarmányai más állatfajjal nem hasznosíthatók,
- jó minőséget elváró, speciális, igényes piacra termel,
- kellő számban vannak olyan fogyasztói, akik fizetőképes keresletet tartanak fenn a piacokon,
- az ágazatban a nagy versenyképességi lemaradás miatt óriási tartalékaink vannak a fejlődésben,
- lakosságmegtartó, terület-karbantartó feladatot lát el,
- a környezet minőségét javító szerepe meghatározó jelentőségű,
- gyapja más állatfajéval - minőségi, és mennyiségi okokból - nem helyettesíthető.
Vypredané
16,63 €
17,50 €
Az éneklő kutya
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt. Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökönbejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma. A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
4,87 €
5,13 €
dostupné aj ako:
Szerelmes hercegnő
Gina, Girton hercegnője férjezett asszony, mégis a hajadonok vidám, független, kacér életét éli, hiszen férje esküvőjük óta távol van tőle. Végül úgy dönt: megszabadul a férfitól, akihez gyerekfejjel hozzákényszerítették. Elhatározza, érvénytelenítteti házasságát, hogy minél előbb frigyre lépjen kedvesével, a márkival. Ám amikor Camden, a herceg megérkezik, mindkettejüknek rá kell döbbenniük: vonzódnak egymáshoz. A több mint tízéves távollét alatt, Gina gyönyörű nővé érett, a házasságkötés után megszökő, alig tizennyolc éves fiú sármos, ellenállhatatlan férfivá vált.
Ugyan a herceg minél hamarabb szeretne visszatérni Görögországba, könnyelmű, aranyifjú életéhez, a friss vonzalom nem ereszti. Ginát közben a márki figyeli árgus szemekkel, és minden erejével igyekszik távol tartani jövendőbelijét könnyűvérű, ledér barátnőitől, de legfőképpen a jóképű, minden szabályt felrúgó férjtől...
Eloisa James a 16. század Angliájába helyezi történetét, egy humorral megírt szerelmi sokszöget, fordulatokban gazdag, szórakoztató regényt nyújtva az olvasónak.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Aranyásók Alaszkában
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
dostupné aj ako:
Fehér agyar
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
dostupné aj ako:
A beszélő kutya

Az én hercegem
Az elképesztően intelligens és jóképű, ám a lelkében sötét tragédia emlékét őrző Tarquin, Sconce nagyhatalmú hercege tisztában van vele, hogy a mutatós és divatosan karcsú Georgiana Lytton megfelelő hercegné lenne a számára. Akkor hát miért kalandoznak a gondolatai állandóan a lány ikertestvérére, a gömbölyded, akaratos és a társadalmi normákra teljességgel fittyet hányó Oliviára? A lány nemcsak hogy egy másik férfi jegyese, de közte és a herceg között kibontakozó illetlen - ámde részegítő - románc egyértelművé teszi, hogy nem válna jó hercegné belőle.
Tarquin eltökélte ugyan, hogy rangjához méltó feleséget választ, mégsem tudja kizárni a gondolataiból Oliviát. Amikor pedig úgy tűnik, a logika és a kötelesség már-már győzedelmeskedik a szenvedélyen, a herceg lassan ráébred, hogy a tökéletességnek vajmi kevés köze van a szerelemhez...
Eloisa James (Szelíd szépség, Éjféli csók) legújabb regényében a már jól ismert Borsószem királykisasszony című mese elevenedik meg új, izgalmas, érzelmekkel és szenvedéllyel teli, ugyanakkor igazán szórakoztató köntösben.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Mi kell a férfiaknak?
Ez a könyv kifejezetten a hölgyek kérésére készült. Az általuk felvetett kérdések és témakörök lélektanát járja körül, az erősebbik nem számára pedig komoly tükör.
A nagy kérdések, amelyek mindeddig megválaszolatlanok maradtak a pasik részéről:
Miért nem jelentkeznek a férfiak egy tökéletesen sikerült randevú után?
Miért kell a nőknek megtenni helyettük a kezdő lépéseket? Miért ígérnek komoly kapcsolatot, ha az első intim együttlét után lelépnek? Miért hazudoznak? Miért tartanak több vasat a tűzben? Miért ragaszkodnak az exeikhez? Miért nem akarnak tartós kapcsolatot? Miért menekülnek a szerelem elől? Mitől félnek? Miért nem merik vállalni az érzéseiket?
21 interjú a párjukat kereső férfiakkal az élet különböző területéről.
Nagy kitárulkozások, mély lelkizések, hús-vér emberek életmeséi 20 évestől 65-ig. A kamionsofőrtől kezdve a gyermekét egyedül nevelő édesapán át, a tévében látható híres emberen keresztül, a luxusyachton napozó milliomos üzletemberig széles a kötetben megszólaló férfiak listája.
Eddig ismeretlen arcát mutatja meg a kényszeres nőcsábász, kiderül, hogy az egyéjszakás kalandokat hajszolónak is vannak romantikus vágyai, elsírja magát a notórius hazudozó, elképesztő lelkierőről tesz tanúbizonyságot a gyermekeit egyedül nevelő özvegy édesapa, az ünnepelt sztár arról lamentál, vajon miért nem képes soha megnyugodni, ugyanakkor félelmeiről vall a kedveseit gyakorta bántalmazó alkoholista is.
3 év gondos kutatómunkája, több mint 120 interjú különböző korú, társadalmi osztályú társkereső férfival, amelynek esszenciáját tartalmazza a kötet a 21 válogatott életmesével.
A könyv a férfilélek megismeréséről szól, a két nem kapcsolatának lélektanáról - ezúttal a pasik oldaláról. Szó van benne vágyakról, szenvedélyről, szerelemről, érzékiségről, szexről és persze romantikáról is, gondosan kerülve az általánosításokat.
Vypredané
10,15 €
10,68 €