Hľadanie: Zsuzsa Thuryová
zobraziť:
Mátyás mindörökké
Mátyás király alakja köré legendák, históriás énekek, anekdoták, mesék szövődtek. Hiába mondott búcsút a földi létnek a magyarok legkedveltebb királya, elhunyta után halhatatlanná vált. Ez késztette e könyv szerzőjét arra, hogy humorosan, merészen, de mindvégig tisztelettel s hódolattal adózzon Mátyás király emlékének. Az egymáshoz láncszemszerűen kapcsolódó novellákból kiderül, hogy nemcsak éltében, hanem holta után is visszajárogatott Mátyás szeretett országába. Mindenüvé elment, ahol segítségre volt szükség; akadt, s lenne ma is jócskán teendője. Talán ezért is él mind a mai napig bölcs és igazságos uralkodóként az egymást követő nemzedékek történelmi tudatában. Ajánlom ezt a könyvet felnőtteknek, gyerekeknek és mindazoknak, akik okulni s derülni szeretnének a magyar történelem viharos századainak tanulságain.
Kommentár a polgári perrendtartáshoz
A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alapvető változásokat hozott a polgári jogviták elbírálása terén. A Pp. számos új, korábban nem ismert eljárásjogi megoldást vezetett be, amelyek alkalmazása a törvény hatálybalépésének első évében valamennyi jogalkalmazó számára nagy kihívást jelentett. A mai napig számos jogintézmény alkalmazása terén tapasztalható bizonytalanság, és vetődnek fel lényeges kérdések a joggyakorlat oldaláról. Ezek megválaszolásához, az új kódex szabályainak magabiztos alkalmazásához kíván segítséget nyújtani a Kommentár a polgári perrendtartáshoz című kiadvány.
A kommentár valamennyi szerzője a polgári eljárásjog elismert szaktekintélye, döntő többségük bíróként, ügyvédként, ügyészként, közjegyzőként, végrehajtóként nap mint nap alkalmazza a Pp.-t. Megtalálhatók közöttük „Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó kúriai konzultációs testület” és a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának (CKOT) tagjai is, jelentős részük egyben aktív résztvevője volt a jogszabály kodifikációjának. A törvény szerkezeti felépítését követő mű így egyszerre nyújt egy biztos dogmatikai alapot, továbbá a formálódó eljárásjogi gyakorlatot is bemutatja a konzultációs testület, illetve a CKOT állásfoglalásainak olykor kritikus elemzésével. Az Olvasó ezáltal komplex szemléletmódban kaphat képet olyan, megannyi kérdést felvető tárgykörökről mint az osztott perszerkezet működése, a keresetlevél formai-tartalmi követelményei, illetve az elektronikus technológiák és eszközök alkalmazása a polgári perben.
A Kommentár elengedhetetlen munkaeszköz a gyakorló jogászok, nemkülönben a polgári eljárásjogot oktatók, kutatók számára. Nagyban segítheti a joghallgatók vagy jogi szakvizsgára készülők felkészülését, mindemellett jó szívvel ajánljuk a polgári eljárásjog iránt egyéb indíttatásból érdeklődőknek is.
Na stiahnutie
75,09 €
Romy Schneider utolsó élete
Romy Schneider fia, David 1981. július 5-én meghal. Ezzel kezdődik a színésznő számára a "szenvedés éve", amely 1982. május 29-én bekövetkezett tragikus halálával ér véget. Miközben ezt a forgatásokkal és a velük járó vándorlásokkal teli szűk esztendőt vizsgálja, a szerző Romy egész életét, hivatását figyelemmel kíséri. Ott van a sikereknél és a kudarcoknál, összefüggéseket keresve a múlt és az utolsó életév között. Időt szentel a Sissi-jelenségnek, az Alain Delonhoz fűződő elsöprő szerelemnek, valamint a Claude Sautet filmrendezőhöz kötődő speciális viszonynak. Eddig nem ismert exkluzív nyilatkozatokat és a színésznő halálával kapcsolatos vallomásokat közöl megkerülhetetlen életrajzában, szívszorító képet festve a német-francia színésznőről.
Kisgyerek kis gond – ez valami vicc?
Nem tudjuk mi a tutit. Sőt, a totót sem. Egyáltalán, semmilyen megmondóemberkedésre ne számítsatok, ha kézbe veszitek ezt a kis kedves, családi sztorigyűjteményt. De talán készülhettek néhány szívből jövő jelenetre, és a ti életetekben is felismerhető szituációra. Olykor bájos, máskor kicsit ciki szülői bénáskodásokra és tépelődésekre. Ráismerhettek az állandó útitársként mellénk szegődő dilemmáinkra és töprengéseinkre is, hogy vajon jól csináljuk-e mindazt, amit szülőként alkotunk. Fogalmunk sincs. Garanciát senki sem ad semmire. Ez egy ilyen utazás, erre fizettünk be, és nincs az az utazási iroda, amelyiken számon kérhetnénk a szolgáltatást. Mert azt mi magunk nyújtjuk, jól vagy rosszul. Mi is hibázunk, mert szülők vagyunk. De szeretettel tesszük mindezt, veletek együtt. Gyertek velünk ezen az úton, elevenítsük fel együtt az első tíz édes, olykor kesernyés, kacagós és sírós év történeteit! Képernyőtől mentes, kellemes, papírillatú perceket kívánok!
A megismerés kalandos útjai
"Hasonlóan a Sors és sérülés című kötetemhez, ez a gyűjtemény is több tanulmányból áll. Némelyik a korábbiaknál messzebbre tekint, mert az évek múlásával egyre több terület kezdett érdekelni. Most is több írás foglalkozik a személyiség alakulását befolyásoló korai hatásokkal, a szülők és más fontos felnőttek áldást vagy átkot hozó működésével. De ma már nem hiszem, hogy minden adottságunk megmagyarázható lenne életrajzunkból.
Egyre jobban meggyőz az a tapasztalatom, hogy rengeteg dolgot hozunk magunkkal; hogy van alkatunk; hogy vannak sokgenerációs örökségeink, melyeknek legtöbbször nem vagyunk tudatában; hogy nemünk ugyanúgy megszabja ezerféle lelki adottságunkat, ahogy kulturális örökségeink is behatárolnak. Emellett egyre inkább foglalkoztatnak mai társadalmi kérdések, átfogó dilemmák az emberiség működésmódjáról vagy a tudománytalannak minősített tudás mibenlétéről. Ilyen irányokba is elkóboroltak gondolataim az elmúlt évek során, amint nemcsak terápiás tapasztalataim és késői tanulási élményeim, hanem olvasmányaim is egyre erősebben csillantottak fel számtalan ide tartozó tényt."
Béke volt
A Férfiidők lányregényében kislányként megismert Klára immáron felnőtt nő, aki megküzdött démonaival, szeretettel őrzi pótapja, Aldó emlékét, szakfordítóként dolgozik, és kézben tartja az életét.
Az orvos Zoltán traumatikus válás után harcol fia láthatásáért, eközben az aranyszívű Julis néni gondoskodik róla, akire egyre inkább egyfajta pótnagymamaként tekint.
Miután Klára és Zoltán egy véletlennek köszönhetően megismerkednek, szinte azonnal érzik, hogy az életben egyszer adódó lehetőséget jelent számukra a másik. Klárában azonban győz a hideg racionalitás, és a kettejük közti korkülönbség miatt "visszaadja Zoltán szabadságát" - megfosztva őt a boldogságtól, amiről azt hitte, végre megtalálta.
Hogyan alakul a két, látszólag össze nem illő ember és családjaik sorsa a hetvenes évek Budapestjén? Mekkora bátorság kell, hogy elfogadjuk önmagunk vágyait és gyarlóságait, és hiteles életet élhessünk? Mit adhat egymásnak két ember szerelmesként, barátként, családtagként? Hol rejlik a boldogság kulcsa: a másikban vagy önmagunkban?
A kis vakond kalandja
A kis vakond vígan fütyörészve, kertjét gondozza. Ám egyik nap egy kis madárka szól neki, hogy meg kell mentenie a nagy kalapos gombát.
Bardo
Szerdán haltam meg. Az ember lánya nem gondolná, hogy szerdán fog meghalni, én legalábbis nem gondoltam. A baleset gyorsan kiröpített a testemből, nem fájt semmi, nem volt dráma. Néztem a kicsavarodott végtagjaim a kocsi roncsai között, és csak figyeltem. Aztán pár pillanat múlva rám tört a pánik. A kutya! Édes Istenem a kutya! A csomagtartóba szorult szegény, de élt. Közelebb próbáltam menni hozzá, leginkább úsztam a levegőben, és ő észre is vett. Rémült volt, de csóválni kezdett. Ha lett volna mivel, biztos elsírom magam, úgy örültem, hogy nem esett baja. Nem bírtam elszakadni tőle, amíg meg nem érkeztek a mentősök, és sokkal később a rokonok. Mikor láttam, hogy biztonságban van, hirtelen minden eltűnt. Se kocsi, se mentő, se kutya, se emberek.Ott kezdődik ez a könyv, ahol a földi élet végződik. Fordulatokban gazdag, inspiráló történeteiben két dolog közös: mindegyik a másvilágon játszódik, és mindet ajándékba kaptam. Jó lenne azzal büszkélkedni, hogy az összes szereplőt, fordulatot és minden megrendítő részletet én találtam ki, de ez nem így van. Éjjeleken át jártak hozzám a múzsák hosszú éveken keresztül, hogy láthassam, amit most Ti is olvashattok a könyvem lapjain. Hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzám jöttek, és remélem, elégedettek a végeredménnyel.
Na stiahnutie
5,61 €
Béke volt
A Férfiidők lányregényében kislányként megismert Klára immáron felnőtt nő, aki megküzdött démonaival, szeretettel őrzi pótapja, Aldó emlékét, szakfordítóként dolgozik, és kézben tartja az életét. Az orvos Zoltán traumatikus válás után harcol fia láthatásáért, eközben az aranyszívű Julis néni gondoskodik róla, akire egyre inkább egyfajta pótnagymamaként tekint. Miután Klára és Zoltán egy véletlennek köszönhetően megismerkednek, szinte azonnal érzik, hogy az életben egyszer adódó lehetőséget jelent számukra a másik. Klárában azonban győz a hideg racionalitás, és a kettejük közti korkülönbség miatt „visszaadja Zoltán szabadságát” – megfosztva őt a boldogságtól, amiről azt hitte, végre megtalálta. Hogyan alakul a két, látszólag össze nem illő ember és családjaik sorsa a hetvenes évek Budapestjén? Mekkora bátorság kell, hogy elfogadjuk önmagunk vágyait és gyarlóságait, és hiteles életet élhessünk? Mit adhat egymásnak két ember szerelmesként, barátként, családtagként? Hol rejlik a boldogság kulcsa: a másikban vagy önmagunkban?
Na stiahnutie
11,26 €
Eb ugatta történetek
Tündérkerti Kedvenc Aliz, a pajkossággal és nem kis önbizalommal megáldott pumi az Eb ugatta történetekben is hű önmagához. Őszintén bevallja, hogy szeretne híres kutya lenni, maradandó jelet hagyni ebben a számára oly’ izgalmas világban. Hiú ábrándjait, képzelgéseit és bohókás megnyilvánulásait határtalan szeretetéhség motiválja; kitörő örömmel fogad minden visszajelzést, simogatást, jó szót. Hosszú időbe telik, míg kiigazodik a kutyaélet farkastörvényein, de makacssága, optimizmusa, bájos humora sosem hagyja cserben.
A különböző fejezetek a „felnőtté” vált kutya mindennapjairól, kisebb-nagyobb csínytevéseiről szólnak, s bár tartalmilag kapcsolódnak egymáshoz, önállóan is kerek, lezárt történetet alkotnak.
Férfiidők lányregénye
1948 nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában, vagy végül maga alá gyűri a történelem?
Pnyin
Kellemes komédia egy kissé habókos orosz emigráns professzorról, aki reménytelen küzdelmet folytat az angol nyelvvel éppúgy, mint a szívével (mely balgán szeret és baljósan beteg). A Pnyin bizonnyal e látszólagos kellemessége - és sajátos humora - révén lett Nabokov egyik legnépszerűbb regénye. Meg azért is, mert főhőse, Pnyin professzor a szerző legszerethetőbb alakja: a narrátor (vajon ki ő?) kigúnyolhatja, de a karikatúrán át mégis érezzük benne az eleven embert és a művészt (vagy legalábbis igazi műértőt, ami majdnem ugyanaz).
S közben - míg mosolygunk az egyetemi kampuszon csetlő-botló orosz irodalmár amerikai viszontagságain - a mulatságos portré mögül itt-ott felsejlik az orosz kommunizmusból való menekülésnek, az otthon és a haza elvesztésének keserűsége, a holokauszt borzalma és egy egész új, otromba gépekkel és automatákkal teli világ fenyegetése is.
A regény új fordítását Hetényi Zsuzsa Füst Milán-díjas műfordító és Szépíró-díjas irodalomtörténész, a Nabokov regényösvényein című monográfia szerzője készítette.
Kivéve a szomszédot
Tündérkerti Kedvenc Aliznak hívnak. Megjegyzem, a Hajnali Harsona Hanna elnevezés sokkal jobban illene hozzám, pumi vagyok. A küllemem megnyerő, szürkésfekete bundám bozontos, megjelenésem bohókás. Egy szemrevaló, kedves, szeretetre méltó jószág, erről bárki meggyőződhet, aki a környékünkön jár. Kommunikációm meglehetősen fejlett, szívesen élek a testbeszéd különböző változataival is (farok lengetése, csóválása, fej kétkedő ingatása, szájszél kifejező nyalogatása, első vagy hátsó láb felemelése, fülhegyezés), de ezeket a környezetem nem minden esetben érti. A kétlábúak felfogóképességének sajnos határai vannak. Sokéves tapasztalat van a hátam mögött. Tökélyre fejlesztett alkalmazkodóképességemmel eddig még mindenkit sikerült levennem a lábáról. Kivéve a szomszédot.
Kiskarácsony - kifestő foglalkoztató
A kifestő-foglalkoztató rendkívül fejleszti a gyermekek rajz illetve színező készségeit. Kivágható szalvétatartókat tartalmaz.
Vidám állatóvoda
"Vidám móka, kedves tréfa fürödni a sárban, röfi mama ha meglátja nem enged a házba. Gyere velünk, makkot gyűjtünk csuda jó az íze, a mama is ezt szereti, jó lesz reggelire." - kezdődik a mese.
Fortepan
Rakovszky Zsuzsának sok év elteltével jelenik meg új verseskötete. A Fortepan magját a világhálón lévő régi fényképekből kiinduló versek adják. Egykor volt történetek elevenednek meg, örökkévalóságba dermedt alakok mozdulnak meg - nyelvet kap a létezés megannyi titka. A Rakovszky-világ különleges körfolyosó, egymásból nyíló és még inkább egymásba záródó terekkel: tragikus monológok, képleírások, tárgyak árnyékai. Konkrét időpontok és helyszínrészletek. És a hang, ami hagyja, hogy szerteszaladjon a történet, majd egy pillanattal később visszafogja magát, egybe rántja az egészet. Ebből születik az a sajátos ritmus, amiben váltakozik a balladai ráolvasás üteme és a katatón létérzékelés egyhangúsága. Rakovszky verseit olvasva saját lehetséges személyiségeinkkel is találkozunk; saját arcaink rajzolódnak ki a sorok mögött.
dostupné aj ako: